Heves Megyei Hírlap, 2007. december (18. évfolyam, 280-303. szám)

2007-12-21 / 297. szám

2007. DECEMBER 21., PÉNTEK - HEVES MEGYEI HÍRLAP HORIZONT Karácsonyi terülj-teriilj asztalkám sütés-főzés Pulyka- és halvásárlási roham Heves megye boltjaiban és piacain Házakba tört be, minden holmit ellopott három tamazsadányi fiú Vegyes tapasztalataik vannak a megye húsforgalmazóinak a ka­rácsonyi bevásárlásokkal kap­csolatban: míg egyes helyeken sorban állnak a halért és puly­káért, addig máshol helyettesí­teni próbálják ezeket a húsfélé­ket. Az egyik hatvani üzletben kisebb visszaesést tapasztal­nak a pulyka iránti keresletben.- Az utóbbi tíz évben vidékre is betört a pulyka, de mintha most stagnálna a kereslet. Ta­pasztalatom szerint, inkább az olyan hagyományos magyar szárnyasételek kerülnek előtér­be, amelyeket kacsából vagy li­bából készítenek el. Mindez an­nak ellenére történik, hogy utóbbiak lényegesen drágábbak - tájékoztatott Tóth József, a hatvani Piactéri Húsáruház ve­zetője. Azt is elárulta, hogy bár az elmúlt napokban emelkedett a forgalom, az igazi rohamra mégis a következő na­pokban szá­mítanak, sokan ugyanis az utolsó pil­lanatokra hagyják a be­vásárlást. Egy egész pulykáért akár hét és fél ezer forintot is elkérnek az üzletekben. Sokak számára ez már túl drága, így más szárnyassal (kacsával, libával vagy csirkével), esetleg sertéshússal helyettesítik az ünnepi baromfit. A hevesi Tóth Ta­más Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. üzletvezetője szin­tén úgy látja, hogy nem annyira kelendő már a pulyka. Való igaz, pulyka és a hal forgalma némileg megemelkedett a ka­rácsony közeledtével, de in­kább a csirkét és a sertést vi­szik a vevők. Más a helyzet Gyöngyösön és Egerben. A gyöngyösi Kedvenc Húsáru­házban halat és pulykát egy­aránt árulnak: szerintük nőtt ezeknek a termékeknek a for­galma. Egerben pulykát a pia­con és az üzletekben általában bontva kaphatunk, de a piac­csarnok emeleti baromfi rész­legében súlytól függően 6-7 és fél ezer forintért kapható egész­ben a szárnyas. Kérdésünkre jellemző halárak az egri piacon Halfajta (Ft/kg) Éló ponty 860 Pontyszelet 1698 Busa egész 873 Busaszelet 1500 Folyami harcsa 1810 Afrikai harcsa 1210 Afrikaiharcsa-szelet 1898 Pisztráng 1841 Tintahal 2180 az eladó hölgy elmondta, hogy a pulyká nagyon keresett, a na­pi mennyiséget mindig sikerül eladni, de szerinte több is el­fogyna. A piacon halból igen széles a kínálat. A pisztráng, a ponty és a har­csa mellett rengeteg tengeri hal is megtalálható. Igyekeznie kell azonban annak, aki halat akar az ünnepi asztalra tenni, ugyan­is tegnap délben a tengeriek kö­zül már csak tintahal volt az eg­ri piaccsarnokban. Élő halat a bevásárlóközpontban egész év­ben vásárolhatunk, az ünnepek előtt pedig két-három héttel megérkeznek a haltenyésztők, akik addig árulnak, amíg el nem fogy a készletük. Panaszra egyik helyen sem lehet ok: a standok és a pult előtt tömött so­rokban állnak a vásárlók. ■ Az utóbbi időben jelentősen rom­lott a lakosság biztonságérzete Tarnazsadányban, ahol szinte is­métlődő gyakorisággal törtek fel lakóházakat, s lopták meg az em­bereket. Ezt követően a Hevesi Rendőrkapitányság munkatársai számos akciót szerveztek a tele­pülésen, ezek eredményeként si­került elfogni egy háromtagú, fi­atalokból álló tolvajbandát. A fiatal fiúk mintegy két hóna­pon át fosztogatták az üresen ál­ló házakat, ahonnan minden mozdíthatót elvittek. Elsősorban azonban műszaki cikkeket, könnyen értékesíthető holmikat kerestek. Folyamatosan figyelték az emberek mozgását, s ahol akár csak egy órára is üresen maradt a ház, oda már be is törtek. Arra azonban vigyáztak, hogy napköz­ben lopjanak, nehogy a szülők­nek feltűnjön az életmódjuk. A házkutatáskor számos műszaki termék került elő, ezek zömét már vissza is adták a tulajdono­saiknak. A nyomozók találtak egy kerékpárt is, amit másik ket­tővel együtt a ludasi vasútállo­másról loptak el. A három fiatal­korú ellen a Hevesi Rendőrkapi­tányság többrendbeli betöréses lopás megalapozott gyanúja mi­att indított eljárást. ■ Bármikor számíthat rájuk a város lakossága Bár az elmúlt időszakban szá­mos alkalommal dolgoztak már együtt, a napokban első ízben tartottak közös évzáró értéke­lést az Egerben működő polgár­őr egyesület, valamint az Agria Speciális Mentő és Tűzoltó Cso­port tagjai. Az eseményen Szeleczki Já­nos alpolgármester tolmácsol­ta az önkénteseknek az önkor­mányzat köszöne­tét a város rendjé­ért és nyugalmáért vállalt eredményes szolgálatukért. Ezt követően Kádas István r. őrnagy, az Egri Rend­őrkapitányság őr- és járőrszol­gálati osztályvezetője elismerő oklevelet adott át Domoszlai Zsoltné, Kiss Józsefné, Králik Mihály polgárőrnek, illetve Gu­lyás Zoltán, Lukács Levente és Molnár László speciális mentő­nek. A Heves Megyei Katasztró­favédelmi Igazgatóság dicsérő oklevelét Magyar Attila polgár- védelmi alezredes, a Polgári Vészhelyzet-kezelési Osztály vezetője nyújtotta át Kun Fri­gyesnek, a polgárőrség irányí­tójának, továbbá ifj. Balló And­rásnak, a mentőcsoportvezető­jének, valamint Gulyás Zoltán­nak és Lukács Leventének, a csoport példamutató munkát végző tagjainak. A két szervezet vezetője ugyancsak oklevéllel jutalmaz­ta az eredményesen tevékenyke­dő önkénteseket. „Az év polgár­őre” címet az idén Pólyák József érdemelte ki. Elismerésben ré­szesült Bakó Jó­zsef, Kós Józsefné Szikszai Ilona, Kis Ákos, Tóth László és Vezeké- nyi Melinda pol­gárőr. A speciális mentők közül pedig Szőcs Norbert alelnök, va­lamint Bóta Gergő érdemelte ki a dicséretet. Mint ifj. Balló András cso­portvezető hangsúlyozta, a kö­zösség tagjai mintegy száz alka­lommal vettek részt tűzoltás­ban, eltűnt személy keresésé­ben, baleseti mentésben és a helyszínek megtisztításában. Külön szólt arról, hogy az idén - pályázatok és adományozók révén - csaknem 2,5 millió fo­rint értékben fejlesztették mű­szaki eszköztárukat. ■ Sz. I. I Gyöngyössolymos: § nagyon sok boldog születésnapot kíván Árpi papa ♦> KOMPLEX * REHABILITÁCIÓ 2008. január 1-jétől bevezetésre kerülő rehabilitációs járadékról a következő kérdésekkel kap­csolatban érdeklődhetnek az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ zöld számán 2008. március 31-ig. 06/80/204-719 • Ki jogosult rehabilitációs járadékra? • Hogyan, és hol lehet igényelni? • Hogyan, történik az igény elbírálása? • Milyen összegű és meddig folyósít­ható a rehabilitációs járadék? • Milyen formában kell együttműköd­ni a munkaügyi központok kirendelt­ségeivel? • Mikor szűnik meg a rehabilitációs járadék? • Ha az igényt elutasították, mikor nyújtható be ismét kérelem? • A megállapítás után történik-e | időszakos orvosi felülvizsgálat? § ■ Az év polgárőre elismerő címet az idén Pólyák Jó­zsef érdemelte ki. * www.khbiztosito.hu ■> K&H Biztosító életbiztosítási ügyfélszolgálat: (06 1) 267 8888 •» K&H nem-életbiztosítási ügyfélszolgálat: (06 1) 461 5420 4 gyors ügyek sávja 4 hiteitanácsadás 4 befektetésíervezés 4 biztosítások Zöld terepjáróval járőröznek ma az egri rendőrök A schengeni egyezményben meghatározott európai uniós belső határok éjféli megnyitása után ma Budapesten és mind a tizenkilenc megyeszékhelyen megjelennek a határőrség állo­mányában lévő, de már a rend­őrségi jelzésekkel ellátott zöld színű szolgálati gépjárművek. Mint Soltész Bálint r. főhad­nagy, a Heves Megyei Rendőr­főkapitányság ügyeletes sajtó- referense tájékoztatta lapunkat, a megyében Eger forgalmas, ki­emelt közterületein, továbbá a jelentősebb bevásárlóközpont­ok környékén és parkolójában látnak el járőrszolgálatot a rendőrség és a határőrség kö­zelgő integrációja jegyében. Az Egri Rendőrkapitányság járőrei a már említett zöld színű, rend­őrségi megkülönböztető jelzé­sekkel ellátott, illetve speciális tartozékokkal felszerelt terep­járókkal ma reggel 7 órától es­te 7 óráig mozognak a város te­rületén. A rendőrségi szóvivő szerint a speciális szolgálat célja az, hogy a járőrök felhívják az állampol­gárok figyelmét a határnyitás tör­ténelmi eseményére. ■ THYL ULENSPIEGEL CHARLES DE COSTER regénye alapján írta: CS. HORVÁTH TIBOR Rajzolta: FAZEKAS ATTILA 43.

Next

/
Thumbnails
Contents