Heves Megyei Hírlap, 2007. december (18. évfolyam, 280-303. szám)
2007-12-14 / 291. szám
2007. DECEMBER 14., PÉNTEK - HEVES MEGYEI HÍRLAP 5 GYÖNGYÖS ÉS KÖRZETE A város élete képeslapokon album A könyv még soha nem látott üdvözlőlapokat is tartalmaz Kézbe venni is öröm. Gyöngyös több évtizedes fejlődése követhető nyomon az új kötetben fellelhető korabeli képeslapokból. A fenyő nem fogy, mert híján van az erdő, ám a tűzifa miatt több a lopás A Mátrában nem számítanak nagy mennyiségű fenyőlopásra karácsony közeledtével, mert mint azt Dudás Béla, az Egererdő Zrt. Mátrafüredi Erdészetének műszaki vezetője elmondta: az erdészet területén nincs jelentős fenyőállomány. A faanyag eltulajdonítása egész évben jellemző, sőt a hideg idő beálltával egyre nagyobb a fa iránti éhség. Az illegálisan kivágott fa értéke erdészeti szinten évente 2-3 millió forint is lehet A falopás ellen kevés eszközzel védekezhet a cég. Egy őrzővédő cég szolgáltatásait anyagi okok miatt nem tudják igénybe venni. Éppen ezért a korábbiakhoz hasonlóan az erdészet szak- személyzete ellenőrzi éjjel és nappal is, hogy ne károsodjon nagymértékben az erdő. A műszaki vezető hangsúlyozta továbbá a természetvédő őrök folyamatos jelenlétét is, akik sokat segítenek az erdő megóvásában. Ók ugyanis - szemben az erdészet szakszemélyzetével - hatósági jogosultságukból adódóan azonnal intézkedhetnek, ha tetten érnek valakit az illegális favágáson. ■ A diákok már készülnek a közös ünnepre A nagyfügedi Arany János Általános Iskolában a hagyományokhoz híven már a karácsonyra való készülődés jegyében telnek a napok. A gyerekek ezen a héten karácsonyfadíszeket készítettek és meglepetés sütit sütöttek, holnap pedig jótékonysági bálon vehetnek részt. Bagi Tamásné iskolaigazgató elmondta: a délután három órakor kezdődő zenés, táncos mulatság bevételét az intézmény udvarán lévő játszótér felújítására fordítja majd az iskola alapítványa. A programsorozat december 21-én ér véget, amikor a diákok délelőtt a Hókirálynő Meseszínpad Koldus és királyfi című előadását nézik meg, majd a művelődési házban ló órakor kezdődik a falu közös karácsonya. Az ünnepségen az iskola művészeti csoportjai mellett fellépnek az óvodások és a hevesi kamarakórus is. ■ A napokban mutatták be azt a nemrégiben megjelent könyvet, amely a XIX-XX. század fordulójától 1948-ig kíséri végig Gyöngyös életét képeslapokon. Az album két szerzője, Báryné dr. Gál Edit történész és Guszmanné Nagy Ágnes hely- történész két évig dolgozott a Vachott Sándor Városi KönyvA gyöngyössolymosi képviselő- testület tervei szerint a Nagy Gyula Általános Iskola több mint 300 diákja hamarosan új oktatási centrumban tanulhat. Szol- csák Gyula polgármester elmondta: a tanítás jelenleg három helyszínen folyik, ezen szeretnének változtatni.- A környező községek iskoláihoz képest nálunk igen magas a gyermeklétszám. Ráadásul a jövő tanévben még további osztályok indítása várható, amihez tantermeket kell biztosítanunk. Éppen tár és a veszprémi Agenda Natura Kiadó gondozásában megjelent könyvön. A kiadványban nem csupán kronológiai sorrendben, hanem tematikus elrendezésben is helyet kaptak a város történetét, fejlődését ábrázoló képeslapok. A könyvben szerepelnek a terek, templomok, iskoezért szeretnénk, ha a jelenleginél sokkal gazdaságosabban és egy helyen tudnánk megvalósítani az oktatást - indokolta a beruházás fontosságát a polgármester. A település NORDA-pályázaton remél támogatást az oktatási centrum kialakításához, amelyhez az önkormányzatnak tízszázalékos önrészt kell biztosítania, a költségek nagyobb részét pedig állami támogatásból teremtenék elő. A tervek szerint, ha sikeres pályázatot nyújt be a község, már jövőre elkezdődhet az építkezés. Iák, szállodák, éttermek, valamint a gazdaság és az 1917-es tűzvész is. Báryné dr. Gál Edit szerint a katasztrófa-képeslapok egyediségük miatt foglalnak el külön fejezetet a könyvben. Ám a fotók nemcsak a utcák életét, a város folyamatos átalakulását, arculatváltozását követik nyomon, hanem a MátA falu kulturális életének fellendítése érdekében nemrégiben ötven taggal megalakult a Sólymosért Hagyományőrző Egyesület. A korábban baráti társaságként működő lelkes csoport az önkormányzattal együttműködve pályázatok segítségével szeretné színes, szórakoztató és a hagyományokat ápoló programokkal vonzó turisztikai célponttá tenni a települést. Ennek jegyében tervezik a helybeliek falumúzeum kialakítását is. Ám ahogy a polgármesraalján élő emberek szokásairól is sokat árulkodnak. A kötet szerkesztői több száz képeslap közül válogatták ki az albumba került üdvözlőlapokat. Elmondásuk szerint, ha lehetőségük lett volna rá, egy sokkal vastagabb kiadvány is készülhetett volna a három gyűjteményből összeválogatott képeslapokból. ■ ter fogalmazott, a rendelkezésükre álló összeget nem szeretnék mindenáron szétforgácsolni.- Szükség lenne egy néprajzi gyűjtemény összeállítására, ám a lehetőségeink végesek. A falumúzeum létrehozására éppen ezért még várni kell. Jelenleg a falu útjainak felújítására koncentrálunk. A program első része már befejeződött, most az útfelújítás második ütemének közbeszerzési eljárása folyik - tájékoztatott a feladatokról Szolcsák Gyula. ■ HÍRSÁV Nyílt napra várják a leendő hallgatókat gyöngyös Vasárnap 11 órától felvételi tájékoztatót tartanak a Károly Róbert Főiskolán. Az érdeklődők tájékoztatást kapnak a felvéteti eljárásról, a hallgatói juttatási és térítési rendszer legfontosabb elemeiről. A főiskola hallgatói forró teával és tepertős pogácsával várják a rendezvényre érkezőket. Jubileumi születésnap a Tüzkeréknél GYÖNGYÖSHALÁSZ Az Ötéves helyi Tűzkerék néptáncegyüttes tea- és táncházzal egybekötött születésnapi gálát rendez vasárnap 16 órától a gyöngyösi Malomudvar étteremben. Újabb rekordra készülnek a Lueázók gyöngyöstarján Holnap 16 órától a Luca-napi hagyományokat elevenítik fel a település központjában. A szentmise és a fáklyás körmenet után a helybeliek a tavalyi forraltbor-rekord megdöntésére tesznek kísérletet. Ezután az Abasári Hagyomány- őrző Daloskor, a kisnánai bo- szorkányégetők, majd Ayala humorista szórakoztatja a vendégeket. Együtt ünnepelik a karácsonyt abasár Az általános iskola tornatermében ma 17 órától rendezik meg a falu karácsonyi ünnepségét. Az esten helyi művészeti csoportok szórakoztatják a közönséget. Körzeti oldalaink heti menetrendje HÉTFŐ ŐSEI? KEDD PËTERVÂSARA SZERDA HEVES, KISKÖRE CSÜTÖRTÖK FÜZESABONY ► PÉNTEK GYÖNGYÖS SZOMBAT HATVAN, tŐRINCi Az oldalt készítette: Suha Péter, Juhász Marianna és Faragó Zoltán Cím: 3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 8. Tel.: 37/500-053 e-mail: peter.suhai'fí axelspringer.hu Jövőre oktatási centrumot építenének pályázatok Csak az útfelújítás után készül el a múltat őrző falumúzeum Feleségestül ünnepeltek az önkéntes polgárőrök Kodály tisztelete, „Édesapám emlékére” sorozat Moldvai, bukovinai, cseremisz dalokkal zárult a jubileumi év Gyöngyös új rendőrkapitánya, dr. Lóczi Zsolt is részt vett a városi polgárőrök szombati évzáró összejövetelén. Fontosnak ítélte az önkéntesek közreműködését, s ígéretet tett rá, hogy- bár a rendőrség jelenleg kevés emberrel látja el a feladatát- továbbra is mindenben segíti a polgárőrök fontos és értékes munkáját. Balázs Ernő, az önkormányzat kulturális és idegenforgalmi bizottságának elnöke arra emlékeztetett: Gyöngyös anyagi erejéhez mérten mindig készségesen támogatta a polgárőrséget, akik immár a mezőőri feladatokat is ellátják. Ez utóbbi - mint Huszár Andrástól, a polgárőrök vezetőjétől megtudtuk - igen megnövelte a szolgálatban töltött órák számát, hiszen idén eddig több mint 7550 órát járőröztek, s eközben 400 ezer kilométert autóztak. Részben saját kocsikkal, részben a szolgálati gépjárművel. Az évzáró hagyományosan az Év Polgárőre kitüntetés átadására is alkalmat adott, ezúttal Czakó László örülhetett az egyik biztosítótársaság alapította díjnak. A rendezvényen több megyei és városi elismerést is átadtak, majd a hajnalig tartó mulatság következett - ezúttal családostul, ezzel ellentételezve az önkéntes szolgálatban töltött órákat. ■ F. Z. Bukovinai, moldvai, cseremisz népdalokból, mesékből, egyéb népköltészeti alkotásokból ösz- szeállított műsorral zárult a Kodály Zoltán Emlékév tiszteletére rendezett gyöngyösi hangversenysorozat. A program kitalálója, szervezője és főszereplője, Kalocsai Mária (képünkön) „Édesapám emlékére” című ösz- szeállításával várta vendégeit a városháza dísztermébe. A sorozat harmadik - befejező - része a cseremiszek énekeire és más népköltészeti szövegeire épült, Vikár László gyűjtései nyomán. Az énekeket Kalocsai Mária a tőle megszokott magas színvonalon tolmácsolta, s a mai Baskíria területén élő, alig néEgy aprócska nép ősi kultúrája a legnagyobb művészeket Is megihlette hány százezres népcsoport, a marik hagyománykincsét Weöres Sándor fordításain, illetve Kodály Zoltán - a gyűjtések ihlette - zongoradarabjain keresztül ismerhette meg még alaposabban a hallgatóság. Az esten közreműködött Holies László zongoraművész, Sebestyén István bukovinai székely mesemondó, valamint a moldvai Somos Együttes. Mind- annyiuknak köszönhetően egy tartalmas és változatos műsor kerekedett, ahol nem „csupán" a zene és a dalok, de a mondák és mesék világán keresztül is közelebb juthatott a hallgatóság a - talán nem Is annyira - távoli népek ősi kultúrájához. ■