Heves Megyei Hírlap, 2007. december (18. évfolyam, 280-303. szám)
2007-12-06 / 284. szám
6 GAZDASAG ! . . . 2007. DECEMBER 6., CSÜTÖRTÖK ■ HÍRSÁV Csökken a MÁV vesztesége 2007-ben A máv az idei évet várhatóan 27 milliárd forint csoport- szintű veszteséggel zárja, a tavalyi 83 milliárd forintos negatív eredményéhez képest - jelentette be tegnap Kamarás Miklós, a vasúttársaság elnöke. Még mindig kevesen vásárolnak bankkártyával Magyarországon továbbra is leginkább készpénzt vesznek fel bankkártyájukkal a kártyabirtokosok - derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet adataiból. A bankkártya-birtokosok mindösz- sze hatvan százaléka használja kártyáját vásárláshoz. Jelentkezés vizsgára a Pannon Mobil Internettel a pannon a szeptemberi tárgyfelvételi időszakban indított Mobil Internet Kávézók sikerén felbuzdulva most a vizsgákra jelentkezésben segíti a hallgatókat december 4. és 7. között a Budapesti Műszaki Főiskola Kandó Kálmán vülamos- mérnöki karán. A modern kor gyermeke nem sorban állva, hanem az internetes vizsgaidőpont-foglalás során fut versenyt az idővel és a csoporttársakkal. Tessék, áramot vegyenek! piacnyitás Januártól a fogyasztók választhatnak szolgáltatót után tudnak felvilágosítást adni a szolgáltatók - tudtuk meg az E.ON Hungária csoporttól. A piac nyitása azonban nem feltétlen hozza magával az alacsonyabb árakat, sőt becslések szerint mintegy tíz százalékkal kell többet fizetnie a lakosságnak januártól. Kérdés az is, hogy menynyien élnek majd a szabad szolgáltatóváltás lehetőségével. „Első körben nem számítunk túl nagy mozgásra a nem ipari fogyasztók körében a piacnyitás miatt” - mondta el érdeklődésünkre Boross Norbert. Az Elmű és az Émász szóvivője hozzátette, azokban az országokban, ahol már szabadon választhat a lakosság áramszolgáltatót, az új társaságot választók száma általában nem haladja meg a tíz százalékot. A magyar lakosság januártól választhat, hogy egyetemes szolgáltatótól vagy pedig kereskedőktől veszi az áramot. A kettő között az a különbség, hogy az egyetemes szolgáltató hatóság által ellenőrzött áron fogja az áramot adni, a kereskedők viszont a piaci viszonyoktól függően fogják áraikat meghatározni. Fontos tudni, hogy az egyetemes szolgáltatók kötelesek árammal ellátni az engedélyükben meghatározott szolgáltatási területen a háztartásokat. Ha pedig a fogyasztók nem akarnak váltani, akkor automatikusan a korábbi szolgáltatótól kapják az áramot. A fogyasztókat ugyanakkor január 5-ig kell írásban tájékoztatni a változásokról. Már csak szűk egy hónap van hátra a január elsejei árampiaci liberalizációig. A fogyasztókat talán leginkább mozgató árakat azonban még mindig nem lehet tudni. Tóth Marcella Áramszámla megfejtés alatt. Az új tarifák böngészésével még várni kell. Megnyílik majd a gázpiac is nyár közepére Januártól bárki dönthet úgy, hogy nem a mostani szolgáltatójától veszi az áramot, hanem egy másiktól, ha az kedvezőbb díjat kínál neki. A tarifák böngészésével azonban még várni kell egy cseppet, mert nem lehet még tudni, hogy milyen árakkal rukkolnak elő a szolgáltatók, annak ellenére, hogy már csak szűk egy hónap maradt az év eleji piacnyitásig. A gazdasági tárca szerint sza- | bályozási oldalról semmi akadá- * lya sincs a január elsejei piacnyi- | tásnak. „Az áramtörvény megszü- | letett, a végrehajtási rendeletek 1 pedig elkészültek, illetve elkészülnek az év végéig” - jelentette be Felsmann Balázs, a gazdasági tárca államtitkára. A még egyeztetés alatt álló rendelettervezetek várhatóan két hét múlva kerülnek az Országgyűlés elé. Nem fogadták el még a gazdasági tárca azon rendeletét sem, amelyben a Magyar Energia Hivatal javaslata alapján a januártól érvényes, lakossági fogyasztókra vonatkozó árakat meghatározzák. Ezért az árakról csak a későbbiekben, a jogszabály megjelenése várhatóan 2008. július elsejétől megszűnik a hatósági ár a magyar gázpiacon is. A gáztörvény tervezetét még nem fogadta el ugyan a kormány, de valószínűleg a rászorult fogyasztóknak többletjogokat biztosítanak majd, ahhoz hasonlóan, ahogy az árampiac megnyitásánál is lesznek védett fogyasztók. A rászorultak egyebek mellett jogosultak lennének részletfizetésre, fizetési haladékra, és kérhetnék az előre fizetettmérő felszerelését A készülő tervezet azt is kimondja, hogy a védendő fogyasztóknál nem lehet kikapcsolni a gázt hétvégén, illetve nemzeti ünnepeket megelőző napokon. A BUX-index 2007. december 5-én 26000 25900 25800 25 700 25 600 25500 25400 i9.w,a newiom y ...... 25 300__________tőzsde nyitása/j p ort/" 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 / 0ra FORRÁS: BÉT NYERTESEK Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft Phylaxia 29 +7,41 346 Mól 25600 +2,44 5092 Richter 38670 +2,44 3181 OTP 8490 +2,09 13 096 Mtelekom 916 +1,22 1064 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft Pannonplast 1421-1,32 38 AAA 450-1,10 6 Pannonflax 1300-0,76 4 GSprak 1380-0,72 24 Freesoft 3499-0,03 5 A BUX-index az elmúlt napokban 26400 ■ 26000 25 758 25600 25 200 24800 24400 24000 23 600 my 11.27 11.28 11.29 11.30 12.03 12.04 /Rap FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2007. december 5-én. €/Ft $/Ft €/$ i Ï f 252,66 171,66 1,47-0,42 Ft-0,95 Ft +lcent j y 11 HIRDETÉS KtRtKRtSZERtU Márkakereskedőink: Eger, SUZUKI PAPP Mátyás király u. 37. Tel: 36-517-277 • VITAI-EGER Rákóczi út 94. Tel.: 36-537-370 • Gyöngyös, VITAI GYÖNGYÖS Szurdokpart út 52. Tel.: 37-505-035 • Hatvan, SUZUKI SÓS Móra F. u. 6. Tel.: 37-541-518 • Heves, SUZUKI RÓZSA Egri út 13. Tel: 36-346-641 ......... . .... és végül mindannyian elmentek a Suzuki-márkakereskedésbe, ahol nem csak használt autójukért kaptak többet 500 ezer forinttal, de gazdagabbak let- fl DU Iq tek egy ajándék garnitúra kerékre szerelt Pirelli téli gumival is.” h.'*--* Minden jó és jó a vége! Évvégi kedvezmények Swiftre, Ignisre és SX4-re! Igyekezzen, egyszer minden mesés ajánlat véget ér! Induló THM. 10% önrész befizetésével és 120 hónap futamidő esetén. CHF (Svájci Frank) alapú változó kamatozású hitel, fix törlesztőrészlettel, amely Swift, Ignis és SX4 típusú személygépkocsik vásárlására vonatkozik. A kedvezményes finanszírozást a Merkantil Bank Zrt. nyújtja. A reklámban szereplő adatok tájékozató jellegűek, nem minősülnek szerződéskötési ajánlatnak. A Bank a hitelbírálat jogát fenntartja. Ajánlataink 2007. december Fjétől december 15-ig, illetve az akciós készlet erejéig a hazai gyártású személygépkocsikra érvényesek. A részletekről és a kedvezménycsomagokról érdeklődjön márkakereskedőinknél. A különböző akciók nem vonhatóak össze és nem válthatóak készpénzre. Üzemanyag-fogyasztás (kombinált): 5,0-7,6 1/100 km CO -kibocsátás (kombinált): 122-182 g/km. 1