Heves Megyei Hírlap, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-13 / 37. szám
14 Füzesabony mindenképpen megérdemelné az új központot Nem vagyok füzesabonyi lakos, de ezer szállal kötődöm a városhoz. Sorsa számomra sosem volt közömbös, és nem is lesz az. Ezért is olvastam nagy örömmel az új városközpont kialakítására vonatkozó elképzeléseket. A tervezés jó kezekben van, és bízom benne, hogy ez nem csak a tervezőasztalon lesz valóság. Egy dolog azért nyugtalanít egy picit. Eíonnan lesz pénz ezekre a tervekre? Inkább nem vészma- dárkodom. Őszintén remélem, eljön az idő, amikor az új városközpontban gyönyörködve végigsétálhatok. S ha ez így lesz, én leszek az első, aki egy hatalmas virágcsokorral gratulálni fogok a polgármester asszonynak. Fogjanak szavamon! ■ Fekete István Nagytálya, Méhész köz 4. Köszönet a jubileumi emlékezésért! Külön köszönöm azt a megemlékezést, ami a február 2-i Hírlapban megjelent a megyei lap 50. évfordulójára! Nagy összetartásról és az Önök közös „nagy leikéről” tesz tanúbizonyságot, hogy azokról sem feledkeztek meg az ünneplés közepette, akik már nincsenek közöttünk. Egytől egyig ismertem őket. Köztük van apósom (Tóth István tördelő), aki szíwel-lélekkel „népújságos” nyomdász volt. Igen korán ment el ő is, 58 éves volt. Fogadják nagyrabecsülésemet, sok köszönettel és üdvözlettel. ■ Tóth Zoltánné (cím a szerkőben) Hálát mondunk a szervezők figyelméért Ezúton fejezzük ki hálánkat a XI. Fenstherm-kupa rendezőinek, hogy az öt éve tragikusan elhunyt férjünk emlékét őrzik, és az évente rendezett sportesemény bevételéből családunkat támogatták. ■ Csömör János családja, Horváth György családja Van érettségid vagy most fogsz érettségizni? Szeretnél a médiában felhasználható szakmát szerezni? Kevesebb tandíjat fizetni, mint a felsőoktatásban? Ingyenes kollégiumhoz jutni Eger belvárosában? Jelentkezz az Eventus Középiskolába- alkalmazott grafikus- elektronikus grafikus -játék- és animációfilm-készítő- dekoratőr és látványtervező- informatikai ■ g szakokra! | Tájékoztatót küldünk. s Tel.: 36/517-510, 36/313-435 3300 Eger, Cifrakapu tér 24. Nyílt napok: 2008. február 14. 14.00 óra 2008. március 13. 14.00 óra 2008. március 29. 14.00 óra www.eventus.hu PF. 23 - OLVASÓINK ÍRTÁK HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2008. FEBRUÁR 13., SZERDA A fájdalmas epegörcsök egyre gyakrabban jelentkeznek, ám műtétre a leghamarabb áprilisban kerülhet sor, vagy később. Az orvosok tehetetlenek. Görcsös rohamok között gondolatok Horváth Ágnes miniszternek és a reformereknek Eddig kívülállóként csak szomorúan, keserűen vettem tudomásul, hogy a magyar egészségügy haldoklik. Családomban, ismerőseim körében, de a szomszédaim közül is többen „belülről” tapasztalták azt a borzasztó agonizálást, ami arra mutat, hogy nem sok ideje marad, összeomlik, megsemmisül. Bevallom, kicsit kételkedtem, reménykedtem, hogy mindez túlzás. Naponta olvasható, hallható a hírekben, hogy betegek halnak meg a műtőasztalon, a mentőben sokszor azért, mert ide-oda dobálják őket különböző rendelkezések miatt, vagy azért, mert akkora a káosz, hogy orvos legyen a talpán, ha a politikai hatalom által előírtakat akarja betartani, betartatni. Sajnos nem sokkal ezelőtt magam is megtapasztaltam a „reform-eredményeket”. Egy hónapja, vacsora után, kíméletlen epegörcsös rohamom volt, amit a háziorvosunk akkor egy görcsoldó injekcióval csillapított. Végül az ismétlődő görcsök miatt beutalót kaptam az egri sebészetre, s ettől kezdve én is belülről élhettem át azt, amit a többiek. Időpontot kellett kérnem, ami egy adott napon délután két órára szólt. Fél kettőkor megjelentem a váróban, ahol nagyon sokan voltak még, vagy már. Megjegyzem, délután háromig van hivatalosan rendelés. Még szerencsésnek is neveztek, amikor fél négykor végre bekerültem vizsgálatra, hiszen még többen toporogtak utánam. A rendelőben dolgozók türelmesen, készségesen fogadtak, de érezhető volt a fáradtság, a feszültség. Ekkor futott át rajtam, mekkora terhet cipelnek az orvosok, az ápm lók, mekkora többletmunkát kell végezniük, amiért csak támadásokat, vádaskodásokat kapnak a megbecsülés és tisztelet helyett. Hiszen nem ők tehetnek ezekről, ki vannak szolgáltatva a politikának, a politikai üzleteknek, a politikusoknak. Csodálkozunk, hogy elfásulnak? Csodálkozunk, ha az orvosok menekülnék más országokba? Csodálkozunk, ha a fáradtságtól esetleg hibáznak? Megtudtam, hogy mielőbb műteni kell, de előtte a szokásos labor-, ultrahang-eredmény szükséges. A főorvos jelezte, hogy ezeket sürgősen végeztessem el, mert csak akkor fog a számítógép várólistára tenni, s akkor tudom meg, mikor szabadulhatok meg egyre erősödő kínjaimtól. Mint kiderült, ezek a vizsgálatok szintén a további előjegyzésektől függnek. Például az ultrahangos vizsgálatra akár egy hónapot is várni kell. Azt is elmondta, hogy ebben a pillanatban a gép április 28-ra tette a műtéti napot, de a laboreredményt követően ez az időpont változhat akár júliusra is. Csak akkor kerülhetek előbbre, ha annyira begörcsölök, hogy a mentőnek kell behoznia, mivel ez sürgősségi esetnek számít. Ekkor jutott eszembe az egyik szomszédom esete, aki szintén epegörcsöktől szenvedett. Az egyik éjjel rosszul lett, az ügyeletes orvos mentőt hívott, s bevitték úgy, ahogy volt, pizsamában a közeli kórházba. A görcsoldó hatására a panasza némileg csökkent, ezért közölték vele, hogy elvégezhetik a műtétet sürgősségiként, de a labor- és egyéb vizsgálatokért fizetnie kell, mivel a TB csak bizonyos százalékot áll az ilyen esetekben. Összességében 28 ezer forintot számoltak ki költségként, ezt azonban a 42 ezer forintos nyugdíja mellett nem tudta vállalni. Mivel nem volt más választása, pizsamában indult haza a hajnali busszal. ■ Azt mondják, az epeműtétet ma már a portás is képes elvégezni, annyira egyszerű. Vagy mégsem? Utánanéztem annak is, mibe kerülne, ha magánklinikán végeztetném el a műtétet. Szállodai ellátással, luxusszobában, választható étkezéssel, akár hozzátartozóval is. A műtét és a vizsgálatok 380 ezer forintba kerülnének, ehhez jönne még a meglehetősen borsos szállásdíj. Azt mondják, az epeműtétet ma már a portás is képes elvégezni, annyira egyszerű. Vagy mégsem így van? Egyik barátom azt javasolta, rendeljem meg a mentőt, közben egyek meg egy nagy adag jó zsíros, szalonnás tojásrántottát. így mire kiér a mentő, megjön a görcs is, és akkor megúszom csak a vizsgálati költséggel, de azonnal műtenek. De mi van akkor, ha a mentő csak órák múlva tud jönni, esetleg ha nem fogad a kórház, és máshová küldenek? A híradásokat nézve minden előfordulhat. Érdemes kockáztatni? Akinek volt már epegörcse, nem hiszem, hogy vállalná ezt a procedúrát. Marad tehát a kivárás. De ezzel további stresszes gondolatok gyötörnek. Ha csak egy kicsit is görcsölök, azzal a tudattal élek, hogy akár halálos kimenetele is lehet a fájdalmas, kilátástalan várakozásnak. ■ Jánosi Péter Parádsasvár Hiába remegett a felsőtárkányi malackocsonya, nem jutott belőle Kocsonya-fesztivál, Felsőtár- kány... A rendezvényről a Hírlapban olvasom a tudósítást „Nagy volt, ízes és remegő” címmel. A fesztivált hirdették az interneten, az egri Tourinform- irodában, újságban stb. A gond csak az, hogy az egyszerű érdeklődők, mint mi is, nem juthattak be a Táltos fogadóba, mondván: nincs látogatójegyünk, és így karszalagot sem kaphattunk. Szerettünk volna ott a helyszínen vásárolni, megkóstolni az étket, de erre nemleges választ kaptunk. Óriásit csalódtunk, s még jó, hogy a Pestről kifejezetten e célból leutazni akaró barátainkat időben tudtuk értesíteni, hogy a rendezvény nem látogatható. Nem tudom, a fúvószenekar kiket szórakoztatott?! Az biztos, hogy széles baráti körünknek nem tudjuk ezek után jó szívvel ajánlani a szóban forgó helyet. ■ (név és cím a szerk.-ben) Még egyszer a leszállított utas fura esetéről A január 16-án megjelent „Nem bliccelni akart az utas” című olvasói levél kapcsán szeretném saját véleményemet elmondani. Én a leszállított és hoppon maradt utas felháborodásával teljesen egyetértek, s arra a következtetésre jutottam, hogy nem a kérdéses utast, hanem a buszsofőrt kellett volna azonnal leszállítani, és őt otthagyni. Elgondolkodtató a személyszállítási üzletág-igazgató verdiktje, miszerint az utas hibázott. Most kezdek elgondolkodni, hogy 90 százalékos kedvezményű jegyért sokszor miért nem elég, ha az utasok „csak” 20-30 százalékos felárat fizetnek. Teszik ezt azért, hogy a nyugdíjaspapírjukra ne bélyegezzen rá a sofőr. Nem szerencsés, hogy a sofőr szabja meg, mennyit utazik vagy utazzon kedvezményesen egy nyugdíjas a többletfizetés függvényében. Ha igazán segíteni szeretnének a nyugdíjasokon, tegyék jószántukból, ne a többlet- bevétel reményében. ■ (név és cím a szerkőben) A tolvajoknak mindent lehet? közbiztonság Gyakran fosztják ki a lőrinci tanyákat Pályázati felhívás Az Észak-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal Eger, Kossuth u. 9. pályázatot hirdet a hatósági főosztályra építésfelügyeleti ellenőri munkakörbe. A pályázat részletes kiírása a f www.emrkh.hu/eszakreg | honlapon található, valamint §• felvilágosítás Hadobás Győzőnétől a 06/36/412-549 tel. számon kérhető AZ EGRI SZÁMÍTÁSTECHNIKAI ÉS REHABILITÁCIÓS SZAKKÉPZÉSÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY, mint fenntartója a Gimnázium. Informatikai. Közgazdasági, Nyomdaipari Szakközépiskola és Szakiskolának, a jövőben is kéri Önt, hogy adója 1%-ával támogassa az intézmény ben folyó nevelő-oktató munkát. ? Alapítvány adószáma: 1 18578111-1-10 1 Támogatásukat előre is köszönjük! Kocsis Ferencnek 40, születésnapodra ’’Álmod]\ amit csak akarsz, Menj, ahová szerelnél, Légy az, aki szeretnél. Mert csak egy ételed van és csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj; amit szerelnél. ” Szeretettel Édesanyád és fiaid: f Feci és Levi Január 17-én este felhívták T. J.-né lőrinci nyugdíjast, és elmondták neki, hogy az erőműi lakótelep közelében lévő tanyájára valakik behatoltak, sok mindent elloptak. Másnap reggel sírva fakadt, amikor a helyszínen meglátta a pusztítást. Sajnos Lőrinciben felszámolták a rendőrőrsöt, a körzeti megbízott pedig csak ritkán érhető el. T.-né hívására három rendőrt küldtek kl a hatvani kapitányságról. Ők meghallgatták, megtekintették a helyszínt, felvették a személyes adatokat, majd azt mondták, várjunk, mert a kapitányságról kijön egy nyomrögzítő szakember is. Időközben saját kocsiján érkezett meg az egyik helyi rendőr is. Szóvá tette, hogy a bűnözőknél huzamosabb ideje a színesfémlopás a sláger. Sajnos, nagyon nehéz őket elfogni, mert csak tettenérés esetén tudnak velük szemben eljárni. Ezért ajánlották, hogy inkább vigyünk el mindent a tanyából. Ezután közölték még azt is, hogy mégsem fog kijönni a nyomrögzítő Hatvanból, hanem az ő jelentésük alapján indítják el az eljárást. Bizony nem az első eset, hogy az egykori erőműi dolgozók (ma nyugdíjasok) által épített tanyákat vagy szerszámoskamrákat valakik önkényesen lebontják, kirabolják, a gyümölcsfákat kivágják. Úgy hírlik, van egy erős ember, aki ezzel foglalkozik, s akinek külön alkalmazottal is vannak. Tény, hogy a környékről többen tettek már feljelentést ilyenekért és más lopásokért, ám semmi nem történt. T.-né tanyáját fényes nappal fosztották ki. Az elkövetők úgy ítélik meg, hogy nekik nincs félnivalójuk. Kérdezem: miféle jogrendszer az, amelyben a bűnözők nyugodtan garázdálkodhatnak, s az áldozatoknak van félnivalójuk? ■ Kardos Márton Lőrinci ■ Többen tettek már feljelentést ilyenekért és más lopásokért, ám semmi nem történt.