Heves Megyei Hírlap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-14 / 63. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2008. MÁRCIUS 14., PÉNTEK A maximális összeget igényelték a fiatal gazdák Húsz éve nem történik semmi lemaradva Meghökkentő eredmények a hátrányos helyzetűekről szóló felmérésben Az Európai Mezőgazdasági Vi­dékfejlesztési Alap támogatja a fiatal mezőgazdasági termelő­ket. A február 7-i határidőig a megyéből nyolcvanegy, ország­szerte több mint 2500 18-40 év közötti szakképzett fiatal gazda juttatta el kérelmét a Mezőgaz­dasági és Vidékfejlesztési Hiva­talhoz (MVH). Legtöbben a ma­ximálisan adható negyvenezer eurót célozták meg, így az igé­nyelt 88 millió euró jóval megha­ladja a rendelkezésre álló 33 mil­liót. Nagy Sándorné, az MVH megyei kirendeltségvezetője el­mondta, a kérelmek mintegy há­romnegyedét az utolsó két na­pon adták postára a hevesiek, s mindenki a maximális, tíz euró­pai méretegységű üzemnagyság eléréséhez szükséges összeget szeretné elnyerni. Fő kritérium volt, hogy az igénylő korábban semmilyen agrár-vidékfejleszté­si célú támogatásért nem folya­modhatott, nem pályázhatott. A majdani nyertesek gazdasá­gukat legalább öt évig kötelesek vállalkozóként, fő tevékenység­ként működtetni. A támogatást két részletben fizetik ki, először az igényelt összeg 90 százalékát utalják át, a negyedik évben - ha a pályázó teljesítette vállalását - a maradék tíz százalékot is meg­kapja. A pénzt gazdaságalapítás­ra, a birtokstruktúra átalakításá­ra fordíthatják a fiatal gazdák. ■ A konyha az Egri Tavaszi Fesztiválon Ma este, a VLH. Egri Tavaszi Fesz­tivál keretében mutatja be a Gár­donyi Géza Színház Arnold Wesker „A konyha” című darab­ját Cziegler Balázs díszletei kö­zött és Izsák Lili jelmezeiben. A helyszín egy étterem, ahol napi ezerötszáz adag étel készül őrületes hajszában. Forr a víz és forrnak az indulatok. Máté Gá­bor rendező szerint hatalmas munka áll a bemutató mögött. Rengeteg apróságra kell figyelni, és az is izgalmas feladatot adott, hogy majdnem az egész előadás alatt a színpadon van mind a 30 szereplő. A rendező szerint ez a darab mérföldkő egy színház életében. ■ A hátrányos helyzet, a sze­génység és az iskolázatlan­ság nem választhatók el egymástól. A helyzet javítá­sában nem kizárólag a szo­ciális területen dolgozók­nak van feladatuk. Szót érteni velük. A romagyerekek első kudarcélménye a többségi társadatom­mal szemben, hogy sokan nem értik a magyar nyelvet, amikor bekerülnek óvo­dába, iskolába. Képünk illusztráció. szavezetésről vagy bevezetésről beszélhetünk-e inkább. A felmérés néhány adatáról Mucsics F. László adjunktus meglepő következtetésként azt említette: az iskolai végzettség és a munkaerő-piaci esélyek kö­zött egyértelmű összefüggés mu­tatható ki. (Ennek tükrében ért­hető Bezzegh Enikő korábbi ki­jelentése: miközben örömteli tényként említik, hogy a romák egyre nagyobb hányada fejezi be a nyolc általánost, fel kell tenni a kérdést, hogy ez mire elég a munka világában.) A felmérés­ből az is kiderült, miközben a kistérségben a KSH adatai sze­rint most 7 százalékos a munka- nélküliség, az érintettek ezt sok­kal magasabbnak, 16 százalé­kosnak érzik.- Számunkra is meglepő eredményt hozott az a kérdés, hogy kitől várnak segítséget a helyzetük javításához. Elsőként ugyanis a családot említették, másodikként azt, hogy senkitől, s csak harmadikként az állami intézményrendszert - tudatta Mucsics F. László. - Ebből is lát­ható, hogy a hátrányos helyzet­ben lévők nem a szociális ellátó- rendszertől várják a segítséget, szemben a nem hátrányos hely­zetű, keresőképes korú inaktí­vakkal. Munkatársunktól A fenti két mondatban foglalha­tó össze annak a konferenciának az üzenete, amit egy Európai Unió által finanszírozott projekt zárásaként rendeztek meg teg­nap a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolán (KRF). A házigazda város nevében Hiesz György köszöntötte a résztvevőket, s már üdvözlésé­ből is kiderült: sok tennivaló van a városban és környékén a hátrányos helyzetben lévők fel­zárkóztatását, integrációját ille­tően. Hiszen az egyik legna­gyobb problémát az aktív korú, ám nem dolgozó népesség jelen­tős aránya jelend. Bár a konferenciának nem ez volt a fő témája, kétségtelen tény, hogy elsősorban a romákkal kap­csolatos kérdések kerültek terí­tékre. Nem véletlenül: a hátrá­nyos helyzetben lévők jelentős ré­sze ebből a népességből kerül ki. Bezzegh Enikő, a KRF adjunktu­sa előadásában elképesztő, s egy­ben elgondolkodtató adatokat is­mertetett. Megyénkben a népes­ség „aktivitási rátája” 39 száza­lék, ám ennél az átlagnál jóval alacsonyabb, alig 23 százalék ugyanez az arányszám a romák körében. Egy kutatás meglepő eredményt hozott, amikor azt vizsgálták, hogy miért állástala­nok a romák: 14 százalékuk azt mondta, azért nem vállal rend­szeres munkát, mert nem fizetik meg eléggé. Hogy mi pontosan az „eléggé”, az nem derült ki. Ma­1 ^ », gas volt azok aránya is, akik azt válaszolták: a végzettségüknek megfelelő állást nem találnak.- A rendszerváltás óta akut probléma a cigányság kérdéskö­re, tudjuk a bajokat, a hibákat és hogy mit kellene csinálni, születtek programok, meg­valósítható megol­dási javaslatok, ám két évtizede mégsem történik lényegében sem­mi - jelentette ki az adjunktus, hozzátéve: eközben a romakérdés nagyjából olyan hazánkban, mint a foci, ehhez is mindenki nagyon ért. A szocioló­gus arra is kitért: a statisztikai adatok szerint csökken a roma népesség aránya, ez azonban A hátrányos helyze­tű családok csupán 4 százalékában ma­gasabb tízezer fo­rintnál az egy főre jutó (látható) havi jövedelem. messze áll az igazságtól. Az ada­tok abból következnek, hogy egy­re kevesebben vallják magukat romának. Márpedig ma Magyar- országon - jogilag - az a cigány, aki annak vallja magát A szocio­lógiai meghatáro­zás pedig úgy hangzik: cigány az, akit a környe­zete annak tart. A statisztikai el­lentmondást tá­masztják alá azok az adatok is, ame­lyek szerint Gyöngyösön a 33 ez­res népességből 780-an vallották magukat cigánynak a legutóbbi népszámláláson, holott az önkor­mányzat - becsült - adata sze­rint a roma kisebbség aránya mintegy tíz százalék a városban. A szebb jövőért aggódnak Halmajugrán: féltik az iskolát EGY VÉLETLEN EGYBEESÉS: a konferencia idején Halmaj­ugrán demonstrációt tartottak a helyi romák a Szebb Jövőért Tanoda anyagi támogatását, az 1999-ben árvízkárokat szenvedett Petőfi út házainak teljes szanálását, a '70-es évek­ben lebontott Dankó-telep lakó­inak kártalanításáról szóló pontos információkat követel­ve. Ügy vélik: a településen a romák feje felett döntenek a sorsukról, s gyermekeik jövőjét féltik. A romák petícióját átve­vő pusztai Attila jegyző sze­rint a tanodát jelenleg azért nem támogatja az önkormány­zat, mert a létesítményt üze­meltető kulturális egyesülettől nem kaptak alapos szakmai, pénzügyi programot. Kétmillió­ra mindenképp számíthat idén az egyesület, s ha elkészí­tik az említett progra­mot, további 4,5 millió forintos támogatást ad az önkormányzat, aminek egyéb­ként már egy éve ! termet és irodát is biztosítanak. Hasonló a kép nagyobb lépté­kekben is: a megye csaknem 300 ezres lakosságából 4 százalék tartja magát cigánynak. A váro­sokban ez az arány 1,7, a falvak­ban 6,1 százalék, miközben - az ugyancsak becsült - számok sze­rint a városokban 10, a falvakban 11,5 százalék a romák aránya. Szó esett arról is: a hátrányos helyzetű családoknak csupán né­gy százalékánál haladja meg a tízezer forintpt az egy főre jutó havi (látható) jövedelem. Ebből is látszik, hogy valóban akut problémáról van szó - erősítette meg Bezzegh Enikő. Bárdosné Kocsis Éva, a hátrá­nyos helyzetűek felzárkóztatását célzó uniós projekt vezetője el­mondta: készül egy tanulmány, amihez egy háromezer fős kérdő­íves felmérést végeztek a kistér­ségben. Ennek tapasztalatait fel­tétlenül be kell építeni a követke­ző vidékfejlesztési programokba. - A felmérés arra irányul, hogy világosabb képet kap­junk, miként lehet visszavezetni az érintett népességet a munkaerőpiacra - ismertette a projektve­zető, helytál­lónak mi­nősítve, hogy vis­s íMmmm I '|j! (215483-248435) „EGER A XXI. SZAZADBAN” ESSZÉPÁLYÁZAT Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata esszépályázatot hirdet. Téma A pályázó az alábbi javasolt témák közűi választhat, vagy egyéb, önálló ötlet alapján készíthet esszét • A gazdaság fejlesztése, munkahelyteremtés; • Az idegenforgalom új lehetőségei; • A kulturális éíet; • A borászat és a város; • Eger nemzetközi kapcsolatai; • Az önkormányzat és a lakosság; • A város közlekedése, parkolás; • Hogyan lehet Eger vonzóbb a fiatalok számára? • Egyéb önálló téma. Pályázók köre - Egerben lakó és/vagy egri intézményben tanuló diákok: 1. Általános iskolás felső tagozatos korcsoport. 2. Középiskolás korcsoport. Beadási határidő: 2008. május9- 1200óra Díjazás Mindkét korcsoportban I. helyezettek: MP4 lejátszó A II. illetve III. helyezettek mindkét korcsoportban további jutalomban részesülnek (játék, sporteszköz, informatikaieszközök, könyv, stb.). A részletes pályázati felhívás a www.eger.hu internetes oldalon olvasható. ^ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A 1. A pályázatot meghirdető szerv: Szociális Ellátó- és Gyermekjóléti Intézmény 3022 Lőrinci, Erőmű tér 37. Telefon: 37/389-596 E-mail cim: postmaster@szocint.t-online.hu 2. Meghirdetett álláshely: HÁZI SZOCIÁLIS GONDOZÓ 3. Képesítés és egyéb feltételek:- szociális gondozó- és ápoló vagy |- általános betegápoló § 4. Juttatások, pótlék, egyéb: Bérezés: Kjt. szerint. Álláshely betölthető: 2008. 04. 01. Önéletrajzot az alábbi címre írásban kell benyújtani: Somogyi Mária intézményvezető Szociális Ellátó- és Gyermekjóléti Intézmény V 3022 Lőrinci, Erőmű tér 37. J A tarnalelesziek is gyűjtöttek adomány A községből huszonöt kiló aprópénzt ajánlottak fel Lapunk kiadója és szerkesztősége jó néhány héttel ezelőtt hirdette meg „Nagy segítség kicsiknek” el­nevezésű akcióját, amelynek so­rán megyénk számos városában helyeztünk ki gyűjtőedényeket a bevonásra ítélt 1-2 forintos ér­méknek. Felhívásunkhoz csatlakozott a tarnaleleszi Reál Élelmiszer-keres­kedés is, ahol huszonöt kilogramm aprópénzt gyűjtöttek össze, s azt a pétervásárai kirendeltségünkre szállították a napokban. Pétervásárán egyébként tegna­pig közel hetvenkilónyi érme gyűlt össze, amelyet kollégáink a napokban vesznek át és juttatnak el a Heves megyei kórházak gyer­mekosztályainak. ■ Pétervásárai kirendeltségünkön eddig hetvenkilónyi adomány gyűlt ösz- sze, az érméket Fodor József kollégánk mérte le s I f FOTÓ: ÖTVÖS IMRE

Next

/
Thumbnails
Contents