Heves Megyei Hírlap, 2008. január (19. évfolyam, 1-26. szám)

2008-01-24 / 20. szám

2008. JANUÁR 24., CSÜTÖRTÖK GAZDASÁG ■■■Hi ÜÜ 9 Üdülési csekkek rászorultaknak támogatás Cél a nyugdíjasok, fogyatékosok, nagycsaládosok pihenése Február elejétől pályázhat­nak üdülési csekkre a rá­szorulók. A mintegy 2,7 milliárd forintos keret­ből hatvanezer igénylő kaphat támogatást a ki- kapcsolódáshoz. Tóth Marcella Február elsejétől pályázhatnak üdülési csekkre a nagycsaládo­sok, a nyugdíjasok, a fogyatékos­sággal élők, valamint a szakisko­lai tanulók - mondta el tegnap sajtótájékoztatón Karácsony Mi­hály, a Magyar Nemzeü Üdülési Alapítvány elnöke. Idén mintegy 60 ezer rászorult kaphat a 2,7 milliárd forintos keretből. A jo­gosultak különböző értékű csek­ket kaphatnak megfelelő össze­gű önrész befizetése mellett (lásd táblázatunkat). Az önrészt az önkormányzat, a munkaadó vagy egy civil szervezet is át­vállalhatja. A nyugdíjasoknak ebből 700 millió forint jut. Azok pályázhat­nak, akiknek a havi juttatása ke­vesebb, mint 7 5 ezer forint. A ké­relemhez csatolni kell a Nyugdíj- folyósító Igazgatóságtól kapott, a 2008. évi nyugdíj havi összegéről szóló igazolás másolatát. Ez nem helyettesíthető sem a havi nyug­díjszelvénnyel, sem pedig a bank­számlakivonattal. A fogyatékossággal élőket 250 millió forinttal támogatják. Azok pályázhatnak, akiknek a havi teljes nettó jövedelmük nem éri el a 75 ezer forintot. Csatolni kell az Csak új pályázók jelentkezhetnek április 15-ig fontos, Hogy aki tavaly rá­szorulóként nyert üdü­lési csekket, az idén már nem je­lentkezhet. A pá­lyázatokról az ön- kormányzatok ügyfél- szolgálati irodáiban, a Tourinform-irodákban le­het érdeklődni, illetve az alapítvány hon­lapján tájékozód­ni. A kérelmeket február 1. és ápri­lis 15. között lehet benyújtani, s azokat május 15-éig bírálják el. Jogosultak üdülési csekk maximuma Önrész Nyugdíjasok (ezer forint) 40 (ezer forint)* 15,20 Fogyatékossággal élők 40 15,20 Fogyatékossággal élők kísérője 20 10 Többgyermekeseknél a szülő 40 20 Többgyermekeseknél a gyermek 25 5 Szakiskolai tanuló 25 5 * EGYES ESETEKBEN- JÖVEDELEMTŐL FÜGGŐEN Államkincstár vagy az önkor­mányzat jegyzőjének igazolását a fogyatékosságról. Szintén be kell küldeni a pályázat benyújtá­sa előtti hónapban kapott összes járandóságot igazoló papír máso­latát. A pályázó egy kísérője is nyerhet támogatást. A nagycsaládosok támogatásá­ra 500 millió forint jut. Erre a leg­alább kétgyermekes szülők pá­lyázhatnak. Feltétel, hogy az egyik szülő havi bruttó keresete ne érje el a 100 ezer forintot. Ezt. jövedelemigazolással kell bizo­nyítani. Karácsony Mihály bízik abban, hogy csak a valóban rá­szorulók pályáznak majd, s nem azok, akiknél a másik szülő mil­liókat keres. A szakiskolai tanulók vakáció­jára 50 millió forintot szánnak. Az épitőijiarban a legveszélyesebb a munkavégzés Az Európai Parlament a múlt hé­ten fogadta el azt a stratégiát, amely a munkahelyi megbetege­dések és balesetek csökkentését tűzi ki elsődleges céljaként. Egy frissen megjelent tanulmány sze­rint ugyanis az Európai Unió területén három és fél percen­ként egy, azaz évente száznegy­venezer ember hal meg munka­helyi baleset következtében. Magyarországon az elmúlt időszakban valamelyest javult a helyzet. Tavaly szeptember vé­géig 83-an veszítették életüket munkavégzés közben, 2006 ugyanezen időszakában 93-an - derül ki az Országos Munka- védelmi és Munkaügyi Főfel­ügyelőség Munkavédelmi Főosz­tályának tájékoztatójából. Á kimutatás szerint Magyar- országon az építőiparban dolgo­zók vannak a legnagyobb ve­szélyben, őket követik a mező- gazdaságban, valamint az ipa­ri szektorban tevékenykedők. A hazai építkezéseken előforduló balesetek számát az állam az idei évtől szigorú ellenőrzések­kel kívánja csökkenteni. Kiemelt figyelmet szentelnek a revizorok például a családiház-építések vizsgálatára. Fontos tudni, hogy a baráti összefogással megvaló­suló építkezéseken is csak azok végezhetnek szakmunkát, akik megfelelő képesítéssel rendel­keznek. Ráadásul a nem közeli rokonok csak alkalmi munka- vállalói könyvvel, szerződéssel segédkezhetnek a házépítésben. A leggyakoribb sérülési ok a nem megfelelő, úgynevezett „zuhanásbiztosítás’’, ami miatt leesik a tetőről az ott dolgozó munkás, vagy maga az állvány­zat dől össze a terhelés miatt. A másik leggyakoribb baleset­forrás a helytelen gép-, illetve eszközhasználat. ■ H. M. Halálos munkabalesetek száma egyes ágazatokban 2007 2006 Építőipar 28 25 Mezőgazdaság 14 12 Ipari tevékenység 14 15 Szállítás 12 8 Közigazgatás 4 6 Kereskedelem 1 7 Egészségügy 1 5 HIRDETÉS Bauer tejszínes joghurt ► 4-féte ► 150g ► 460 Ft/kg "TO ÉL S,, TV paprika ► 500 g ► 558 Ft/kg Sissy trappista sajt ► felezett | _At/(fu E xtra mandarin Borsodi sör ► 0,5 liter ► 198 Ft/liter ► + 24 Ft/üveg gMSOOij Jácint hagyma mix üvegben ► 9 cm-es üvegben ► kb. 19 cm magas Kaiser szendvicskrém y 3-féle ► 120 g ► 825 Ft/kg m Calathea mix, exkluzív fajtákkal* ► 12 cm-es cserépben ► kb. 40-45 cm magas '••«in Omnia kávé ► őrölt ► 250 g ► 1956 Ft/kg A virágfotók csak illusztrációk. A virágakciók egy nappal később kezdődhetnek. Érvényes: 2008. január 24-27. között, a késztet erejéig, minden Penny Market üzletben, az ország 165 pontján. A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Az árak forintban, áfával együtt értendők. *A csillaggal jelölt árucik­kek nem állandó termékei kínálatunknak, ezért előfordulhat, hogy az akció kezdete után rövid időn belül elfogynak. Kiszolgálás csak a háztartásokban szokásos mennyiségben. Szíves megértésüket köszönjük! Penny ( MARKET Gázár-támogatási kérelmek nagyító alatt FOLYAMATOSAN ELLENŐRZIK idén a hatóságok a gázár­támogatásra beadott igénylé­seket, szemben a tavalyi szú­rópróbaszerű vizsgálatokkal - közölte tegnapi sajtótájé­koztatóján Vidorné Szabó Györgyi, az Országgyűlés szociális bizottságának MSZP-s alelnöke. Idén eddig 1,6 millió kérelem érkezett. Országos sztrájkra készülnek a volánosok január 30-ÁN üzemkezdettől 8 óráig országos sztrájkot hirdettek a Volán-társasá­goknál az illetékes közleke­dési szakszervezetek, mivel keveslik a munkáltatók 5-6,5 százalékos béremelési ajánlatát. A tárgyalások január 28-án folytatódnak. Versenyhivatali bírság a Norbi Update-nek A fogyasztók tisztességtelen befolyásolására alkalmas kijelentéseket tett a Develop­ment Service Consulting Kft. (korábban: Norbi.hu Kft.) más cégek ételízesítői­ről a Norbi Update Worldwide Zrt. a Norbi Update - Minden, amit a fo­gyásról tudok című könyv­ben. Ezért összesen három­millió forint bírságot rótt ki a versenyhivatal. A Hírsávota támogatja. A BUX-index 2008. január 23-án Előző napi S ]_> záróértéh: 23454 15,3MNe»¥ork7.? tőzsde nyitása pont^ 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 / ara FORRÁS: BÉT NYERTESEK ______________imt.m.n. R észvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft Synergon 1584 +2,86 319 Freesoft 3700 +2,61 123 Mól 22250 + 1,14 9815 Rába 1631 +0,68 157 Graphisoft 1278 +0,47 31 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft FHB 1500-3,85 411 Egis 17 800-3,73 361 MTelekom 800-3,15 5163 Richter 37100-2,87 4114 OTP 7450-2,60 24 538 A BUX-index az elmúlt napokban 25 600 25200 ............... 2 4 800 24 526 24 400 \ 24109 24000 \23 764 23 600 23200 22800, porJ/ 11.15 01.16 01.17 01.18 01.21 01.22 / na0 FORRÁS: BÉT 23454 23246 23 368 MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2008. január 23-án. €/Ft $/Ft €/$ mt L X t 257,88 176,64 1,46-2,07 Ft-3,01 Ft +2 cent A I ü A

Next

/
Thumbnails
Contents