Heves Megyei Hírlap, 2007. december (18. évfolyam, 280-303. szám)

2007-12-12 / 289. szám

4 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2007. DECEMBER 12., SZERDA PF. 23 - OLVASÓINK ÍRTÁK A mozgássérültek gondjai panasz Egerben sajnos változatlanul nehezen közlekedhetnek Egerben számos intézkedés történt a mozgássérültek érdekében, azon­ban a helyzetük változatlanul nagyon nehéz. Képünk illusztráció. Zsúfolásig megtöltöttük a termet az előadáson A Dobó Katica nyugdíjas szerve­zet és az egyik gyógyszergyár rendezésében az egri Barta- kovics Béla Művelődési Köz­pontban a csontritkulásról és az ízületi betegségekről tartott elő­adást dr. Tihanyi Ágnes reu- matológus szakorvos. Az elő­adás nagy érdeklődést váltott ki klubtagjaink és a város nyugdí­jasai körében. A rendelkezésre álló termet zsúfolásig megtöltöt­tük. A doktornő előadása után Pintérné Nagy Judit tartott ne­künk tornagyakorlatokat csont­jaink megóvása érdekében, amit közösen végeztünk a hely szű­kös volta ellenére is. A cél csont­jaink megmozgatása volt. Egész­ségünk megóvása, javítása érde­kében hasznos tudnivalókkal gazdagodva távozhattunk. ■ Zelei Ferencné Eger Kegyeletteljes megemlékezés Besenyőtelken Felemelő érzés volt Besenyőtel­ken az idei október 23-i megem­lékezésen részt venni. Köszönjük a felkészítő pedagógusoknak, Bozsik Marika és Uriné Ica ta­nárnőknek a hozzáértő, szaksze­rű felkészítését, a nyolcadikos di­ákok nagyszerű helytállását. ■ (név és cím a szerkőben) Miért kell fizetni Egerben a szűrésért? A minap - orvosi beutalóval - csontritkulás-vizsgálaton kellett volna részt vennem. Mélységes felháborodással és elkeseredve kellett tapasztalnom, hogy Eger­ben ezt a vizsgálatot a közelmúlt­ban hozott rendelkezés alapján négyezer forintért végzik. Szeret­ném tudni, miért vagyunk ennyi­re megkülönböztetve az ország más területén működő betegellá­tástól? A sorstársaim nevében is kérem, hogy szüntessék meg ezt a diszkriminatív intézkedést! ■ Mészáros Imréné Eger Érintettként ismételten kényte­len vagyok az egri mozgássérül­tek érdekében szót emelni. Mi­után 2000-ben sikerült az egri mozgássérülteket az egész or­szág előtt csalónak, tolvajnak és parkolási engedélyeket hamisí­tónak beállítani, reményked­tem, hogy valami pozitív elmoz­dulás is történik a mozgássérül­tek érdekében. Elismerem és üdvözlöm, hogy azóta számos intézkedés történt, azonban né­hány észrevételt tennék. Megértem és tudomásul ve­szem, hogy bővítették a fizető parkolóhelyeket, de már 2000. októberi beadványomban kifo­gásoltam, hogy kevés a mozgás- sérülteknek kijelölt parkolóhely. A rendelet ötven parkolóhelyen­ként legalább egy kijelölt helyet ír elő, és lehetőleg közintézmé­nyek közelében, de sajnos eszük ágában sem volt újakat kijelölni. Sem a Tigáznál, sem az APEH ügyfélfogadó irodánál, sem a Ró­zsa Károly úti ABC-áruháznál, sem a nagy Postánál, sem az Elit ortopédcipő-boltnál nem tud a mozgássérült megállni. A kije­lölt parkolóhelyeket továbbra is kigyúrt, izomagyú, egészséges fiatalok foglalják el, új nyugati csodaautójukkal, s ha szólni me­részelek nekik, örülhetek, ha nem verik ki azt a néhány foga­mat, amit még a fogorvosom meghagyott. Szerintem a közterület-fel­ügyelőknek kellene megbüntet­ni és elzavarni onnan őket, de sajnos intézkedés helyett en­gem torkolltak le: „Bármelyik üres parkolóhelyre ingyen oda­parkolhat Uram! Most mit rekla­mál?” - megjegyzéssel. Megkö­szönöm ezt a jóindulatú kegyes­séget, de jobb szeretném, ha jog­szabály engedné ezt meg, hi­szen így bármikor újra megbün­tethetnek. A Szálloda utca páros oldalát már több mint két éve felosztot­ták fizetőparkolóknak, kirakták a parkolódíjszedő automatát is. Azóta várom, hogy mikor sze­dik le a „megállni tilos” táblá­kat. Vagy talán ez egy újabb bír­ságolási lehetőség? Ez év tavaszán a Tigázhoz me­net láttam, hogy három mun­kásember cseréli a táblákat. Jót mulattam rajtuk, mivel nem csak a táblákat cserélték, ha­nem a tartóoszlopokat is, még most is látható a régi csonkja. Másnap megdöbbenve láttam, hogy egy „megállni tilos” és egy „útszűkület” jelzőtáblát helyez­tek el az érintett részen. A nyári útfelújítások kapcsán örömmel láttam, hogy rámpákat is készítenek, de sajnos renge­teg helyen még mindig nincs, és amelyeket elkészítettek, azok is használhatatlanok. Méteren­ként 8 10 centis emelkedő len­ne a megfelelő, de ezeken lehe­tetlen felmenni. Én a tervezőt, a kivitelezőt és a műszaki átvevőt beleültetném egy-egy kerekes székbe, hogy próbáljanak fel­menni rajta. Vajon sikerül-e? Ráadásul a kisebb, 2-3 lépcső­fokos rámpához korlátot sem tet­tek (például a Vörösmarty út pá­ratlan oldalán a Csiky utca köze­lében), ezért balesetveszélyes, hiszen a szék kereke oldalt le­csúszhat és felborulhat. Jobban tették volna, ha hozzá sem fog­nak, akkor az erre költött pénzt hasznosabb dologra is fordíthat­ták volna az illetékesek. ■ A nyári útfelújítások kapcsán örömmel láttam, hogy rámpákat is készítenek, de ren­geteg helyen sajnos még mindig nincs. Végezetül a számomra legfel- háborítóbb a főiskola melletti parkoló átépítése és az ott kiala­kított kapurendszer. Tessék ne­kem megmondani, kinek áll ér­dekében, hogy egyes rászoruló autóvezetőket oda ne engedje­nek be? Kinek állt érdekében, hogy ilyen drága beléptető rend­szer épüljön? Ugyanezt elérhet­ték volna egy egyszerű behajta­ni tilos tábla (kivéve célforga­lom) és egy állandó kihelyezett közterület-felügyelő alkalmával. Milyen alkotmányos jog vagy közlekedésrendészeti szabály indokolja egyes autóvezetők ilyen módon való kitiltását? Mi­lyen szempontok alapján válasz­tották ki azokat, akik bemehet­nek, és hogyan lehet erre enge­délyt kapni? Mi indokolja azt, hogy azok az autókat, amiket beengednek, visszafelé már ugyanott nem mehetnek ki? Kénytelenek az Érsek úton, a já­rókelők között lépésben körbe kiaraszolni. Felháborító és kiké­rem magamnak, hogy az én év­tizedek óta keservesen megke­resett és becsülettel megfizetett építményi és iparűzési adófo­rintjaimat ilyenekre herdálják. ■ Kiss Ferenc Eger, Tízeshonvéd u. * Szerkesztőségünk ezúton is szíve­sen ad helyet a megszólított ille­tékesek válaszának is. A Naplemente nyugdíjasklub tagjai emlékeznek a kedves társakra Október 30-án a hatvani Naple­mente nyugdíjasklub tagjai ta­lálkoztak a belvárosi temető ka­pujánál. Már a negyedik alka­lommal látogatjuk elhalt klub­társaink sírjait Ki mécsessel, ki pár szál virággal emlékezik az elhunytakra. Most is mintegy húsz fő sorakozott egy-egy sír­nál, felidézve az ott nyugvó egy- egy rá jellemző cselekedetét. Ez évben még nem volt halottunk, de az elmúlt évben sajnos soka­kat elszólított a sors. Ez az ös- szekovácsolódott - az idén húsz­éves - civilszervezet nem csak az élőkkel tart rendszeres kap­csolatot, hanem az eltávozottak­kal is. Egy-egy társunk temeté­sén klubunk kultúrcsoportja énekkel búcsúzik, egy-egy ta­gunk megemlékezik szóban is az elhunyt életét röviden felvá­zolva. Ebből a szép szokásból ha­gyományt szeretnénk teremteni, mert hiába mentek el, csak kö­zöttünk vannak emlékeinkben. Sokszor felelevenedik rendezvé­nyeinken szereplésük, szeretet- re méltó viselkedésük. Igaz a mondás: „csak az hal meg, akit elfelejtenek”. Ezt mi nem akarjuk, és folytatni szeret­nénk e szép kezdeményezést. ■ Búzás Imréné klubtag Csak névvel és címmel ellátott leveleket várunk Örvendetes, hogy az utóbbi idő­ben ismét gyakran kapunk olva­sói leveleket a lapunkban megje­lent írásokra, illetve egyéb köz­életi kérdésekkel kapcsolatosan. Ennek következménye, hogy anyagtorlódás miatt a leveleket esetenként némi késéssel tehet­jük közzé. Felhívjuk levelezőink figyel­mét, hogy lehetőleg röviden, leg­feljebb egy gépelt oldal terjede­lemben fogalmazzák meg gon­dolataikat. Az írásokat szükség esetén rövidítve és szerkesztett formában tesszük közzé. Csak a teljes névvel, címmel ellátott írá­sokat jelentetjük meg. Továbbra is várjuk írásaikat szerkesztőségünk címére: Eger, Barkóczy út 7. szám. A boríték­ra írják rá: Pf. 23. ■ Mit vétettek a kiszolgáltatott állatok, akiket szerettek? rejtély Az ebek zárt udvaron, egymással nem érintkezvén, azonos időben, azonos tünetekkel múltak ki Johnny ott ült szabályos „jó tanu­ló” pózban az udvaron, és várt minket, leendő gazdáit, azzal az őrrel, aki éppen szolgálatban volt aznap. Pórázát szeretettel tartot­ta az utolsó egyenruhás, akit a kutya a börtön falain belül látott utoljára. Johnny gyönyörű óné­metjuhász kankutya volt, első lá­tásra beleszerettünk. Elérkezett a nyugdíj, gazdát kerestek és ta­láltak neki személyünkben. Én már igaz, találkoztam vele munkám során, és mindig ámu­lattal néztem a szemébe, mert sugárzott belőle az erő és a böl­csesség. Kölyökkora óta nem élt a szabad világban, szorgalma­san dolgozott, kiképzett őrként teljesítette szolgálatát. Izgatottak voltunk, miként fo­gad el minket nyolcévi börtön­munka után, milyen lesz számá­ra a szabad élet, meg fog-e min­ket szeretni, jól fogja-e érezni magát velünk. Én azt gondolom, hogy rögtön megnyertem a tet­szését, mert hangtalanul tűrte simogatásomat. Misi közeledését már ugatás­sal fogadta, mély, öblös hangja akkor kicsit félelmetesnek tűnt, de a személyzet megnyugtatott, menjen vele egy kört az udvaron, együtt a volt gondozójával. Nem lesz semmi baj! így is történt. A kutya fantasztikus módon és gyorsan alkalmazkodott. Az első két napban még visszahúzó­dó volt, de utána! Társa - a kis keverék kutyus -, Tigris hamar megszerette, remekül eljátszot­tak együtt. A házat és a kertet „belakta”. Minden érkezésünkkor lát­szott rajta az őszin­te boldogság, ha el­mentünk valahova, csalódott ábrázattal ült a kapu mögött. Nyolc év bör­tönmunka után kinyílt előtte a világ. Mindenért hálás volt, a fé­lelmetes farkas kezesbáránnyá változott. Mély, őszinte barátság kezdődött közöttünk. Amíg egy nap... Szüretre ké­szülődtünk, és megfordult a fe­jemben, hogy elvisszük ma­gunkkal. De aztán mégse. Alig indultunk el, amikor is csengett Misi mobilja: Johnnynak habzik a szája, remeg, merevgörcs in­dult el az egész testén. Azonnal vissza­kanyarodtunk, és nagyon rosszat sej­tettünk. Johnny már nem tudott jár­ni. Irány az állatkór­ház. Johnny egyre rosszabbul lett, már a fejét sem tudta tarta­ni. Csak vártunk és vártunk, óráknak tűntek a percek. Én be­vallom, gyenge nőnek bizonyul­tam, és nem mertem sem Johnnyra nézni, sem bemenni vele a rendelőbe. De Misi mellet­te volt, és amikor kijött, csak annyit mondott: vége... A doki azt mondta, epilepszia... Akkor nem kérdőjeleztük meg a diagnózist, nem kértünk bonco­lást. Másnap reggel azonban sír­va jött a szomszéd. Kimúlt a gyö­nyörű kutyája aznap hajnalban, amikor Johnny. Ugyanazon tüne­tekkel. És jött a másik szomszéd is, az ő kedvence is távozott az élők sorából egy nappal koráb­ban. Mi ez? Kutyavész? A kutyák zárt udvaron, egy­mással nem érintkezvén, azonos időben, azonos tünetekkel múl­nak ki. Mi ez a véletlen egybe­esés? Akkor eldöntöttük, hogy ez nem lehet véletlen... Feljelentést tettünk állatkínzás miatt. Ter­mészetesen megérkezett a rend­őrségi határozat: a tettes isme­retlen. Néhány éve hasonló irtás zajlott a kertvárosban, akkortájt a Heves Megyei Hírlap is foglal­kozott az esettel, ekkor is több életerős kutya hullott el tisztá­zatlan körülmények között. Mi van a háttérben? Szemé­lyes bosszú? Betörési szándék? Állatgyűlölet? Alvászavar? Mit vétettek a kutyák, a kiszol­gáltatott állatok, akiket szerettek és gondoskodtak róluk? Mit te­gyünk? Ezek ellen az emberek el­len nem vagyunk felvértezve, mert alattomban, sunyin hajtják végre tettüket. A céljukat lassan elérik, lassan nem mernek ku­tyát tartani a környéken. Akkor mégis (ők) győztek..? ■ (név és cím a szerkesztőségben) ■ Mi van a háttér­ben? Személyes bosszú? Betöré­si szándék? n

Next

/
Thumbnails
Contents