Heves Megyei Hírlap, 2007. november (18. évfolyam, 255-279. szám)

2007-11-30 / 279. szám

6 PF. 23 - OLVASÓINK ÍRTÁK HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2007. NOVEMBER 30., PÉNTEK Számos szakrendelés távolabb került a lakóhelytől. Kiváló orvosok távoztak a megyéből - állítja egyik olvasónk. Képünk illusztráció. Most az egészségünk a tét vélemény A kisemberek véleményét is meghallgathatták volna Életeket mentett tudásával, emberségével a kiváló főorvos Az embereknek nem kellene meghalniuk soha. A közelmúlt­ban egy olyan férfi távozott közü­lünk, akire ez többszörösen igaz, hiszen annyi mindent tett ér­tünk. Dr. Kissík Imre főorvos úr néhány évvel ezelőtt megmen­tette az egészségemet szakmai tudásával és emberségével. Nem tett különbséget betegei között, neki csak a gyógyulásuk számí­tott. A beteg mögött az embert is látta. Kívánok neki örök nyugo­dalmat és békét. ■ Bíró István Eger (dm a szerkőben) Szalaparti köszönet a támogatóknak Az egri Szalaparti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény dolgozói és tanulói nevében köszönetét mondunk mindazoknak a segítőkész em­bereknek, akik támogatást nyúj­tottak az intézményünk alapítá­sának 100. évfordulója alkalmá­ból rendezett ünnepséghez. To­vábbi munkájukhoz sok sikert kívánunk. ■ Szabó Istvánné igazgató Levelezőink figyelmébe ajánljuk Örvendetes, hogy az utóbbi idő­ben ismét gyakran kapunk olva­sói leveleket Ennek következmé­nye, hogy anyagtorlódás miatt a leveleket esetenként némi késés­sel tehetjük közzé. Felhívjuk levelezőink figyel­mét, hogy lehetőleg röviden, max. egy gépelt oldal terjedelemben fo­galmazzák meg gondolataikat. Az írásokat szükség esetén rövi­dítve és szerkesztett formában tesszük közzé. A közölt levelek tartalmával szerkesztőségünk nem feltétlenül ért egyet, azokért felelősséget nem vállal. Csak a tel­jes névvel, címmel ellátott íráso­kat jelentetjük meg. Továbbra is várjuk írásaikat szerkesztőségünk címére: Eger, Barkóczy út 7. szám. ■ A Heves Megyei Hírlap ez év ok­tóber 17-én közreadott egy cik­ket arról, hogy három megye - benne Heves is - az egészség- biztosítók számára nem lesz eléggé vonzó. E cikk keretében utalnak arra, hogy Horváth Ág­nes miniszter miként számolt be az Országgyűlés egészségügyi bizottsága előtt. E napon tárgyal­ta a kormány az egészségügyi biztosítás koncepcióját. Egy he­lyen olvastam, hogy a tervezett koncepciót (50 oldal) feltették az internetre. Mindezek mutatják, hogy ismét elmaradt a lényeg: hogy valóságos társadalmi vitá­ra bocsátsák az embereket érin­tő, rájuk ható, életüket, egészsé­güket befolyásoló lépéseket. Tudomásul kellene venni, hogy internettel az állampolgár­ok csak kis hányada (30 száza­léka) rendelkezik. De nem csak olvasnia kellene az érintettek­nek, hanem lehetővé tenni a vé­leménynyilvánítást. Miért kell tűrnünk, hogy a fejünk felett vi­tatkozó politikusok áldozatai le­gyünk? Talán a kisemberek nem tudnának jó tanáccsal szolgálni? Részemről csak néhány kérdést tennék közzé: beléphetnék-e majd, mint Heves megyei lakó, egy budapesti biztosítóhoz, ha ott jobb az ellátás? Hevesiként bejuthatok-e más megyében vagy Budapesten működő, speci­ális szolgáltatást nyújtó intézmény­be? (gerincgyógyá­szat, idegsebészet, diagnosztika stb.) A háziorvosomnak jo­ga lesz-e beutalni más megye szakor­vosához? Heves megyében ho­gyan válogathatok majd a kór­házi és szakrendelői ellátások között, amikor már egy kézben van a hatvani és a gyöngyösi in­tézmény, és várhatóan az egri is oda kerül. Milyen garanciák lesznek arra, hogy a kispénzű emberek ugyanolyan szolgálta­tást kapnak, mint azok, akik pénzt adnak az egészségügyi al­kalmazottaknak? Csak néhány epizódot emlí­tek, ami megkeseríti az életün­ket, és akadályozza a gyógyulást. Hatvanban megszűnt a hétvégi fogászati ügyelet (nem szűnt meg - a szerk.). Megszűntek a fájdalom-ambulanciák. Számos szakrendelés távolabb került a lakóhelytől. Kiváló orvosok eltá­voztak a megyéből. Majdnem minden szakrendelésre házior­vosi beutaló kell. Ez dupla vizit­díj és dupla időrá­fordítás. Vannak, akik „rémisztőnek” tartják, hogy lecsök­kent az orvoshoz fordulók száma. Ar­ról keveset hallot­tam, hogy mi ennek az oka, és mi lesz a következmé­nye. Az oka egyszerű: nem aka­runk többszörös vizitdíjat fizet­ni. A háziorvosi ellátás is silá­nyabb: lecsökkent a szaksze­mélyzet létszáma, jelentősen nőtt az orvosok adminisztratív terhe, megszűntek bizonyos ke­zelések, mivel nem kapnak rá támogatást. Betört az egészség- ügyi intézményekbe a rosszin­dulatú politikai agresszió (dur­va hangú plakátok, hirdetmé­nyek). A fenntartók személyes utasításokat adnak az intézmé­nyek vezetőinek. Vannak olyan olcsóbb gyógyszerek, amelyeket február óta nem lehet kapni, de az orvost kötelezik annak felírá­sára. A gyógyszerárak csökken­tését fennhangon bejelentik, de arról megfeledkeznek, amelyek árát emelik. Egy fontos szív- gyógyszer támogatását meg­szüntették. Ha szakorvos enge­délyezi, úgy továbbra is támo­gatott, de oda beutaló kell, és majd két hónap múlva fogad a szakorvos. Bizonyos műtétekre éveket kell várni. Annak idején Molnár Lajos miniszter a vizitdíj bevezetése indoklásaként többször hivatko­zott arra, hogy így megszűnik a hálapénz. Hogy ezt megálmodta vagy kitalálta, nem tudom, de ez idáig ennek jelét sem látom, csak hangzatos kijelentéseket hallok. Az én konkrét tapaszta­latom: a kórházi napidíj mellett a személyzet és az orvosok is el­várják a hálapénzt. Ha végigmérem a tizenegy év óta vezetett anyagi kiadásaink pontos nyilvántartását, úgy meg­állapíthatom, hogy az elmúlt év­ben sokkal többe került az egész­ségügyi ellátásunk, mint koráb­ban bármikor. ■ (név és dm a szerkőben) Szilágyisok négynapos lengyelországi szép kalandja Mi, a Szilágyi Erzsébet Gimnázi­um csapata nyertük meg az „Együtt Európában - Ki tud töb­bet Lengyelországról?” vetélke­dőt, amelyet a Heves Megyei Ön- kormányzat Europe Direct Infor­mációs Pontja és a Lengyel Ki­sebbségi Önkormányzat szerve­zett, és ezért november 2-5. kö­zött tartalmas négy napot tölt­hettünk el Lengyelországban. A verseny után, mely október 27- én volt, megtudtuk, hogy alig egy hét múlva indulunk is. Izga­tottan vártuk az utazást, mely sok szép élménnyel kecsegtetett. Péntek reggel 6-kor indultunk, majd a Szlovákiában tartott pi­henő után újabb négyórás út kö­vetkezett, végül megérkeztünk Przemyslbe, ahol egy kellemes, felejthetetlen estét töltöttünk vendéglátóinkkal. Másnap nappali fényben is megcsodálhattuk a várost és ne­vezetességeit: a pipa- és harang­múzeumot, a helytörténeti mú­zeumot, a különböző stílusok­ban épült templomokat, a csodá­latos tereket, szobrokat, emlék­műveket, valamint a nagy hírű Przemysl-erőd szerény maradvá­nyait. Délután a temetőben mé­csest gyújtottunk a világháború­ban ott elesett magyar katonák emlékére. Ezután a közeli bobpályán töl­töttünk el néhány kellemes órát, majd a délután többi részében egy vidéki középiskola tanulói­val ismerkedhettünk össze, akikkel a nyelvi akadályokat át­hidalva jól elbeszélgettünk. Va­sárnap megcsodálhattuk Kra- siczyn kastélyát, melyet gyönyö­rűen felújítottak az utóbbi idő­ben. Megnéztük a kínzókamrát, az izgalmas titkos átjárót, és sé­tát tettünk a kastélykertben, ahol a szerelem fáját háromszor körbejárva kívánhattunk is. Frissen szerzett élményeink­ről egy finom sütemény mellett beszélgettünk a ma már szállo­daként is működő kastély étter­mében. Délután kulturális prog­ramot szerveztek nekünk, ahol megismerhettük a lengyelek kü­lönös szórakozási szokásait. Hét­főre maradt az ajándékvásárlás és a hazautazás. A négy nap csodálatosan telt, és már nagyon várjuk a tavasz- szal ideutazó lengyel diákokat, hiszen nálunk is lesz egy vetél­kedő Egerben. ■ (a szerencsés csapat tagjai) ■ Milyen garanci­ák lesznek arra, hogy a kispénzű emberek megfe­lelő szolgálta­tást kapnak? Az IBM csapatába keresünk informatikai érdeklődésű munkatársakat. Elvárások- Középfokú végzettség, alapszintű IT tudás- Kommunikációs szintű angol nyelvtudás- Több műszakos munkarend vállalása Juttatások:- Étkezési, utazási és sportolási támogatás- Képzési és karrierlehetőség A munkavégzés helye: Székesfehérvár Távol van a lakhelyedtől? Gondot jelentene az utazás? A székesfehérván letelepedés anyagi támogatással segítjük. Hogyan kerülhetsz a csapatba: Küldj egy magyar és egy angol nyelvű önéletrajzot a cv@pannorr| ob.hu címre a refszám (1537) megjelölésével Bővebb információ: 06-40-343-343 (Nyilvántartási szám:4376-4/2003) (208763-239380) A CIB Bank Zrt. VÁLLALATI KAPCSOLATTARTÓ ASSZISZTENS munkatársat keres Gyöngyösi fiókjába. Feladatok: *♦ A vállalati kapcsolattartók munkájának segítése, így elsősorban:- közreműködés a vállalati ügyfelek hitel előterjesztéseinek elkészítésében,- közreműködés ajánlatok készítésében,- szerződések előkészítése, szerződéskötés koordinálása,- közreműködés a belső és a külső adat­szolgáltatások elkészítésében. Elvárások:-» felsőfokú szakirányú végzettség (gazdasági, pénzügyi), legalább középfokú angolnyelv-tudás,-* felhasználói színtű számítógépes ismeret, jó kommunikációs és kapcsolatteremtő készség. Előnyt jelölt-* vállalati hitelezésben vagy vállalati pénzügyek területén szerzett gyakorlat. Ha hirdetésünk felkeltette érdeklődését ás szívesen csatlakozna a CIB Bank Zrt csapatához, kérjük, küldje el jelentkezését a 3200 Gyöngyös, Szent Bertalan u. 1. címre vagy jelentkezzen honlapunkon, a www.cib.hu karrieroldalán, a fenti hirdetésre. www.cib.hu CIB, az Intasa Sanpaoio bankcsoport tagja

Next

/
Thumbnails
Contents