Heves Megyei Hírlap, 2008. január (19. évfolyam, 1-26. szám)

2008-01-09 / 7. szám

2008. JANUÁR 9., SZERDA GAZDASÁG 7 12-szerese, ha ezt meghaladja a jövedelem, akkor nyugdíjat nem kaphat. 2009. január elsejétől ráadá­sul két évvel kell tovább dolgoz­nunk, mielőtt nyugdíjba mehet­nénk, hiszen az új szabályok alapján 38 helyett 40 év munka- viszony kell ahhoz, hogy ne csökkenjen az előrehozott öreg­ségi nyugdíj. Akik már nyugdíjba mentek, idén öt százalékkal, átlagosan 3600 forinttal több havi járadék­ra számíthatnak - jelentette be tegnap Barát Gábor, az Országos Nyugdíj-biztosítási Főigazgató­ság (ONYF) vezetője. Az emelés­sel a nyugdíjak átlagos szintje 85 ezer forintra emelkedik. A főigazgató hozzátette: foly­tatódik az 1991. január és 1996. december 31. között megállapí­tott, saját jogú nyugellátásokat érintő korrekciós nyugdíjeme­lés is. Ez a módosítás körülbelül 700 ezer embert, vagyis a saját jogú nyugdíjasok egynegyedét érinti. Az emelés mértéke itt már 12,5 százalék, vagyis átla­gosan 4600 forint. Korrekciós nyugdíjemelés eddig két alka­lommal volt: 2006-ban az özve­gyi nyugdíjak mértékét emelték fel 50 százalékról 55 százalékra, majd 2007-ben ugyanezt az el­látási formát 60 százalékra „tor­názták fel”, az 1988 előtt nyug­díjba vonulók pedig tavaly átla­gosan 3600 forint emelésben részesültek. Fejtörést okoz a nyugdíj­ba menetel azoknak, akik ebben az évben tervezték. Szabados Balázs - Boda Vera Révész Andrásnak fél éve van arra, hogy eldöntse, a tavalyi vagy az idei szabályok szerint megy-e nyugdíjba A Fidesz ámítástechnikai módszerekről beszél Révész András hatvanéves, 42 szolgálati éve alapján elindíthat­ná nyugdíjaztatását, de egyelőre kivár: „Azt gondolom, a nyugdíj­ból nem tudnék megélni, ha pe­dig dolgoznék is mellette, akkor olyan sok pénzt vonnának le, hogy nem érné meg. Mérlegel­nem kell, a munka vagy a nyug­díj éri-e meg jobban. Úgy tudom, erre még fél évem van” - mond­ta el lapunknak a férfi, aki jelen­leg portásként dolgozik. A nyugdíj számítása valóban változott ettől az évtől: eddig a bruttó keresetből a személyi jöve­delemadó levonása után képző­dött az alap, mostantól azonban a nettó átlagkeresetből kell azt ki- | számítani, vagyis más járulékok 2 levonása után. Ez tíz százalékkal | csökkenti az idén megállapított | nyugdíjakat. Ezt az úgynevezett S teljes valorizáció (szintre hozás) egyenlíti ki, amellyel 2007-es szintűre emelik az 1988-2006 közötti kereseteket. Ez az idén megállapított nyugdíjakat 10,6 százalékkal növeli. Azok azon­ban, akik már tavaly jogosultak voltak nyugdíjuk igénylésére, ám nem kérték annak megállapítá­sát, az első fél évben még a régi és az új szabályok szerint is kér­hetik járandóságukat Az idei évtől a korhatár alatti öregségi nyugdíj folyósításának feltétele a munkaviszony meg­szüntetése is, vagyis a nyugdíjas ez esetben nem folytathat kere­sőtevékenységet. Amennyiben mégis munkát vállalna 62. élet­évének betöltése előtt, azt csak egy megállapított keretösszegig teheü. Ez évente a minimálbér A 2008. Év a szociális rombo­lás éve lesz a nyugdíjasok szá­mára is, hiszen a kormány intézkedései miatt átlagosan 8 százalékkal csökkennek a nyugdíjak - reagált az ONYF vezetőjének bejelentésére Iván László, a Fidesz szakpolitiku­sa. Szerinte ebben az évben a kormány újabb egyhavi nyug­díjat vesz el az idősektől azok után, hogy tavaly egyet már elvett a konvergenciaprogram megszorításai miatt Ot százalékkal többet hoz a postás számítás Kérdéses, a régi vagy az új szabályok szerint érdemes-e nyugdíjba menni HIRSAV A GDP öt százaléka az államháztartási hiány az államháztartás decem­berben - önkormányzatok nélkül - 48 milliárd forint többlettel zárt, 2007 egészé­ben a hiány 1291,4 milbárd forint volt, a GDP 5 százalé­ka - közölte a Pénzügy­minisztérium kedden. Mintegy 12 milliós végkielégítés Gulyásnak KÖZÖS MEGEGYEZÉSSEL távo­zik Gulyás László a DBR Metró Projekt Igazgatóság igazgatóhelyettesi posztjá­ról. Gulyás korábban a 4-es metró projektjének előkészí­tésére és lebonyob'tásának koordinálására létrehozott szervezet igazgatója volt. A BKV közleménye szerint az igazgatóhelyettes kevesebb mint nettó 12 millió forint végkielégítésben részesült. Inkasszó a kiskunhalasi Disco Magic ellen INKASSZÓT RENDELTEK el a pályázati csaláson ért Disco Magic Kft. ellen, mert nem fizette vissza határidőre a szabálytalanul felhasznált európai uniós támogatást. A kiskunhalasi társaság 24 millió 735 ezer forintnyi vissza nem térítendő támo­gatást nyert el. Az ellenőr­zések során kiderült, hogy a cég a feltüntetettnél gyen­gébb minőségű és olcsóbb eszközöket szerzett be. HIRDETÉS kötelező gépjarmu-teieiosse^Diziuaua™^ —. meghirdetett PostaAutóOr éves díjából, az Auto-Motor előfizetői kártya tulajdonosoknak! Hogyan juthat kártyához? Az Autó-Motor előfizetői a november 14-i, 23-as lapszámban kapták meg kártyájukat. Ön még nom előfizető? Fizessen elő 25% kedvezménnyel legalább 6 hónapra, és megkapja az Autó-Motor előfizetői kártyáját. Jelentkezzen moetl A www.automotor.hu oldalon vagy az ügyfélszolgalatunkon a 06 (1 ) 488-5588-as telefonszámon. Együttműködő partnerünk a ^fídonatúj japán SUVAmerikában PostaütasŐr Utasbiztosítás SBHü cs^lfes» Mostantól még jobban megéri az Autó-Motort olvasni! Kedvezménykuponok az Autó-Motor olvasóinak Keővezmews EUROPA NR.l auíóanaga/ir.ja 2008. FEBRUÁR 6-IG Jön a öö/ephategonas Teert XmyM es erőseim Æ autómotor A kedvezménykuponokat és a kedvezmények igénybevételének részletes feltételeit keresse az Autó-Motorban. Már kapható! t

Next

/
Thumbnails
Contents