Heves Megyei Hírlap, 2008. január (19. évfolyam, 1-26. szám)

2008-01-09 / 7. szám

▼ LESLIE NIELSEN, A SZÖRFÖS NINDZSÁK CÍMŰ FILM EGYIK SZEREPLŐJE IWlI/i/tM WK r - - ’ *íV ' sm M ? SÄ -..---yn-A-V. - ", < TÉVÉMŰSOR A 10. OLDALON Ortodox karácsony. Az egri Orosz Nyelvi Klub szervezésében „Fénnyé halkul előttük a lélek” címmel rendeztek szépirodalmi estet a Bartakovics Béla Közösségi Házban. Az eseményen Cseh Károly költő-műfordító előadását hallgathatták meg az érdeklődők. Közreműködtek Barta Anna (ének) és Réz Loránd (zongora), valamint a Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium tanulói, a Farkas Ferenc Zeneiskola és az Ifjú Tehetségek Műhelye növendékei, illet­ve az Orosz Nyelvi Klub tagjai. Felvételünkön klasszikus orosz népi táncokat adnak elő, természetesen autentikus népviseletben. Lapunk rejtvényeinek szerencsés megfejtői A Casting minden egri bemutatója az Urániában Idézet „Ugyanazon férfi az egyik asszony mellett gyáva bölcs, a másik mellett azonban egy eszeveszett hős.” (Jókai Mór) Vidám percek NEHÉZ APAI SORS ­Két jóbarát összetalálkozik és beszélgetnek.- Szegény apámnak mos­tantól az anyám mellett egy másik asszonyt is el kell tar­tania - mondja az egyik kis: sé szomorúan.- Hogyhogy?- Megnősültem. FŐZŐCSKE Egy anyós szomorúan mesé­li a barátnőjének.- Képzeld, a beteg vejem- nek egy héten át minden nap főztem és küldtem ebé­det meg vacsorát. És tudod mivel viszonozta mindezt a hálátlan?- Mivel?- Küldött nekem egy sza­kácskönyvet. Sztárhír Sikeres évnek tartja a 2007- est a Black Eyed Peas éne­kesnője, STACY FERGUSON ­olvasható egy internetes ol­dalon. Fergie-t karácsony­kor ugyanis eljegyezte a kedvese, akivel már három éve alkotnak egy párt. Any- nyira boldog, hogy egy New Jersey-i koncerten a rajon­góival is közölte, hogy im­már menyasszony. „Én va­gyok a legszerencsésebb nő a világon!” - lelkendezett a színpadon, majd egy dalt is elénekelt leendő férjének. Az esküvő részleteiről azonban semmit sem lehet tudni, Fergie ugyanis laka­tot tett a szájára, és titokban tart minden információt. SZUPEREXPRESSZ SZEMÉLYGÉPKOCSIVEZ. tanf. indul az Autósuliban jan. 16. és 24.-én. Részletfi­zetés. Elek László Eger, Bródy 4. 436- 117, 30/9432-300 AL-1127---------------------------------------------------------------------- *10707' GYÓGYÁSZATI szaküzlet! Akciók! Mágne­ses ékszerkarkötők, SPA ionizáló méreg­telenítő lábfürdő: 48 eFt. Infralámpa! Eger, Csiky 15.----------------------------------------------------------------------*210831* P RÉMIUM minőségű alu-fa, tömbösí­tett, hossztoldott fa nyílászárók forgal­mazása, beépítése. Eger, Király út 5.1: 36/787-281----------------------------------------------------------------------*210481* V ÉGREHAJTÁSSAL terhelt ingatlanok ki­váltása jelzáloghitel, ingatlanfedezetre, BÁR-osoknak, nyugdíjasoknak, vállalko­zóknak rövid időn belül. 70/452-6047-----------------------------------------------------------------------*210758* KONYHABÚTOROK tervezése és készítése egyedi igények alapján. Rövid határidő, korrekt árak. Tel: 70/525-2621-----------------------------------------------------------------------*210839* M INŐSÉGI burgonya Erdélyből nagyker áron eladó (akár 500 t) vagy kukoricára cserélhető. 0040744-187277 vagy 30/812-4932--------------------:------------------------------------------------*210797* M ég az elmúlt esztendőben, 2007. december 22-én közölt rejtvényünk megfejtése a követ­kező: „Azt én is tudom, de hát mégsem hagyhatom, hogy éhen haljon.” A jó választ beküldők közül ezúttal Orosz Sándor (Po­roszló) nyerte meg a könyvutal­ványt. A következő héten, de­cember 29-én megjelent feladvá­nyunk helyes válasza pedig ez volt: „Már kérdezni sem sza­bad?” Utóbbi rejtvényünk meg­fejtői közül Ligeti Györgyné (Fü­zesabony) nevét sorsoltuk ki. A nyereményeket postán küldjük el. Szerencsés olvasóinknak ez­úton is gratulálunk! ■ Január 14-én, hétfőn 18 órától lesz Tímár Péter új filmjének díszbemutatója az egri Uránia moziban. A Casting minden címet vise­lő alkotás egy televíziós dalver­senyről, az arra jelentkező fiata­lok készülődéséről és megméret­tetéséről szól. A film érdekessé­ge, hogy a főszereplők közül ket­ten, Oláh Ibolya és Puskás Peti is nemrégiben szerepeltek hason­ló versenyen. A zenés, műsoros alkotói ta­lálkozón a rendezőn kívül jelen lesz Kern András, Szente Vajk, és a már említett két énekes, Oláh Ibolya és Puskás Peti is. ■ rrrrreETfarai www.astronet.hu BAK (XII. 22-1,20.). Azonnal ész­reveszi, ha valaki át akarja verni, vagy rossz útra terel­ni. A délután folyamán ér­dekes beszélgetésbe elegye­dik valakivel, akit közelebb­ről is meg akar ismerni. VÍZÖNTŐ (1.21-11.20.). Karrierjé­vel kapcsolatosan fontos döntést kell hoznia. Nem lát a jövőbe, nem tudni, mi lesz a legjobb. Tudása és érzése szerint lépje a legjobbat! HALAK (II. 21-111.20.), Hihetetle­nül romantikus napra szá­míthat. A szerelem, az érzé­sek és érzelmek dominál­nak. A mai estét töltse ked­vesével. KOS (III. 21—IV. 20.). Kreatív, alko­tó nap vár Önre. Karrierjére is kihatnak a nap történé­sei. Élvezettel veti bele ma­gát a különböző, érde­kesebbnél érdekesebb prog­ramokba. BKA (IV. 21—V. 20.). Fektessen ki­emelt hangsúlyt az együtt­működésre. Magánya ellen csakis Ön léphet. Tennie kell végre valamit, hívja meg is­merőseit vendégségbe. IKREK (V. 21—VI. 21.). ígéretes nap vár Önre a karrier, a párkapcsolatok területén. Kemény munkájának ha­marosan meglesz az ered­ménye. Magánéletében le­gyen őszinte. RÁK (VI. 22—VII. 22.). Fáradtnak, agyonhajszoltnak érzi ma­gát, de ma ezzel mit sem tö­rődik. Felfigyel egy érdekes álláshirdetésre, amely újabb reményekkel kecsegteti Önt. OROSZLÁN (VII. 23-VIII. 23.). Mos­tanában már nem panasz­kodhat, hiszen megszűnt az állandó leterheltség. Elkép­zelései és vágyai testet ölte­nek. Szerelem vagy szeretet költözik az otthonába. SZŰZ (VIII. 24—IX. 23.). Hasznos­nak bizonyulhat, ha számba veszi ez évi előrelátható te­endőit. Valami újba szeret­ne kezdeni, de nem tudja abbahagyni a régit. MÉRLEG (IX.24-X.23.). Szilvesz­ter óta nem érezte ilyen jól magát. Ha ma döbbenne rá, hogy a szerelem hiányzik az életéből, bírja ki még egy-két napig. SKORPIÓ (X. 24—XI. 22.). Szigorú elvárásoknak kell megfelel­nie, de ez nem okoz Önnek gondot, mert megvan a szakmai tapasztalata. Az át­szervezésekről szóló hírek sem tudják felbosszantani. NYILAS (XI. 23—XII. 21.). Kiegyen­súlyozottságának köszönhe­ti, hogy komolyabb veszte­ség nélkül kerül ki egy üz­leti próbálkozásból. Jóleső érzéssel tölti el Önt ma ez a győzelem. FOCI-KVÍZ! XXII. Imola-Hírlap-kupa TEREM-LABDARÚGÓTORNA 2008. január 19-20. EGER, KÖRCSARNOK UMBRO MÁRKABOLT ES OUTLET Gyöngyös, Kenyérgyár u. 9. Csapatonként egyszerre hány játékos van a pályán? m. A játékszelvényt töltse ki, és 2008. január 18-án 12 óráig juttassa el címünkre: 3301 JÁTÉK EGER, Pf. 657., vagy 2008. január 9-én 9 óráig adja le a rendezvény helyszínén. 2008. január 21-én kisorsolunk 1 Imola Imola Imola imolabau imolaépítő ImolamátraÁ A játékban csak Heves Megyei Hírlap előfizetők vehetnek részt. i

Next

/
Thumbnails
Contents