Heves Megyei Hírlap, 2008. január (19. évfolyam, 1-26. szám)
2008-01-05 / 4. szám
2008. JANUÁR 5., SZOMBAT - HEVES MEGYEI HÍRLAP SPORTTÜKÖR Détári: Gyöngyös, majd külföld gabora-gála A világválogatott játékos görög vagy délszláv csapatnál folytatja Détári Lajos visszatérő vendége a Gabora-gála nemzetközi jótékonysági öregfiúk-tornának, melynek mai, gyöngyösi eseménye is a gyerekeken segít. Bódi Csaba TEREMLABDARÚGÁS A salgótarjáni csarnok felújítása miatt az új gyöngyösi létesítményben ma sorra kerülő eseményen Détári Lajostól ezúttal is azt várják a nézők, mint korábban: váratlan megoldásokat, szép cseleket és nagy gólokat. A futballparádé közönsége ezúttal is igazi varázslatot remél a hatszoros világválogatott labdarúgótól, aki - mint az a torna műsorfüzetében szerepel - elképzelhető, hogy külföldön folytatja edzői pályafutását.- Sopronban elkezdtünk egy munkát, szerettünk volna jó csapatot kialakítani, de sajnos az új olasz tulajdonos nem hagyta befejezni azt, amit elkezdtünk - közölte az ősszel a hűség városában trénerkedett szakember. - Engem a magyar közönség a közeljövőben nem lát majd, mert eldöntöttem, hogy egy-két évig mindenképpen külföldön folytatom az edzői pályafutásom. Rá voltam kényszerítve arra, hogy Détári Lajos (balra) egy időre búcsút készül inteni Magyarországnak, ám ma délután még ott lesz az új gyöngyösi sport- és rendezvénycsarnokban, ahol Ebedli Zoltánnal együtt az FTC színeiben lép pályára megtegyem ezt a lépést. Úgy látom, most az tesz jót számomra, ha egy-két évre idegenbe megyek. A sportnapilap szerint görög vagy délszláv csapat kispadjára ülhet le „Döme”. Hellén sajtóhírek szerint már meg is egyezett az ötödosztályú A. 0. Porosz vezetőivel, ám az sem zárható ki, hogy valamelyik jugoszláv utódállam (Bosznia-Hercegovina, Macedónia) válogatottjának kispadjára ül le. A torna programja ______________ C soportbeosztás A-csoport: FTC, Tatabánya, Videoton_______ B-csoport: UTE, Dunaszerdahely (szlovákiai), ________Nógrád válogatott __ A menetrend__________________ 1 1.00: Gyöngyös - Coca-Cola válogatott 11.40: Megnyitó: dr, Magda Sándor________ ______országúti lési képviselő__________ K ezdőrúgás: dr. Végh Attila, __________Qyöngös alpolgármestere 12.05: FTC-Tatabánya_______ 1 2.30: UTE- Dunaszerdahely___________ 1 2.55: Tatabánya - Videoton 13.20: Nógrád válogatott - UTE_________ 1 3.45: VidMton - FTC 14.35: Mérkőzés az 5. helyért___________ 15. 00: Sportereldye-áiverés, tombolahúzás 15.40: Mérkőzés a 3. helyért___________ 1 6.05: Gálamérkőzés: Gabora Team _______________- Magyar Kenu Válogatott 16 .50: Fásy mulató: Mestertiármas________ 1 7.30: Döntő 18.10: Eredményhirdetés, díjátadás________ J átékvezetők: Arany Tamás, Ábrahám Attila, Fehér Gyula, Tóth István lllll.,::..?- - A 3P¥ Schmitt Pál 2009 után is maradna MOB-elnök olimpia - Schmitt Pál 2009 után is maradna a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. - Ha ma kellene dönteni, a mostani légkörben és várakozásokkal, akkor azt mondom, hogy Peking után is szívesen irányítom tovább a MOB-ot - mondta Schmitt. A MOB elnöke korábban úgy nyilatkozott, hogy a pekingi játékok után távozik posztjáról. Szávay Ágnes döntős párosban tenisz - Szávay Ágnes és Dinara Szafina bejutott a döntőbe a 175 ezer dollár összdíjazású, kemény pályás Gold Coast-i torna párosversenyében. A magyar, orosz kettős az első helyen kiemelt Cara Black, Liezel Huber zimbabwei, amerikai duót verte két sima játszmában. Kaká egy templomban állítja ki az elismerését labdarúgás - Egy templomban teszi közszemlére a FIFA-tól kapott elismerését Kaká, a BL-győztes AC Milan aranylabdás brazil játékosa. Az Év játékosa díjat a Sao Pauló-i „Krisztusban újjászületett” nevű evangélikus templomban tekinthetik majd meg a szurkolók. I# ■#■ I ■■ / //1 Nagyrédére és a Dobó Katicának Farkas János álma teljesülhet az idei évben előrelépés A bodonyi pilóta Subarujának teljesítménye a fejlesztés után eléri az 500 lóerőt teremlabdarúgás 8. Dr. Búskupa utánpótlás-torna, Kisköre A végeredmény: 1. Szent Imre Általános Iskola Nagyréde (testnevelő tanár: Lukács György) 2. Vásárhelyi Pál Általános Iskola Kisköre (Szikra László), 3. Gárdonyi Géza Általános Iskola Kömlő (Besenyei János). Különdíjak, gólkirály: Pataki Gábor (Nagyréde) ó góllal; legjobb játékos: Balázs Apolinár Zsolt (Kisköre); legjobb kapus: Fekete Bence (Kisköre). A díjakat a névadó főtámogatón kívül Szén József, a város polgármestere adta át, aki gratulált a csapatoknak, a felkészítő tanároknak azért, hogy színvonalas mérkőzéseket láthattak a megjelentek. A díjakat Szén József kiskörei polgármester adta át a csapatoknak II. Karácsony-kupa '97-98-as korosztályú torna, Kompolt A végeredmény: 1. Dobó Katica SE Eger, 2. Karácsond, 3. Kompolt L, Gyöngyösi Sí, 5. Kompolt II. Különdíjak, gólkirály: Drengubák Richárd (Kompolt I.); legjobb mezőnyjátékos: Rózsa Cecília (Karácsond); legjobb kapus: Kovács Sándor (Dobó Katica SE); legjobb kompolti: Farkas Erik (Kompolt IL). A Farkas Rudolf által szervezett tornát Besenyei András, a Zele-Bau Kft. és az SBS Kft. támogatta. ■ autósport Az egyik legrutinosabb Heves megyei autóversenyző, Farkas János a 2007-es szezon során a KW Berg-Trophy futamain állt rajthoz. A bodonyi pilóta több kiemelkedő eredményt ért el a hegyi versenyekből álló nemzetközi sorozatban az idény közben vásárolt autóval.- Azért döntöttem a Subaru Impreza mellett, mert már rendelkeztem egy hasonló utcai autóval, mely nagyobb vezetési élményt nyújtott, mint korábbi versenyautóm - indokolt Farkas. - Közben megismerkedtem a négy ország összefogásával létrejött versenysorozattal, melynek egyik futamát Parádsasváron rendezték. Ősszel négy hegyi versenyen indultam Szlovákiában, ahol cseh, szlovák és lengyel ellenfelekkel kellett meg- küzdenem. A pályák közül néhány meglehetősen gyorsnak bizonyult, a hosszabb egyenesekben mintegy 200 kilométer/órás sebességet értem el. Minden alkalommal az El+2000-es kategória első öt helyének egyikén végeztem, sőt az egyik versenyen az abszolút ó. helyet szereztem meg. Annak ellenére, hogy a bajnokság többi tíz futamán nem vettem részt, a pontverseny nyolcadik helyén végeztem. Farkas jövőre is a KW Berg Trophy futamaira készülődik, | mely várhatóan június 7 - 8-án is- “ mét eüátogat Parádsasvárra. le- Farkas a 2007-es idény közben vásárolt autóval elérte a célját lenleg az autó felkészítésével telnek a napjai.- A Subaru pillanatnyilag darabokban van, mert minden olyan alkatrészt kiveszünk belőle, amely nem feltétlenül szükséges a versenyzéshez, így 150 küóval lesz könnyebb. Ezenkívül új differenciálművet, futóművet, kormányművet és féktárcsákat kap, a legnagyobb fejlesztés mégis a szekvenciális sebességváltó lesz. Az autó turbómotorját Kö- zép-Európa egyik legjobb tuningmestere készíti, melynek köszönhetően a teljesítménye el fogja érni az 500 lóerőt. Egy álmom teljesül azzal, hogy egy Ilyen autóval versenyezhetek - zárta szavait Farkas. ■ S. G. ELVEZD A TANULÁST! FELVÉTELI 2008! rom mm HKSHHj iwn Főiskolánk Békés megye három, talán legszebb városában működik: Szarvason a Rektori Hivatal mellett a Mezőgazdasági Víz- és Környezetgazdálkodási Főiskolai Kar, valamint a Pedagógiai Főiskolai Kar, Békéscsabán a Gazdasági Főiskolai Kar, Gyulán az Egészségügyi Fakultás működik. A három kampuszon folyó oktatási-tudományos tevékenységet a Magyar Akkreditációs Bizottság 2006-ban minősítette és a maximális hét évre újra megkaptuk a „működési engedélyt" ami az eddigi és jövőbeni tevékenységünk egyfajta elismerése. Minősítve lettek főiskolánk szakjai, a tudományos tevékenység, a hallgatói élet- körülmények, összességében az egész főiskola. Akkor minden megfelelt az elvárásoknak, s azóta csak fejlődött intézményünk: új oktatási épülettel, modern könyvtárral, tanulmányi irodával Békéscsabán, 2008 januárjában átadásra kerülő új és felújított kollégiumokkal Szarvason és Békéscsabán, valamint egy nagyobb beruházás van tervben Gyulán a nagy érdeklődés miatti szűkös teremkapacitások miatt. Hallgatóink gyorsan hozzászoknak a modern és szép körülményekhez és joggal büszkék is minderre! A főiskolánknak több nemzetközi kapcsolata van, amelyek részben a külföldön résztanulmányokat folytatni kívánó hallgatók igényeit elégítik ki, másrészt a közös képzések, közös diplomakiadások feltételeit teszik lehetővé. A külföldön 1-2 szemesztert eltöltő hallgatók kiváló nyelvtudással és nemzetközi tapasztalattal nagyobb sikerrel tudnak jó álláshelyekre pályázni. Csereprogram keretében többek között Németországba, az Egyesült Királyságba, Svédországba, Hollandiába, Belgiumba, Olaszországba, Finnországba, valamint az USA-ba pályázhatnak hallgatóink, amelyeket anyagilag is támogatnak a főiskola alapítványai. (210565-211848) HEVESÍfflRIAP Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kit. Heves Megyei Irodája. Felelős kiadó a kft. ügyvezető Igazgatója Főszerkesztő: LACZl ZOLTÁN Kiadóvezető: PERJÉSI ATTILA Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, KÜHNE GÁBOR MB. Szerkesztőség és kiadó címe: 3300 Eger, Barkóczy u. 7. sz. (Pf. 23.) Telefon: 36/513-600, fax: 36/513-605. E-mail cím: hmhirlap@axeb.hu Ügyfélszolgálati iroda: Eger, Széchenyi u. 32.. Tel: 36/410427 Hirdetési részleg: Telefon: 36/513-627 Fax: 36/513630 Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410-427. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodájának terjesztő hálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezető: FARKAS GÁBOR Telefon: 36/513-644, fax: 36/513-646 Előfizetés a kiadónál. Telefon: 80/513-646 (ingyenesen hívható). Telefax: 36/513-646, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403507-35017327- 00000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Bőfizetés dija egy hónapra 1800 Ft negyedévre 5400 Ft, fél évre 10800 Ft, egy évre 21600 Ft gyöngyösi ! (3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 8. sz. I Tel./fax: 37/311-697) és a hatvani irodában (3000 Hatvan, Kossuth tér 23. TeL/fax: 37/341-051). Készült: AS-NY0MDA KFT. Szilády Üzem, Székhelye: Kecskemét Mindszenti krt. 63. I Felelős vezető: Boros Gábor i HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. résztvevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e- mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer-Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek : az általunk kezelt személyes adataik kö- j réról, felhasználásuk módjáról és céljá- j ról és bármikor kérhetik azok helyesbí- ] tését, felhasználásuk korlátozását, illet- : ve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásávalkapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált.