Heves Megyei Hírlap, 2008. január (19. évfolyam, 1-26. szám)
2008-01-07 / 5. szám
2008. JANUÁR 7., HÉTFŐ - HEVES MEGYEI HÍRLAP 11 SPORTTÜKÖR Szávay, Szafina a nyerő páros gold coast Ez a hét már az Australian Openre való felkészülés jegyében telik Szávay Ágnes és Dinara Szafina nyerte a 175 ezer dollár összdíjazású, keménypályás Gold Coast-i női torna párosversenyét. Szávay pályafutása második páros WTA-torna- győzelmét aratta. Hírlap-összeállítás tenisz - Először játszottam együtt Dinarával, és úgy látszik jól összeillünk - vélekedett a világranglistán a 20. helyen álló 19 éves soltvadkerti lány. - A fináléban is egyértelmű volt a fölényünk, csak az elején voltak szorosabb játékok. Kicsit lassabban lendültünk bele, de az elődöntőtől már mindketten remekül teniszeztünk. A harmadik helyen kiemelt magyar, orosz kettős a négy között a világelső zimbabwei Cara Blacket és az amerikai Leizel Hubert duót győzte le, a fináléban pedig a másodikként rangsorolt Ce Jan, Csie Cseng kínai párost verte magabiztosan, két sima szettben (6:1,6:2). A távolkeleti duó mindössze három játékot tudott nyerni Szávay Ag- nesék ellen. Úgy tűnik a sportújságírók szavazatai alapján 2007-ben az év női sportolójának választott Szávay Ágnes (jobbra) Dinara Szafina oldalán Gold Coast-i sikerével pályafutása második WTA-tornagyőzelmét aratta teniszcsillagnak szüksége volt néhány mérkőzésre, hogy a téli szünet után ismét felvegye a ritmust. Egyesben ugyanis hamar búcsúzni kényeszerült az előzetesen jóval esélytelenebbnek vélt Julijana Fedak ellen, akit Ági több mint száz hellyel előz meg világranglistán.- Az ukrán lány már túl volt három összecsapáson a selejtezőben, nekem pedig még nem ment a játék, ennek ellenére nyernem kellett volna - fogalmazott önkritikusan Szávay, aki most már jó formában érzi magát, bár a felkészülése nem sikerült tökéletesre. - Rengeteg elfoglaltságom volt, túl sok mindent elvállaltam, így bár az edzőmmel mindent elvégeztünk az alapozáskor, a munka minőségén talán lehetett volna javítani. Egyesben végül a szintén kínai Li Na diadalmaskodott, miután a döntőben három játszmában jobbnak bizonyult a fehérorosz Viktoria Azarenkánál. Ezen a héten lesz idő a hibák javítására, miután Szávay Ágnes nem kapott szabadkártyát a főtáblára Sydneyben. így számára az elkövetkezendő napok a január 14-én kezdődő Australian Openre való felkészülés jegyében telnek majd, várhatóan Melbourne-ben. Jövőre már magyarországi rajt, de idén még pótversenyek? autósport Elképzelhető, hogy a jövő évi Dakar-rali rajtját hazánkban rendezik meg, idén pedig két pótversenyt tartanak. A Dakar 2008-at, amelynek szombaton lett volna a startja Lisszabonban, biztonsági okokból törölték a rendezők.- Csalódott vagyok, de a viadal szervezői a francia kormányközleménye alapján nem vállalhatták magukra a felelősséget a biztonsági kockázat miatt - mondta Szalay, aki tizedszer indult volna a sivatagi száguldáson. A magyar kormány tavaly márciusban garanciát vállalt a 2010-es budapesti rajt megrendezésre, a 2,2 millió eurós licencdíjra. A tervek szerint a világ legnehezebb terepraliversenyén 2010-ben a fővárosban lenne az autók bemutatása, a prológra pedig Veszprém megyében kerülne sor. Szalay, aki egyben a rendező Amaury Sport Organisation (ASO) kelet-európai képviselője, jelezte, elképzelhető, hogy már jövőre magyar helyszínről rajtol a viadal, amennyiben a portugálok lemondanak a rendezésről. Arról is beszélt, hogy az idén elmaradt Dakar-ralit pótolandó, az ASO két viadalt szeretne ebben az évben szervezni, az egyik magyarországi központtal Kelet-Európábán bonyolódna le. ■ Vereség a franciáktól, visszavágó Miskolcon kézilabda - A magyar férfi válogatott 27:25-re kikapott az Európa-bajnoki címvédő francia csapattól Toulouse- ban, a január 17-én kezdődő norvégiai Eb-re készülő együttesek barátságos mérkőzésén. A honosított Eklemovics Nikola először szerepelt a magyar válogatottban. A két együttes hétfőn 18 órakor, Miskolcon újra találkozik egymással. Mától Disztl László a Fehérvár új edzője LABDARÚGÁS - Mától DiSZtl László az NB I-ben szereplő Fehérvár csapatának vezető edzője. A 45 éves szakember egyelőre fél évre írt alá a tabella kilencedik helyén álló együtteshez. DiszÜ, aki ezt megelőzően a Fehérvár NB Ill-as csapatát irányította, a horvát Mariján Vlakot váltja a kispadon. Elődje december végén közös megegyezéssel szerződést bontott a klubbal. Az 1. heti totóeredmények 1. Blackburn - Coventry 1-4 2 2. Bolton - Sheffield United 0-1 2 3. Bristol City - Middlesbrough 1-2 2 4. Charlton - West Bromwich 1-1 X 5. Chelsea - QPR 1-0 1 6. Ipswich - Portsmouth 0-1 2 7. Sunderland - Wigan 0-3 2 8. Tottenham - Reading 2-2 X 9. Watford - Crystal Palace 2-0 1 10. West Ham - Manchester City 0-0 X 11. Aston Villa - Manchester United 0-2 2 12. Burnley-Arsenal 0-2 2 13. Luton - Liverpool később Plusz egy mérkőzés: 14. Stoke-Newcastle később Váraszón jelenleg jó érzés futballistának lenni megye három Listavezetőként négy pont az előnye a Kívés Boldizsár vezette csapatnak labdarúgás Az idénybeli 14 mérkőzésen aratott 11 győzelemmel és három dönteüennel, vereüenül várja a tavaszi folytatást a megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokság őszi bajnoka, a Váraszó LC. A mindössze 600 lakost számláló észak-hevesi település klubjánál szeptemberben új vezetést választottak. A Pál István László polgármester irányította VLC- nél a helyi kötődésű játékosok szerepeltetését tűzték zászlóra, amely nem várt eredményességgel párosult.- A 18 tagú keretünkből 16 labdarúgó váraszói illetőségű, rajtuk kívül ketten pedig szinte már ide tartoznak, hiszen olyan Az őszi eredménynek megfelelően a szezonzárón jó volt a hangulat erős szálak fűzik hozzánk őket - kezdte Pál István László. - A környékbeli csapatokban futballozó játékosok hazacsábításával sikerült az osztály színvonalához mérten erős állományt összehozni, ami a tabellán elfoglalt helyezésen mutatkozik. Szeretnénk azt elérni, hogy a fiatalok is példát vegyenek idősebb társaikról. A listavezető csapat 67 szerzett góljával kiemelkedik a többiek közül. Kétszer (a Hevesaranyos vendégeként és otthon a Bükkszék ellen) kilenc lőtt találatig jutottak Köböl Tamásék, de a Mikófalvának és a Hevesvezekénynek rúgott hét gól sem mindennapi teljesítmény. A szezonzárón a támogatókkal és szurkolókkal együtt mintegy 100 fő előtt Pál István László megköszönte a segítséget, és annak a reményének adott hangot, hogy a folytatásban is élénk érdeklődés kíséri a csapat szereplését. A második helyen álló Mátraballa előtt négy ponttal vezet a Kívés Boldizsár irányította éllovas, így vélhetően szép tavasz elé nézhet a gárda, ha hasonló teljesítményre lesz képes, mint ősszel. ■ B. Cs. ■ A helyi kötődésű játékosok szerepeltetését tűzték zászlóra. •i 5 Érem nélkül. Az egri Xll. Umwelt-kupa utánpótlás terem-labdarúgótornán a '95-ős, a '97-es és a '99-es korosztályban sem lépett megyénkben gárda a dobogóra. Az Egri Focisuli SE rendezvényén 44 gárda mérkőzött. A salgótarjáni lányok kezébe került a kupa teremlabdarúgás Megalakulásának tizenöt éves évfordulója alkalmából felnőtt női torna helyszíne volt az egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium. Az intézmény valamint a Dobó Katica SE által szervezett, nyolc csapat részvételével lebonyolított megmérettetésen a házigazda megyeszékhelyiek mellett a Heves, a Salgótarján, a Dorogháza, a Bocs és a Tisza- dorogma csapata lépett parkettre. A torna két négyes csoportban zajlott. A végeredmény: 1. Salgótarján „A”, 2. Dobó Katica „A”, 3. Dorogháza, 4. Bocs, 5. Heves, 6. Tiszadorogma, 7. Dobó Katica „B”, 8. Salgótarján „B”. ■ iPi SPpgfPf Heves (észak): Kántor László 20-991-3666 Heves (dél): Blaha Borbála 20-311-3430 DEKALO a siker szárnyain WWW.monsanto.hu ...már most gondoljon a tavaszi kukorica és napraforgó vetőmagra.