Heves Megyei Hírlap, 2007. november (18. évfolyam, 255-279. szám)

2007-11-08 / 260. szám

2007. NOVEMBER 8., CSÜTÖRTÖK 7 KÖZÉLET JÓ TANÁCS A cipőmnek csak a felét javították meg ingyen szavatosság Olvasónk márkás sportcipőjének jobb párján három hónap után kiszakadt a varrás. Díjmentesen megjavítot­ták, de a vásárlás után több mint hat hónappal a másikat már nem. Az üzlet jogszerűen járt el - mondta Magdus Ágnes, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Közép-magyarorszá­gi Felügyeló'ségének osztály- vezetője. Másodszor, azaz a bal párral azonban már a fo­gyasztóvédelmi felügyelőség­hez irányították a vevőt. A lábbelire a fogyasztóvédel­mi törvény szerint szavatossá­gi idő jár. Ennek első hat hó­napjában a gyártónak kell bi­zonyítania, hogy a hiba nem a gyártásból származik. Az üz­let azonban aggályoskodás nélkül megjavíttatta a cipőt. A másik, a bal lábbeli meg­hibásodásának ideje azon­ban túl volt a hat hónapon. A kedves olvasót a fogyasz­tóvédelmi hatósághoz irányí­tották, és hatezer forint költ­séget említettek - ez azt je­lenti, hogy a szakértői vizs­gálat körülbelül ennyibe ke­rül. A szavatossági idő első hat hónapjának eltelte után ugyanis a vásárlónak kell bi­zonyítania: a hiba a gyártás­ból ered. A hölgyet bántja, hogy a láb­belit nem egyetlen árukánt, hanem két darabként keze­lik. Ebben sincs kivetnivaló - mondta szakértőnk. A cipő­nek az a fele hibásodott meg, amit akkor bejelentetett - most meg a másik. (Ha ugyanazzal lett volna gond, felmerülhetne a gyanú, hogy a javítás nem volt szakszerű.) Fontos tudni, hogy a vevő igazát bizonyító szakértői vizsgálat a kereskedőt jog szerint semmire sem kötele­zi, de többségük helyt ad ne­ki. Különben a békéltető tes­tület, illetve a bíróság lehet az út. KÉRJÜK, írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer.hu Várakozás a sztrájk idején a Keleti pályaudvaron. A szakszervezetek figyelmeztetnek: ha nem egyeznek meg, megismétlődhet a munkabeszüntetés. Vesztegeltek a vonatok pénzhiány Az önkormányzatok nem tolonganak a szárnyvonalakért A vasutas-szakszerveze­tek szerint a dolgozók 90 százaléka, a MÁV szerint azonban 50-60 százalé­kuk csatlakozott a teg­napi kétórás sztrájkhoz. Vég Márton-Boda Veronika Sztrájk miatt leállt az országban a vasúti közlekedés tegnap reggel hat és nyolc óra között. A munka- beszüntetést meghirdető szak- szervezetek szerint a figyelmez­tető akció sikeres volt, mert a szolgálatban lévő vasutasok 90 százaléka - mintegy öt-hatezer ember - nem dolgozott. Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Sza­bad Szakszervezete (VDSZSZ) elnöke elmondta: ha nem lesz megállapodás a gazdasági tárcá­val, akkor néhány héten belül új­ra sztrájkolni fognak. A munka- beszüntetéssel 38 vasúti szárny­vonal bezárása ellen tiltakoztak. „A vasutassztrájk alatt 556 vo­natnak kellett volna a menetrend szerint közlekednie, az előzetes adatok szerint ebből 142 járt, a többi rövidebb útvonalon ment, illetve csak a sztrájk befejezése után indult el. Az előzetes felmé­rések alapján a munkavállalók 50-60 százaléka vett,részt a sztrájkban” - mondta Kavalecz Imre. A MÁV Zrt. sajtófőnöke fel­hívta a figyelmet: a vasúti köz­lekedés ma hajnal­ra normalizálódhat. A MÁV előzetes ada­tai szerint a forgalom- irányítók közül 1774 dolgozó vette fel a munkáf?f*5502 szolgálatba vezényelt helyett. Pénztárosból 148-an dolgoztak és 359-en csatlakoztak a sztrájkhoz, míg a 651 kalauzból 435-en tartot­tak kétórás szünetet. „A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) a szerdai vasutassztrájk kapcsán ismétel­ten és nyomatékosan kijelenti, hogy a munkabeszüntetés szer­vezői tévesen és in- Fidesz: Trianon dokolatlanul hivat- óta nem csonki- koznak vélelmezett tottak ekkorát, vonalmegszüntetési - döntésekre - Rgjjölj a szaktárca. - A GKM nem en­gedhet olyan követeléseknek, amelyek a közpénzek hatékony felhasználása, a pazarlást felszá­moló, utasbarát menetrend ki­alakítása érdekében felvetett ja­Kukázhatnak a figyelmetlen utasok A máv start zrt. nem csupán a bliccelőknek üzent hadat a hétfő óta tartó fokozott jegyel­lenőrzéssel, hanem a becsüle­tes, de tájékozatlan utasok­nak is. Azt ugyanis, hogy a menetjegyeket nemcsak a vo­natokon, hanem a vasútállo­mások teljes területén kérhe­tik az ellenőrök, a társaság sehol sem tünteti fél. így azo­kon az állomásokon, ahol pe­ronzár működik, az ellenőrök visszaküldhetik a jegyüket a vonaton kidobó utasokat, mondván: keressék ki a bilé- tát a szemétből, ellenkező esetben megbüntethetik őket. BALOG H-FAZEKAS ANITA, a MÁV Start Zrt. szóvivője la­punknak elmondta: szerintük mindenki számára kézenfek­vő, hogy a jegyeket a vonatról történő leszállás után is meg kell őrizni. Ezért külön tájé­koztatásra már nincs szükség. vaslatának újragondolását nem szakmai érvek mentén, hanem téves információkra alapozva kezdeményezik” - olvasható a tárca közleményében. Bár a jelentkezési határidő teg­nap lejárt, nem lehet tudni, hány önkormányzat venné át az állam­tól a megszüntetésre ítélt vasúti mellékvonalak valamelyikének ÜSgflîwtését A gazdasági tárca illetáÜse kedden öt ilyen szán­déknyilatkozatról számolt be, szerdán pedig azt mondták, hogy csak ma, a végleges adatokat je­lentik be. Az SZDSZ-es Kóka Já­nos által vezetett GKM úgy szá­mol, hogy 4-6 milliárd forintot takaríthat meg a 38 mellékvonal megszüntetésével, vagyis egy vo­nallal átlagosan 100-150 milliót. Egy dolog biztos: a szaktárca nem hajlandó a párhuzamosan veszte­ségesen közlekedő vasúti és köz­úti közlekedést is finanszírozni. Utoljára Trianon miatt cson­koltak ekkorát a vasúti közleke­désen - fogalmazott Fónagy Já­nos. A Fidesz szakpolitikusa hoz­zátette: a történelmileg kialakult városok képtelenek elvezetni a megnövekedett gépjárműforgal­mat, és a gyorsforgalmi utak sem bírják helyettesíteni a vasutat. HÍRSÁV Nő a gazdasági bűncselekmények száma a magyar cégek 62 százalé­ka vált súlyos gazdasági bűncselekmény áldozatává az elmúlt két évben a Price- waterhouseCoopers megbí­zásából készült felmérés szerint. A pórul járt cégek száma két év alatt két és fél­szeresére nőtt. Pert vesztett egy kórház egy halottcsere miatt EGY HÁROM ÉVVEL EZELŐTTI halottcsere miatt több millió forint kártérítést kell fizet­nie a dél-pesti Jahn Ferenc Kórháznak kegyeletsértés miatt a Fővárosi Bíróság jog­erős ítélete szerint. A kórház patológiai osztályán valaki a boncolás után három el­hunyt azonosító céduláját összecserélte, de sem a rendőrség, sem a kórház vizsgálata nem derítette ki, hogy ki hibázott. A vártnál nagyobb az államháztartás hiánya októberben a prognózishoz képest valamivel nagyobb lett az államháztartás hiá­nya. Az első tízhavi hiány a GDP 4,7 százalékát érte el. A hiány azért lett a várt­nál nagyobb, mert a novem­ber eleji munkaszüneti na­pok miatt az intézmények többsége október végén in­dította el a bérfizetéseket. Fidesz: 18 ezer forinttal többet adózunk jövőre egy átlagos, bruttó 160-180 ezer forintos fizetéssel ren­delkező adófizető adóterhe 18 ezer forinttal emelkedik, miután a koalíciós pártok nem változtattak a 18 száza­lékos személyi jövedelemadó sávhatárán - közölte Varga Mihály, a Fidesz alelnöke. Varga bírálta az adótörvényt Csökken a lelkesedés a népszavazás iránt felmérés A referendum lejáratásától tartanak a megkérdezettek Legalább nyolc halott a finnországi vérfürdőben A magyar politikai elit le fogja já­ratni a népszavazás intézményét - véli a Medián legújabb felmé­résében megkérdezettek többsé­ge. Tíz megkérdezett közül né­gyen azt mondták, a népszava­zás jó dolog, de úgy érzik, a kez­deményezők nevetségessé teszik azzal, hogy szinte hétről hétre új kérdéseket javasolnak. A Medián szerdán - a Fidesz népszavazási kampánynyitányának napján - bemutatott, október közepén fel­vett tanulmánya szerint a részvé­teli kedv is csökken. Év eleje óta ingadozik a nép- szavazási kedv. Januárban még csak tízből négyen mondták, hogy biztosan elmennének, ez tízből ötre nőtt azt követően, hogy az Országos Választási Bi­zottság zöld utat adott a Fidesz három kérdésének, ám október­re újra kevesebben lettek a „biz­tos népszavazók”. Egy most tar­tandó népszavazás esetén ez két­ségessé tenné a szavazás érvé­nyességét. Az ellenzéki szava­zók nagyobb arányban mond­ták, hogy biztosan elmennek voksolni, és elsősorban szerin­tük jó, ha minél több kérdésben dönthetnek. A kérdésjavaslatok közül a ve­zető politikusok kezdeményezé­sei az ismertebbek: tíz emberből nyolc említette, hogy hallott a Fi­desz, négy pedig, hogy értesült Gyurcsány Ferenc népszavazási indítványáról. ■ SZ. B. Részvételi szándék egy eheti népszavazáson m sas ■ m □ biztosan nem biztos, de valószínűleg biztosan nem tudja elmenne valószínűleg nem menne el nem menne szavazni elmenne el szavazni FORRÁS: WWW.MEDJAN.HU EUROPRÉSS-URAHKA Legalább nyolc halottja és tucat­nyi sérültje van a tegnap délelőt­ti finnországi vérfürdőnek, ame­lyet egy felfegyverzett 18 éves fiatalember rendezett a főváros­tól 50 kilométerre fekvő Tuusula közép­iskolájában. Az áldo­zatok között van az iskola igazgatója, egy középkorú nő is, a többiek mind a gimnázium ta­nulói voltak. Rendőrségi jelentés szerint az ámokfutó a letartóztatása előtt önmaga ellen fordította fegyve­rét, lapzártánk idején kórházban ápolták, állapota válságos volt. A fiú lapértesülések szerint az iskola végzős diákja volt, de más Soha nem tör­tént még iskolai lövöldözés az országban. információk helybéli tanulókra hivatkozva állítják, hogy nem az intézményben tanult. Néhány órával a támadás előtt egy internetes videomeg- osztóra a fiú Sturm- geist 89 névvel fel­tett egy felvételt, amelyen fegyverrel a kezében figyel­meztet az iskola el­leni támadására. Fekete pólóján az „emberiesség túl van értékel­ve” felirat látható. Egyes hírek szerint a fiú Sztálint és Hitlert tekintette példaképének. Ha­sonló támadás még nem történt Finnországban, a finn minisz­terelnök is súlyos tragédiának nevezte a történteket. ■

Next

/
Thumbnails
Contents