Heves Megyei Hírlap, 2007. december (18. évfolyam, 280-303. szám)

2007-12-06 / 284. szám

HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2007. DECEMBER 6.. CSÜTÖRTÖK A ^ ftz élet olyan, mint egy rajz radírgumi nélkül Az életben az ember rengeteg hibát elkövet. Például, ha nem szívesen végzem el a dolgo­mat, amit rám bíztak, akkor az visszaüt az iskolai és a kol­légiumi életben is. A feladata­imat fegyelemmel és odaadás­sal látom el, nehogy rosszul süljön el. Bár minden tökéle­tes tervnek van hibája. Sok­szor előfordult, hogy más fel­adatát úgy végeztem, mintha a sajátom lenne. A köszönet sokszor elmaradt, de megbíz­hatónak tartanak. Sokan a múltad alapján ítél­nek meg akkor is, ha már megváltoztál. A múltadat nem törölheted ki, de a jövődön még változtathatsz. A múlt egy mese, és keserű a leve. ■ Virág Emese Mátra Szakképző Iskola SAJTÓ ti MNu-JlS mm A balek című könyv szerzőjének neve sokak számára ismerős le­het. Ez nem véletlen, hiszen ő játssza Doktor House főszerepét is. Hugh Laurie nevét én is így is­mertem meg, s csak később fedez­tem fel, hogy a modern kor egyik legtehetségesebb polihisztorával van dolgom, aki nemcsak briliáns színész, hanem remek humorista, sportoló, énekes és zenész is. Hát most könyvet is írt, méghozzá nem is akármilyet. Stílusa egyetlen általam koráb­ban olvasott könyvre sem hasonlít. Alaptémája - a fegyverkereskede­lem és az ebből származó óriási anyagi haszon - nagyon is komoly, azonban ezt Laurie-nak sikerült a főszereplő jelleme, illetve a remek poénok segítségével emberközeli­vé és szórakoztatóvá tennie. Thomas Lang vérbeli angol, aki egykor a katonaságnál szolgált, és aki hirtelen egy hatósági összees­küvés kellős közepén találja ma­gát A szerelmi szál sem maradhat el, a zsarolás tárgya nem más, mint a csinos Sarah Woolf, akibe Lang fülig szerelmes lesz. Vajon él olyan ember a világon, akinek ezt a fantasztikus könyvet olvasva nem csordul ki a könnye a nevetés­től? Megtudhatják, ha elolvassák Laurie bestsellerét! ■ Csóka Nikolett Berze Nagy János Gimnázium *•••< Ha pletykál a krampusz mikulás Elhiszed, hogy a Nagyszakállú hozza az ajándékot? Legjobb tudomásotok szerint a Mikulás nem létező személy. Egy szimbólum. Az ünnep azért jött létre, hogy megajándékozhassuk gyermekéinket, s mind­ezt a Télapó nevében. Hogy ez mekkora ostobaság! Már elnézést, de kötelessé­gemnek érzem, hogy eloszlas­sam a tévhiteket egy olyan emberről, akit manapság az egész világ ismer. Először is, az emberek nagy része azt hi­szi, hogy a szóban forgó sze­mély egy százéves testes bá­csi. Ezt a mesét annak idején ő terjesztette el magáról. Egy olyan valakiről sosem gondol­nánk, hogy ő a Mikulás, aki nem is hasonlít erre az alak­ra. Mint például egy fiatal sportoló... aki mellesleg afro­amerikai. És persze jött a mese továb­bi része: a szán, a rénszarvas­ok, meg Rudolf. Eléggé figyel­metlen vagyok, de biztosan észrevenném, ha egy csilinge­lő „ho-ho-ho-hó”-t hallató szán repülne el felettem. Természe­tesen a Mikulásnak olyan jár­művet kellett választania, amivel nem túl feltűnő. Logi­kus, hogy az 1600-as évek ele­jén lovas kocsival közlekedett, a háború idején egy T-34-es tankot vett igénybe, de ha már belekezdtem, elárulom, hogy tavaly vett magának egy Colibri EC 120 B-t, ami köztu­dottan a világ egyik legcsen­desebb helikoptere. így rend­kívül egyszerű a dolga: csak leereszt egy kötelet, és máris a háztetőn landol. Aztán pe­dig be tud menni a... szégyell- je magát, aki azt hitte, hogy a kéményen! Hát mit gondol­nak, miből élnek a kulcsmá­solók? Persze régen voltak olyan házak, ahol reteszre zárták az ajtókat, de a Tél­apó akkor is feltalálta ma­gát. Általában a küszöb és az ajtó között volt akkora rés, hogy egy vékonyabb könyvet be lehetett csúsz­tatni, ám ha nem, akkor mindig talált egy nyitva felejtett ablakot, amit többnyire az őt váró kis­gyerekek felejtettek úgy. És az éjszaka végeztével sikerült kiosztania az ajándékokat... az egész Aki nem hisz a Mikulásban, az is örül, ha talál meglepetést a cipőjében. Képünk illusztráció. falunak. Úgy bizony! Bár hoz­záteszem, neki is megéri ez a kis üzlet. De hol pihenteti fáradt vég­tagjait a Mikulás, mikor nem dolgozik? Hát otthon. Viszont épp ez a kérdés: hol lakik? Hallottam már olyan mende­mondákat, hogy az Északi­sarkon. Hát az sem járt még ott, aki ezt kitalálta! Koncent­ráljunk inkább a forró terüle­tekre! Hadd ne mondjak országnevet, de Afrika térségében gondol­kodjunk! Mint mondtam, virágzik a vállalkozás. Felmerül a kérdés, szegények lakta területen hogy nem tűnik fel az a hatalmas ház. A Télapó erre is talált meg­oldást: jelentős részét a föld alá építette. Praktikus, hiszen az arra járók még véletlenül sem leshetnek be az ablakon. Per­sze az épület egy része gyár­ként üzemel. Már­mint játékgyár­ként. És a má­ls lett a Mikulás valójában? SZENT MIKLÓS, Mym püspöke an ' számos csodát végrehajtott ° időlegesen kim élete során. Detg!3£L 8adták az ^házbó^E^Mn ZZokkalcsodáiés^ vem/ZkklJSPŐkre emlékez­ahl ki k kl- CSLZrn(iinkat az obiakba meg ma is ^Bitesének szentelte. Éhínség idején az egyház teljes vagyrf nat etelre költötte az éhezfk ^segítésére. De túlzott buz. goságátnem mindenkinézte "Antalóczy Áron Széchenyi István Szakközépiskola sík részében szállásolják el a munkásokat. Van egy harma­dik szektor. Ez a Mikulás főha­diszállása. Itt tölti szabadidejé­nek szinte minden egyes per­cét. Szeret olvasni, fuvolázni, és egy külön konditermet ren­dezett be magának. Szabadide­jében könyvet ír, melynek való­színűleg a „Hogyan puskáz­zunk matekdogánál?” címet adja majd. Ezenkívül még sok praktikus elfoglaltságot talál ki, de tekintettel arra, hogy ezt 18 éven felüliek is olvashatják, nem írom le, hogy mit. És hogy ki vagyok én? Egy kedves, aranyos kis kram­pusz, akit tavaly bocsátott el. Végkielégítés nélkül. Azt hi­szem, lassan mennem kellene, jöttek értem az ápolóim. Utá­lom, hogy mindig hátracsavar­ják a kezem, és rám adják azt a fehér maskarát, és azzal igye­keznek megnyugtatni, hogy a Mikulástól kaptam. Nem ér­tem, miért csinálják ezt. ■ Nagy Vera Szilágyi Erzsébet Gimnázium Két hidrogén utazik a vonaton aranyköpések Fura beszólások kacagtató gyűjteménye Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy november 23. Hogy mit jelent ez a dátum? Egyesek­nek semmit, a berzéseknek sok izgalmat és felkészülést az iskolai Ki Mit Tud?-ra. Itt bárki bármit előadhat. Ha akarsz, táncolhatsz, verset mondhatsz, cintányéroz­hatsz, vízisíelhetsz (ha meg tu­dod oldani). Felléphetsz egyedül, a barátaiddal, az osztályoddal, vagy ha úgy tartja kedved előhúz­hatod a nyulat a cilinderből. Idén kirobbanóan sok, 57 mű­sorszámot láthattunk, több mint 6 órán keresztül. A gimi könyvtá­rában alig kaptunk levegőt. Bez­zeg ez nem volt így a kezdetekkor, akkor még tortával és más aján­dékokkal kellett odacsalogatni a bátortalan nebulókat. Ugyan a cilinder és a nyúl idén elmaradt, helyette rengeteg szín­darabot, éneket, hangszerjátékot és egyéb szórakoztató produkciót láthattunk. De hát nincsen fellépés jutalom nélkül: a szerencsésebbek febru­árban újra megcsillogtathatják tudásukat a hivatalos gálán, és büszkén felállhatnak a színpadra: ez én vagyok! Tehát senkinek nem volt veszí­tenivalója, ha megmutatta, mire képes. És mi büszkék voltunk egymásra, magunkra. És így volt jó. Mese volt, vége volt, de lesz folytatás is, na persze leginkább a fellépőknek! ■ Kersys Patrícia, Gömbicz Henriett Berze Nagy János Gimnázium • •••••»*«» i'Wt'é«»»» Te is kattints rá! A SÉTA-ban lévő írásokat és ami kimaradt, valamint egyéb érdekes cikkeket, buli­fotókat is találhattok a Heves Megyei Hírlap új hírportálján, a www.heol.hu oldalon. Sehol máshol. HSÙU HE0L.hu A HEVES MEGYEI ONLINE Ha minden héten olvasod a SÉTA-oldalt, értékes ajándéko­kat nyerhetsz. Kérdéseink min­dig az előző csütörtöki lapszá­munkban megjelenő írásokhoz kapcsolódnak. Két évvel ezelőtt, egy nagyon jól sikerült tanóra után kezdtem el feljegyezni az osztályban el­hangzott leghumorosabb arany­köpéseket Élőször csak a tankönyveim sarkába firkáltam, majd füzetet kezdtem vezetni. Azóta termé­szetesen már lett több ilyen iro­mány is, és mindig jobb kedvre derülök, amikor unalmas órá­imban otthon újra elolvasom ezeket. Szerintem fontosak, hogy az órák színesek és jó hangulatúak legyenek, hiszen a diákok (és valljuk be, a tanárok is) szíve­sebben tanulnak (tanítanak) így. És hát melyik diák ne kap­ná fel a fejét, ha a tanára úgy kezdi el magyarázni a kémiát, hogy két hidrogén utazik a vo­naton? Hogy azok is derülje nek egyet, akik már nem koptatják az iskolapadot, összegyűjtöttem azokat a beszólásokat, amelyek eddig a legnépszerűbbek voltak. FÖLDRAJZÓRÁN: tanár: - Akkor most beszél­jünk az idegenforgalomról! diák: - Műi? Jönnek az Ufók? DIÁK A DOLGOZATBAN: A lagúna az egy vízben élő állat... BIOLÓGIAÓRÁN: diák: Ha a bálna torka szűk, akkor hogy ette meg Pinokkiót? diák: A teknősnek öt lába van, ebből az egyik a feje. diák: ...ezek az emberek ke­vésbé haltak meg. tanár: Ebbe bejutni a vírus­nak... művészet! diák t: - Tudod, az a kicsi ró­zsaszín strucc. diák 2: - Szóval a flamingó... KÉMIAÓRÁN: tanár: - Mire használják a nátrium-hidroxidot a háztartás­ban? diák: - Hát... kőolaj-finomí­tásra! diák i: - így az oldat kék lesz. diák 2: - De hát ő ezt honnan tudja? A szamarak színvakok... TOVÁBBI BESZÓLÁSOK: tanár: - Ez a műszer megza­varodott! ‘ diák: - Hát biztosan szerel­mes. tanár: - Mi történik, ha a földre ejtünk egy villanykörtét? diák: - Mi történne? Anyám felpofoz... tanár: - Na, akkor értitek? diákok: - Persze, persze... diák l: - Ez meg miről be­szél? diák 2: - Én azt sem tudom, ki ez! tanár; - Károlyi Gáspár, írjá­tok! VAUKI: - Cz-vel? TANÁR: - Mindenki ilyen dest­ruktív? diákok: - Az mit jelent? tanár: - Hát hogy ilyen dekadens... ■ Gömbicz Henriett Berze Nagy János Gimnázium KÉRDÉSÜNK: HÁNY ÉVES A FARMERNADRÁG? A helyes válaszokat december 12-ig levélben (3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 8.) vagy e-mailben ( heves.seta@hevesmegyeihiriap.hu ) várjuk. A neved mellett tüntesd fel az életko­rodat is! A jó meg­fejtést bekül­dők közül mága Dániel (Tarnazsadány) a Líra és Lant Zrt. gyöngyösi Ady «Endre Könyvesboltja által fel- / ajánlott 3000 forint értékű / könyvvásárlási utalványt nyerte. » Gratulálunk! ■ Líra könyv

Next

/
Thumbnails
Contents