Heves Megyei Hírlap, 2008. január (19. évfolyam, 1-26. szám)

2008-01-10 / 8. szám

2 Javában tart a vizsgaidőszak: kilencezren adnak számot December közepétől tart a vizsga- időszak az egri Eszterházy Kár­oly Főiskolán. A közel kilencezer nappali, esti és levelező tagoza­tos, valamint távoktatási formá­ban tanuló hallgató január végé­ig adhat számot tudásáról. A tan­székek ebben a szemeszterben közel ötezer vizsgaalkalmat írtak ki. Ezek nagyobbik része írásbe­li számonkérés - tudtuk meg Kalóné Szűcs Erzsébettől, az in­tézmény Tanulmányi és Informá­ciós Központjának igazgatójától. Az idei vizsgaidőszak érdekes­sége, hogy a diákok több mint harmada már a bolognai képzés­ben tanul, illetőleg először mé­rettetnek meg az intézményben germanisztika, a képi ábrázolás, az elektronikus ábrázolás, a mozgóképkultúra, a médiaisme­ret és a vállalkozási szakügyin­téző szakokon a hallgatók. Az el­ső éves ének-zene szakosok sem a hagyományos főiskolai tanár­képzésben vesznek már részt, hiszen szeptembertől a művé­szetközvetítői vonalon is elindult a bolognai képzés. Január 14. és 18. között a ta­nulmányaikat keresztfélévben befejezők számára záróvizsgát szerveznek valamennyi főisko­lai és egyetemi szakon. Több mint négyszáz hallgató jelezte, hogy most kíván élni ezzel a le­hetőséggel. ■ Két százalékra emelkedik az iparűzési adó Kerecsenden a legutóbbi testüle­ti ülésen meghatározták az idén esedékes víz- és szennyvízszol­gáltatás tarifáit, amelyek átlago­san tíz százalékkal emelkednek. Nő a szilárd hulladék szállításá­nak költsége is, amelyet elsősor­ban az indokol, hogy a helyben működő telep bezárt, így mos­tantól a káli lerakóba kell elvitet­ni a szemetet. Döntöttek arról is, hogy a he­lyi iparűzési adó mértékét két százalékra emelik. Ezzel kapcso­latban a helyi vállalkozók egy csoportja beadvánnyal fordult a grémiumhoz, amelyben az adó mérséklését kérik. A kérdésre a költségvetés tervezésekor visz- szatérnek. ■ MEGYEI KÖRKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2008. JANUÁR 10., CSÜTÖRTÖK Újra szoríthatunk a nadrágszíjon takarékosság A családok nagy többséeejnár korábban felélte tartalékait Az új esztendő ismét ár­emelésekkel köszöntött a családokra. A dráguló élet további takarékosság­ra ösztönzi a lakosságot. Barta Katalin Új év, új remények, újabb szá­molgatás a családokban. Ahogy a korábbi esztendőkben meg­szokhattuk már, január 1-jétől mindig drágul az élet. Idén a köz­üzemi szolgáltatásokért (víz, szennyvíz, gáz, villany, posta) át­lagosan 10-15 százalékkal kell többet fizetnünk, de az alapvető élelmiszerek ára is emelkedik legalább ilyen mértékben. A me­gyénkben élő családoknak nem kis fejtörést okoz, hogyan kom­penzálják a drágulásból eredő többletkiadásokat. ■ A legnagyobb érvágást az jelenti januártól, hogy immár nem jogo­sultak a gázár-kompen­zációra. A Nagy család tagjai egy átla­gos családi házban élnek Heve­sen. Két kiskorú gyermeket ne­velnek. Mindkét szülő dolgozik, kettejük jövedelme azonban nem haladja meg a százhatvanezer fo­rintot. A családfő sofőrként dolgo­zik egy cégnél, a feleség alkalma­zott egy vállalkozásban.- Eddig is igyekeztünk na­gyon takarékosan bánni a.pénz- zel, de ez az év teljesen kilátás­talanul indul - mondja a feleség. - A rezsink egy átlagos téli hó­napban meghaladja a hetven­ezer forintot, így alig kilencven­ezer forintunk marad a megélhe­tésre. A nagyobbik lányunk idén ballag a nyolcadik osztályból, így ez újabb kiadásokkal jár. Épp be­szélgettük a férjemmel, hogy er­re tartalékolni kellene egy kis pénzt, de hogy miből, azt nem tudjuk. Egyelőre annyit tehe­tünk, hogy lemondjuk az internetet, amit tavaly rendel­tünk meg a gyerekek miatt. Ez azonban csupán néhány ezer fo­rint, az áremelkedéseket nem kompenzálja, viszont a gyerekek a kényszerű megvonás miatt szóba sem akarnak velünk állni. Van egy régi autónk is, amit az idén csak akkor fogunk használ­ni, ha nagyon muszáj. Máson már nem tudunk takarékoskod­Idén a közüzemi szolgáltatásokért - víz, szennyvíz, gáz, villany, posta - átlagosan 10-15 százalékkal kell többet fizetnünk. Képünk illusztráció. ni. Volt egy kis félretett pénzünk, de tavaly egy váratlan kiadás el­vitte ezt az összeget. Kerecsenden a január 1-jétől életbe lépett iparűzésiadó­emelés is borzolta a kedélyeket. A helyi vállalkozókat érzéke­nyen érintette a kétszázalékos iparűzési adó elfogadása, épp ezért egy beadványban kérték ennek mérséklését. Az egyikük arról számolt be, hogy a vállalko­zók terhei már így is elviselhe­tetlenek. A rengeteg adó, járu­lék, s az elmúlt években felvett kölcsönök megfizetése után alig marad jövedelmük. Neheztelnek azért is az önkormányzatra, mert időnként a falu központjá­ban alkalmi árusok vernek ta­nyát, akik úgy gyarapodnak, hogy a helyi közösségi kasszába nem fizetnek egy fillért sem. Vé­gül is a testület - mérlegelve a kérést - úgy határozott, hogy bár elfogadják a kétszázalékos eme­Egyre többen süllyednek a létminimum alá tanulságos viszonyító adat lehet a háztartások számára, hogy a Központi Statisztikai Hivatal 2006-os létminimum­adatai arról tanúskodnak: két éve a tipikusnak tekinthe­tő, két aktív korú személyből és két gyermekből álló háztar­tás létminimum-értéke 174 ezer 371 forint volt havonta, míg az egytagú nyugdíjas ház­tartásoké 51 ezer 115 forint. Ez az összeg már tavaly is je lentősen emelkedett, idén pe­dig tovább nő. A létminimum egyébként olyan értékösszeg, amely biztosítja a folyamatos élet­vitellel kapcsola­tos, igen szerény szükségle tek kielé­gítését. lést, az idei költségvetés tárgya­lásakor visszatérnek a kérdésre, és megvizsgálják a mérséklés le­hetőségét. Egerben a Kovács család is megpróbálja szorosabbra húzni a nadrágszíjat. A családfő el­mondása szerint a legnagyobb érvágást az jelenti januártól, hogy jövedelmük alapján már nem jogosultak a gázár-kompen­zációra, így teljes áron kell meg­fizetni a szolgáltatást. Mivel nem átalányt fizetnek, hanem az elfo­gyasztott mennyiség után szám­láznak nekik, ez több ezer forin­tos pluszkiadást jelent a téli hó­napokban:- Az év végén kaptam egy kis jutalmat a cégemtől, de ezt az összeget egy az egyben félre­tettük az emelkedő rezsire. Már tavaly is megéreztük az élel­miszerek árának drasztikus emelkedését, épp ezért úgy döntöttünk, hogy ezentúl jobban odafigye­lünk az akciós vásárlá­sokra. A vezetékes tele­fon esetében egy ol­csóbb csomagot válasz­tottunk, egy mobiltele­Takarékossági tippek hétköznapokra ■ Javíttasd meg a csöpögő csapokat m Kádfürdő helyett zuhanyozz m Főzéskor használj fedőt u Cseréld le az izzókat energiatakarékos fajtára m Szigeteld a nyílászárókat m Vásárláskor csak annyi pénzt vegyél magadhoz, amire feltétlenül szüksé­ged van m A hitelkártyádat csak vég szükség esetén használd font pedig kiiktattunk. Mostan­tól meggondoljuk, hogy a hen­tesnél mennyi húst veszünk, s végre elszántuk magunkat arra is, hogy energiatakarékos izzók­ra cseréljük a hagyományos égő­ket. Egy kis biztonsági tartalék­kal még mindig rendelkezünk, azonban tartok tőle, hogy idén kénytelenek leszünk ehhez is hozzányúlni - így összegzi hely­zetüket a férfi. Megkérdeztük olvasóinkat Ön hogyan tud spórolni a rezsiköltségeken? KRENKA Flórián, Egerszalők- Sajnos a feleségem három hónapja meghalt, így teljesen magamra maradtam. Termé­szetesen így gazdálkodni is sokkal nehezebb. A magam módján ott próbálok takaré­koskodni, ahol tudok, bár eb­ből a kis nyugdíjból ez nagyon nehéz. Az ebédemet például Egerből hordom, mert magam­ra már nem nagyon főzök. NYÚLNÉ KORMOS MÓNIKA, Eger.- Az áremelkedések érzéke­nyen érintenek bennünket is. Nem is tudom, mihez kezde­nék, ha a férjem nem vállalt volna külföldön munkát. Más­fél éve ment ki Németország­ba, én pedig egyedül nevelem a két gyermekünket. A kiseb­bel még otthon vagyok, a na­gyobbik már óvodás. Az itteni bérekből felkopna az állunk. BENEDEK IMRÉNÉ, Gyöngyössotymos- Akkor tudok spórolni, ha job­ban odafigyelek a fogyasztásra. Például mindig lekapcsolom a villanyt, ha már nincs rá szük­ség. Emellett a fűtésen is meg lehet takarítani valamennyit, hiszen nem szükséges, hogy 23 fok legyen a lakásban, elég a 18 fok. így havonta 1000-1500 forinttal több marad. KURTULiK istvánné, Kisnána- Tudok spórolni, hiszen ami­kor nem vagyok otthon és éj­szaka mindig lejjebb veszem a fűtést, a lakásban pedig egyébként sincs 20-22 foknál melegebb. A bojler is csak 40 fokon melegít, ami a fürdés­hez és a mosogatáshoz elég. Ha nem használom a tévét vagy a többi elektromos beren­dezést, akkor kihúzom. További takarékoskodás szükséges Istenmezején Istenmezején az elmúlt évi taka­rékosságnak és az év végén a Te­rületfejlesztési Minisztériumból folyósított ötmillió forintnak kö­szönhetően nagyjából egyenes­be került az önkormányzat gaz­dálkodása. Mint azonban azt Kotroczó István polgármestertől megtudtuk, idén további meg­szorításokra van szükség ahhoz, hogy a már megjelent pályáza­tok közül minél többet meg tud­janak célozni. Már most sejthető például, hogy a gyermeklétszám csökke­nése miatt szeptembertől felte­hetően az ötödik-hatodik osztá­lyos gyermekek is Pétervásárán folytatják majd tanulmányaikat a Tamási Áron Általános Iskolá­ban. Amennyiben erről dönt a helyi képviselő-testület, minden­képpen szeretnék megoldani, hogy az ingázó diákok külön buszjárattal, állandó kísérővel utazhassanak majd. Az eddig megjelent pályáza­tok segítségével ugyanakkor le­hetőséget lát a falu a belterületi utak és járdák további felújításá­ra, a közintézmények - így a pol­gármesteri hivatal és a művelő­dési ház, valamint az orvosi ren­delő - korszerűsítésére is. Ezen intézmények fűtésrekonstrukci­ója, a nyílászárók cseréje elodáz­hatatlan feladat a több tízéves épületekben. Ugyancsak terve­zik a csapadékvíz-elvezető rend­szer kiépítését. ■

Next

/
Thumbnails
Contents