Heves Megyei Hírlap, 2007. november (18. évfolyam, 255-279. szám)

2007-11-13 / 264. szám

13 2007. NOVEMBER 13., KEDD - HEVES MEGYEI HÍRLAP SPORTTÜKÖR A szépség kevés az üdvösséghez visszapillantó Nehéz talajon még jobban gyümölcsözik az akarat és a harcosság A 13. forduló első játék­napján még csak sarat ta­postak a játékosok, a va­sárnapi mérkőzéseken azonban már havas pá­lyán is csúszkálhattak a küzdő felek. Megpróbál­tak persze focizni is. Fesztbaum Béla labdarúgás Az NB III-as Mátra- csoportban szereplő csapataink számára már a közeledő telet je­lentette a hózáporos időjárás, Gyöngyösön szerencsére végül némi melegség is érződött az eredmény nyomán. Nem játszott ugyan jól a GYAK, de becsülettel küzdött a siker érdekében. Vál­jék dicséretére az akarás Majzik Zoltán edző együttesének, ami elég volt a Dunakeszi ellen. Az Egri FC-nek nehezebb feladat ju­tott hasonló időben, de sokáig úgy tűnt, hogy lesz értelme a túrái kirándulásnak. Hiába ját­szott azonban mezőnyben jól és | főleg szervezetten Horváth Ta- =? más legénysége, a labdarúgás f nem látványsport, a szépet nem J díjazzák. A gólokat a célratörőb- £ ben és harcosabban futballozó hazaiak szerezték. A szünet előtt A makiáriak tapasztalt edzője, Kató Mihály heteken át töprengett azon, hogy mitévő legyen, aztán az akarás segített a Gyöngyöshalász ellen öt perc alatt kétszer zördül az eg­ri háló, a végéhez közeledve két perc alatt szintén duplázott a lis­tavezető. Csak szépségtapasz volt a 11-es értékesítése az egriek ré­széről, így maradt az értetlenség, a bánat és a gond. A megyei I. osz­tályban a dobogósok hozták a várt győzel­meket. Az éllovas Felsőtárkány ugyan adós maradt néhány gól­helyzet kihasználásával, a Heves­sel szemben pedig lelkes volt az Atkár, ám a tudáskülönbség vala­hogy mégis érvényesült. Eltérő módon ítélték meg az edzők a Kisköre-Pétervására találkozót, így nehéz eldönteni, hogy melyik csapat játszott jobban. A vendé­gek azon túl úgy gondolják, hogy a Szolnok megyéből érkezett já­tékvezető enyhén szólva sem a javukra fújta a sípot. A Makiár, mint például a Gyöngyös, ugyan­csak küzdött és hajtott, ezzel együtt nagy meglepetés, hogy öt­tel válaszolt a vendégek vezető góljára. Ami pedig a szépséget il­leti, Szabó Gyula edző szerint is elmúltak azok az idők, amikor több örömben volt részük. Kissé váratlannak mondható az FC Hatvan füzesabonyi győ­zelme, noha a munkának mindig lesz gyümölcse. Márpedig Hat­vanban nagy energiát fektetnek az utánpótlás nevelésébe. A Nagyréde Egerszalókon fordított az álláson, és az érté­kes három ponttal feljebb tornázta ma­gát a tabellán. Úgy tűnik, kezd helyére billenni Nagy Gábor edző csapata. Ezzel szemben a Bélapátfalva őszi leggyengébb tel­jesítményét produkálva első dön­tetlenjét játszotta, amiben volt persze érdeme a Novajnak is, mert feltétlen küzdött. Nem tud­ták döntésre vinni a dolgot Visontán sem. A verpelétiek csa­lódtak, mert létszámfölényüket képtelenek voltak gólra váltani. Amire visszapillantottunk NB III. Mátra-csoport Gyönaösi AK - Dunakeszi 2-1 Túra - Egri FC 4-1 Megyel 1. osztály Felsőtárkány - Besenyőtelek 3-1 Atkár .-Heves 2-4 Kisköre - Péretvására 1-2 Makiár - Qyőnftöshalász 5-1 Egerszatók - Nagyréde 2-3 Füzesabony - FC Hatvan 0-1 Bélapátfalva - Novai 0-0 Visonta - Verpelét 2-2 ■ Csak két ven­déglátó szerzett örömet a megyei I. osztályban. Telt ház várja Füzesabonyban az EHF-kupában remeklő Cornexit kézilabda Vasárnap a női EHF- kupában a 2006/2007-es Bajno­kok Ligája-sorozat negyeddöntő­sét, a dán Aalborg DH együttesét búcsúztatta a Cornexi-Alcoa- Auto Bahn, amely így bejutott a legjobb 16 csapat közé. A Ma­gyar Kupa küzdelmeibe most be­kapcsolódó székesfehérváriak szerdán 17.30-tól Füzesabony­ban vendégeskednek, ahol már az MK legjobb 16 együttese kö­zé kerülés jelent tétet. A tovább­jutás egy mérkőzésen dől el. fensthermítt) nvIlAszárA-Család Az összecsapás kétségkívül az év mérkőzése lesz a Fenstherm- Füzesabonyi SC számára, amely az NB I/B Keleti csoportjában je­lenleg az 5. helyen áll. A telt ház és a kitűnő hangulat szinte ga­rantált, a többek között Tápai Szabinát, Balogh Beatrixot, Ke­nyeres Fannit és Kamper Olívi- át is soraiban tudó fehérváriak fellépése nem mindennapi ese­mény a város életében. A mint­egy 500 néző befogadására al­kalmas füzesabonyi csarnokban a felnőttek 500, míg a diákok és a nyugdíjasok 300 forintért te­kinthetik meg a mérkőzést. ■ Sike K. t> HEVES10B.HU AilAsajánlatok Üzletkötő (35679) Feladatok: a megye területén a cég képviselete,termékértékesítés, kapcsolattartás az ügyfelekkel, új ügyfelek felkutatása. Feltételek: mezőgazdasági gépértékesítésben eltöltött 3 éves tapasztalat, szakirányú felsőfokú végzettség, számítógép felhasználói szintű ismerete, jogosítvány. Kereskedelmi munkatárs (35608) Előnyt jelent: mezőgazdasági végzettség, mezőgazdasági gépalkatrész ismeret, növényvédelmi ismeret, kereskedelemben szerzett tapasztalat, targoncakezelői igazolvány, jogosítvány. Területi értékesítési vezető (35606) Feladatok: felelős a rá bízott földrajzi terület értékesítéséért, meglévő és új ügyfelek látogatása, értékesítési lehetőségek felkutatása, együttműködések kialakítása. Elvárások: műszaki végzettség, műszaki területen szerzett értékesítési tapasztalat, angolnyelv-tudás. Hirdetés vezető (35630) Feladatok: az értékesítési csoport munkájának irányítása, hirdetési felületek értékesítése, új kiadványok piaci bevezetése, kiajánlások készítése, részvétel a kiadó üzleti tervének teljesítésében. Elvárások: felsőfokú vagy ennek megfelelő szakirányú végzettség, értékesítési gyakorlat, marketingismeret, vezetői gyakorlat, felhasználói szintű számítógép-kezelői ismeret. További információ és megyei állásajánlatok a www.hevesjob.hu oldalon található,ÁLLASKERESÉS aloldalon, GYORSKERESŐ használatával. TANULÁS = TUDÁS, SIKER, LEHETŐSÉG Képzési ajánlatok, hírek a portálon! (194636-238179) Várhidi Péter: egy mérkőzést nyerni kellene labdarúgás Várhidi Péter szö­vetségi kapitány szerint a ma­gyar válogatottnak egy mérkő­zést meg kell nyernie a szomba­ti Moldova elleni idegenbeli és a szerdai Görögországgal vívandó budapesti Eb-selejtező közül. A szombati találkozó magyar idő szerint 18 órakor, a szerdai 20.15- kor kezdődik.- A 2010-es világbajnoki selej­tező előtt a kiemeléseket a nem­zetközi szövetség világranglistá­ja alapján készítik el - mondta Várhidi. - Jelenleg az európai or­szágok között a 27. helyen ál­lunk, Bosznia-Hercegovinával azonos mutatókkal. Mivel kilenc csoportot alakítanak ki, pillanat­nyilag éppen beférünk a harma­dik kalapba. Ezt a pozíciót számí­tásaink szerint akkor őrizhetjük meg, ha a hátralévő két selejtező­ből az egyiket megnyerjük. A szakember hozzátette: a fel­készülést nehezíti, hogy a rossz időjárás miatt egyelőre nem dőlt el, mikor és hol tud kezdeni a csa­pat. A nemzeti együttes tagjai szerdán meglátogatják a Heim Pál Gyermekkórház betegeit, aki­ket ajándékokkal lepnek meg. ■ MTI Nem célzott senkire a szurkolót ölt rendőr labdarúgás Véletlenül sült el a pisztolya - állítja az a rendőr, aki egy autópálya-pihenőben lelőtte a Lazio egyik drukkerét.- Először leadtam egy figyel­meztető lövést a levegőbe, a má­sodik lövés futás közben magától dördült el - nyilatkozott a rendőr a Corriere della Sera című lapnak, hangsúlyozva, hogy senkire sem célzott.- Tönkretettem ma­gam, összetörtem két családot, a fiúét és a maga­mét - tette hozzá. Az újság emlé­keztet arra, hogy az előírások sze­rint a 31 éves rendőrnek az első figyelmeztetés után vissza kellett volna tennie fegyverét a tokjába. Vincenzo Giacobbe, Arezzo rendőrkapitánya korábban el­mondta: két kocsival végeztek el­lenőrzést a pihenőhelyen, ami­kor kiáltozást hallottak az autó­pálya túloldaláról. - Az egyik rendőrnek ekkor az az ötlete tá­madt, hogy figyelmeztető lövést ad le. Ebben a pillanatban az egyik autó, amely öt szurkolót szállított, elindult, az egyik golyó pedig eltalálta a nyakán Gabriele Sandrit - elevenítette fel a tör­ténteket. A rendőrt hétfő délután gyilkosság vádjával őrizetbe vet­ték, Antonio Manganelli rendőr­főnök pedig azt ígéri, kiderítik a teljes igazságot. Mindeközben az Olasz Belügyminisztérium hét­fő délután úgy döntött, hogy meghatározatlan időpontig ven­dégszurkolók nem utazhatnak mérkő­zésekre, sőt Giovanna Me­landri sportminisz­ter arra kérte az Olasz Labdarúgó Szövetség (F1GC) illetékeseit, hogy a rend­kívüli állapotokra való tekintet­tel „néhány hétig” szüneteljen a bajnokság. Szintén ezt követelte Roberto Maroni, az Északi Liga (LN) kép­viselőházi frakcióvezetője is: - Meghatározott időpontig fel kell függeszteni a bajnokságot, hogy egyszer és mindenkorra meg­szűnjenek ezek a gondok. Az ügyben állást foglalt Gianluigi Buffon, a Juventus vi­lágbajnok kapusa is, aki ellenzi, hogy leálljon a pontvadászat: - Ami vasárnap Arezzóban tör­tént, az tragikus, de nem állhat le a bajnokság. ■ MTI ■ „Ami vasárnap történt, az tragi­kus, de nem állhat le a bajnokság.” Fontos ponttal gyarapodott a Széchenyi SC TEKE NB IL, Közép A 9. forduló mérkőzésein: ZOLTEK SE NYERGESÚJFALU - SZÉCHENYI SC EGER 4:4 (3047:2960) SZÉCHENYI: PÁL J. 520 fa, BAKOS J. 513, Nagy T. 495, BA­KOS P. 498, Gulyás (Fonád I.) 445, BAJZÁT R. 492. Fontos pontot hoztak az egri­ek a jelenleg ezüstérmes pozíci­óban tanyázó újfaluiaktól. SÁRISÁP - EGRI NYOMDA SE 5:3 (2811:2755) NYOMDA: Zsíros 0.439, Mes­ter 441, GEMBICZKY 474, TAMASI A. 465, JÉGER 493, Ba­logh (Vajda) 443. A négysávos, ám nagyon ered­ménytelen pályán már az első sorozatban elvérzett a Nyomda. A fahátrányt később már nem tudták lefaragni a vendégek. További eredmények Rákosheffl - Miskolc 6:2 Rákoskert-Csór 5:3 Gázmüvek - Bátonyterenye 2:6 KÖFÉM- Dorog 6:2 A Széchenyi SC 10 ponttal a 6., az Egri Nyomda 6 ponttal a 10. helyen áll a bajnokságban. Következik: Széchenyi SC - Egri Nyomda, novem­bér 17., yombat, 10,00. THYL ULENSPIEGEL CHARLES DE COSTER regénye alapján írta: CS. HORVÁTH TIBOR Rajzolta: FAZEKAS ATTILA 10.

Next

/
Thumbnails
Contents