Heves Megyei Hírlap, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-05 / 30. szám

2008. FEBRUÁR 5., KEDD - HEVES MEGYEI HÍRLAP SPORTTUKOR 15 Válogatottunk számára kiváló lehetőséget jelent az egri torna STRANDLABDARÚGÁS Már CSak négy nap van hátra az első ma­gyarországi téli strandfocitorna, a Nestea Indoor Beach Soccer Show kezdetéig. A tegnapi sajtó- tájékoztatón Bódi Attila, a ma­gyar válogatott szövetségi edző­je bizakodva beszélt a jövővel kapcsolatban, de azért a nehéz­ségekre is kitért.- Furcsa, egyben persze örömteli is a helyzet, hiszen az évnek ebben a szakaszában ko­rábban nem volt lehetőségünk találkozni, legalábbis nem a strandfoci keretében - mondta a szakember. - Gyakorlatilag augusztusban láttuk utoljára egymást, azóta mindenki nagy­pályán, illetve a futsalcsapatában rúgta a lab­dát. Eleve nagyon kevés lehető­ségünk van együtt készülni, így minden ilyen alkalmat meg kell ragadnunk, hiszen a nagy hát­rányunk riválisainkkal szem­ben az, hogy az év csak egy ki­sebb részében, tulajdonképpen pár hétig vagyunk homokon. Svájcban, amely köz­vetlenül a szoros ér­telemben vett élvo­nal mögött helyezke­dik el a já­tékerőt illetően a világon, a vá­logatottnak egy speciális csar­nokban egész évben lehetősége van a gyakorlásra, a játékosok pedig szinte csak a strandfocira koncentrálhatnak, Nagy válto­zás a korábbi évekhez képest, hogy idén először nem a nyár végén, hanem már májusban megrendezik a világbajnoki se­lejtezőket, ameddig már csak pár hónapunk van hátra. Fontos lenne, hogy minél többször ös­szejöjjünk, hiszen most még ar­ról Is meg kell győződnöm, ki milyen formában van, rendel­kezésemre tud-e állni. ■ Svájcban a játékosok szinte csak a strandfo­cira koncentrálhatnak. Szente Tamás, a válogatott egyik erőssége már több alka­lommal bizonyíthatott mind a svájci, mind a lengyel, mind pe­dig a német együttes ellen.- Kifejezetten pozitív emlé­keim vannak ezekről a csapa­tokról, nagyon jó meccseket játszottunk velük. Nagyon örü­lök annak, hogy ismét strand­focizhatok, hiszen ilyenkor té­len erre még nem volt lehetősé­günk. Riválisaink egyelőre jobb körülmények között ké­szülhetnek, így nem könnyű velük felvenni a versenyt. A múltban már többször is közel álltunk egy nagy bravúrhoz - latolgatta az esélyeket a gól­erős játékos. Izsvák Zsolt, a sportág hivata­los hazai promótere beszámolt róla, hogy az előkészületek a legnagyobb rendben zajlanak, így hamarosan homok lepi majd el a hétvégi torna helyszínét, az egri körcsarnokot. A jegyárak barátinak mondhatók, hiszen a napijegy 900 forintba kerül majd, ezért mindhárom napon reggeltől késő estig láthat a nagyérdemű színvonalas talál­kozókat, gyermekmérkőzése­ket, valamint a riói karneváli hangulatot Idéző zenés-táncos bemutatókat. ■ B. Cs. Nincs dobogós csapatunk dobó-kupa Az FSC 4., a GYFKK 7., az EKFSC nyolcadikként zárt Az NB I/B Nyugati-cso­portjában szereplő Veszp- rém-Beton nyerte a Füzes­abonyban rendezett Dobó­kupa női felkészülési tor­nát. Legjobb megyeiként a hazai pályán játszó abonyiak zártak. Sike Károly kézilabda A megyei szövetség hagyományos rendezvényén idén is nyolc együttes lépett par­kettre. A jórészt NB I/B-s gárdák alkotta mezőnyben két NB Il-es csapatunk, a Gyöngyösi Főisko­lai KK és az Eszterházy KFSC egyaránt pont nélkül zárta a cso­portküzdelmeket. A 7. helyért rendezett mérkőzésen kettejük párharcát ha csak egy góllal is, de a gyöngyösiek nyerték.- Örülök, hogy ezek a mérkő­zések rávilágítottak a fő hibáink­ra. Sokkal gyorsabban és ponto­sabban kell játszanunk, emel­lett pótolni kell a védekezésbe li hiányosságainkat is - érté­kelte a tornát Molnárné Somoskőy Réka, a gyön- * gyösiek edzője. Hegedűs Tibor, az ÆÊf egriek trénere a ve­reségek ellenére elégedett volt: - Töb­bet kaptam, mint amire elő­zetesen számítottam. Zömé­ben elég kis különbségű vereségeket szenvedtünk, amit pozitívumként érté­kelek. Körösi Fruzsina visszatérése sokat lendí tett a csapaton. A Fenstherm-Füzes- abonyi SC a negyedik helyet szerezte meg, az EKFSC és a Szentendre legyőzé­se kevésnek bizonyult a dobo­gós helyek eléréséhez.- Jelenlegi helyzetünkben leg­főbb célunk az volt, hogy megta­láljam azokat a játékosokat, akik pótolni tudják a sérült Kánya Ju- ditot és Liliana Bahrimot. Ez, va­lamint az edzőtáborból fakadó fá­radtság az egész tornára rányom­ta a bélyegét - fogalmazott Atkári Lajos, a füzesabonyiak edzője. Eredmények. A-csoport: Fü­zesabony - Eszterházy KFSC 25:21 ( 15:13). Ld.: Atkári 7, Erdé­lyi 6, Bak 5, ill. Németh 9, Körösi 4. Hajdúnánás - Szentendre 26:21 (10:13). Ld.: Nyüas 7, Beke, Eszméletét vesztette a tököljek játékosa kis híján tragédiába torkollt a Bocs - Tököl mérkőzés, mi­után a találkozó 27. percében a tököliek egyik játékosa minden előzmény nélkül ösz- szeesett a pályán. Az eszmé­letlenül fekvő játékost hamar az egri kórházba szállították, ahol sikerült stabilizálni az állapotát. Mint utólag kide­rült, az eset a vakbélgyulla­dás és a túlterheltség számlá­jára írható - tájékoztatott PAULOVics Zsolt, a megyei szövetség versenybizottságá­nak vezetője. Szigeti, Tóth B., Baumstark, Kisbalázs 6-6. Veszprém - Bocs 20:20 (13:12). Ld.: Weigel 7, Karsai 6 ill. Silye 5, Oláh 4. Veszprém - Gyöngyösi FKK 36:21 (21:12). Ld.: Weigel 10,Né­meth G. 6, Szekeres 5, ill. Szige­ti 6, Kisbalázs, Tóth B. 4-4. A Bocs - Tököl mérkőzés a 27. percben félbeszakadt. A csoport végeredménye 1. Veszprém 2 1 1 ­56:41 3 2. Bocs 2 1 1 ­50:38 3 3. Tököl 2 1 - 1 54:47 2 4. Gyöngyösi FKK 3- - 3 66:101 0 Az egri főiskolás lányok (játékosuk szemből) biztató teljesítményt nyúj­tottak a megyei szövetség által rendezett kétnapos megmérettetésen Borbély 5-5, ill. Fehér, Mezei 5-5, Gróz 4. Szentendre - Eszterházy KFSC 25:23 (15:15). Ld.: Drevényi 12, Fehér, Mezei 3-3, ill. Németh 7, Körösi 6. Haj­dúnánás - Füzesabony 21:19 (12:7). Ld.: Beke 9, Nyilas 5, ill. Bak 8, Erdélyi 5. Hajdúnánás - Eszterházy KFSC 26:25 (15:10). Ld.: Beke, Villányi 8-8, ill. Körösi 8, Németh 7. Füzesabony - Szentendre 25:21 (13:14). Ld.: Bak 8, Erdélyi 4, ill. Mezei, Rovnyai 4-4. A csoport végeredménye 1. Hajdúnánás 3 3- ­73:65 6 2. Füzesabony 3 2- 1 69:63 4 3. Szentendre 3 1- 2 67:74 2 4. Eszterházy KFSC 3­- 3 69:76 0 B-csoport: Bocs - Gyöngyösi FKK 30:18 (17:7). Ld.: Oláh 6, Kreisz 5, ill. Szigeti, Baumstark 5-5. Veszprém - Tököl 20:19 (10:10). Ld.: Weigel, Karsai, Né­meth K. 4-4, ill. Bodor 5, Schneck D. 4. Tököl - Gyöngyö­si FKK 35:27 (13:13). Ld.: Pataki 7, Marosi 6, Krizsánovics 5, ill. Megjegyzés: a Veszprém és a Bocs helyezését a Tököl eredmé­nyeinek mellőzésével állapítot­ták meg. Helyosztók. A 7-8. helyért: Gyöngyösi FKK - Eszterházy KFSC 21:20 (10:10). Ld.: Kisbalázs 9, Baumstark 5, ill. Né­meth 5. Az 5-6. helyért a Szent­endre - Tököl mérkőzést nem játszották le. A 3-4. helyért: Bocs - Füzesabony 29:20 (17:8). Ld.: Bonta 8, Silye 6, ill. Atkári 7, Erdélyi, Molnár 4-4. A döntőben: Veszprém - Hajdúnánás 23:15 (11:8). Ld.: Németh K. 8, Karsai 4, ill. Beke 5, Seres 4. A végeredmény: 1. Veszprém Beton, 2. Hajdúnánás SE, 3. Bocsi KSC, 4. Fenstherm- Füzesabonyi SC, 5-6. Szentend­re NK, Tököl-Startacus, 7. Gyön­gyösi Főiskolai KK, 8. Eszterházy KFSC. Különdíjasok. Gólkirálynő: Németh Judit (EKFSC) 28 góllal; legjobb kapus: Salánki Emese (Hajdúnánás); legjobb játékos: Erdélyi Annamária (Füzes­abony). Nyomda-sikerek a 13. Vegyterv-kupán teke - Kiválóan szerepeltek az Egri Nyomda utánpótlás­korú versenyzői a 13. Vegyterv-kupán. A kétnapos esemény első napján a párosversenyeket bonyolítot­ták, az ott elért legjobb hat eredménnyel büszkélkedhető versenyző vehetett részt a másnapi egyéni küzdelmek­ben. Az egriek közül Gembiczky Gergő nem jutott az egyéni döntőbe. Eredmé­nyek. Egyéni, ifjúsági fiúk: 3. Csontos Ádám 507 fa. Serdü­lő fiúk: 1. Vajda Ádám 528 fa,... 3. Zsíros Olivér 519. Pá­ros, serdülő fiúk: 1. Vajda Ádám, Zsíros Olivér 1027. A Geoteam átgázolt a Szabó Car csapatán teremlabdarúgás - II. Fel­német Pásztorvölgyi János Vitéz téli felnőttbajnokság 10. fordulójának eredményei: Vadkacsák - Flott 2-3, Főnix - ZF Hungária Feró Véd 1-2, Moment Optika - Police 07 1-4, Kurdi Pékség-Gacsó Család - Bumeráng 1-5, Geoteam FC - Szabó Car 9-3, Platina - Imperiál 9-2, Barlang Büfé Felnémet - Bosch Eger 3-0, János Vitéz Étterem Panzió - Hangácsi és Fia Pincészet 0-8. Az élcsoport: 1. Hangácsi és Fia Pincészet 26 pont, 2. Bar­lang Büfé Felnémet 25, 3. Platina 24, 4. Szabó Car 22. Mennyi a nyeremény a totó 5. játékhetén? 13 plus eg/es nem volt 13 találatos nem volt 12 találatos nem volt 11 találatos (26 db) 110 400 Ft 10 találatos (186 db) 25 720 Ft Góltotó 6 találatos nem volt 5 találatos nem volt 4 találatos nem volt Köszönjük, ha támogatja adója 1 %-ával az autista otthonunkban lakó, az ország különböző részeiből érkezett autista gyermekeket. Miskolci Autista Alapítvány 3532 Miskolc, Csermőkei út 2/A. Adószám: 18405857-1-05 VÁLASSZON KEDVÉRE! ti EVES Miévé EUttEVP Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kit. Heves Megyei Irodája. Felelős kiadó a kit. ügyvezető Igazgatója Heves Megyei Hírlap Vasárnapi Heves Megyei Hírlap Popcorn Csomag-előfizetéssel több ezer forintot I takarít meg évente! i : B ­• .■ ■- ■■ ' ■■ ! Megtakarítás 209 Ft/hó 1| Előfizetési igényét jelezze kézbesítőnknek, díjbeszedőnknek vagy hívja ingyenes zöldszámunkat: 06-80/513-646 (csak vezetékesről). Főszerkesztő: LACZI ZOLTÁN Kiadóvezetö: PERJÉSI ATTILA Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, KÜHNE GÁBOR MB. Szerkesztőség és kiadó címe: 3300 Eger, Barkóczy u. 7. sz. (Pf. 23.) Telefon: 36/513-600, fax: 36/513-605. E-mail cím: hmhirlap@axels.hu Ügyfélszolgálati iroda: Eger, Széchenyi u. 32., Tel: 36/410427 Hirdetési részleg:' Telefon: 36/513027 Fax.' 36/513-630 Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410427 Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodájának terjesztő hálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regioná­lis árushelyein keresztül történik. 1 Terjesztésvezetö: FARKAS GÁBOR I Telefon: 36/513-644, fax: 36/513-646 Előfizetés a kiadónál. 1 Telefon: 80/513-646 (ingyenesen hívha- I tó). Telefax: 36/513-646, valamint a terü- I leti ügynökségeknél és a kiadó kézbesítói- I nél közvetlenül postautalványon és átuta­lással a KHB 10403507-35017327- ' 00000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Bőfizetés dija egy hónapra 1800 Ft negyedévre 5400 Ft fél évre 10800 Ft egy évre 21600 Ft Hirdetésfelvétel, előfizetés a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 8. sz. TeL/fax: 37/311-697) és a hatvani irodá­ban (3000 Hatvan, Kossuth tér 23. TeL/fax: 37/341-051). Készült AS4JY0MDA KFT. Szilády Üzem, Székhelye: Kecskemét Mindszenti krt 63. Felelős vezető: Boros Gábor HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a külön­böző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. résztvevők által személyesen, írás­ban, telefonon, SMS-ben, interneten, e- maiiben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ah­hoz, hogy azok felhasználásával a Társa­ságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is vég­zik (Axel Springer-Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Nép­újság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesít­sük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik kö­réről, felhasználásuk módjáról és céljá­ról és bármikor kérhetik azok helyesbí­tését, felhasználásuk korlátozását, illet­ve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásávalkapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Kéziratokat és fotókat nem-órzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált.

Next

/
Thumbnails
Contents