Heves Megyei Hírlap, 2007. december (18. évfolyam, 280-303. szám)

2007-12-21 / 297. szám

2 Hevesaranyoson is ünnepváró hangulatban teltek a napok MEGYEI KORKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2007. DECEMBER 21., PÉNTEK Várják az egriek konkrét ajánlatát kórház-ügy A megyéé a tulajdonjog és az ellátási kötelezettség a törvények szerint A Mikulás többször is ellátoga­tott Hevesaranyosra. Először de­cember 5-én délelőtt kopogtatott be a legkisebbekhez, akik dalok­kal, versekkel kedveskedtek ne­ki. Délután az általános iskolá­soknak hozott ajándékot. Putto­nya minden gyermek számára két csomagot rejtett, mert nem­csak a községi önkormányzat ál­lított össze százharmincuknak csomagot a helyi vállalkozók se­gítségével, hanem a cigány ki­sebbségi önkormányzat is. Az is­kolások műsorral készültek a rendezvényre, s a programot a Top Dance Company divattánc bemutatója is színesítette. Újabb alkalommal a község 70 évnél idősebb lakóit várták a kul- tűrházba: az idősek Mikulására. A polgármesteri köszöntő után előbb az óvodások, majd az isko­lások kedveskedtek műsorral a szépkorúaknak, s átadták maguk készítette ajándékaikat is: min­den idős ember csengettyűt ka­pott. A gyerekek fellépését az Abasárról meghívott Aba Sámuel Történelmi Daloskor műsora kö­vette. A régi emlékeket ébresztő, szívet melengető dalok sok idős ember szemébe csaltak könnye­ket. A nagy sikert arató műsor után finom ebéd várta a vendége­ket, melyet a fenti támogatók mel­lett a helyi vadásztársaság, illetve önkormányzati képviselők is szponzoráltak. A rendezvény vé­gén a vendégek ünnepi ajándék- csomaggal távozhattak. ■ \lc. . . ic,, 1 rrt'trx i Karácsonyi hangversenyek a templomokban Két településen is ünnepi mu­zsikára várják a zenerajongó polgárokat Füzesabony körzeté­ben. Szihalmon a helybeli ének­kar ma este hat órára ünnepi koflcertre hívja az érdeklődőket a község templomába. A házi­gazdák mellett jászberényi ven­dég előadók is fellépnek. A besenyőtelki Reverinda női kar szintén karácsonyi hangver­senyt ad december 22-én, szom­baton délután öt órától a falube­li templomban. Várják az ima­helyre azokat, akik lélekben együtt kívánnak készülni a sze­retet ünnepére. ■ Folytatás az 1. oldalról- Milyen okok vezettek ezen áldatlan helyzethez?- A Markhot-kórházat átvilá­gító önkormányzati biztos má­jusban jegyezte le: 1993 óta a ha­zai költségvetési intézmények­ben, főleg a kórházakban rend­szer jellegű problémák halmo­zódtak fel. Korszerűtlenné vált az egészségügyi intézményrend­szer. Az irányítás mechanizmu­sai idejétmúltak. A közbeszerzé­si eljárásoknál jellemző a látszat­versenyeztetés. Az egri kórház 2004-től egyre súlyosbodó likvi­ditási gondokkal küszködött, a működési hiány folyton nőtt. Ta­valy az intézmény súlyponti mi­nősítést kapott. Idén áprilistól az ágyszámokhoz rendelt finanszí­rozás kapcsán a bevételei 20 szá­zalékkal csökkentek. A biztos ja­vaslatára új főigazgató, gazdasá­gi és orvos igazgató kapott meg­bízást a vezetésre. A szigorító in­tézkedéseknek és a fokozott el­lenőrzésnek köszönhetően sike­rült csökkenteni a működési hi­ányt. Ma már nem a hiány nagy­sága - ami most 500 milliós -, a napi működtetés a fő megoldan­dó probléma, hanem az amorti­záció. A gép-műszerpark és az épületek felújításának, pótlásá­nak költségeire a fenntartónak nincs elég pénze.- Melyek a legfőbb mutatók?- A kórház tárgyi eszközei - számuk 2206, s 88 százalékuk orvostechnikai - amortizálódtak, az átlagos életkoruk 9,6 év. A szakemberek becslése szerint a visszapótlásukhoz 890-990 mil­lió forintra lenne szükség. A hát­térszolgáltatás, számítástechni­ka eszközei és a gépjárműpark kicserélése 90 milliót igényelne. Haladéktalanul meg kell kezdeni a radiológiai angiográfiás gép cseréjét is, ami 200 millió forint. Ugyanennyivel kell számolni a CT, MR készülékek bérleti szer­ződésének megújításánál, cseré­jénél. Csupán néhány további na­gyobb tétel: a régi rendház he­lyén a felújítás 700 milliósra be­csülhető. A csecsemő- és gyer­mekosztálynál 650 millióra. A hotelépület renoválása, a közpon­ti műtő és intenzív osztály bőví­tése 3,5 milliárd forint. Korszerű­síteni kell a rendelőintézeti szár­nyat is, erre 1,4 milliárd kellene. A ül. számú belgyógyászatot, a A megye a kórház működését akarja jobbá tenni. Ha Eger teszi a legjobb ajánlatot, ellenérték nélkül kaphatja használatba. Képünk illusztráció. szülészeti osztályt, a pathológiát és a gyógyszertárat magában fog­laló épület rekonstrukciója 1,7 milliárd forint. Látható, hogy a betegek, az orvosi szakma érde­ke egyaránt a járó- és fekvőbe­teg-ellátó feladatkör működtetés­be, az ezt szolgáló vagyon keze­lésbe adása mellett szól. Az OEP- finanszírozás még egy-másfél évig biztosít pénzügyi fenntart­hatóságot. Ám hosszabb távon nem lesz képes lépést tartam a lakosság és a szakma növekvő igényeivel. A működésre sem lesz elég forrás, a karbantartás- ra és a fejlesztésre még annyi sem jut. Elavulhatnak a meglévő dologi-tárgyi eszközök is, elma­radhatnak a gép-műszerpótlá- sok, a fejlesztő beruházások. A működtetésbe adástól tőkebevo­nást lehet és kell elvárni.- Az ellenzők arra kíváncsi­ak, vannak-e erre kellő garan­ciák?- A tender dosszié nagyon ko­moly garanciákat tartalmaz. A le­endő működtető két évig fenn­tartja a kollektív szerződést, s va­lamennyi dolgozót átvesz. Bizto­sítja a képzésüket, az érdekkép- viseletek működtetését. Csak a megyei önkormányzat egyetérté­sével szűkítheti a szolgáltatások mai körét. Évente beszámol a me­gyének, háromtagú felügyelő bi­zottság ellenőrzi a működtetést, ennek elnökét a megye jelöli ki. Sós Tamás: A cél, hogy hosszabb Ide­ig, jobb életminőségben élhessünk Fenntartja a súlyponti kórházi jelleget. Két éven belül racionali­zálja a telephelyeket, négy éven belül megvalósítja a központi mű­tő és intenzív osztály rekonstruk­cióját, kialakítja az egynapos se­bészetet, a stroke-részleget és a diagnosztikai szűrőközpontot. Hét éven belül onkoradiológiai fejlesztést hajt végre. Bírálati szempont, hogy mennyi forrást tervez a fejlesztésekre. Ha nem teljesíti a szerződéses kötelezett­ségeit, akkor a fejlesztés értéke alapján számított 25 százalékos kötbért kell fizetnie. Az egészség- ügyi ellátást szolgáló vagyon tu­lajdonjoga a megyei önkormány­zatnál marad, a működtető azt csak vagyonkezelésbe kapja húsz évre. Ennek feltétele, hogy a nyer­tes pályázó legalább százmillió forintot fizessen a vagyonkezelői jogok átruházásáért, s 600 milli­óval rendelkezzék a zökkenő- mentes átvétel érdekében.- Ha a megye nem tudja fi­nanszírozni a kórház fejleszté­seit, működését, miért nem adja át az ezt vállalni kívánó egri önkormányzatnak?- Ez a kórház nem egri, ha­nem megyei. Fekvőbetegeinek 72, járóbetegeinek 60 százaléka nem városbeli lakos. A törvé­nyek alapján az intézmény tulaj­donjoga, s az ellátási kötelezett­ség is a megyei önkormányzaté. Ha már mindenki biztosítékokat követel, a kérdés úgy is feltehe­tő, mi a garancia arra, hogy az egri önkormányzat képes lesz a kórház működtetésére, a sürge­tő, közel tízmilliárd forint értékű felújítások, fejlesztések, gép-mű- szerpótlások megvalósítására?! Idáig ezzel kapcsolatos számítá­sokat a várostól nem kaptunk. Hozzá kell tenni, Egernek még két nappal a november 30-ai me­gyei közgyűlés előtt is az volt a kérése, hogy a pályázat kiírásá­nál vegyük figyelembe a javasla­tait. Ezek kétharmadát be is épí­tettük a kiírásba. Tudja valaki a hirtelen pálfordulás okát...?- Az egri közgyűlés december 13-án úgy határozott, hogy kész átvenni a kórház tulaj­donjogát. Erre mi a válasz?- Mivel a törvény szerint az ellátási kötelezettség a megyéé, ezért tulajdonjogot nem adunk, nem adhatunk át. Eger önkor­mányzatának jogi értelemben nincs hatásköre a megyei fenn­tartású intézmény működtetés­be adásával összefüggésben. Várjuk tehát Eger ajánlatát a pá­lyázati kiírásnak megfelelően, amit épp a város kedvéért egé­szítettünk ki azzal, hogy Eger vagyonkezelőként pályázhat in­gyenesen. A határidő 2008. ja­nuár 21., 16 óra. A város decem­ber 13-ai döntése valójában po­litikai szándéknyilatkozat, nem gazdasági számításokkal alátá­masztott ajánlat. Mitől lesz jobb? E kérdésre várjuk az olyan válaszokat, amelyek ga­ranciákat is tartalmaznak a hosszabb távú progresszív mű­ködési rendszer kialakítására, a fejlesztésekre, a súlyponti jel­leg megerősítésére. Fennáll a veszély, hogy pár év múlva a vá­ros a kórházat visszaadja a me­gyének, mondván, tiétek az el­látás kötelezettsége. Márpedig így nehéz a bővítésekre, fejlesz­tésekre alapozni. ▲ Eger lakosságának ellátási aránya a Markhot F. Kórház-Rendelőintézetben Fekvőbetegek Járóbetegek Ossz sz. Ebből Eger Eger% Ossz sz. Ebből Eger Eger% 2004 45 041 11555 25,65 669 700 260 272 38,86 2005 45 817 11644 25,41 695 773 267 664 38,47 2006 44 178 11714 26,52 681151 262 981 38,61 2007 35652 9 749 27,34 647 711 256 531 39,61 FORRÁS: HMÖ Kockázat nélkül kötötték meg az üzletet termálvíz Befektetés nélkül válik tulajdonossá a gyöngyösi önkormányzat Várostörténeti döntésről szavaztak a képviselők A Pannonplast Nyrt. közös céget alapít Gyöngyös önkormányza­tával a város alatt rejtőző termál­víz felkutatására és kiaknázásá­ra. Az erről szóló megállapodást tegnap írta alá a Városházán Hiesz György polgármester és Bokorovics Balázs, a részvény- társaság elnöke.- Eddig 400 millió forintot for­dítottunk a vizsgálatokra, s jó esély mutatkozik rá, hogy Gyön­gyösön fűtésre alkalmas meleg vizet mindenképp találjunk. Az a fúrások után válik majd bizo­nyossá, hogy egyéb célokra, pél­dául elektromos áram előállítá­sára is alkalmas lesz-e a termál­kincs - fejtette ki az elnök. Hiesz György polgármester azt emelte Bíznak a jövőben. Hiesz György és Bokorovics Balázs írta alá a szerződést. ki: Gyöngyöst főként a fűtési, a termálvízre épülő turisztikai le­hetőségek érdeklik. A közös cégben a város befek­tetés nélkül szerez tízszázalék­nyi tulajdont. A részvénytársaság elnöke azt is tudatta: márciusra befeje­ződik a kutatás, és ha minden a remények szerint alakult, ak­kor 3-4,8 milliárdos beruházás várható. Az országban néhány éven belül 20-30 hasonló pro­jektet szeretnének indítani, 80 milliárd forint értékben. Eddig tíz szerződést kötöttek meg, s bíznak a sikerben, hiszen ha­zánk a világon a második leg­gazdagabb terület geotermikus energiában. ■ Az új városközpont kialakítá­sára módot adó megállapodás megkötéséről határozott Lőrin­ciben tegnap a képviselő-testü­let. A szavazást várostörténeti momentumként értékelte a grémium, hiszen a korábban el­készített tervek véghezvitelével új arculatot kap a település centruma. Víg Zoltán polgár- mester kifejtette, hogy a meg­valósításhoz az önkormányzat pályázati forrásokat is igénybe kíván venni. Ugyanakkor számít a befek­tetőkre is. A testület egyhangú jóváhagyásával létrejövő szerző­dés ez utóbbiaknak is lehetősé­get kínál a kibontakozásra. Dön­tés született arról is, hogy jövő év elejétől a város Horttal, He­réddel és Apccal együtt a gyer­mekjóléti feladatokat intéz­ményfenntartó társulási szerző­déssel látja el. A megállapodás szerint a települések az alapel­látást közösen működtetik, an­nak érdekében, hogy a lakosok azonos eséllyel részesülhesse­nek belőle. A közétkeztetést az év végéig végző alapítvány az eljövendők- ben nem vállalja a szolgáltatást, ezért a képviselők arról döntöt­tek, hogy a közbeszerzési pályá­zat lebonyolításáig egy hatvani kft.-vel kötnek szerződést. A tes­tület szeretné tovább javítani az intézményekbe szállított ételek minőségét. ■ T. Z. M

Next

/
Thumbnails
Contents