Heves Megyei Hírlap, 2007. december (18. évfolyam, 280-303. szám)

2007-12-24 / 299. szám

2007. DECEMBER 24., HÉTFŐ - HEVES MEGYEI HÍRLAP EGER, BELAPATFALVA ES KÖRZETE 5 Egymillió forintot kapott ajándékba a mónosbéli gyermekotthon Mónosbélben működteti gyer­mekotthonát a Budapest Főváro­si Önkormányzat. Az intézmény folyamatosan fejlődik, s a létesít­mények részben megújultak. Egy alapítványuk is van, aminek a számlájára adományokat fogad­nak az otthonlakók javára. Istványiné Perge Gabriella igaz­gatótól megtudtuk, hogy most kü­lönösen nagy örömben volt ré­szük. Dr. Ulrich Diller, a ZF Hun­gária Kft. elnök-vezérigazgatója e-mailban tájékoztatta a „Quo Vadis?” 2000. Gyermekotthoni Közhasznú Alapítvány kuratóriu­mát, hogy cége egymillió forintot adományoz a játszótér megépíté­séhez. A létesítmény az intéz­mény területén készül el. Ezzel a nagy értékű ajándékkal lehetővé vált, hogy az otthonban nevelke­dő gyerekek jövőre birtokba ve­hessék a parkban felállított sza­badtéri eszközöket. Az igazgatónő hangsúlyozta, hogy a ZF Hungária Kft. mindig is segítőkész és nagyvonalú volt velük. A játszóteret a falubeli cse­meték is látogathatják majd. ■ Kerek huszonnégy órán át pattog a pingponglabda Előszilvesztert szervez a gyere­keknek a SZETA Egri Alapítvá­nya - tájékoztatott Móczár Ka­talin. A nagyszabásúnak ígérke­ző bulit az Országos Bűnmegelő­zési Bizottság támogatja. A vá­rosban élő tinédzserek 24 órás asztalitenisz-mérkőzésre nevez­hetnek be, amit a Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium­ban tartanak december 28-29- én, pénteken és szombaton. A rendezvényre nem csak azo­kat várják, akik élnek-halnak az asztaliteniszért. Párhuzamos programokat is ajánlanak a szer­vezők. Egyebek mellett lesz projektoros filmvetítés, karaoke- show, társasjáték, zene és büfé. A tanácsadáson a fogamzásgát­lásról, az egészséges életmódról is hallhatnak a kíváncsiskodók, s ha igénylik, a vérnyomásukat is megmérik az asszisztensek. A találkozón a recski ping­pongcsapat működik közre. A nagy buli pénteken 16 órakor kezdődik. ■ A közös alkotómunka vidámabbá, szebbé teszi a várakozás időszakát. Bélapátfalván minden csoportban remekeltek a kicsik. Apróságok nagy mondásai készülődés A legjobb az óvodások közt várni a karácsonyt „Nem értem, hogyan hoz­hatott ekkora hatalmas karácsonyfát, amikor a Jézuska egy kisbaba. Lát­tam a jászolban.” Négyessy Zita Irigylésre méltó az a család, ame­lyikben kisgyerek társaságában várják a karácsonyt. Kétségtelen, hogy az egyedülálló ember szá­mára is szép lehet az ünnep, de hitem szerint igazán hangulatos csak akkor, ha egy óvodás is ott sürgölődik a felnőttek között. Ezért kopogtattunk be az ad­vent utolsó hetében az óvodába Bélapátfalván. Az egyik csoport­ban mézeskalácsokat díszítettek, a másikban aranyszínűre festett dióból, fenyőágból, piros szala­gokból készítettek ajándéktár­gyakat az apró kezek. Voltak, akik az ollókkal ügyeskedtek, s vágtak ki fehér papírlapból olyan csipkéket, amelyek a legegysze­rűbb ablakba akasztva is szépen mutatnak. Az ötcsoportos intéz­ményben egy színdarab előké­születeinek is tanúi lehettünk. A gyerekek épp jelmezbe öltözköd­tek, hogy hitelesen jeleníthessék meg a mese szereplőit. Az alacsony asztalka mellé, a kisszékre telepedve öröm volt szóba elegyedni az óvodásokkal. A nagycsoportosok már igazi „nagyok”. Ok már nem a Jézus­kától vagy az angya­loktól várják a kará­csonyfát.- Nálunk mi hoz­zuk a fenyőfát az apukámmal az erdő­ből - újságolja Doli­na. - Csak a vaddisz­nótól félek. A mamám mesélte nekem, hogy egyszer megkerget­te őt egy a vadkan. A mamám úgy szaladt, de úgy, hogy a nyakában voltak a lábai. Bizony. Az ugyancsak hatéves Bálint kétkedve hallgatja a történetet. Az alacsony asz­talka mellé, a kisszékre tele­pedve öröm volt szóba elegyedni az óvodásokkal. Az óvónője finoman felém súg­ja: a kisfiú rendszeres termé­szetjáró, gyakran viszik őt ki­rándulni a szülei.- Nincs is az er­dőben vadkan - jegyzi meg minden- tudóan.- De van - erős- ködik Dorina.- Mondom, hogy nincs - kontrázik a kisfiú. Mielőtt elfajulna a vita, meg­kérdezem tőlük, hogyan készül­nek otthon a karácsonyra.- Még a házat is átfestettük - jelenti ki büszkén Bálint. - Olyan­ra festettük, mint a templom. Az óvónők nyitott fülekkel jártak advent időszakában az óvo­dapedagógusok is a segítsé­gemre siettek, amikor megem­lítettem, milyen cikk megírá­sára készülök. Verpelétről FARKASNÉ RESÓ ÁGNES elkül­dött egy történetet A csoport­ban arról meséltek a kicsik­nek, hogyan készülnek az er­dei állatok a Mikulás fogadá­sára. A mesében a Barna Mackó tüzet rakott és levest főzött egy csuporban. Az álla­tok mindenféle magvakat, bo­gyókat hordtak bele, hogy fi­il nom, ízes legyen. Más­nap az egyik kislány, anna, akinek nagyon megtetszett a történet, úgy döntött, hogy ő « is elmeséli. Szépen elmondta, majd így fejezte be: )H4 Bar- ^ ^ akasztotta a tűz fölé a csuprot, mert a Miku­lás mindennél jobban szere­ti a levest!”- Nekem ezt nem is említetted- veti közbe az óvónő.- Mert nem is festettünk. Csak vicceltem - húzza mosoly­ra a száját huncutul a gyerek. Dorina közben visszatér az eredeti témához.- Olyan sötétben megyünk majd az apukámmal a fáért, hogy a vaddisznó az orráig sem lát...- Nekünk a Jézuska olyan fát hoz, ami már fel van díszítve - mondja Kevin. - Az én szobám­ban is lesz karácsonyfa. Csillag­gal, lámpával, angyalkával, göm­bökkel. Meg szeretet, jóság is lesz rajta, amit nem láthatunk.- Mit szeretnél karácsonyra kapni? - kérdezem a kisfiútól. Kevin elgondolkodik, s félsze­gen válaszolja:- Én azt szeretném, hogy a mamám nálunk aludjon. Bertold ajándékkal készül.- Megtanultam egy verset az anyukámnak - árulja el a titkot.- Es kitaláltam egy nagyon jó já­tékot, amit Gerdával, a testvé­remmel játszthatunk. Tudod mi lesz az? Megvonom a vállam, fogalmam sincs. A kisfiú megadja a vá­laszt:- Lopkodjuk majd a szaloncukrot. Szépkorúak köszöntése műsorral és ebéddel egerszólát Az önkormány­zat és a civil szervezetek az idén is meginvitálták a 65. évüket betöltött nyugdíjaso­kat. A kultúrházban prog­rammal, ebéddel és aján­dékcsomaggal kedveskedtek nekik. A csaknem száz résztvevőt az óvodások, az iskolások, a Szóláti Me­nyecskék, a templomi kó­rus, Nagy Máté, valamint Somorai István zenekara szórakoztatta. Sztárvendég­ként Csonka Zsuzsanna, a Magyar Állami Operaház magánénekese lépett fel. Szaloncukrot és sajtot kaptak ajándékba szilvásvárad Személyen­ként fél-fél kilogramm sza­loncukorral lepte meg az önkormányzat az ünnepek alkalmából a településen élő 65 évesnél idősebb em­bereket. A Gyermekétkezte­tési Alapítványtól kapott csaknem fél mázsa kördo­bozos sajttal pedig a rászo­ruló, gyermekes családokat segítette a helyhatóság. Az adományokat a napokban juttatták el a címzetteknek. Pezsgővel köszöntik a koncertre érkezőket Bélapátfalva Hagyomány- nyá vált a városban az újévi koncert. Immár a negyedik alkalommal hívják meg a ze­nebarátokat a Gárdonyi Gé­za Művelődési Házba. Az „Újévi operettparádé” című előadás január 5-én, 19 óra­kor kezdődik. Fellépnek a Ti­hanyi Vándorszínpad művé­szei, Tihanyi Tóth Csaba ve­zetésével. A pezsgőzés előtt Ferencz Péter polgármester mond ünnepi köszöntőt. Körzeti oldalaink heti menetrendje ► HÉTFŐ EGER KEDD PÉTERVÁSÁRA SZERDA HEVES. KISKÖRE CSÜTÖRTÖK FÜZESABONY PÉNTEK GYÖNGYÖS SZOMBAT HATVAN. LŐRINCI Az oldalt írta: Négyessy Zita Fotó: Ötvös Imre Tel.: 36/513-622 e-mail: zita.negyessy@axelsprmger.hu Meséket, verseket rejtett a csomag meglepetés Balatonban évek óta műsorral ajándékozzák meg a falut a gyerekek Két előadást kellett megrendezi Balatonban, oly nagy volt az ér­deklődés a Művelődési Házban. Pedig a Falu TV is közvetítette a produkciót. Az iskolában évek óta hagyomány, hogy karácsony előtt színpadra lépnek a kisdi­ákok. Korábban egy mesejátékot mutattak be, az idén némiképp szakítottak a tradícióval. Azért is, mert többen vannak, Mikófalváról, Bekölcéről, Bükkszentmártonból is járnak ide tanulók. A közönséget Kiss Jánosné is­kolaigazgató köszöntette. El­mondta, hogy a gyerekek boldo­gan versengtek a próbákon: ki alakítja ügyesebben a szerepét. A jelképes ajándékkosárba ver­- a hatodikosok előadásában gazdag bíró és leánya a királyfit várja sek, mesék, dalok kerültek, a „csomagolásban”, vagyis a mű­sor betanításában a pedagógu­sok segédkeztek. A téli mesevilágot idézte a 6. osztályosok „Egyszer egy király­fi” című darabja. Ezt követte a 2. és 3. osztály előadása a tél öröme­iről. Az 5. osztályosok betlehe- mes játéka a karácsony lényegé­re, a szeretet ünnepére, a kis Jé­zus megszületésére emlékezte­tett. Az advent időszakának nép­szokásait, a néphagyományokat a 7. és 8. osztályosok elevenítet­ték fel. Az est fénypontjaként a 4. osztályosok feldíszítették a fe­nyőfát, s az első osztályosok pe­dig angyalkákkal színesítették a bensőséges hangulatot. ■ Mackókiilítás Verpeléten. Csaknem háromszáz kis és nagy macit hord­tak össze a gyerekek az óvoda „kiállítótermébe”. Vásárt is kapcsoltak a rendezvényhez, az óvónők készítette ajándéktárgyakat kínálták a látogatók­nak. A tárlatra nemcsak helybéliek voltak kíváncsiak, hanem a közeli tele­pülésekről, de még Szilvásváradról is érkeztek vendégek. A bevétel 120 ezer forint lett, amiből gyermekjátékokat vásárolnak az intézménynek.

Next

/
Thumbnails
Contents