Heves Megyei Hírlap, 2008. január (19. évfolyam, 1-26. szám)
2008-01-12 / 10. szám
2008. JANUAR 12., SZOMBAT GAZDASAG&KOZELET 7 JO TANACS Nem tudom használni a vadonatúj számítógépet olvasónk vett egy számítógépet még júniusban, amit azóta sem tud használni. Eddig háromszor vitte vissza szervizbe, de a javítás nem látszik a gépen. nem kell a szervizzel foglalkozni, azonnal vissza kell menni a boltba, ahol a terméket vásároltuk - mondta Tóth Istvánné, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Közép-magyarországi Regionális Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének igazgatóhelyettese. A boltban történt az adásvételi szerződés, ott kellene reklamálni. A számítógépekre a törvény értelmében egy év a kötelező jótállási idő. Az üzlet tulajdonosának bizonyítani kell, hogy az eladás pillanatában a készülék üzemképes volt. Minden megvásárolt termék után 72 óra áll rendelkezésre, hogy működésképtelenség esetén cserére kötelezzük a kereskedőt. Kedves olvasónk ebben az esetben nem élt ezzel a jogával, de még így sincs semmi veszve - mondta a szakértő. Tóth istvánné szerint a legjobb, ha miután beszéltünk a tulaptmmatrsTtii^- szoltuk a problémánkat, kérjük egy jegyzőkönyv felvételét is. Ha erre nem kerül sor, akkor mindenképpen írjunk be a vásárlók könyvébe, és ezzel bizonyítani tudjuk, hogy a kereskedő nem tett eleget a kötelességének. A szakértő tanácsa még az is, hogy békéltető testülethez is fordulhatunk, ha minden kötél szakad. Az országban minden megyében, illetve a fővárosban is találhatunk békéltetőket. Ha hozzájuk fordulunk, tanácsos az összes a termékhez kapcsolódó dokumentumot magunkkal vinnünk. így meg- könnyíthetjük az eljárás menetét. ■ Vizer Helga kérjük, írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer. hu Mérgező levegővétel : u Rendkívül veszélyes méreg, mivel a szervezetbejutva kiszorítja a vérben lévő oxigént, ami a szívizom, illetve az idegrendszer működési zavaraihoz vezet. A szén- monoxid-mérgezés tünete a fejfájás, a nehéz légzés, súlyos esetben eszméletvesztés, légzésbénulás. "•......................................... A rendkívül apró porszemcsék az agy barázdáiban és még a tüdőhólyagokban is leülepedhetnek, ami a légzőszervi betegekre jelent komoly veszélyt. Belélegezve csökkenti a tüdő ellenálló képességét a fertőzésekkel szemben. Már nagyon kis koncentrációbanis szem-, hörgő- vagy tüdőbántalma- kat okoz, súlyosabb esetekben életveszélyes vagy halált okozó mérgezést idézhet elő. Belélegezve az orr és a torok nyálkahártyáját támadja meg. Köhögést, váladékképződést és asztmás rohamokat okozhat. FORRÁS: EUSÖPRÜSS+tYClTÉS - EURÖPRESSFCRAHKA Szmog: évek az életünkből szennyezés Ezrek halnak meg a rossz városi levegő miatt A megnövekedett forgalom és a ködös időjárás miatt kimondottan egészségtelen hazánk nagyvárosainak levegője. Szmogriadót mégsem hirdettek: a környezet- védők szerint rossz az érvényben lévő szabályozás. Hampl Márta - Farkas Károly Riasztó számok;-a&Európai Unió Környezetvédelmi Ügynökségének (EEA) jelentése szerint az unió országaiban, így Magyarországon is egy évvel rövidíti meg az emberek életét a levegő szennyezettsége. Az ügynökség jelentése szerint nemhogy sikerült volna csökkenteni a lég- szennyezést, de még 12 százalékkal több is a különösen veszélyes szállongó por hazánk városainak levegőjében. Az unió területén 300 ezerre, Magyarországon becslések szerint négyezerre tehető a légszennyezés miatt évente bekövetkező halálesetek száma. Az elmúlt húsz évben kilencszeresére nőtt az asztmás és többszörösére a tüdőrákos megbetegedések száma. Ennek egyik oka pedig kétségkívül az a rendkívüli légszennyezettség, ami egyre inkább eluralkodik hazánkban. Hegyi Gyula, az Európai Parlament környezetvédelmi bizottságának tagja pénteki sajtótájékoztatóján elkeserítőnek ítélte a jelenlegi állapotot. A képviselő úgy véli, már a Fővárosi Közgyűlés kamionstopról hozott határozata is előrelépést jelent, de gazdasági és társadalmi szemléletváltásra lenne szükség jelentősebb eredmények eléréséhez. Az elmúlt hetekben hazánk több nagyvárosában az egészség- ügyi határértéket többszörösen .»túllépte az egészségre ártalmas -szálló por indexe, szmogriadót mégsem rendeltek el. Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke szerint az érvényben lévő szabályozás alapján nem is lehetne. Ehhez ugyanis a levegőben lévő kén-dioxidnak és a szálló pornak együttesen kellene átlépnie a megengedett határértéket. Szmogriadóra így csak viszonylag ritkán kerül sor Magyarországon, holott a szakemberek szerint a levegő rossz minősége ezt gyakran indokolná. Aigner Szilárd meteorológus szerint a levegőszennyezettség szempontjából nem szerencsés hazánk földrajzi elhelyezkedése. A Kárpát-medencébe ugyanis beszorul a levegő: alsó rétege lehűl, sűrű halmazállapotúvá válik, így nem tud kijutni a szennyező anyag. A meteorológus elmondta: még szerencse, hogy az elmúlt hetekben felgyülemlett füstködöt a havazás és a tiszta idő kisöpörte hazánk fölül. A legporosabb városok: Esztergom és Tatabánya Város NltrogéiHlioxjd p/köbméter f\erH3!OXKJ p/köbméter ülepedő por g/m2x30 nap Kalocsa jó(17,87) kiváló (1,24) megfelelő (6,02) Kecskemét megfelelő (42,53) kiváló (1,14) jó (7,62) Tatabánya jó (22,31) kiváló (9,96) szennyezett (11,99) Esztergom szennyezett (67,04) kiváló (15,21) szennyezett (10,62) Komárom jó (24,3) kiváló (8,74) jó (7,94) Szekszárd megfelelő (40,6) kiváló (0,82) jó (6,75) Kaposvár jó (29,11) kiváló (1,96) jó (4,67) Szolnok kiváló (13,45) kiváló (1,16) jó (5,89) Eger jó (22,95) kiváló (4,17) jó (4,23) Salgótarján jő (27,24) kiváló (1,01) jó<5,9) Békéscsaba jó (24,2) kiváló (2,2) kiváló (1,67) Pécs jó (22,95) kiváló (1,49) jó (5,51) Londoni szmog ült Magyarország felett a szmognak vagy füstködnek két fajtája van. A Los Angeles típusú vagy más néven fotokémiai szmog és a London típusú szmog. Az előbbi nevét onnan kapta, hogy 1943-ban Los Angelesben figyelték meg elő- szőr, a másikat Londonban írták le, amikor 1952-ben négy-öt napig ülte meg a szmog a várost, és mintegy 4500 ember halálát okozta. Mindkét jelenségre jellemző, hogy szélcsendes időben alakul ki, amikor a terület átszellőzése nem jó, így a szennyezőanyag a felszín közelében felhalmozódik! A mi éghajlati viszonyaink mellett a fotokémiai szmog leginkább a meleg, napsütéses nyári hónapokban jelentkezik. Fő alkotóelemei az ózon, a nitrogén-oxidok, a szén- monoxid és a szénhidrogének. A hideg téli hónapokban London típusú szmog alakulhat ki. Ennek főbb komponensei a kéndioxid, a por, a korom és a szén-monoxid. 2007-es éves átlag Ezreket csaphattak be a baranyai csalók Nem mindennapi csalási ügyet kezdenek tárgyalni rövidesen a Pécsi Városi Bíróságon: a három vádlott hatezer sértettől szedett be különböző összegeket olyan üdülési jogokért, amelyek egy teljesen soha el nem készült szállodába szóltak. A vádirat szerint az igen szerteágazó, az ország több nagyvárosát is elérő csalás- sorozat több mint tíz esztendeje, 1996-ban kezdődött. Amint azt dr. Hajdú István, a Pécsi Városi Bíróság sajtószóvivője elmondta: egy budapesti székhelyű részvénytársaság 2002-ig üdülési jogokat értékesített. Az ügylet lényege az volt, hogy A cégnek nyolc nagyvárosban volt képviselete. a Miskolc-Középhutai Hotel Club Elite, valamint a 4 Évszak Üdülőpark elnevezésű üdülőhelyeken az apartmanok egy-egy hétre szóló használati jogát kínálták fel. A társaság nyolc nagyvárosban képviseletet tartott fent, s akikre hatott a csábítás, kisebb-nagyobb ősz- szeget ki is fizettek. Ám később kiderült, hogy az ígéretek jelentős részéből semmi sem lett, s a becsapott emberek feljelentést tettek a rendőrségen. A cégvezetőt és két társát csaknem háromezer rendbeli csalással vádolják, a tárgyalás februárban kezdődik. ■ Máté Balázs Fidesz: kísért Őszöd szelleme kormányzati negyed A kormány szerint nem lesz hiány A Fidesz választ vár a kormányzattól, mi történik az eladásra szánt minisztériumi épületekkel és a költségvetésben tervezett, ebből származó 30 milliárd forintos bevételkieséssel, miután a kormányzati negyed beruházását leállították - közölte tegnap Cser- Palkovics András. A párt helyettes szóvivője szerint a kormány az „őszödi modellt” alkalmazza, azaz eladja, majd visszabérli az épületeket, ahogy korábban a miniszterelnök cégei és a balatonőszödi kormányüdülővel történt. A politikus felszólította a kormányt, álljon el ettől a szándékától. A Miniszterelnöki Hivatalból származó információk alapján nem lesz hiány a költségvetésGörözdi: mindenkit értesítettünk ben a kormányzati negyed leállítása miatt, a minisztériumi épületek eladásából remélt ösz- szeget ugyanis az új városrész felépítésére fordították volna. ■ Vis malőr helyzet miatt állt le a közbeszerzés. Görözdi György miniszterelnöki megbízott tegnap elmondta: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vis maior miatt nyilvánította eredménytelennek a kormányzati negyed közbeszerzési eljárását, s erről az érintett Europolis Kft.-t is értesítette. Az ajánlattevő vállalat szakértői vizsgálják a kialakult helyzetet és az esetleges jogorvoslati lehetőségeket ■ P. A. mmmmmmm Szigorúbban ellenőrzik a gázártámogatást a beadott igénylések fokozottabb ellenőrzésére, a visszaélések szigorúbb büntetésére lehet számítani a gázártámogatásnál # adta tudtul a Szociális és Munkaügyi Minisztérium. A kitöltendő igénylőlapon a háztartás minden tagjának az adóazonosító jelét fel kell tüntetni. Az SZDSZ emelné a diákhitel felső határát 2008 szeptemberétől emeljék meg a diákhitel felső határát - javasolja az SZDSZ. Az emelés a fejlesztési részhozzájárulás (fér) átlagos mértékének felelne meg. Ágh Péter, a Fidelitas ügyvezető alelnöke szerint nem a diákhitel felső határának emelése, hanem a tandíj eltörlése jelenti a megoldást a mostani helyzetben. Svájc megszabadítaná Nápolyt a szeméttől SVÁJC hajlandó lenne átvenni és elégetni a Nápolyban és környékén több hete elszállításra váró hulladékot. Ennek érdekében tizennégy kelet-svájci szemétégető vállalat folytatott tárgyalásokat pénteken a délolasz város vezetésével. Ha az illetékes hatóságok a hozzájárulásukat adják, a nápolyi hulladékot februárban kezdhetik Svájcba szállítani. Nyitóérték: Záróérték: 25367 24933 fl BUX-index 2008. január 11-én 25600 25400 25 200 25 000 24 800 I Változás:-1,79% 24 600 24400 24200/ pony/ 99.00 11.00 13.00 15.00 16.30 Óra FORRÁS: RÉT NYERTESEK Előző napi .....................1....... z áróérték: 16.30,aNwYork-lf 25386 tőzsde nyitása íj fiáavény titoké ár (Fi: Vetessél MMÖFt Synergon 1 775 +2,48 14 Orc 17895 + 1,88 3 Freesoft 3 970 + 1,85 3 Áll. Nyomda 13 295 +0,72 60 Egis 20 150 +0,25 143 VESZTESEK __ 8 és»óy Utofcólr(ft) FORRÁS: BÉT /itefefäl üÉft Mól 22395-3,41 1 8176 OTP 8250-2.1210361 FHB 1688-1,00 226 MTelekom 905-0,55 717 Richter 41100-0,10 2 094 A BUX-index az elmúlt napokban 27400 27 000 26600 ?nn 26111 25827 ÍV 25 800 n /\ 25400 25 000 \j^25475 «V 25386 74 000 pent/ 01.03 01.04 01.07 01.08 01.09 01.10 MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2008. január 11-én. €/Ft $/Ft €/$ i ■■ * t 253,50 171,49 1,48-0,79 Ft-1,58 Ft +lcent