Heves Megyei Hírlap, 2007. november (18. évfolyam, 255-279. szám)
2007-11-02 / 255. szám
2007. NOVEMBER 2., PENTEK - HEVES MEGYEI HÍRLAP GYÖNGYÖS ES KÖRZETE \ i 5 Megengednék a bontást is, feltételekkel és kártérítéssel A gyöngyösi Széchenyi út 1. szám alatti épület - amint azt akkor megírtuk - tavaly haszálhatatlanná vált, ezért az ÁNTSZ-t is ki kellett belőle költöztetni. A ház tulajdonosa - erről Hiesz György polgármester tájékoztatott - a bontást fontolgatja, s ehhez kérte az önkormányzat hozzájárulását. A város döntött, s nem zárkózott el a kérés elől, ám bizonyos feltételekhez kötné az engedély kiadását.- A mostani tulajdonos úgy vette meg az épületet, hogy abban az ÁNTSZ-nek ingyenes használati joga volt - emlékeztetett a polgármester. Utalt arra is: az épület „megrogyása” után az önkormányzatnak kellett ideiglenes megoldást találnia a tiszti- orvosi szolgálat elhelyezésére. Ez az ideiglenesség máig tart, a kórház területén dolgozik a gyöngyösi szolgálat. A végleges elhelyezéshez nyilvánvalóan pénz kellene, ezért a város kártérítést kérne. Ha sikerül megegyezésre jutni, akkor természetesen a Széchenyi úti épület is „mentesül” az ingyenes használati jogból eredő kötelezettségektől, a vállalkozó szabadabban rendelkezhet fölötte. Hogy a bontás megtörténhet-e, az egyébként nemcsak a városon, hanem a műemléki hatóságon is múlik - tudatta végül a polgármester. ■ A stratégia kész, így csak döntésre vár a közösség Elkészült a Dél-Mátra közösség stratégiai elképzelése. Eszerint a gyöngyösi kistérség valameny- nyi községét magában foglaló „szövetség” a gazdaság fejlődését, az élhető környezet kialakítását, s a hagyományok megőrzését tartaná a legfőbb vidékfejlesztési teendőjének. Gyurkó Béla, a közösség képviselője elmondta: ha elfogadják a regisztrációjukat, hozzáláthatnak a tervek kidolgozásához. Csak jövő év elején dől el, meg- alakíthatják-e a LEADER-akció- csoportot. Az eredményes munkához hozzájárult a helységek együttműködése, példaértékű összefogása. ■ Furcsa ügy. Az utcakép változatlan maradt, de a forgalmi rend átalakult. Nem csak a megszokásból autózókat csapja be a helyzet. Megtévesztőek-e a táblák? parkolás Ismét megváltozhat a zsákutca forgalmi rendje Sokaknak okoz bosszúságot a gyöngyösi Dr. Puky Árpád utca forgalmi rendje. Több autóst is megbüntettek, de nem biztos, hogy jogszerűen. Juhász Marianna A gyöngyösi Fő téri beléptető rendszer üzembe állításával zsákutcává vált a városháza melletti Dr. Puky Árpád utca. Ám azt, hogy a keskeny útnak csak a jobb szélén lehet parkolni, az autósok szerint nem megfelelően jelzik a közlekedési táblák. Ráadásul az is megtévesztő, hogy a bal oldalon még mindig ott vannak a mintegy tíz autó parkolására felfestett útburkolati jelek.- Néhány napja a városháza mellett parkoltam, s feltűnt, hogy a bal oldalon sok szabad hely van, de nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget. Arra nem is gondoltam, hogy ott tilos várakozni - elevenítette fel a történteket az abasári V. Istvánné. - Ügyintézés miatt sietnem kellett, ezért gyorsan megvettem a parkolójegyet, és már mentem is. Mikor visszaértem az autómhoz, akkor láttam, hogy 3000 forintra megbüntettek. Reklamáltam is a közterület-felügyelőnél. Ő azt mondta, hogy hiába érvényes még a parkolójegyem, tilosban várakoztam. Mint olvasóink jelzéseiből kiderült, az eset nem egyedi. Sokakat megtévesztett, hogy a bal oldalra vonatkozó megállni tilos tábla a parkolóórától nagyon messze, és az autósok által nem minden esetben figyelt bal oldalon található. A menetirány szerinti jobb oldalon ugyanis csak a zsákutca és a fizetős parkolót jelző tábla látható. Szilágyi Attila, az önkormányzat városüzemeltetési igazgatója elismerte, hogy valóban zavaró a jelenlegi forgalomtervezés, de meg kellett szüntetniük az egyik oldali parkolósávot a kétirányú forgalom miatt.- Mostanra bebizonyosodott, hogy a jelenlegi forgalomszabályozás nem a legmegfelelőbb a Dr. Az lenne a legjobb, ha a régi rend visszaállna, ismét egyirányú lenne az utca. Puky Árpád utcában. Éppen ezért jövő kedden a településfejlesztési és környezetvédelmi bizottság feladata lesz megtárgyalni, hogy a jelenlegi öt tervezet alapján melyiket támogatja az utca forgalmi rendjének átalakításával kapcsolatban mondta a városüzemeltetési igazgató. - Az lenne a legjobb, ha a régi rend vissza- állna, ám ehhez a kiléptető kaput át kellene helyezni a Fő tér irányába. Ennek a kivitelezése minden bizonnyal hónapokat vesz majd igénybe az újratervezések miatt. Az igazgató azt, hogy a parkolók felfestése megmaradt, azzal magyarázta, hogy már úgyis megkoptak. Ahhoz pedig, À ' g , hogy teljesen el- Æ f f tűnjenek, le kel- Aw»... lett volna maratHa szükséges, felülvizsgálják a hibát szilágyi ATTILA szerint a jobb oldalon is volt megállni tilos tábla, de vélhetően ellopták. Ám ha így is van, hetek óta nem pótolta az önkormányzat A városüzemeltetési igazgató szerint azok, akik érvényes parkolójeggyel rendelkeztek és tanúval igazolják, hogy a jelzőtábla nem volt a jobb oldalon, amikor megbüntették őket, esetleg a bírság befizetése alól is mentességet kaphatnak. ni vagy egy vékony aszfaltréteggel kellett volna bevonni az utat. Ézek pedig jelentős költségbe kerültek volna. Simon Lajos, a Magyar Közút Kht. Heves Megyei Igazgatóságának osztályvezetője szerint az utat kezelő önkormányzat valóban félreérthető forgalmi rendet áhított fel. Ugyanis a szabály szerint a menetirány szerinti jobb oldalra is ki kell tenni a jelzőtáblákat, hogy a közlekedők figyelmét felhívják a szabályok betartására. Az is igaz, hogy jelenleg nincs olyan jelzőtábla, amely egy adott forgalmi irányban a jobb oldalra elhelyezve azt mutatja, hogy az ellenkező oldalon tilos a megállás. Ennek ellenére a bal oldali jelzőtábláknak van tilalmuk, bár a helyzet nagyon egyedi, és javasolt felülvizsgálni a kihelyezett táblák pozicionálását, azaz a jelenlegi térbeli helyzetüket, hatályukat is.- Az utca forgalomtechnikai megoldása azért is hiányos, mert a megszűnt parkolókban, azaz ahol a megállási-várakozást tiltják, ott a parkolást a továbbiakban meg kell akadályozni. Nem jelzik egyértelmű burkolatjel-felfestéssel, illetve egyedi kiegészítő táblák kihelyezésével. Ha ezt megtették volna, tábla sem kellett volna a bal oldalra - vélekedett a szakember. HIRSAV Művészeti hetek, fotók és festmények domoszló A hétfőn kezdődő Domoszlói Művészeti Hetek kiállítás-sorozatán helyi és környékbeü művészek alkotásait lehet megtekinteni a művelődési házban. Először Leviczky Gergő természetfotóit, majd 19-étől Molnár László gyöngyöspatai festőművész képeit nézhetik meg az érdeklődők. Márton-napi hagyományőrzés mátraszentimre Vasárnap 10 órától rendezi meg a mát- raszentimrei Kemencés Csárda udvarán az első Szent Márton-napi vigasságokat a Mátra Jövője Türisz- tikai Egyesület. A rendezvényhez túra is kapcsolódik, ahol minden résztvevő ajándékot kap. A vigasság ideje alatt környékbeli borokat és ételkülönlegességeket is kóstolhatnak a látogatók, akiket számtalan műsor is vár. Újbor ünnepe kecskesajttal nagyréde Holnap kezdődik a kétnapos újborünnep Nagy- rédén. Az italokat a Nagy- rédei Környezetvédők és Hagyományőrzők Egyesületének irodájában 17 órától borkóstolóval egybekötve Spi- sák István sommelier mutatja be. Vasárnap egész nap termelői ó- és újborok kóstolójával, kecskesajttal és sajtkülönlegességekkel, kézműves-foglalkozásokkal várják az érdeklődőket, a kecskefarmon az öreghegyi pincesoron és a többi pincékben. Körzeti oldalaink heti menetrendje HÉTFŐ EGER KEDD PÉTERVÁSÁRA SZERDA HEVES, KISKÖRE CSÜTÖRTÖK FÜZESABONY ► PÉNTEK GYÖNGYÖS SZOMBAT HATVAN, LŐRINCI Az oldalt készítette: Suha Péter, Juhász Marianna és Luzsi Attila Cím: 3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 8. Tel.: 37/500-053 e-mail: peter.suha/« axelspringer.hu Egyik fele jó, a másik meg egyenesen kiváló vizitben A hegyközség borlátója két pincében is vizsgálódott, s elégedetten távozott A borban bizony benne van a nóta, csak ki kell tudni csalogatni belőle - ez lett a Vécs-Kisnánai hegyközség borlátójának sommás véleménye a két pincében tett látogatásról. Hliva Mihály, az idei borlátó Koklács Sándor vécsi és Koncsos Sándor kisnánai pincéjében vizsgálódott, eleget téve a megbízatásával járó felelősségteljes feladatnak.- A higiéniát rendben lévőnek találtam, a borok egy részét jónak ítéltem. A másik részét kiválónak - összegezte tapasztalatait az ünnepi díszben vizitáló borlátó, aki egyben a szlovák kisebbségi önkormányzat elnöke. A Koklács-pincében a házigazdával arról beszélgettünk: a reduktív, Benne van. A nóta, biz' isten, ott lapul a pohárban. Csak előbb egy kis szakmai elemzés kötelező, Koklács Sándor kínálja a borlátót. vagyis oxigén jelenléte nélkül érlelt borok mellett egyre inkább visszanyerik helyüket - és piacukat - a hagyományos oxidativ borok. Koklács Sándor érdekességként megemlítette: egyre több a borkedvelő, borhoz értő hölgy, s meglepő módon inkább ők kedvelik a fentebb említett testesebb nedűket. Érzékenyebbek a finomságokra, a savakra, az „elnyújtott zamatokra”. Koncsos Sándor kisnánai pincéjében aztán mégis asztalra kerültek reduktív borok is, például az idei Müller-Thurgau, amiről megtudhattuk: lánykori nevén Egyre több a borkedvelő, bor hoz értő hölgy, akik érzékenyebbek a finomságokra. Rizlingszilvániként ismertük évtizedek óta.- Furcsa évjárat volt az idei, a tőkék nem láttak havat, aztán korán fakadtak a rügyek, később fagy, majd jég is bántotta az ültetvényeket. Egyik-másik megsínylette, míg mások rekordtermést hoztak - tájékoztatta magas rangú vendégét Koncsos Sándor. S hogy mivé lett a betakarított szőlő? Azt hosszan vizsgálták, jóféle adomázás közepette. Hogy a nóta végül „ki- bújt-e” a mátrai borokból, azt sajnos nem tudtuk kivárni. A lapzárta miatt. ■ Ünnep előtt is sok donor ment el vért adni Véradónapokat tartottak Gyöngyösön a Kolping Házban, ahol hétfőn és kedden várták a donorokat. A két nap alatt 212 ember jelentkezett, s 14-en első véradók voltak. Aranyi Attiláné, a Vöröskereszt gyöngyösi területi véradásszervezője elégedett az eredménnyel, mert mint mondta: pozitívumnak számít, hogy az ünnepi készülődés ellenére üyen sokan megjelentek. Majd hozzátette: örömmel tapasztalták, hogy csak olyanok mentek el vért adni, akik megfeleltek az egészségügyi feltételeknek, csupán 9 donorról derült ki, hogy alacsony vörösvértest-szintjük miatt nem adhattak vért. ■