Heves Megyei Hírlap, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-19 / 42. szám

2 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2008. FEBRUÁR 19., KEDD MEGYEI KÖRKÉP Négy megyei cég kapott támogatást új munkahelyek létrehozásához Folytatás az 1. oldalról- A tavalyi pályázatok támogatá­sára kétmilliárd 332 millió forin­tot szántak a Munkaerőpiaci Alapból - tudtuk meg Pető Sán­dortól, a SZMM foglalkoztatási főosztályának vezető főtanácso­sától. - Az igények (3,4 milliárd forint) jóval meghaladták a ren­delkezésre álló forrást. A197 pá­lyázat közül 142 - elsöprő több­ségük kis- és közepes méretű - vállalkozás részesült vissza nem térítendő támogatásban. A pénz­ből 2443 új munkahely létesült országszerte, legfőképpen a hát­rányos helyzetű térségekben. Heves megyéből mindössze négyen pályáztak, s mindannyi­an nyertek is. Az addig 29 főt fog­lalkoztató egri AlZink Kft. 21,6 miihó forintot nyert 19 új munka­hely létesítéséhez, az ecsédi Egyesült Körzeti ÁFÉSZ 9,9 mil­liót, a kápolnai Apollónia és Tár­sa Kft. 6,5, az egri Dombi-Ker 99 Kft. négymillió forintot kapott. A foglalkoztatottak száma az utób­bi három helyen 114-ről 131-re nőtt, főként regisztrált álláskere­sők találtak munkát náluk. Két és három évvel ezelőtt a mostanitól félmilliárd forinttal kevesebb összeg állt rendelke­zésre hasonló célokra, míg 2003- ban 5,6,2004-ben pedig 3,6 mil- liárddal támogatták a munka­helyteremtő beruházásokat. ■ A közhangulatnak nem tesz jót az üvöltözés A szélsőjobbnak ellenállt, de a szélnek nem a múlt pénteken az SZDSZ Egerben, a Dobó téren fel­állított népszavazási kampány­sátra, ezért, bár érkeztek volna még érdeklődők, a sátrat techni­kai okok miatt el kellett bontani - mondta hétfői sajtótájékoztató­ján Borsos László, a überálisok városi elnöke. Mint hírül adtuk, Kóka János pártelnök pénteki kampánynyi­tóját üvöltözéssel, sípolással lehe- tetlenítette el harminc-negyven tüntető. Borsos szerint a megye- székhely közhangulatára immár rányomják bélyegüket az efféle - ráadásul ugyanazon szűk cso­porthoz köthető - „akciók”. ■ Hiteles arcok és program kellene pártpolitika Az SZDSZ jelenlegi kampányával megbélyegzi koalíciós partnerét Lengyel László közgazdász, a Pénzügykutató Rt. igaz­gatója volt legutóbb Fodor Gábor miniszter vendége a gyöngyösi Liberális klub­ban, akit politikai aktuali­tásokról kérdeztünk. Juhász Mariann- A Fidesz kommunikációja szerint a márciusi népszavazás többről szól, mint a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj el­törlése. Ön szerint is van esé­lye annak, hogy a voksolással megbuktatható a kormány?- Azt gondolom - vélekedett Lengyel László -, hogy a kor­mánybuktatást már Orbán Vik­tor is visszavonta az évértékelő beszédében, amikor nagyon ho­mályosan csak arról beszélt, hogy a társadalom felháboro­dását közvetíti ez a népszava­zás. Valószínűleg ráébredtek, hogy ellenjavallt egy ilyen propagandát foly­tatni, hiszen a kormány­buktatáshoz egy olyan megsemmisítő pszicholó­giai csapást kellene mérni a kormányra, ami a jelenle­gi közvélemény-kutatás­ok szerint nincs meg. Az is.világossá vált szá­mukra, hogy ha a nép­szavazást kormány­buktatásként fogják fel, akkor keveseb­ben mennek el vök solni. Annyiban azonban igaz, hogy ép­pen a három kérdésről nem szól ez a szavazás, hi­szen ezek mellékesek az egész politikai kampányban, leg­alábbis a jobboldal részéről. A fel­mérések egyébként azt mutatják, hogy akik el akarnak menni és igennel szavaznak, azok nem ki­fejezetten a népszavazás kérdé­seire szavaznak, hanem arra, hogy általában nem tetszik nekik a kormány magatartása.- Ennek a módszerváltásnak lehet következménye Orbán visszafogott évértékelője?- Igen. Véleményem szerint tu­datosan tette magát unalmassá, szürkévé, középre tartó megfon­tolt öreggé. Semmiféle radikaliz­mus nem volt a beszédében, csak nyugalom és béke. Úgy gondo­lom, hogy ugyanazokat a felméré­Lengyel László szerint sem a szocialisták, sem a liberálisok között nincs olyan ember, aki kor­mányfőként kellő hazai és nemzetközi tekintéllyel lendülettel bírna. Névjegy seket nézi ő is, amiről az előbb beszéltem. Látja azt, hogy min­den radikális fellépés a Fidesz ré­széről rontja a részvételt, és feltá­maszthatja a baloldali választó­kat. Egy „tulajdonképpen ne is vegyetek észre”- kampányt ho­zott az évértéke­lő beszédével, amivel megerő­szakolta magát. A tigris hirtelen birkaként kezd­te a füvet enni, és mindenkinek a vegetarianizmust kínálta. Hogy ezt mennyire hiszik el a válasz­tók, nem tudom, de valószínűleg a saját hívei csalódottak voltak, hiszen azt szerették volna, ha Or­bán szemük láttára széttépi az ár­tatlan áldozatot.- Orbán évértékelője egyéb­ként megfelel a műfaji sajátos­ságoknak? ■ Akik igennel szavaz­nak, azok nem kifeje­zetten a kérdésekre voksolnak, hanem ar ra, hogy nem tetszik nekik a kormány.- A tavalyi év­hez tulajdonkép­pen semmi köze nem volt, lénye­gében egy igazi kampánybeszéd volt. Az egészet a népszavazásra építette fel. Takti­kailag ezt jól csinálta, azonban stratégiailag ez egy rossz szerep­lés volt, hiszen már a saját válasz­tói is azt várják el tőle, hogy prog­ramot adjon. Orbánnak most már elő kellett volna állnia egy ötper­ces kritika után azzal, hogy ők mint fognak csinálni: hogyan képzeli el az egészségügyet, a közigazgatást, az önkormányza­tokat, az adórendszert. Ezzel va­lóban meg tudott volna egy kor­mányt rendíteni. Csak éppen az a problémájuk, hogy nem tudnak programot csinálni, és nem tud­nak hiteles embereket kiállítani.- Az MSZP tétovázása bevált­hatja azt a jóslatot, hogy Gyurcsányt Kiss Péter váltja?- Ez benne van a pakliban, de valószínűleg az nem megoldás, ha belülről találnak valakit, mert DR. LENGYEL LÁSZLÓ (1950. november 22.) közgazdász, publicista, politológus. 1974- ben végzett az ELTE jogi ka­rán. jelenleg az ELTE AJK ' Politikatudományi Intézeté­* nek egyetemi docense; a köz­e Hj gazdaság-tudomány kandi­dátusa. A Magyar Politikatu- llll dományi Társaság tagja, il­letve a Pénzügykutató Rt el­nök-vezérigazgatója. V Oktatási témája a magyar kormányok, fő kutatási terü­letei közé pedig a magyar po­litikai rendszer, a Kádár-kor­szak, illetve a rendszerválto­zás problémaköre tartozik. igazán sem a szocialisták, sem a liberálisok között nincs olyan em­ber, aki kormányfőként kellő ha­zai és nemzetközi tekintéllyel, lendülettel bírna, hogy a hátralé­vő két évet jól és dinamikusan kormányozza végig. A baloldal­nak ez egy kipróbált modellje volt, hiszen így hozták Med- gyessyt és Gyurcsányt is.- Ön szerint az SZDSZ népsza­vazási kampánya célba talál?- Nem. Szerintem ez nagy mar­haság volt, én nem csináltam vol­na. A magyar zászlóra rákopíro- zott ötágú csillag nem volt jó hú­zás. A nemzetiszínű zászló mind­annyiunké, nem kellene ezzel szórakozni, Az pedig, hogy meg­bélyegzik a saját koalíciós partne­rüket, hogy az kommunista, megint csak nem jó ötlet. Véle­ményem szerint ezek azok, amik­től a liberálisok pillanatnyilag 1-2 százalékon állnak. A jelenle­gi pártvezetéssel ezen nehéz lesz változtatni, főleg úgy, hogy a szimpatizánsaik most gazdátla­nok. Korábban pedig tudtak kampányolni.- Mi a véleménye az SZDSZ- ben kirobbant elnökválasztási csalásról?- Sajnos ez a jellemző, sajnos, hogy idáig jutottak. Ha belegon­dolok, hogy ez a párt, amely a De­mokratikus Ellenzék utódpártja, amely egyszer óriási erő volt, amely nemcsak rendszert, ha­nem kormányokat is tudott válta­ni, hová jutott, csak nosztalgiáz­va tudok rájuk gondolni. Megkérdeztük olvasóinkat Önt visszatartja-e az orvostól a vizitdíj? nagy jánosné, Bélapátfalva- Negyven évet dolgoztam, fizet­tem a társadalombiztosítást, sosem voltam táppénzen. De most magas a vérnyomásom, muszáj orvoshoz járnom a vi­zitdíj ellenére is. A háromszáz forintot nem sokallom, bár ha többféle vizsgálatra utalnak be, a többször háromszáz már sok. Az sem igazságos, hogy van­nak, akiknek nem kell fizetni. szabó endre, Mikófalva- Fia szükséges, elmegyek az orvoshoz Ok nélkül pedig ak­kor sem jártam hozzá, amikor még nem vezették be a vizitdí­jat Nem sok a háromszáz fo­rint, csak azt nem tudom, hogy értelmes célra költik-e. Mert például azt nagy marhaságnak tartom, hogy széfeket telepítse­nek a kórházakba. Ki fekszik be oda fél kiló arannyal? csefán József, Gyöngyös- Hál’ istennek eddig nem kel­lett sokat gyógyíttatnom ma­gam, de a xizitdíj nem tart vissza attól, hogy orvoshoz menjek. Információim szerint az így befolyt összeg a házior­vosoknál marad, amiből fej­leszteni tudják a rendelőt Ha a gyógyítás minőségének javítá­sára használják fel a pénzt, ak­kor az mindenképpen jó. ERBESZKORN tamás, Gyöngyös- A vizitdíj nem akadályoz meg abban, hogyha kell, akkor or­voshoz forduljak. Ez igaz most is, és a jövőben is az lesz. Sze­rintem sokan gondolkodnak hasonlóképpen, mint én, hogy az egészség a legfontosabb. A 300 forintot pedig nem találom soknak, bár biztos vannak olyan nyugdíjasok, akiknek ne­hézséget okoz kifizetni. Pályázat a kórházra: hallgat a bírálóbizottság Folytatás az 1. oldalról A tények ismertek: a kórházat jelenleg fenntartó Heves megyei közgyűlés által novemberben ki­írt tenderre két pályázat érke­zett - a Hosplnvest Zrt-től, illet­ve a Debreceni Egyetemtől -, Eger pedig egy ajánlatot tett, melynek lényege, hogy a pályá­zati feltételek teljesítése mellett a város átvenné az intézményt. Az ajánlatok tartalmát a kórház vezető munkatársai és az érdek- képviseleti szervek vezetői is megismerhették már. Merczel József szerint a bíráló testület hangsúlyozottan vette fi­gyelembe az orvosszakmai prog­ramokat, a fejlesztési forrásokat, a tervezett dolgozói létszámot, a munkavállalói jogok biztosításá­ra vonatkozó kitételeket. Merczel a maga részéről Eger ajánlatából hiányolta a konkrét költségeket, a finanszírozási forrásokat, a fej­lesztések ütemezését. Az érdekképviseletek, illetve az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) ja­vaslatait február 20-ig, szerdáig várják: e napon postázzák majd ki a képviselőknek a február 29- i, pénteki megyei közgyűlés anya­gát. A várhatóan nyilvános ülé­sen higgadt légkört remélnek. Ma a megyegyűlés egészségügyi bizottsága foglalkozik a kórház­zal, szerdán Habis László egri polgármester tart fórumot. ■ i

Next

/
Thumbnails
Contents