Heves Megyei Hírlap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-25 / 70. szám
12 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2008. MÁRCIUS 25., KEDD B U LV ÁR&MŰSOR Elhunyt Ifj. Nagy Zoltán, az operaház magántáncosa SÚLYOS BETEGSÉG UTÁN, 42 éves korában vasárnap elhunyt ifj. Nagy Zoltán balettművész, a Magyar Állami Operaház magántáncosa. A művészt az ope- raház saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek. A hobbit címmel folytatják a Gyűrű történetét. A trilógia filmtörténelmet írt, így hat évvel az első rész után úgy döntöttek, lesz folytatása a kalandnak, amely A hobbit című regényből készül majd el, de más rendezővel és más szereplőkkel. Betiltaná a Beatles felvételét a Beatles jogi úton igyekszik megakadályozni a Beatles-ha- gyatékot gondozó cég, hogy megjelenjen az együttes egy 1962-ben készült koncertfelvétele. Pedig állítólag aznap este játszott először Ringó a zenekarban. Szerintük ugyanis a gyenge minőségű anyag foltot ejtene a Beaües mind a mai napig töreüen hírnevén. @ további hírek: www.reggel.hu Szűcs Judith táncol még tervek Három nyelven készült el az új klip, és lemez is várható „Métamorfózis”, avagy 25 évet idézett fel újra a Méta együttes Négy év után új lemezre vágyik, és tíz év után újra klipet forgatott Szűcs Judith. A diszkókirálynő három évtizede sikeres előadó. Szerinte azért, mert sosem ismert lehetetlent. Fábos Erika Pontosan harminc éve örök sláger Szűcs Judith Táncolj még című dala, és éppen tíz éve forgatott klipet utoljára. Ez a két jubüeum késztette arra, hogy új hangzással visszatérjen, természetesen újabb sikerek reményében. „Sokan kérdezik, hogy meddig lehet ennek a szakmának az élvonalában az ember - mondta Szűcs Judith. - Én ezen sosem gondolkodtam. Négy éve nem jelent meg lemezem, mert valahogy volt elég dolgom anélkül is, de amikor hiányozni kezdett, hogy ismét valami új dolgot csináljak, belevágtam. Egyelőre a lemezkiadás anyagi feltételeinek megteremtésén dolgozunk, elkészült az első klip is a lemezhez, és eszembe sem jut, hogy nem jön majd ös sze úgy, ahogy szeretném. Valahogy úgy működik az én karrierem a kezdetektől, hogy mindig Szűcs Judithnak harminc éve jelent meg az első de úgy érzi, hogy a ben új sikerek várnak rá úgy kezdtem bele mindenbe, hogy sikerülnie kell. Nem ismertem leheteüent, nem adtam fel, keményen dolgoztam, és sikerült. Sok munka van ebben az elmúlt három évtizedben, a nosztalgialáz nem tudná ennyi időn Névjegy: 1953. augusztus 15-én született Sashalmon. ÉNEKESI PÁLYÁJA akkor kezdődött, amikor 1972-ben táncdalénekes kategóriában megnyerte a Ki mit tud?-ot. az 1977-ES Metronóm fesztivál sikere után megjelenhetett első nagylemeze. az elmúlt harminc évben húsz lemezt adott ki. Svájcban, Németországban és az egykori Szovjetunióban is sikereket ért el. EGY lánya van, Fülöp Tímea. hobbija a tenisz, a kertészkedés, az utazás, és szeret olvasni is. keresztül életben tartani a slágereimet, de nem is örülnék neki. Harminc éve jelent meg az első lemezem, és ma is úgy érzem, hogy várnak még rám új sikerek, tudok még újat letenni az asztalra.” A sokat emlegetett Táncolj még című első lemezből több mint 250 ezer példány kelt el, és nemcsak idehaza, de a Szovjetunióban is óriási sikert aratott. Szűcs Judith éppen ezért legújabb klipjén nemcsak magyarul, de angolul s oroszul is felénekelte a szöveget. Az Elvarázsoltál című újdonsággal ugyanis külföldi tervei is vannak. „A Szovjetunióban több önálló turném is volt annak idején - mondta Szűcs Judith. - Az iskolában szerencsére ötös voltam oroszból, úgyhogy tudtam egyengetni a kinti karrieremet is. Mostanában újra egyre több orosz felkérés érkézül felém, ezért gondoltam, hogy megpróbálkoznánk újra megjelenni orosz nyelvterületen is. Persze sok idő, amire egy ilyen munka eredménynyel jár, de látok benne fantáziát.” Számos meglepetésvendéggel ünnepelte tegnap este fennáüá- sának 25. évét a Méta együttes a Művészetek Palotájában tartott koncertjén. A Novák Péter vezette népzenei ünnepen fellépett ■ A világszerte híres zenekar tagjainak gyűjtéséből írja dalait. többek között az ír Cathal Hayden és a 4menandadog, a Bágyi Balázs Quartet, a Ferenczy György és Takács Tamás fémjelezte Heavy Méta, a Kormorán Memory Band, Kovács Ferenc és a Magony zenekar, a Muzsikás együttes tagjai, a Pravo Zenekar, Radies Ferenc hegedűs, valamint a Honvéd Táncszínház szólistái. A világszerte ismert Méta együttes tagjai archív felvételekről és saját gyűjtéseikből tanulták zenei anyagukat. Mindmáig tartó gyűjtőmunkájuk során az egész magyar nyelvterületet bejárták Moldvától Somogyig, hogy a sajátos előadásmód mellett a zene és a tánc belső törvényeit is elleshessék. A magyar folkmozgalom egyik reprezentánsaként Amerika mellett Isztambulban, Franciaországban és Németországban is rendszeresen koncerteznek, és 1999 óta a Magyar Állami Népi Együttes kísérőzenekaraként is dolgoznak. ■ 5.30 WS Teieshop 6.00 Reggeli 8.35 Reflektor 10.05 Top Shop 11.10 Receptklub 11.30 A kis dobás © (angol vígjáték, 1995) 84 ' Fsz.: Alfred Molina 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 8.00 Koffeinmentes mokka 9.20 Jóban Rosszban ® 9.45 Stahl konyhája 9.55 Kvízió délelőtt 10.30 Teieshop 11.20 Kvízió 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 Quinn doktornő © 9.50 A palota ékköve © 11.00 Drága doktor úr © (olasz vígjátéksor, - 52/40.) 12.00 Híradó délben 5.50 Nap-kelte 9.00 Mérföldkövek 9.30 A magyar írásbeliség 10.00 Nekem ne lenne hazám? 10.10 Slovenski utrinki 10.35 Együtt 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 6.15 Ally McBeal © 7.15 Baywatch © 8.20 Kölykök 8.50 8 perc a konyhában 9.00 Halálbiztos diagnózis © 10.00 Gyilkos sorok © 11.05 Jake és a dagi © (amerikai krimisorozat) 6.00 Világunk - reggel 7.05 Isten kezében (ism.) 7.35 Bundás és Rozsdás 8.30 Lizzie McGuire 8.55 A falu jegyzője 10.00 Bűvölet © 11.00 Család-barát 11.30 Kívánságkosár 6.00 Meséi a sivatag 7.00 Téli állatmesék © 8.00 Koktélábécé 9.00 Rosemary skót főzősulija © 10.00 Vadvilág 11.10 Kapán innen, kaszáji túl © 13.20 Disney-rajzfilm 13.50 06-91-334-455 15.10 Receptklub 15.25 Doki © 16.25 Vacsoracsata © Gasztrorealily 17.25 Mónika- A kibeszélőshow © 12.20 Macsómizéria © (amerikai-angol vígjáték) 14.10 Született kémek © (amerikai rajzfilmsorozat) 14.25 Melrose Place © 15.25 Capri - Az álmok szigete (olasz Sorozat) 16.25 Hal a tortán © 12.15 Tv-taxi (ism.) 12.30 Srpski ekran 13.00 Unser Bildschirm 13.30 Bűvölet © 14.25 Fekete vipera © 14.55 Engedjétek hozzám... 15.05 Katolikus krónika 15.35 Kisváros © 12.10 Záróra 12.55 Öt perc próza 13.05 Új Eldorádó © 14.25 Sufsuf habibi© (holland vígjáték, 2004) 84 ' 15.50 Remekművek 16.35 Membrán 16.55 Évfordulók (17.) 12.05 Baywatch © 13.10 Sherlock Holmes visszatér 14.15 Halálbiztos diagnózis © (amerikai krimisorozat) 15.15 Gyilkos sorok © 16.20 Vészhelyzet © (amerikai sorozat) 17.25 Szívek szállodája © 14.00 Hírek 14.05 Duna tér 14.15 Talpalatnyi zöld (ism.) 14.40 Minden tanulás 15.10 Ki valójában Wolfgang? 16.15 Világunk 17.15 Mese 18.00 Bűvölet © 12.10 Koktélábécé (11-12.) 13.20 Hétköznapi India (2.) (dók, sorozat) Művészet © 14.15 Mesél a sivatag 15.25 Kényszerek börtönében (2.)® 16.25 Rosemary skót főzősulija H ifi W 18.30 19.05 20.00 20.35 21.15 22.05 Híradó ® A széf Fókusz © Barátok közt © (magyar sorozat) Utána: Hírek Vészhelyzet © (amerikai sorozat) Szívzörejek A Grace klinika © (amerikai sorozat) 17.25 Monk - Flúgos nyomozó 18.30 Tények® 19.00 Jóban Rosszban ® (magyar sorozat) 19.35 Aktív © 20.10 Kötelező ítélet © ® (amerikai krimisorozat) Fsz.: Stephanie March, Eric Balfour, Julianne Nicholson 21.10 Fekete eső © ® (am. akciófilm, 1989) 120' 16.35 Ablak 17.00 Tv-taxi 17.15 Körzeti híradók 17.30 Hírek 17.40 Védelmi jog© 18.40 Az ÖRÖKÖS 19.20 Modem képmesék 19.28 Föld Tv 19.30 Híradó este 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.10 Önök kérték! 17.00 Válaszd a tudást! 18.05 Kulissza Kortárs irodalmi magazin 18.30 Festői tájak (10/7.) 19.00 Kultúrház © 19.20 Esti mese 19.30 Egy lépés előre © (spanyol sorozat - 68/26.) 20.20 Pillanatok a nagyvilágból (angol dok.-film-sorozat) 18.30 Kölykök © (gyerektalkshow felnőtteknek) 19.00 Miért éppen Alaszka? © (amerikai sorozat) 20.00 Jó barátok © (amerikai vígjátéksorozat) 20.30 Két pasi - meg egy kicsi (amerikai vígjátéksorozat) 21.05 Vakvágányon © (amerikai akciófilm) 19.00 Filmsámán (magyar dokumentumfllm) 20.30 Gdanski anzix (magyar dokumentumfilm) 21.00 Híróra 22.05 Kikötő Kulturális magazin 22.30 Mindentudás egyeteme Mesterkurzus 23.20 A Berlini Filharmonikusok Bartók-estje 17.25 Kapán innen, kaszán túl (3-4) © 18.35 Kagylók és társaik; Földigiliszták és társaik 18.55 Vadvilág (13-14.) (ismeretterj. sor.) A csimpánzok; A hegyi páviánok 20.05 Háztartástan zöld módra! (1-2.) (ismeretterj. sor.) "■a 'H 23.15 23.45 0.10 1.25 XXI. század Macskák - 25 éve a Madách Színházban Maffiózók © (amerikai krimisorozat) Kábulat és ébredés Reflektor © 23.35 A médium © 0.30 Columbo © (amerikai krimi, 1978) 70" 1.55 Tények este 2.20 Alfred Hitchcock © 2.50 Hódító Adam © (ír-angol-am. vígjáték, 2000) 21.10 Életképek (magyar sorozat) 35' 21.55 Kedd este 22.30 Kultúrház © 23.00 Hírek. Időjárás 23.10 Tv-taxl (Ism.) 23.30 Városbújócska © 20.30 Híradó este 20.50 Sporthírek. Időjárás 21.00 Szemet szemért © (amerikai krimi, 2004) 87 ' 22.30 Remake © (bosnyák film, 2003) 107' 0.20 Záróra 22.45 Nyomtalanul © (amerikai krimisorozat) 23.45 Babylon 5 © (amerikai sci-fi sorozat) 0.45 Vakvágányon © 2.25 Nyomtalanul © 3.25 Babykm 5 © 1.10 Híróra (ismétlés) 2.05 Váltó 2.20 Mese 2.25 Labdarúgó-mérkőzés REAC-Győri ETO 4.05 Magyarország kincsei 21.20 Háború színesben -Amerika (2.) © 22.20 Távol a világtól- Karen Bllxen © 23.25 Búcsú a kőolajtól (ismeretterj. sor.) 0.35 Új Eldorádó © O.IO Maffiózók amerikai krimisorozat 12.20 Macsómizéria amerikai-angol vígjáték 9.50 A palota ékköve dél-koreai sorozat 14.25 Suf suf habibi holland vígjáték 22.45 Nyomtalanul amerikai krimisorozat 11.30 Kívánságkosár kívánságműsor 18.35 Kagylók és társaik ismeretterjesztő sorozat HffiTf 1 1 í MAGYAR AT¥ JBtÁjL Ó FÍLMM1JXJBIÍM MÍMMáX DISCOVERY 13.05 Pálya. 1330 Paletta. 14.05 Kereszt- metszet 15.05 Civil kaszinó. 16.05 BBC Click. 1630 Paletta. 17.00 Híradó. 1730Vonalban. ^ I 1830 Ősök tere. 19.00 Híradó. 1930 A ma- 2 j gyarbeteg.20.05Rájátszás.21.00Híradó21, * I 2135 Lapzárta. 22.05 Ősöktene. 2230 Hírvi- lág. 23.05 BBC-híradó. 2330 A magyar beteg 9ÊÊÊKBKÊKHKÊSBSÎSSÊSMÊÊÊSSSÊÊSÊSÊSMSI 12.05 Laci bácsi konyhája. 13.50 Többet ésszel! 1630Tempó. 17.00Te vagy az életem. 17.55 Híradó. Fórum. 18.55 Híradó. Időjárás. 19.25 Egyenes beszéd. 20.00 Friderikusz most. 21.15 Civil a pályán. 22.10 Tetthely. 22.55 Világkép. 23.05 700-as klub. 23.50 Többet ésszel! 120 Vidám vasárnap. 18.00 Virágzó Magyarország. 18.30 Doku- mentummúhely. 19.00 Házibuli Attilával és vendégeivel. 20.00 Virágzó Magyarország. Eger. 2030 Hírháló. 20.55 Ízelítő- Kukkantson be hozzánk 5 percre! 21.00 A négyek jele. 23.00 Fekete bosszú (amenkai akciófilm). 1.00 Hírháló. 130 Bencze-show. 14.00 Dokumúzeum. 15.00 Andy Griffith- show. 1530 Alfa holdbázis(14.). 16.20 Meg- találtvárosok(5.). 16.50Anő(6/5.). 1720 Filléres emlékeink. 1730Aszépmolnámé(olasz vígj., 1955). 19.00 Arsene Lupin (10.). 20.00 Egypofon,egycsók(magyarfilm, 1944).21.10 A nap vége. 22.45 Best of Folytassa... 12.45 NBA 360.14.15 Holland labdarúgás. 15.15 Olasz labdarúgás. 16.15 Spanyol labdarúgás. 17.15 Olasz labdarúgás. 17.45 Jégkorong. Bajnoki döntő. 2030 Mai helyzet. 20.45 Póker. 22.45 Labdanigás.U21-es válogatott mérkózésAnglia-Lengyelország. 1.00 Olasz labdarúgás. 6.00 Rajzfilmek. 16.40 Pettson és Findusz. 16.55 Irány Dinóföld! 17.10 Thomas, a gőzmozdony. 1720Pingu. 1725 Eperke és barátai. 17.50 Symfollies. 18.00 Moby Dick. 18.20 Tom, a nagy utazó. 18.50 Pat és Stan. 18.55 Nouky, Paco és Lola. 19.00 Elmo világa. 19.15 Miss BG. 1930 Miss Mallard nyomoz. 12.00 Mérnöki műtárgyak. 13.00 Brainiac. 14.00 Hogyan csinálják? 15.00 Hogyan készült? 16.00 Egy versenymotor születése. 18.00 Amenkai hot rodok. 19.00 Állítólag.. 20.00 Hogyan készült? 21.00 Ügyészek. 22.00Valódi hősök. 23.00 Igazán nagydolgok. 24.00 A ralik világa. 4 «