Heves Megyei Hírlap, 2008. január (19. évfolyam, 1-26. szám)
2008-01-10 / 8. szám
4 A Noisia január Í8-án az egri Broadway Stúdióba látogat. A hob land formáció nem először jár Ma gyarországon, már 2005-ben teltek nálunk látogatást, kétszer is. A Noisia főként az underground* zene kedvelőinek ismert. A trió - feltűnésével es lehengerlő hangosával - rögtön a drum & bass nemzetközileg is legkeresettebb éllová- sai között találta magát. A csapat tagjai;.. Nik Boos, Martijn vsfn* Sonderen és Thijs de Vlieger. Nik és Thijs egy iskolába jártai^ ahol egy helyi graffiti-banda révén kötöttek barátságot. Zenei karrier jüket4998-ban kezdték el. Martijn, aki kicsit később csatlakozott a bandához, már a zenekar ba lépése előtt komoly produceri tudással rendelkezett, főleg a hipr hop terén, de klasszikus zongorán*8 is tud játszani. A fiúk hamar drum. & bass szerelmesei tettek, és ezen a vonalon haladtak. Úgy., gondolták, az internet kiváló eszköz lehet a banda népszerűsítésév, re, és arra, hogy egyre többen megismerjék őket és zenéjükéi. !#• ső komolyabb szerzeményükre is az egyik kiadóegy internetes íóra^ mon figyelt fel. A hatalmas érdeklődés a triót zenéjük kiforrására^ tökéletesítésére ösztönözte. f % ■ Remélhetőleg a híres egri vendégszeretetnek köszönhetően máskor is „ eljönnek majd hozzánk. A srácok olyan neves előadókkal dolgozhattak együtt, mint példáig Black. Sun Empire, Cause 4 Concern, Teebee, Mayhem, vagya Bad Company, Amon Tobin, vagy a mindenki számára igen jól ismes^ énekesnek, Robbie Williamsnek is készítettek már remixet. ““ *7^ A Noisia az idén hozzánk is ellá- togat, és végre nü is jobban mégis- . merhetjük. Szállásuk az egyik egri hotel elnöki lakosztályában lesz; Remélhetőleg a híres egri vendégszeretetnek köszönhetően máskdK, is eljönnek majd hozzánk. Rögtön a Noisia után a dj puff - mögé lép még a Spinline formáció is, akik a buli után közvetlenül Svájcba repülnek, hogy eleget tegyenek egy felkeresnek. Fellép még a rendezvényen az INF és Skizeidis-Mindezek előttaz estcH pedig a Bala nyitja meg. Január 18-án tehát minden underground ' és nem underground zenét kedve., löt vár az egri Broadway Stúdió egy - hmalmas bulival. ■ Fa bók Judit HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2008. JANUAR 10., CSÜTÖRTÖK- SaTTÓ U TANuLÁ)' Milán előre látta a sikert kalandorok A színésznek mélyvíz volt a filmforgatás Mikor ősszel láttam Martin McDonagh Párnaember című darabját az egri Gárdonyi Géza Színház stúdiószínpadán, meg voltam döbbenve. Ez a darab elképesztően jó, messze felülmúlt sok mindent, amit korábban láttam. Ekkor figyeltem fel a Michalt alakító fiatal színészre, Schruff Müánra is. Mert jól csinálta, nagyon jól. És az jutott eszembe, kíváncsi lennék, mit gondol ő erről a darabról, erről a szerepről. Később már az is érdekelt, hogy érzi magát Báthory Zsigmond bőrében, és milyen érzés volt „elsőfilmesként” együtt dolgozni Haumann Péterrel és Rudolf Péterrel. Láss csodát, az ismerősgyűjtögető portálok nem csak azért vannak, hogy az ember idejét rabolják, itt kértem meg Milánt, hogy válaszoljon a kérdéseimre.- Most próbáljátok Márton László Nagyratörő című darabját, ami Báthory Zsig- mondról szól. Mesélj egy kicsit erről a darabról, milyen lesz az előadás?- Én játszom Báthory Zsig- mondot, ami egy igazi, komoly színészi feladat, már csak azért is, mert nem egyszerű a szövege. Egy költői szövegben megtalálni, hogy igazán mi a fontos, mi az, amit ki kell emelni, nagyon nehéz. Ráadásul nem olyanok a szituációk, amikben a színészek könnyen meg tudnak szólalni. Ezt a szöveget képekbe beállítva kell megszólaltatni, de § imádom az egészet. Sokat ta- | nulok belőle. %- Hogy érzed magad Egerben?- Szeretem ezt a várost, tele van fiatalokkal. Rengeteg pozitív energia van itt. Ha színházzal lehetne kezdeni valahol valamit, az pont Eger lenne: a színházzal meg lehetne fogni a fiatalokat. Jó tenne egy klub, ahol a főiskolásokkal is beszélgethetnénk az előadásokról.- Január közepén mutatják be a Kalandorok című fűmet, amiben Haumann Péter és Rudolf Péter mellett főszerepet játszol. Volt már fûmes tapasztalatod?- Ez volt az első, így abszolút mélyvíz volt számomra, de azoknak az embereknek köszönhetően, akikkel együtt dolgoztam, nem volt olyan kibírhatatlanul nehéz. A rendező, Paczolay Béla, eddig csak reklámfilmeket csinált. Igazi profi volt.- MUyen érzés volt két „nagy öreggel” együtt dolgozni?- Jó érzés volt. Nagyon tisztelem őket, de azért nem úgy mentem oda, hogy „Jaj, hát ti vagytok azok?!”. Azért annyiból nehéz volt, hogy nekem is ugyanolyan jónak kellett lennem, mint nekik. De könnyű is volt, mert sokat segítettek. Meg hát, ha olyan színészek a partnerek, mint Haumann Péter vagy Rudolf Péter, akkor nincs az embernek olyan nehéz dolga. Ugyanezt érzem Egerben Kaszás Gergővel. De említhetném még Mészáros Mátét vagy Vajda Milánt is. Az egykori megasztáros, Pflum Orsi nemzetközi karriert épít. Ennek érdekében a tavalyi év utolsó napjaiban Kairóban járt duettpartnerével, Amr Mosta- fával, akivel öt napot töltött az egyiptomi fővárosban. A két fiatal énekes közösen promotálta a „Két táj, két szív” című duettdalukat és klipjüket, amelyet arab-angol, illetve arab-magyar nyelven is elkészítettek. A dal arab-angol változata már olyan sikeres, hogy rákerült a Best Arabian Night Party 2008-as válogatáslemezre, amely megjelenik a Közel-Keleten, Európában és néhány Európán kívüli országban is. ■ Ha minden héten olvasod a SÉTA- oldalt, értékes ajándékokat nyerhetsz. Kérdéseink mindigaz előző csütörtöki lapszámunkban megjelenő írásokhoz kapcsolódnak. Schruff Milán a budapesti és az egri színpadon, valamint a filmvásznon is jól érzi magát, és örül a szakmai kihívásoknak- Müyen a szereped?- Egy 21 éves fiú, aki csak önmagát keresi, és ő a fejedelem. Komoly politikai döntéseket kell hoznia, egyik pillanatban erősen állít valamit, a másikban meg már meg is cáfolja azt. Nagy teher van rajta. Nem csodálom, hogy kattant egy figura. Igazából nem szeretne uralkodni. Az a vágya, hogy eljusson Olaszországba, és ahogy ő mondja: „járni a gyönyörűségek útján”.- Egy ilyen próba mennyi erőt vesz ki belőled?- Ez most sokat. Körülbelül két jelenetben nem vagyok színpadon, az összes többiben igen, és állandóan beszélek, monológokat mondok. Ez nem panaszkodás, mert szeretem, és örülök, csak hát rengeteg energiámba kerül. Karácsony előtt például egyszerre próbáltam Egerben, meg játszottuk a Párnaembert Pesten. Volt úgy, hogy egy nap háromszor tettem meg a két város közti utat.- A Párnaemberről gondoltad volna, hogy ekkora sikere lesz?- Én tudtam. Ezt a darabot a főiskolán ismertem meg, mikor Lengyel Anna, a drámatanárom mindenféle drámákat olvastatott fel velünk, és egyszer megmutatta a Párnaember szövegkönyvét. Én egyből beleszerettem. Elolvastam, és tudtam, hogy nekem egyszer Michal szerepét el kell játszanom. Aztán mikor ide kerültem Egerbe gyakorlatra, kiderült, hogy tesz ez a darab - először, mert ezt még sehol nem vitték színpadra -, és én játszhatott! Michalt.- Szeretnél még fümekben szerepelni?- Nagyon szeretnék. Ez egy egészen külön világ, más, mint a színház. A színházban van valamennyi időm felkészülni, beleélni magam a szerepbe, amivel nincs annyi időm azonosulni, ha filmet forgatok.- A kritikát hogy viseled?- Aránylag jól. Persze rosz- szul esik, mert mindenki szívesebben hallgatja, ha dicsérik, de tanulni lehet belőle. ■ Kormos Lili Szilágyi Erzsébet Gimnázium KÉRDÉSÜNK: MELYIK NEDŰT NEVEZIK AZ ITALOK KIRÁLYNŐJÉNEK? Líra könyv A helyes válaszokat január 16-ig tevéiben (3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 8 .) vagy e-mailben (heves.seta@ hevesmegyeihirlap.hu) várjuk. A neved mellett tüntesd fel az életkorodat is! A jó megfejtést beküldők közül HOLECZA VIVIEN (GYÖNGYÖS) a Líra és Lant Zrt. gyöngyösi Ady ? Endre Könyvesboltja által felajánlott 3000 forint értékű könyvvásárlási utalványt nyerte. Gratulálunk! ■ A Josh és Jutta produkció azzal a nem titkolt céllal alakult, hogy kitöltsenek egy hiányt pop-dance formációként a magyarországi popzene világában. A formáció rövid idő alatt számos rekordot megdöntve a magyarországi fiatalok és klubok kedvencévé vált. A pop duó az áttörést első videóklipjévei érte el. előadó IBP /I a dal ame 1. Josh & Jutta f$ ^ Szép Karácsony 2. Leona Lewis t II Bleeding Love 3. Mark Földre tévedt angyal 4. Machine Mouse V \\ Álomgyár 5. Rúzsa Magdi Vigyázz Madárra 6. Sean Kingston Me love 7. Dundika Csak rázz fel! 8. Anti Fitness Club Még vár ránk ez a föld 9. Avril Lavigne M? Hot 10. Tokio Hotel cäjjy An Deiner Seite KÖNYV- ES LEMEZAJANL FORRÁS: HÍRLAP-GYŰJTÉS zene Utkeresősre sikerült Eszter második lemeze Bartók Eszter második lemeze az Indigo címet kapta. A dalok az emberi lét mélyebb rétegeit tár- ;; ják fel. Eszter barátságról, út- I keresésről, belső tisztaságról, szerelemről énekel sajátos zenei nyelvén. Az új albumon is műfaji határokat feszeget, és stílusosan válogatta össze a különböző zenei elemeket. A dalok ugyanis egyenként beilleszthetők a soul, a blues, az R&B vagy a jazz műfajába. A se- kélyes slágerszövegektől elütő mondanivaló ellenére a dalok dinamikus, lendületes tempója változatos egységet alkot, amelyben hemzsegnek a kreatív zenei megoldások és az ügyes hangszerelési ötletek. ■ Könyv Könyv az igazi művészetről és az értéktelen giccsről Egy szobor vagy egy festmény téről származó számos pél Egy szobor vagy egy festmény előtt állva, amit mások tátott szájjal bámultak, bizonyosan már te is feltetted magadnak a kérdést: ez tulajdonképpen még művészet, vagy már giccs? A „Hogyan ismerjük fel? Művészet és j giccs” című könyv j eredeti és szórakoztató módon jár utána annak a kérdésnek, ' hogy egyáltalán mi is az a giccs. A könyv a festészet, a szobrászat és az építészet területéről származó számos példa alapján vizsgálja, hogyan alkalmazzák a művészek - néhol közvet- I lenül, néhol ironiku sabban - a legkülönfélébb giccseleme- ket. Az album nemcsak tanulságos, de szórakoztató is. Érdekes leírásokból ismerhetjük meg azokat a gondolati sablonokat, ' amelyek már közhelyívé váltak. Kiderül, hogy a giccs nem hiba, csak a fogyasztói igényeket elégíti ki. ■