Heves Megyei Hírlap, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-18 / 41. szám

14 HORIZONT HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2008. FEBRUÁR 18., HÉTFŐ Pénz nélkül csak vágyálom a fejlesztés kórház A megyei közgyűlés elnöke körlevelet küldött a hevesi települések polgármestereinek A Markhot Ferenc Kórház jövője kapcsán Sós Tamás megyei közgyűlési elnök körlevelet intézett a pol­gármesterekhez. Rénes Marcell A megyei közgyűlés több mint féléves előkészítő munka után ta­valy november 30-án döntött ar­ról, hogy a kórház egészségügyi feladatainak ellátására, az intéz­mény üzemeltetésére és a közfel­adat ellátását szolgáló vagyon va­gyonkezelésbe adására nyilvá­nos pályázatot ír ki - mondta la­punknak Sós Tamás. - A testület többsége azért jutott erre az elha­tározásra, mert tizennyolc év szakmai tapasztalatai alapján úgy ítéltük meg, hogy a kórházat a továbbiakban önkormányzati költségvetési szervként nem le­het a betegellátás biztonságát ga­rantáló módon működtetni. Az intézmény ebben a formában nem tudja megőrizni súlyponti jellegét, oktató kórházi feladatkö­re is veszélybe kerül. Az elnök szerint a közgyűlés belátta, hogy az egészségügyi szolgáltatáshoz szükséges szak­mai feltételeket kizárólag egész­ségbiztosítási forrásból nem le­het finanszírozni. Az orvos-szak­mai szervezési intézkedések meghozatala, a gazdálkodási fe­gyelem erősítése, a finanszírozá­si jelentések hibáinak kiküszöbö­lése nem érte el azt a várt ered­ményt, amely a kórház probléma- mentes és színvonalas működé­sét garantálta volna. A fejlesztési tervek pályázati forrásokból és a megye által biztosított önerőből nagyrészt megvalósultak, de A megyegyűlés elnöke úgy véli, indokolt a magántőke bevonása az intézmény működtetésébe. Az egri polgármester szerdán tart kórházügyi fórumot. ezek a pénzeszközök nem nyúj­tottak fedezetet olyan nélkülöz­hetetlen további fejlesztésekre, mint a központi műtő és a köz­ponti intenzív osz­tály rekonstrukció­ja, az egynapos se­bészet feltételeinek megteremtése, a Stroke-részleg és az egészségügyi diag­nosztikai szűrőközpont kialakí­tása. A középtávú tervek között szereplő onkológia-bővítés, az onkoradiológiai központ kialakí­tása, a komplex onkotherápiás egység létrehozása egy önkor­mányzati költségvetési keretek között fenntartott kórháznál pénz hiányában csak vágyálom. A megye vezetése a kiírás elő­készítésekor a rendszerváltás óta soha nem tapasztalt mértékű egyeztetést folytatott Eger polgár- mesterével - tette hozzá Sós. - A pá­lyázati dokumentá­ció tervezetének va­lamennyi fogalmaz­ványát megküldtük Habis Lászlónak, a városi vezetés véleményét beépí­tettük a felhívásba. Három érdek­lődő vásárolta meg a dokumentá­ciót Egyiküket elkésettsége miatt el kellett utasítanunk. Eger meg­keresésére a kiírást ingyenesen átadtuk a városnak is. Mint is­mert, határidőre a Hosplnvest Zrt. és a Debreceni Egyetem nyúj­tott be pályázatot, Eger önkor­mányzata pedig ajánlatot. Jelen­leg folyik ezek értékelése. Eger két jogcímen jelentette be igényét. Egyrészt kérte, hogy a kórház fenntartói feladatait a me­gye adja át a városnak, s ehhez in­gyenesen biztosítsa a vagyon tu­lajdonjogát, illetőleg használati jogát. Amennyiben ezt a kérést a megye nem látná teljesíthetőnek, akkor Eger szeretné, ha a megyei közgyűlés ingyenesen kijelölné a városi önkormányzatot húsz évre a kórház vagyonkezelőjének, egyúttal átadná az egészségügyi ellátási feladatokat. A minapi bí­ráló bizottsági ülésen Habis Lász­ló egyértelművé tette, hogy bár­melyik ajánlat elfogadása esetén a város a kórházat önkormányza­ti költségvetési szervként kíván­ja működtetni. Ennek úgymond „garanciáit” az egri közgyűlés ja­nuári határozata tartalmazza. Eb­ben azonban ugyanolyan intéz­kedések szerepelnek, amelyeket a megyei közgyűlés az elmúlt ti­zennyolc évben a kórház meg­mentéséért tett - hangsúlyozta a szocialista politikus. Szerinte a város ajánlata nem jelöl meg olyan új, a megye által korábban nem alkalmazott intézkedéseket, amelyek a kórház egészségügyi szolgáltatásainak színvonalát megőriznék, gazdasági stabilitá­sát megteremtenék, a szükséges fejlesztések megvalósítására anyagi biztosítékot nyújtanának. ■ A város ajánla­tában nincsenek új, korábban nem alkalmazott intézkedések. Mindezek alapján indokoltnak látszik, hogy a működtetés, a va­gyon értékének megőrzése, nö­velése ne önkormányzati költség- vetési keretek között történjen, hanem a magántőke bevonásá­val, a vagyonkezelői jog visszter­hes átruházásával. Az elnök kiemelte: a megyei közgyűlés a döntéskor a leg­messzebbmenőkig figyelembe veszi a kórház-szakrendelőt fel­kereső emberek, a betegek érde­keit. A kórházi vagyon önkor­mányzati tulajdonban tartásával és a pályázókkal szemben tá­masztott igen szigorú szerződé­ses feltételekkel, magas mértékű kötbér és a szerződés azonnali fel­mondási jogának kikötésével olyan garanciákat kívánnak te­remteni, melyek révén a betegel­látás színvonala nagymértékben javulhat. A nyertessel kötendő szerződésben a kórházban foglal­koztatott munkavállalók részére szintén biztosítékokat rögzíte­nek, a szakmai képzéseken, to­vábbképzéseken való részvétel a jövőben is biztosított lesz, a szak­mai előrehaladás révén az álta­luk nyújtott egészségügyi szolgál­tatások színvonala emelkedik. A megye a nyertestől elvárja és szerződésben rögzített, szankci­onálható követelményként meg­határozza, hogy a kórházat Eger­ben működtesse a továbbiakban is, a mindenkor hatályos jogsza­bályoknak megfelelő és a szak­mai elvárhatóságot minden tekin­tetben kielégítő, súlyponti kórhá­zi egészségügyi szolgáltatási színvonal fenntartásával. * Sós Tamás levele erdeti formájá­ban a www.heol.hu honlapon ol­vasható. PÓRJA* ![abore SzPMfirjrn mnAcsaoömooa Km. KARBANTARTÓ (elektromos és mechanikus) Megbízónk a Rígips Hungária Kft., a magyar gipszkarton-értékesítési piac kiemelkedő szereplője. Első magyarországi gyárát a Mátrában (Halmajugrán) építi, amelynek leendő munkatársait keressük a régióból. A karbantartó csapat feladata a Siemens-vezérlésű gyártósorok és a gyártelep valamennyi berendezésének és felszerelésének javítása, karbantartása 3 műszakos munkarendben. A belépést követően néhány hetes romániai betanulás várható. Feltétel: valamilyen szakirányú technikumi végzettség (pl. villanyszerelő, lakatos stb.), I néhány éves szakmai gyakorlat. A külföldön szerzett munkatapasztalat előnyt jelenthet. Sokoldalú, jó műszaki érzékkel rendelkező, csapatban dolgozni tudó, rugalmas szemléletű, szorgalmas pályázók jelentkezését várjuk, akik szívesen és hosszú távon csatlakoznának a Rigips csapatához. A vállalat a dolgozóiról versenyképes jövedelemmel és juttatási csomaggal gondoskodik, valamint buszjáratot indit a kömyékbéli jalvókból érkező alkalmazottak ' bejárásának biztosításához. A pályázatokat (lehetőleg géppel Irt, fényképes SZAKMAI önéletrajz 5 az eddigi munkahelyek és munkakörök részletes bemutatásával) a job@portalabore.hu e-mail címre várjuk. | A belépés várható ideje: 2008. március 1., s 1 ezért a jelentkezéseket mielőbb kérjük megküldeni részünkre! ^ Tíz százalékkal bővült a megyei cégek termelése Tavaly lassabban nőtt az ipar ter­melése, mint korábban, országos viszonylatban a cégek 8,1 száza­lékkal több terméket állítottak elő, mint 2006-ban. December­ben az ipari teljesítmény az elő­ző év azonos időszakához képest 5,3 százalékkal volt magasabb, míg 2007 novemberéhez képest majd’ egy százalékkal nőtt - áll a KSH gyorsjelentésében. A termelékenység 2007-ben minden régióban nőtt, legin­kább pedig a Közép-Dunántúlon. Régiónk 1,3 százalékos bővülése megyénknek köszönhető: a he­vesi vállalatok tízszázalékos ter­melésnövekedése ellensúlyozta a két és félszer akkora gazdaság­gal rendelkező Borsod 24 száza­lékpontos csökkenését. Tavaly decemberben a megyei vállala­tok több mint negyvenöt milli­árd forintnyi értéket állítottak elő, az év során pedig 651 milli­árdnyit. A gyarapodás elsősorban a fel­dolgozóipari - főként jármű- és gépgyártásban, villamos gépek, műszerek előállításában érde­kelt - vállalkozások teljesít­ménynövekedésének köszönhe­tő. A vegyipar csekély növeke­dése mellett - a mezőgazdasági termelés visszaesésével párhu­zamosan - jelentősen csökkent az élelmiszer-előállító üzemek és a textilipari cégek teljesítmé­nye is. Ugyanakkor jelentősen nőtt a energia-felhasználás. ■ PÓRJA« 'Iabort Szo-tftmir mnAcudó i*í>oa Kp. Megbízónk, a RIGIPS Hungária Kft. Halmajugrán épülő gipszkarton-gyárába női és férfi munkaerőt keres 3 műszakos munkarendbe, az alábbi munkakör betöltésére: OPERÁTOR. Feladata: • a gyártósor gépeinek biztonságos és előírásszerű működtetése, kezelése | a betanítást követően, • kollégák szükségszerű helyettesítése. Elvárás: • középfokú iskolai végzettség (gimnázium, szakközépiskola, szakmunkásképző), • műszaki beállítottság, • hasonló munkakörben szerzett tapasztalat, • könnyűgép-kezelői végzettség (nehézgép-kezelői előny), • nyitottság a külföldi betanulásra. Halmajugrán és annak vonzáskörzetében lakóhellyel rendelkező pályázók jelentkezését várjuk. A munkavállalók munkahelyre szállításában a vállalat segítséget nyújt. A géppel vagy kézzel írott önéletrajzokat | a job@portalabore.hu e mail, valamint § a Porta Labore Kft., 1136 Budapest, Holtán Ernő utca 28. IV/4. § postacímre várjyk. ^ :i; RAB RABY JÓKAI MÓR regénye alapján írta: CS. HORVÁTH TIBOR Rajzolta: FAZEKAS ATTILA JHWA TÍZ KÖRMÖCI ARANYNAK NINCS IDEJE MEGMELEGEDNI A BETYÁR ZSEBE'- I U BEN. HAMAROSAN ÚJBÓL GAZDÁT CSERÉL. ! « 1

Next

/
Thumbnails
Contents