Heves Megyei Hírlap, 2008. január (19. évfolyam, 1-26. szám)
2008-01-17 / 14. szám
15 2008. JANUÁR 17., CSÜTÖRTÖK - HEVES MEGYEI HÍRLAP SPORTTÜKÖR Dolgoznak, s várnak a sorsukra xxii. IMOLA-hír lap-kupa A gondok ellenére is bizakodnak az Egri Futball Clubnál Számos nehézséggel küzdött már az egri futball egy évszázad során, jelenleg sem virágos a jövőkép. A mostani helyzetben is van azonban annyi reménykeltő a háttérben, ami bizakodásra adhat okot. Fesztbaum Béla terem labdarúgás Fél éve tart a legújabb gondterhelt időszak az Egri FC NB III-as csapatánál. A Mátra-csoport őszi szezonjában hatodik helyen zárt együttes viszontagságos téli napokat él, a remélt megoldásra még most is várni kell legalább egy hetet. Az önkormányzati döntés jelentős befolyással bírhat a továbbiakra, ám a legfontosabb kérdés, a puszta létezés, talán mégsem a városházi testületen múlik.- Aki az életében bízik, annak a kivárás közben is dolgozni kell, mi is azt tesszük - mondta Horváth Tamás, az egriek edzője. Vannak kötelességeink a körcsarnoki tornákat illetően, hiszen az Imola Hírlap-kupa után a februári hagyományos palánk- focira, a Fenstherm-kupára is meghívtak bennünket.- Legutóbb pesszimista hangon arról adott számot, hogy mindössze tíz játékossal kezdték az idei felkészülést'.- Egy megbeszélte javított a hangulaton, ezen a héten már elfogadható a létszám. Azt kénytelenek vagyunk tudomásul venni, hogy Nagy Gergely Olaszországba ment dolgozni, Kaszás Norbert pedig Angliába szerződik. Vígh Ferenc, Újlaki Dávid és Harnócz Róbert is eltökélt távozó. Nagyon remélem, hogy Badalik Szabolcs és Simkó István nálunk marad, mert feltétlen szükség van rájuk, miközben védőből lett kevés. Egri kötődésű játékosokat várunk vissza. Ilyen például Szabó Dusán is, aki velünk készül, de mások is kapcsolódtak már hozzánk. Úgy tervezem, hogy a Hírlap-kupára három sort készítek fel a keretből.- Milyen emlékei vannak a tornáról, mint játékosnak, és mi a véleménye a teremfociról?- Második egri érkezésem alkalmával kupagyőztes csapatban is játszhattam 1999-ben. A kispályás játékra minden korosztálynak szüksége van. Nagypályán is jól hasznosítható a gyors cselekvés, ami a szűkös viszonyok között, kis területen alapvetően fontos, hiszen egyébként nem lehet érvényesülni. Azzal, hogy megnő- í vélik a kapu mére- : tét, még jobban kell koncentrál- i ni, mert állandósul a gólveszély. í Ez a játék szellemileg és fizikai- : lag egyaránt nagy igénybevételt feltételez. Ezért hasznos.- Elképzelhető, hogy lesz vendégjátékosa az Egernek?- Aligha. Azokat küldöm pályára, akikkel a Ravaszra (g fer-„ vezhetek. Nem kizárt azonban hogy aki mindéiképpen a sérü lés veszélyét érzi parketten, azt méltányosan kezelem.- Gyakorlásként igénybe veszik a helyszínt? Erkölcsileg nagyon sokat jelentene, ha a dobogó közelébe kerülhetnénk. Bánka Balázséknak (felül) fejben Is ott kell lenni a hét végi tornán •4» ..- A körcsarnok minden órája foglalt, késő estére pedig nem szívesen maradnék. Ha mégis adódik lehetőség, akkor egy alkalommal igygjc|zünk a csaíhokban hangolódni jjigt. nőit játékosoknak tudm-kell a körülményekhez alkalmazkodni, senkinek nem idegen a pa- lánkfoci.- Talán nem tolakodás, ami nálunk gyakorlat, megkérdezzük az edzőket a csapataik esélyeiről.- Tudom, hogy számos jó képességű kispályás focizik a megyei csc(p3tgkban is, teremben a bajnoki osztálynak alig van jelentősége/Erkölcsileg nagyon sokat jelentene, ha a dobogó közelébe kerülhetnénk. Egy motivált, a feladatra erősen koncentráló csapatnak lehet csak esélye. Imola Imola ïrnola Bizalomra építünk. Együttműködő partnereink Umbro Magyarország Kft.; Eger Lavina Kft. Eger, Rákóczi út 129.; Kurdi Family Pék Kft. Andomaktátya; Fuji Fotó Centrum Eger, Kis Dobó tér .8.; Parketta Technika Eger, Koháry út 29.; Flór Bútoráruház Andante Márkabolt Eger; Vécsey-völgy u. 97.; Diego A ruház Eger, Gyöngyös; Egri Húsvár, G& lya út és Széchenyi út; Sever Center Miskolc; Zele-Bau Kft. Kai; Promtherm Agria Kft.; Compuda Kft. Eger; Gumibörze Kft.; Fenstherm Kft Füzesabony; Tárkány-Tüzép Kft.; Sipos Eger Kft; Eger- Vas Kft.; Rad-Vill 2004 Kft. Eger; Kalmár Gumiszerviz Eger; Kalmi-Go Kft. Hasz- náltbútor-kereskedés Eger; Á+N Eger Bt. Bútorbolt; Gál és Társai '98 Kft. Skoda Márkakereskedés, Eger; Bútordiszkont Eger, Egri út 2.; Dr. Padló Szabó és Társa Bt. Eger; Marosy Autósiskola Eger; Fabók-Fabót Éger- Felnémet; Hús és csemege Heves; Laxter Kft. Eger; Fenstherm Ingatlan Eger; Aréna Fitness és Küzdősport Eger; Barna Autódiagnosztika és Kereskedés Kft. Andomaktálya; Sirály 92 Bt. Eger; Peugeot Michard Kft. £ggr; Suzuki Mátra, MMMátra Gyöngyös; UnibarKft.; Juhász Autószerelőműhely Egerszalók; Agria Market Kft.; Agria Drink Kft.; Univerzál Lakópark Kft; Jászárokszállás és Vidéke Takarékszövetkezet; Pallér-bau Kft. Eger; Maraton 2004 Kft. Eger, Teke söröző; Masterplast Kft. Kál, külterület Hosszú távon ezüstérmesként végzett Fűzfőn Péceli Tamás Úszás Hosszútáv-úszó Országos Bajnokság, Balatonfűzfő Péceli Tamás fantasztikus csatában, nagy hajrával lett második. Az Eger Városi Úszóklub indulóinak helyezései. Ifjúsági fiúk, 3 km: 2. Péceli Tamás, ó. Gyulai Dániel, 7. Stumpf Péter, 8. Nagy Ádám. Lányok, 3 km: 4. Sztan- kovjánszki Anita, ó. Csutorás Sára, 8. Firtkó Adél, 9. Kovács Dorottya, 10. Kertay Lilla, 11. Csorba Gyöngyvér. Lányok, 5 km: 6. Tóth Krisztina. Vízilabda Gyermek Vidékbajnokság III. korcsoport, 1996-os születésűek, 4. torna Eredmények: Szolnoki Főiskola VSC - ZF-Eger 17-10 (4-1, 4-2,4-2,5-5). Az egri góldobók: Hornyák Olivér 8, Megó Martin, Pócsi Máté 1-1. Csongrád WSE - ZF-Eger 6-3 (2-0, 2-2, 0-0, 4-1). Gd.: Hornyák Olivér 3. Hódmezővásárhelyi VSC - ZF- Eger 6-9 (2-2, 0-2, 1-3, 3-2). Gd.: Hornyák Olivér 7, Fried Gergő, Pócsi Máté 1 -1 * * * Gyermek Vidékbajnokság I. korcsoport, 1994-es születésűek, 3. torna Döntetlen született az Eger- Szeged rangadón, pedig a Tisza- pnptiak már három góllal is vezettek Kis Péter együttese ellen. Eredmények: ZF-Eger - Szegedi VPS 5-5 (0-2,3-2,2-1, 0-0). Az egri góldobók: Burkus Roland 3, Flornyák Olivér, Zalánki Gergő 1-1. Hírős VSE Kecskemét - ZF-Eger 4-15 (0-2, 2-5, 1-4, 1-4). Gd.: Aradi Bogdán 4, Antal Balázs, Lőrincz Bálint, Nagy Milán, Baranyai Ádám, Hornyák Olivér 2-2, Balogh Bence 1. ■ 4110 euróért keH el az edzői poszt a meccsre labdarúgás Busás áron, 4110 euróért (1,03 millió forint) kelt el az interneten árverésre bocsátott vezetőedzői poszt a német labdarúgó negyedosztályban szereplő KFC Uerdingen együttesénél. A krefeldi egyesület a szombati barátságos mérkőzés erejéig kínálta fel Aleksandar Ristic helyét, a mester erre a találkozóra csak segítőként ül le a kispad- ra. A bőkezű támogató nemcsak a meccset, hanem az azt megelőző utolsó gyakorlást és a taktikai értekezletet is levezényelheti, majd a találkozó utáni sajtótájékoztatón „menesztik”. Az 1985-ben - még Bayer Uerdingen néven - Német Kupát nyert alakulat 260 ezer eurós adóssággal küzd, és decemberben csődeljárási szándékot jelentett be. Két éve a klub ugyancsak rendhagyó eszközzel jutott pluszbevételhez: egy 33 éves biztosítási ügynök 2688 euróért (672 ezer forint) a teljes idényre bevásárolta magát az együttesbe, sőt felkészülési meccsen három percet játszott a Bayern München ellen is. ■ MTI Heves legjobbjait díjazták kitüntetés Tizenhárom kategóriában adtak át elismerést Besenyei Balázs (középen) az ifjúsági fiúk kategóriájában kapott jutalmat sportkítüntetés Az Összefogás Heves Városért Egyesület szervezésében 2007-ben immár hetedik alkalommal adták át Hevesen az Év Sportolója elismerő címeket. A hosszú és alapos előkészítő munka zárásaként az Aranykehely étteremben gyűltek össze a helyi sportolók, ahol ünnepélyes keretek között tizenhárom kategóriában osztottak ki díjakat. A támogatók, a jelen lévő Pro Űrbe Heves cím birtokosai, közéleti személyiségek, valamint az Összefogás egyesület tagjai a következőknek gratulálhattak a megérdemelt elismerésekhez. Felnőtt férfi: Besenyei Ferenc strandfoci-válogatott labdarúgó. Felnőtt nő: Varga Szilvia kézilabdázó. A csapatoknál a felnőtt női kézilabda-csapat, valamint az Eötvös József Középiskola diákolimpián győztes súly- lökői bizonyultak a legjobbnak. Ifjúsági fiú: Bakos Balázs sakkozó és Besenyei Balázs atlétika. Mindketten korosztályos nemzeti válogatottak. Ifjúsági lány: Gönczi Klaudia tornász. Serdülő fiú: Körtvélyessy Péter lovagló. Serdülő lány: Kiskartali Jenyfer kézilabdázó. Gyermek lány: Szabad Nóra atléta. Gyermek fiú: Slakta Balázs atléta, kézilabdázó és labdarúgó. Különdíjban részesült a Hevesi Táncsport Egyesület akrobatikus rock and roll Ugri-Bugri csapata, míg a legjobb sporttámogató címet több évtizedes, a sportot önzetlenül szolgáló munkájáért Bagota Tamás érdemelte ki. Az ünnepségen Csáki Zsigmond, Heves város polgármestere is megköszönte a versenyzők egész éves nagyszerű teljesítményét. Ismételten megerősítette, hogy a város sportolói nagyon megérdemelnék a sportcsarnokot, majd reményét fejezte ki, hogy a helybeliek mielőbb birtokba vehetik az új létesítményt. ■ S. K. ■ A város sportolói nagyon megérdemelnék a sport- csarnokot. Az Agria Parkban márciusban nyitó VISION EXPRESS optikai szaküzletünkbe keresünk érettségizett fiatalokat ELADÓI munkakör betöltésére. Jó kereseti lehetőség! Jelentkezés: személyesen, önéletrajzzal. A jelentkezés időpontja: 2008. január 18., 10-től 17 óráig, helyszíne: Ofotért szaküzlet, Eger, Tárkányi Béla u. 2-4. gj I § I HEVES,! HÍRLÁP Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodája. Felelős kiadó a kft. ügyvezető Igazgatója Főszerkesztő: LACZI ZOLTÁN Kiadóvezető: PERJÉSI ATTILA Vezető szerkesztő: i. DR. SZALAY ZOLTÁN Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, KÜHNE GÁBOR MB. Szerkesztőség és kiadó címe: 3300 Eger, Barkóczy u. 7. sz. (Pí. 23.) Telefon: 36/513-600, fax: 36/513-605. E-mail cím: hmhirlap@axels.hu Ügyfélszolgálati iroda: Eger, Széchenyi u. 32., Tel: 36/410427 Hirdetési részleg: Telefon: 36/513627 | Fax: 36/513630 Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410427. Terjesztésvezető: FARKAS GÁBOR Telefon: 36/513-644, fax: 36/513-646 Előfizetés a kiadónál. Telefon: 80/513-646 (ingyenesen hívható). Telefax: 36/513-646, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403507-35017327- 00000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija egy hónapra 1800 Ft negyedévre 5400 Ft fél évre 10800 Ft egy évre 21600 Ft Hirdetésfelvétel, előfizetés a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 8. sz. TeL/fax: 37/311-697) és a hatvani irodában (3000 Hatvan, Kossuth tér 23. TeL/fax: 37/341-051). Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a külön- j böző versenyeken, játékokon, akciókon, : szavazásokon, rejfvénypályázatokon ; stb. résztvevők által személyesen, írás- ; ban, telefonon, SMS-ben, interneten, e- j mailben megadott személyes adatok ; nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ah- : hoz, hogy azok felhasználásával a Társa- : Ságunk érdekeltségébe tartozó cégek, j amelyek az adatok feldolgozását is vég- : zik (Axel Springer-Magyarország Kft., í Axel Springer-Budapest Kiadói Kft,, : Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság i Rt„ Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Nép- ; újság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő j Kft.) előfizetéses megrendelését teljesít- j sük, akcióira, kiadványaira és egyéb : szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek : az általunk kezelt személyes adataik kő- j réröl, felhasználásuk módjáról és céljá- : ról és bármikor kérhetik azok helyesbi- j tését, felhasználásuk korlátozását, illet- : ve törlését. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodájának terjesztő hálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Készült AS-NY0MDA KFT. Szilády Üzem, Székhelye: Kecskemét Mindszenti krt. 63. Felelős vezető: Boros Gábor HU ISSN 0865-9109 Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásávalkapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. * Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. i