Heves Megyei Hírlap, 2008. január (19. évfolyam, 1-26. szám)
2008-01-03 / 2. szám
10 BULVAR&MUSOR HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2008. JANUÁR 3„ CSÜTÖRTÖK ■EfHHH Ladányi Andrea az öreg hölgy szerepében LADÁNYI ANDREA táncművész főszereplésével mutatja be Az öreg hölgy látogatása című tragikomédiát január 13-án a budapesti József Attila Színház. Friedrich Dürrenmatt darabját Zsótér Sándor állította színpadra. Filmet forgatnak Fellini 88. születésnapjára az olasz rendező, Federico Fellini születésének 88. évfordulóján, január 20-án kezdődik az Utazás Tulum- ba című film forgatása. Az alkotás, amely félig dokumentum, félig fikció, az azonos című képregényt dolgozza föl. Rajzait Milo Manara készítette, a szöveget viszont maga a rendező írta. A történet azokról a kalandokról szól, amelyeket Fellini Mexikóban élt át. Százezer látogatóval zárt a fényfestészeti kiállítás szilveszterkor látogatták legtöbben a fővárosi Roosevelt téren az m.város elnevezésű fényművészeti installációt, Kozma Péter képzőművész alkotását. A fényfestményt összesen mintegy 100 ezer ember látta. @ további hírek: www.heggel.hu Magas adó, kevesebb sztár koncertszervezés Elviszik a nagy bulikat Magyarországról Jönnek világsztárok az idén is Magyarországra, bár a legnagyobb hazai koncertszervezők szerint a magas adók miatt a művészek szívesebben lépnek fel a környező országokban. Europress-összeállítás Santana, Vaya Con Diós, Avril Lavigne, The Smashing Pumpkins, Kylie Minogue - né- hányan a 2008-ban Magyarországon koncertező világsztárok közül. Az egyik legnagyobb hazai koncertszervező, a Multimedia Concerts ügyvezető igazgatója, Hegedűs László mégsem derűlátó, szerinte a koncertszervezés egyre lehetetlenebb vállalkozás: a gazdasági feltételek romlanak, magasak az adóterhek, így inkább a környező országokban lépnek fel az együttesek, a magyar rajongóknak be kell érniük az épp turnén lévő művészek „lyukas óráival”. „A koncertjegyeket terhelő általános forgalmi adó Csehországban öt-, Szerbiában nyolc-, Ausztriában tízszázalékos, Horvátországban pedig egyáltalán nem kell a jegyek után áfát fizetni. Nem csoda, ha inkább oda viszik a bulikat” - mondja Hegedűs. Nehezíti a helyzetet, hogy Budapesten csak két helyszínre lehet nagyszabású show-műsort szervezni, a Papp László Budapest Sportarénába, illetve a Népstadionba. „Az aréna Európa legdrágább sportcsarnoka - a magas jegyárak miatt azonban kevesebben jönnek el. A Népstadiont reális áron lehet kibérelni, de kevés olyan előadó van, aki megtölti azt a nagy teret” - teszi hozzá. Hogy mennyiért jönnek el a művészek? Hegedűs László szeKylie Minogue, az ausztrál popsztár először jön hazánkba rint a határ a csillagos ég, de a kisebb csillagok sem ragyognak fel pár százezer dollárnál kevesebbért. A magas adóterhek ugyanis a művészeket is távol tartják; minél nagyobb áfa terheli a jegyárakat, annál kevesebb jut a sztárgázsira. Hegedűs László elmondta: jelenleg is tárgyalnak például a The Police együttes magyarországi koncertjéről, de egyelőre olyan fellépti díjat kérnek, amelyet egy magyar néző nem fizetne meg. „Egy másik dráma is zajlik a cégnél: Celine Dion I július 26-ára kitűzött koncert- ! je egybeesik a foci-Eb elődöntőjével. Próbálunk másik I napot kérni, mert itthon ga- I rantált bukás egy ilyen focimeccsel egy napon koncertet tartani.” 2008 várható koncertjei: THE SMASHING PUMPKINS január 29. CIRQUE DU SOLEIL február 29 Chris reá március 3. SENSATION WHITE május 8. MARK KNOPFLER május 12. KYLIE MINOGUE május 15. VAYA CON DIOS június 8. SANTANA június 28. AVRIL LAVIGNE július 7. Kontár László 9 kórral harcol, Ábel Anita nem konyhatündér A súlyos rákbeteg Komár Lászlónak van reménye a gyógyulásra - derül ki a Terefere magazin legfrissebb számából. Az énekes mindig is életerejéről és kirobbanó energiájáról volt híres, ezért joggal reménykedhetünk, hogy elbánik az alattomos kórral. Nem adhatja fel, hiszen szeretné látni, ahogy négyéves kislánya, Karolina felnő. A sztártükör rovatban ezúttal Dobó Kata és Oroszlán Szonja szerepel. Mindkét híres színésznő nagyon titokzatos. Élvezik a sztár- sággal járó népszerűséget, de a magánéletük szent és sérthetetlen. Azt szeretnék, ha színészi tehetségük alapján ítélnék meg őket. A mostani számból a többi közt azt is megtudhatjuk, hogy Ábel Anita nem kimondottan konyhatündér. Rá és férjére, Krisztiánra a mamák főznek hétvégenként. Anita megígérte, ha jön a baba, mintaszerű családanyává változik. Németh Kristóf már két hónapja büszke apuka. A népszerű színész könnyen beletanult az apaszerepbe, profin büfiztet és pelenkázik, a fürdetés kizárólag az ő kiváltsága. ■ M'V** isor itvr-hét 2008. JÄNÜAR 3., CSÜTÖRTÖK 5.30 WSTeleshop *0 6.00 Reggeli 8.35 Reflektor y 10.05 Top Shop 11.05 Receptklub (ián.) VW 11.20 A lányomat akarom ® Ä (amerikai film, 1991)93' Fsz.: Ed O'Neill 6.00 Segíts magadon! 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 8.00 Koffeinmentes mokka 9.00 Betűbár 9.25 Teleshop 10.40 Távol Afrikától © (amerikai film, 1985) 154' 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 Qulnn doktornő 9.50 Tv-taxi (ián.) 10.10 Don Matteo © (olasz sorozat - 16/2.) 51 " 11.05 Századvég © 5.50 Nap-kelte 9.00 A Tisza 9.35 Gyáva földön a göröngy 10.00 Néprajzi értékeink 10.10 Srpski ekran 10.35 Unser Bildschirm 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 6.40 A Vadmacska új élete © 7.35 Ally McBeal © 8.30 Jó barátok © 8.55 Will és Grace© 9.20 8 perc a konyhában 9.30 Halálbiztos diagnózis © 10.30 Gyilkos sorok (isn.) © 11.30 Petrocelli © 6.00 Világunk - Reggel 8.00 Duna tér 8.10 Élő egyház (isn.) 8.45 A világörökség kincsei 9.05 Ördögi szerencse © 9.35 A jog útvesztőjében 10.35 Egy lépés előre © 11.30 Kívánságkosár 6.00 Guruié büfé (27-28.) 50 dolláros hamburger 7.00 John Wamsley állatrezervátuma 8.00 Fogyjunk együtt! 9.00 Koktélábécé (5-6.) 10.10 Jámbor, a jegesmackó 11.00 Haute couture ■ 3 'W fi 13.20 Disney-rajzfilm 13.40 06-91-334-455 15.25 Receptklub 15.40 VIP-Több, mint testőr® 16.35 Balázs- A szembesítőshow © 17.30 Mónika- A klbeszélőshow © 13.25 Észbontó 14.10 Melrose Place © (amerikai sorozat) 15.05 Száguldó vipera © (amerikai akciófilm-sorozat) 16.05 Rex felügyelő © (osztrák-német krimisorozat) 17.00 Bostoni halottkémek © 12.15 Tv-taxi (ián.) 12.30 Együtt 13.00 Rondo 13.35 Kisvárosi doktor © 14.30 Múlt kor© 15.00 Kaleidoszkóp 15.25 Sophie © 15.55 Kisváros © 12.15 Záréra 13.05 Pályaválasztás előtt 13.15 Mindenütt Idegen 14.15 Segítünk! 14.40 Életem Afrika (9/2.) 15.35 Hétvégi Helikon 16.05 A nagy románcok 16.35 Membrán 12.30 A trükkös hekus © (amerikai akciófilm-sorozat) 13.30 Az osztag © (német akciófilm-sorozat) 14.30 Halálbiztos diagnózis © (amerikai krimisorozat) 15.30 Gyilkos sorok © 16.30 Petrocelli © 13.50 Duna tér 14.00 Az erdélyi szász kultúra 14.30 Színek és fények Líbiában 15.00 Európa kék szalagja 15.30 Prizma 16.00 Világunk 17.00 A vadon szava 17.45 Duna tér 12.00 Fogyjunk együtt! 13.00 A nagy óceán peremén 14.10 Guruló büfé (27-28.) 50 dolláros hamburger; Bingóbankett 15.10 Donna játszóháza 16.20 Koktélábécé (5-6.) 17.35 Haute couture H H en H 18.30 Híradó® 19.05 A széf 19.45 Fókusz © Közszolgálati magazin 20.20 Barátok közt © (magyar sorozat) Utána: Hírek 21.00 John Q - Végszükség © (am. akciófilm, 2002) 106' Fsz,: Denzel Washington, James Woods, Anne Heche 18.00 Favorit © 18.30 Tények ® 19.00 Aktív© 19.40 Jóban Rosszban (magyar sorozat) 20.05 Szellemekkel suttogó © (amerikai misztikus sorozat) 21.00 Conan, a barbár 2.- A pusztító ® (am, kalandfilm, 1984)94' 16.35 Ablak 17.00 Tv-taxi 17.15 Körzeti híradók 17.30 Hírek 17.45 Bűvölet© 18.40 Az ÖRÖKÖS 19.25 Magyar képmesék 19.30 Híradó este 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.10 Virginia, a monzai apáca (olasz tévéfilm, 2004 - 2/1.) 17.00 Válaszd a tudást! 18.00 Pusztaház örökösei (angol-am. sor. - 8/7.) © 19.00 Kultúfház© 19.20 Esti mese 19.25 Egy lépés előre © 20.15 Pillanatok a nagyvilágból (angol dok.-fiim-sorozat) 20.30 Híradó este 21.05 Casanova © (angol tévéfilm, 2005) 17.30 Vészhelyzet © (amerikai sorozat) 18.30 Benny Hill© 19.00 Rejtélyes igazságok © 20.00 Jó barátok © (amerikai vígjátéksorozat) 20.30 Will és Grace© (amerikai sorozat) 21.05 CSI-Ahelyszínelők (amerikai krimisorozat) © 18.00 Híróra 18.30 Válté 18.40 Mese 19.00 Egy lépés előre © (spanyol sorozat - 123.) 20.00 Kikötő - háttér 20.35 Szerelem a kémcsőben © (spanyol film, 2005) 83 ' 22.00 Hírpercek, időjárás 22.15 Drót© (amerikai sorozat - 52/21.) 18.40 John Wamsley állatrezervátuma (dokumentumfilm) 19.45 Jámbor, a jegesmackó © (dokumentumfilm) 20.40 Háborúk és módszerek (5.) © Hitler világa a békében 21.45 AzArtúr-mondakör Merlin © I 'H 23.05 Portré otthon © 23.35 Harcos utcák © (amerikai akciófilm-sorozat) 0.30 Reflektor © 0.45 Kaméleon © (am. akciófilm, 1998) 85' 2.15 Infománia © 22.40 Tangó 23.05 Nyomtalanul © (amerikai krimisorozat) 24.00 Tények este 0.30 A komédia királyai (amerikai vígjáték, 2000) ( 2.45 Favorit (isn.) © 21.55 Leteszem a cigit © (szenvedélyes reality) 22.05 A szertartás © (francia film, 1995) 107' 0.15 Tv-taxi (ián.) 0.30 Tempó © (osztrák film, 1996) 88' 22.35 Könyveskép 22.55 Záróra 23.40 Nap-nyugta 2.10 Titokzatos Násztya (orosz-am. sor. - 127/123.) 2.55 Hétvégi Helikon 3.25 Remekművek 22.05 Las Vegas© (amerikai krimisorozat) 23.05 Kés/alatt © (amerikai sorozat) 0.05 A halottkém © 1.05 Start (Ismétlés) 1.35 A szex bajnokai © 23.15 Pétervárl banditák (orosz sorozat-54/8.)© 0.10 Chaplin szereti a zenét 1.05 Híróra (ián.) 2.10 Váltó 2.35 Remigius Geyling (osztrák dok.-film) 22.45 A 20. század 5.)® 23.45 Bűnügyi akták ( A híradós eset; Színház az egész világ 0.55 Rémálommelék © Vidéken 11.20 A lányomat akarom amerikai film 10.40 Távol Afrikától amerikai film 20.10 Virginia, a monzai... olasz tévéfilm 21.05 Casanova angol tévéfilm 17.30 Vészhelyzet amerikai sorozat 9.35 A jog útvesztőjében angol sorozat 17.35 Haute couture dokumentumfilm MA6YAB ATV ITAL Ö2ÚA.T FILMMÚZEUM 13.05 Lapzárta. 1330 Paletta. 14.05 Civil kaszinó. 15.05 Vetítő. 16.05 Soroló. 1630 Paletta. 17.00 Híradó. 1730 Vonalban. 1830 Európai híradó. 19.00 Híradó. 1930 Negyedik. 20.05 Rájátszás. 21.00 Híradó 21.2135 Lapzárta. 22.05 Európai híradó. 2230 Garázs. 23.05 BBC-híradó. 2330 Negyedik. 12.05 Laci bácsi konyhája. 12.40 Közvetlen ajánlat. 13.50Többet ésszel! 1635 Hal-adás. 17.00 Új mezőgazdasági magazin. 1725Tem- pó. 1735 Híradó. 18.10 Fórom. 1855Híradó. 1925 Egyenes beszéd. 20.00 Go, Trabi! 2. (német vígj.). 21.45 Cserháti Zsuzsa-koncert 23.05 700-as klub. 23.50 Többet ésszel! 17.00 Modem horgász. 1730 Te vagy az életem. 1830 100 év - 100 kép. 19.00 Levestúra. 1930 Kínai szerelmek. 2030 Hírháló. 20.55 Ízelítő - Kukkantson be hozzánk 5 percre! (főzőcskeműsor). 21.00 A nagy esés (am.film, 1996). 23.00 A pokol konyhája (am. film, 1998). 1.00 Hírháló. 130 Szemeszter. SPORT1 10.25 Fantozzi mindenki ellen. 12.05 Teleshop. 12.35 Privát filmek. 14.00 Doku- múzeum. 15.00 Hukkle (magyarfilm). 1620 Két ezredes (ol. vígj.). 18.05 Macerás ügyek (magyar film). 1930 Kalauz. 20.00 Miért? (magyar film). 2130 Privát rocktörténet. 2230 Anyád!... A szúnyogok (magyarfilm). 8.45 Holland labdarúgás. 10.15 H2Ú-maga- zin. 10.45 Férfi vízilabda. Magyar kupa, döntő. 13.15 NSAJunior. 14.45 Skótlabdarúgás. Celtic-Rangers. 17.15 Kosárlabda, NBA. 19.15 Mai helyzet. 1930 Zuhanyhíradó. 2030 Sporthorgászat. 21.00 Poker Channel. 24.00 Mai helyzet. 6.00 Rajzfilmek. 16.50 Mondókák. 16.55 Irány Dinóföld! 17.05 Miss BG. 17.20 Ripper és barátai. 17.45 Találjuk ki együtt, apu és én! 17.50 Bibi Blocksberg. 1820 Tupu. 1825 Pat és Stan. 18.45 Mini News. 18.50 Bori bari. 19.00 Játszszunk a Szezám utcában! 1925 Maya és Miguel. 13.00 Brainiac. 14.00 Piszkos munkák. 15.00 Hogyan készült? 16.00 A Ludolf család. 17.00 A motoros kihívás. 18.00 Hot rodok. 19.00 Állítólag... 20.00 Hogyan készült? 21.00 Szépségsebészet az ókorban. 22.00 Hogyan történhetetta baleset? 23.00 Chop Shop. 24.00 Autókereskedők. A >