Heves Megyei Hírlap, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-19 / 42. szám

2008. FEBRUÁR 19., KEDD - HEVES MEGYEI HÍRLAP SPORTTUKOR 15 Pontok a hosszú sorozat végére A LEN-kupa után a bajnokságban is megverte az Eger a Szeged Beton csapatát SIKER Visszavágott a Szegeden elszenvedett vereségért és pontszámban beérte va­sárnapi ellenfelét a Bren- don-UPC-ZF-Eger csapata az OB I-es bajnokságban. Fenyves Balázs vízilabda - Borzasztóan hosszú és megterhelő sorozat végére si­került pontot tennünk ezzel a nagyon fontos győzelemmel. Nem emlékszem rá, hogy valaha is lett volna olyan csapatom, amelyik hasonló sorozatot ilyen nagyszerűen, csupán egyetlen vereséggel zárt volna - foglalta össze az elmúlt jó egy hónap megpróbáltatásait Gerendás György. A győztes egriek edzőjé­nek szegedi kollégája ezúttal sem volt túl beszédes kedvében. Gyöngyösi András erejéből csu­pán a gratulációra futotta. A mérkőzés elején már min­denki tudta, hogy a Honvéd ti­zenkét gólos (!) győzelmet ara­tott a Varga testvéreket nélkülö­ző Vasas ellen. A vidéki rang­adón így mindkét csapatnak lét- fontosságúvá vált a győzelem az alapszakasz bajnoki címének Az ifjúságiak nyerték a Lemhényi Dezső-kupát A mérkőzés félidejében ün­nepélyes keretek között átve­hették a ZF-Eger ifjúsági pó­lósai a hét végén megnyert Lemhényi Dezső-kupát. A so­rozat fináléjában az Újpest gárdáját 14-9-re verték Tóth Kálmán edző fiai. A díjakat Habis László polgármester, Szeleczki János alpolgármes­ter, illetve a klub részéről dr. Halmos R. Péter ügyvezető adta át a kupagyőztes együt­tes tagjainak. ff Ifiéit Varga II. Zsolt kiváló teljesítményt nyújtott. A válogatott pólós a Szeged ellen úgy játszott, ahogy azt előtte még nem láthattuk tőle egri színekben. megszerzése érdekében. Ehhez mérten telt ház előtt, ismét re­mek hangulatban kezdődött a ta­lálkozó, melynek nyitánya ismét az egrieknek sikerült jobban. Kétgólos hazai vezetés után a já­tékvezető páros finoman szólva is megkérdőjelezhető ítéleteket hozott, melyek a hevesieket súj­tották. A szegediek olyannyira nem tudtak betalálni a remeklő Szécsi Zoltán hálójába, hogy az első góljukat csak kettős ember­előnyben tudták megszerezni, ráadásul úgy, hogy az egyik ki­állított játékos éppen „Szecska” volt. Akkor Gerendás György sem tudott úrrá lenni indulatain, heves reklamálását csak egy sár­ga cédula tudta fékezni. Szinte forrt a víz, és medencén kívül is parázs volt a hangulat. Szeren­csére azonban a vendéglátók nyugodtak meg hamarabb, és A vasárnap esti mérkőzés jegyzőkönyve BRENDON-UPC-ZF-EGER - SZEGED-BETON VE 10-6 (2-2, 2-0, 2-1, 4-3) Eger, Bitskey-uszoda, 2200 né­ző. V: Dr. Fekete, Székely. EGER: SZÉCSI - DECKER Á. 1, Nyéki 1, Kiss Cs. 1, Hegedűs, KIS G., BIROS 4. Cs.: Sántavy, Matajsz, VARGA II. ZS. 3, Feltham, Binder, Császár. edzők: Gerendás György, Tóth Kálmán. onnantól kezdve végig a játék kapta a főszerepet. Döntő ténye­zőként szolgált, hogy a csongrá­diak szerb világbajnok centerét, ^HUNGÁRIA szeged: Baksa - Lehmann, Korolija, Varga T. 1, Komlósi, Balatoni, WESZELOVSZKY 3. Cs.: Juhász, Varga P. 1, Éles, Monostori 1. edző: Gyöngyösi András. GÓL - EMBERELŐNYBŐL: 9/4. HL 9/3. ÖTMÉTERESBŐL: 2/2. ill. - KIPONTOZÓDOTT: Korolija a 12., Komlósi a 30. percben. kiállítva: Juhász a 30. percben. Milos Koroliját rögtön az össze­csapás elején sikerült végleg a kispadra küldeni, mivel Kis Gáborék rendre róla kapták az előnyöket. A mezőnyben az eddi­gi talán legjobb teljesítményét nyújtó Varga H. Zsolt és a csapat­kapitány Biros Péter vezérletével folyamatosan elhúzott a ZF. Vá­lasz pedig a sérülten is kitűnően játszó és a védelmet irányító Decker Ádámnak is köszönhető­en nem gyakran érkezett. A négy­gólos győzelem azt jelenti, hogy az alapszakasz végén, azonos pontszám esetén az Eger már biz­tosan a Szeged előtt végezne. A bajnokság állása 1. Honvéd 17 15- 2 255-120 30 2. Eger 17 15- 2 206-122 30 3. Szeged 17 15- 2 190-103 30 4. Vasas 17 13- 4 201-109 26 5. FTC 17 9 1 7 159-130 19 6. LITE 17 9- 8 152-165 18 7. Pécs 17 7 1 9 155-167 15 8. Szolnok 17 4 1 12 147-199 9 9. Szentes 16 3 310 110-200 9 10. Fehérvár 17 3 113 114-232 7 11. BVSC 17 2 1 14 109-185 5 12.0SC 16 1 2 13 107-175 2 Következik: Ferencváros szombat, 19.00. Eger, március 1, hevesjob.hu ÁLLÁSAJÁNLATOK Külkereskedelmi ügyintéző (28531) Feladatok: vevői rendelések kezelése, folyamatos vevői kapcsolattartás, kiszállítások megszervezése, szállítmányok dokumentációjának kezelése, számlázás, fuvarszervezés, előrejelzések, elemzések készítése. Elvárások: főiskolai vagy felsőfokú szakirányú végzettség, tárgyalási szintű angol nyelvismeret, német nyelv ismerete előny, MS Office felhasználói szintű ismerete, jó kommunikációs képesség, problémamegoldó képesség. Környezetvédelmi és munkavédelmi koordinátor (39363) Feladatok: munkavédelmi előírások betartása és betartatása az egész gyár területén, környezetvédelmi rendszer működtetése, illetékes hatóságokkal való kapcsolattartás, jelentések, riportok készítése a cég vezetésének és a hatóságoknak. Elvárások: középfokú munkavédelmi, tűzvédelmi végzettség, környezetvédelmi felsőfokú végzettség, kiváló kommunikációs- és jó kapcsolatteremtő képesség. Hibakereső technikus (39611) Feladatok: mobiltelefon, PDA, laptop, PC vizuális, műszeres hibakeresése. Feltételek: műszaki szakközépiskolai/technikusi/müszerész végzettség, stabil elektronikai ismeret. Előny: hasonló területen szerzett tapasztalat, szerviz tapasztalat, angol nyelvismeret. További információ és megyei állásajánlatok a www.hevesjob.hu oldalon található, ÁLLÁSKERESÉS aloldalon, GYORSKERESŐ használatával. TANULÁS = TUDÁS, SIKER, LEHETŐSÉG Képzési ajánlatok, hírek a portálon! Farkas Állatorvosi Rendelő Dr. Farkas László a. „ Eger, Árpád út 33. sz. lfarkas.dr@cliello.hu " ~ Nyitva: H-P 17-19, Tel: 30/213-585« Védőoltásokkal, betegkezeléssel, ivartalanítási és egyéb műtéti kezelésekkel várom kedves betegeimet. Hívásra házhoz megyek! (Hevesen is) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Észak-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal, Eger, Kossuth u. 9. pályázatot hirdet aTörvényességi Ellenőrzési Főosztályra TÖRVÉNYESSÉGI ELLENŐRI munkakörbe. i A pályázat részletes kiírása a J www.emrkh.hu/eszakreg honlapon található, valamint felvilágosítás dr. Lánchidi Csabától a 06-36-323- 392-es telefonszámon kérhető. HÍRSÁV Ma este Rómában játszik a Real Madrid labdarúgás - Kedden 20.45-től négy nyolcad- döntő első mérkőzéseivel folytatódik a Bajnokok Ligá­ja. A visszavágókat március 5-én, szerdán rendezik, ki­véve a Liverpool - Interna- zionale párharc második összecsapását, amelyre március 11-én kerül sor. A mai program_____________ __Schalke 04 -FC Porto ___ FC Liverpool - Intemazioale AS Roma - Real Madrid (Tv: Viasat3) __ Olimpiakosz Pireusz - Chelsea Hat meccsen 82 gól az egri Pozsonyi úton TEREMLABDARÚGÁS - A Do­bó Katica téli felnőttbajnok­ság 14. fordulójának ered­ményei. Piros-csoport: Lo­vas Étterem - Varsó V. Á. 9-3, Real Ingatlan-Testvér Kér. - lim Kéri 9-6, Honvéd SE - Vitái SC 9-9. Az élcso­port állása: 1. Lovas Étterem 33 pont, 2. Real Ingatlan 30, 3. Jim Kéri 20. Kék-csoport: Juhász-Lürge Trans - Nap­fény SC 8-7, Agria Papír Bolt - Vízmű SC ó-4, Torpe­dó - Nyámnyilák 10-2. Az élcsoport állása: 1. Torpedó 33 pont, 2. Agria Papír 27, 3. Vízmű 25. A Favorit sikerét hozta a markazi torna teremlabdarúgás - A me­gyei II. osztály Nyugati-cso­portjának listavezető csapa­tára épülő együttes nyerte a Markazon rendezett Far- sang-kupát. A végeredmény a következő: 1. Márkáz I., 2. Markazi Old Boys, 3. Mar­kazi ifi, 4. Márkáz II., 5. Kisnána Old Boys, 6. VA- MAV vegyes. Különdíjak, legjobb mezőnyjátékos: Tresó Máté (Markazi ifi); legjobb kapus: Káli Hubert (Markazi Old Boys); gólki­rály: Fehér Gyula (Márkáz I.) 8 találat. Mennyi a nyeremény a totó 7. játékhetén? 13 plusz e$es (94 db) 206160 Ft 13 találatos (44 db) 34 030 Ft 12 találatos (2401 db) 1465 Ft 11 találatos (16 414 db) 215 Ft 10 találatos (63 009 db) 95 Ft Góltotó 6 és 5 találatos nem volt 4 találatos (4 db) 22 935 Ft j U . ; m p e r i a l Eger, Szövetkezet út 4. T/f: 36/312-460 20/9312-460 Rendelési idő: H-P: 8-18-ig Szo-V.: 9-12-ig s 11 a t k ó r h » ï Rendelési időn túl sürgősségi ügyelet Belgyógyászati - sebészeti - szülészeti ellátás Új, nagy teljesítményű, korszerű röntgentechnika Útlevél, mikrochip beültetés Ivartalan ítás Veszettség elleni és egyéb védőoltások Diagnosztikai laboratórium HEVESÊHIRIAP Kiadja az Axel Sprlnger-Hlagyarország Kft. Heves Megyei Irodála. Felelős kiadó a kft. ügyvezető Igazgatója Eger, AnktiJ, u. 13. Tel: 36/517-474 Állatorvosi rendelő Rendelési idő: hétfő-péntek: 8-11-igés 16-19-ig, SZOMBAT: 8 11-ig • www.feia-vet.hu • fevavet.eger@t-online.hu TEL JLS KÖRŰ ÁLLATORVOSI ELLÁTÁS, GYÓGYSZL RFOR- GALMAZÁS, SZAKTANÁCSADÁS, ÁLLATŰ’ILEVÉl.-KÉSZfL'ÉS, VI LkRÍK ,11 II’-BEÜLTETÉS, RÖNTGEN ÉS 11 TRAJIANG Telefonos bejelentkezés: 06-30/9950-600. 06-30/2999-600 1 Kutya-, macskaápolási és felszerelési cikkek, eledelek kaphaBk. z Főszerkesztő: LACZI ZOLTÁN Kiadóvezetó: PERJÉSI ATTILA Vezető szerkesztő: DR.SZALAY ZOLTÁN Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, KÜHNE GÁBOR MB. Szerkesztőség és kiadó címe: 3300 Eger. Barkóczy u. 7. sz. (Pf. 23.) Telefon: 36/513-600, fax: 36/513-605. E-mail cím: hmhirlap@axels.hu Ügyfélszolgálati iroda: Eger, Széchenyi u. 32., Tét: 36/410427 Hirdetési részleg: Telefon: 36/513^27 Fax: 36/513-630 Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410427. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei irodájának terjesztő hálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regioná­lis árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezetó: FARKAS GÁBOR Telefon: 36/513-644, fax: 36/513-646 i I Előfizetés a kiadónál. I Telefon: 80/513-646 (ingyenesen hívha- j ! tó). Telefax: 36/513-646, valamint a terű-1 leti ügynökségeknél és a kiadó kézbesítői-1 i nél közvetlenül, postautalványon és átuta- lássál a KHB 10403507-35017327- 00000000 pénzforgalmi jelzószámra. Előfizetés dija egy hónapra 1800 Ff negyedévre 5400 Ft, fél évre 10800 Ft egy évre 21600 Ft Hirdetésfelvétel, előfizetés a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 8. sz. Tel./fax: 37/311-697) és a hatvani irodá­ban (3000 Hatvan, Kossuth tér 23. TeL/fax: 37/341-051). Készült: AS-NY0MDA KFT. Szilády Üzem, Székhelye: Kecskemét Mindszenti krt 63. Felelős vezető: Boros Gábor HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a külön- i böző versenyeken, játékokon, akciókon, : szavazásokon, rejtvénypályázatokon ; stb. résztvevők által személyesen, írás- ; ban, telefonon, SMS-ben, interneten, e- i mailben megadott személyes adatok i nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ah- ; hoz, hogy azok felhasználásával a Társa- i Ságunk érdekeltségébe tartozó cégek, i amelyek az adatok feldolgozását is vég- i zik (Axel Springer-Magyarország Kft., ; Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., j Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság j Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Nép- i újság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő : Kft.) előfizetéses megrendelését teljesít- : sük, akcióira, kiadványaira és egyéb j szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek : az általunk kezelt személyes adataik kő- : réról, felhasználásuk módjáról és céljá- i ról és bármikor kérhetik azok helyesbí- : tését, felhasználásuk korlátozását, illet- : ve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásávalkapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált.

Next

/
Thumbnails
Contents