Heves Megyei Hírlap, 2007. október (18. évfolyam, 229-254. szám)

2007-10-04 / 232. szám

2007. OKTÓBER 4., CSÜTÖRTÖK - HEVES MEGYEI HÍRLAP FÜZESABONY ÉS KÖRZETE 5 Negyvenedik születésnapját ünnepli majd a bibliotéka Negyven esztendeje, 1967 őszén adták át a feldebrői könyvtárat, amely községfejlesztési alapból, helyi kivitelezésben épült, s ak­kor igazi különlegességnek szá­mított, hiszen ez volt az első önálló, ilyen célra létesített in­tézmény a megyében. Most, ok­tóber 7-én, vasárnap délután két órakor - a „Könyvtárak összefo­gása a társadalomért” országos rendezvénysorozat helyi prog­ramjaként - ünnepük meg a lé­tesítmény születésnapját. Ebből az alkalomból pályáza­tot is hirdetnek „A könyvtárról jut eszembe...” címmel. Olyan al­kotásokat - verseket, elbeszélé­seket, rajzokat, fotókat, festmé­nyeket, kézműves munkákat - várnak, amelyek tükrözik a könyvtárról általában, illetve a feldebrői könyvtárról konkrétan kialakult gondolatokat. Művészi és amatőr pályaműveket egy­aránt elfogadnak. A beérkezett alkotásokból kiállítást rendez a bibliotéka. A tárlat a születésna­pi ünnepségen nyílik meg. ■ A Hétszínvirág apróságain segíthetnek A Füzesabonyi Hétszínvirág Ala­pítvány éppen egy esztendeje jött létre, hogy segítse a szintén ezt a nevet viselő helyi óvoda és bölcsőde mindennapjait. A 2006-ban megrendezett első ala­pítványi bál komoly anyagi és er­kölcsi sikert hozott, hiszen na­gyon sok értékes, érdekes játék­kal gyarapodott az intézmény. A nyári hőség ellen az udvaron lé­vő homokozó fölé árnyékoló sá­tor is épült. Az idén sem marad el az ese­mény. Október 13-án, szombaton este hat órakor a közösségi ház­ban szeretettel várnak minden­kit, aki magáénak érzi az alapít­vány céljait. Változatos műsor­ról gondoskodtak a szervezők, így az intézmény nevéhez híven sokszínű'produkciót láthatnak a bálozók. Fellép a Hétszínvirág óvoda hagyományőrző és Mici- mackó-csoportja, a Cantando, il­letve a Reverinda kórus és a szihalmi Tabán néptáncegyüt­tes. A programban borárverés és sajtkóstoló is szerepel. ■ A legnagyobb akvárium TiszA-Tó Európai szinten is egyedülálló tervek az Ökoparkban Az eddiginél is több kikapcsolódási tehetőség, látványosság várja majd a Tisza-tóhoz ellátogatókat. Hatszázezer liter édesvizet „palackoznak”. lépcsője volt, már 2005 nyarán felavatták, és ünnepélyes körül­mények között át is adták. Ettől az évtől így Porosz­ló látnivalóit egyedi vonzerő egészíti ki, amely az Ökotu­risztikai tanösvény nevet viseli, és a Ti- sza-tó élővilágának megismeré­sét teszi az érdeklődők számára könnyedebbé. Az ezerötszáz mé­ter hosszú, pallóutas tanösvény két madárvárta és egy nyolc mé­ter magas torony környezetében nyújt feledhetetlen élményt és látványt a természet kedvelői­nek, az ide érkező turistáknak. így a kirándulók Egy háromdi- vízre épített úton menziós mozit járva figyelhetik és tájházakat is meg a Tisza-tavi kialakítanak. madárrezervátum lakóit. A tanösvényt a kikötőkből lehet megközelíte­ni csónakokkal, valamint helyi túravezetőkkel. Az elképzelések szerint az Ökopark a kiindulópontjává vá- Uk majd a tanösvénynek. A pro­A befektetők látnak fantáziát a beruházásban Európa-szerte egyedülál­ló, hatszázezer literes édesvízű akvárium épül­het a tervek szerint Po­roszlón, a Tisza-tavi Ökopark részeként. Rénes Marcell Mint azt nemrégiben hírül ad­tuk, az Észak-magyarországi Re­gionális Fejlesztési Tanács leg­utóbbi, miskolci ülésén jóvá­hagyta a kiemelt projektekről szóló előterjesztést. Sós Tamás országgyűlési képviselő, a regi­onális testület társelnöke, a He­ves megyei közgyűlés elnöke ar­ról tájékoztatta lapunkat, hogy a tanács a Heves megyei projek­tek közül a poroszlói Ökopark további fejlesztésére vonatkozó elképzelést javasolta támogatás­ra. A döntést külön üdvözölte a kedvező elbírálás érdekében ko­rábban sokat fáradozó Godó La­jos honatya, a Tisza-tavi Regio­nális Idegenforgalmi Bizottság vezetője. Egyébként a poroszlói önkormányzat gesztorságával zajló projekt tervezett bekerülé­si költsége 2,2 milliárd forint. Ismeretes: az Ökoparkhoz kapcsolódó Tisza-tavi tanös­vényt, amely a fejlesztések első Bornemisza János (képün­kön) poroszlói polgármester hangsúlyozta: településük vállalta a gesztorságot, de a menedzselést a szakemberek­re, a térségi fejlesztési ta­nácsra bízzák. Az önkor­mányzatnak feltehetően mintegy 220 millió forint sa­ját erőt kell biztosítania a 2,2 milliárdos projekthez, bár szerencsés esetben előfor­dulhat, hogy az EU a kilenc­ven százalékosnál valamivel nagyobb támogatottsági rátá­ra is áldását adja. Minden­esetre a szervezőmunka már megkezdődött, számos befek­tető érdeklődik a tervezett be­ruházások iránt. Az Öko­parkban lát fantáziát a ma­gántőke, hiszen a megvalósí­tása komoly lendületet adhat a tiszai idegenforgalomnak. Remélik, nem lesz olyan ne­héz „megtalálni” a hiányzó 220 milliót. jektet menedzselő Tisza-tavi Térségi Fejlesztési Tanács meg­bízott igazgatója, Szucsik István elmondta: a kiemelésre vonat­kozó regionális javaslatot köve­tően várhatóan januárban a kor­mány dönt a kérdésről. Onnan­tól kezdve megnyílnak az euró­pai uniós források. Elkészül az engedélyes terv, s a közbeszer­zési eljárás kiírása és lefolytatá­sa után jövő ősszel a munkála­tok is megkezdődhetnek. A 2009-es nyári idényre végezhet­nek a beruházással. Ami pedig a részleteket illeti: a koncepció szerint építenek egy hatszáz­ezer literes édesvízi akváriu­mot, amely - álh'tják a szakér­tők - a maga nemében egyedül­álló nagyságú lesz egész Euró­pában (a sós vizű, tengerparti akváriumok között léteznek na­gyobbak). Bemutatják Magyar- ország, s persze elsősorban a Ti- sza-tó vízi állatvilágát. Az akvá­rium mellett a szabadban az em­lősök, madarak megfigyelésére is mód nyílik. Kialakítanak to­vábbá egy háromdimenziós mo­zit, nyílik majd két tájház is a környék hagyományait megörö­kítendő, lesznek különböző néprajzi bemutatók, s készül­nek makettek, modellek is a tó­ról - mondta Szucsik István. Mindenre felelnek a nyugdíjasfórumon Füzesabony Ma délután há­rom órától nyugdíjasfóru­mot rendeznek a városi mű­velődési házban. Minden, a nyugeüátmányokkal kap­csolatos ügyes-bajos kérdés­re válaszolnak az előadók: Korózs Lajos, az Országos Idősügyi Tanács titkára, dr. Baráth Gábor, az Országos Nyugdíjbiztosítási Pénztár főigazgatója és Bodolainé Szabó Magdolna, Heves me­gyei nyugdíj-biztosítási igazgató. Anyagi segítség az iskolásoknak MAKIÁR Az önkormányzat az idén is támogatásban ré­szesíti a diákokat. A .mak­iári állandó lakcímmel ren­delkező középiskolások, kis- gimnazisták 3500 forint, a főiskolások és az egyetemis­ták - az első diploma meg­szerzéséhez - négyezer fo­rint anyagi segítséget kap­nak. A támogatásokat októ­ber 12-ig hivatali időben fi­zetik ki az Igazgatási Köz­pontban, a Templom tér 30. szám alatt. Szükséges az is­kolalátogatási igazolás. Szűrővizsgálat a megelőzésért poroszló Október 11-én és 12-én, csütörtökön és pénte­ken reggel 9-től délután 3 óráig a piactéren leállított kamionban várják nőgyógy­ászati szűrővizsgálatra a helybeli lányokat és asszor nyokat. A méhnyak-szűrő­vizsgálat célja a még pa­naszt nem okozó elváltozá­sok korai felismerése. \ Körzeti oldalaink heti menetrendje HÉTFŐ EGER KEDD PÉTERVÁSÁRA SZERDA HEVES. KISKÖRE ► CSÜTÖRTÖK FÜZESABONY PÉNTEK GYÖNGYÖS SZOMBAT HATVAN, LŐRINCI Az oldalt irta: Rénes Marcell, Sziráki Márta Fotó: Ötvös Imre Tel.: 36/513-614 e-mail: marcell.renesth axelspringer.hu Rajzok, versek szerencsés találkozása kiállítás „Az első harminckettő” a kompolti gondozási központban Filmvetítés, próbamunka a térségi iskolásoknak A kompolti gondozási központ­ban a minap nyílt meg és decem­ber elejéig látható Sovágó Csaba kiállítása. A hetvenkét eszten­dős káli grafikus diákéveiben csupán a műfaj szeretete miatt rajzolgatott intenzívebben. Más területen dolgozott, sok évtized telt el alkotások nélkül. Nemré­giben csupán időtöltésből vett is­mét rajzceruzát a kezébe, hogy megörökítse a számára különö­sen érdekesnek tűnő arcokat, alakokat, jelenségeket. Úgy gon­dolja, azt nyújtja, amit belső in­díttatásból meg tud jeleníteni. Környezetére és barátaira bízza grafikáinak megítélését. A tárlaton mutatkozott be a Kompokon élő Sándor lózsef is Közösen. Sovágó Csaba (balra) és Sándor József a tárlat megnyitóján. első verseskötetével, melynek cí­me: Az első harminckettő. ír if­júságának egy megrázó korsza­káról, természeti képekről, sőt a régmúltba is visszavezeti az ol­vasót, de a méhészkedés szintén megjelenik a könyvben. A megnyitón szerencsés talál­kozásnak lehettek tanúi a részt­vevők, hiszen Sándor József kötetét Sovágó Csaba illusztrá­ciói színesítik. A rajzok a szem­lélődő elé tárják a könyvben található versek mondanivalóját, megjelenítik a költői képeket, a verset és grafikát szerves egy­séggé ötvözik. A tárlat szervezé­sét és a kötet kiadását a gondo­zási központ vezetője, Fülöpné Bata Mónika segítette. ■ Az Észak-magyarországi Regio­nális Munkaügyi Központ az idén tizenöt helyszínen rendezi meg hagyományos pályaválasz­tási kiállítását és állásbörzéjét. Ebben az évben Füzesabony is szerepel a programsorozatban - tájékoztatta lapunkat Gárdián Edit városi kirendeltségvezető. Szavai szerint a helyi sajátos­ságokra tekintettel a térség ti­zenhét településének általános és középiskolásait várják októ­ber 10-én, szerdán délelőtt tíz órára a művelődési házba. - A szakmatanulás szempontjából ők a legfontosabbak - mondta. - A program célja, hogy tájékozta­tást, szakmai segítséget nyújt­son. A résztvevők megfelelő in­formációkat kapnak a munka­erő-piaci igényekhez igazodó pá­lyaválasztási döntés meghozata­lához. így szó esik például a la­kóhelyhez legközelebbi tovább­tanulási lehetőségekről. Hiány­szakmákról szóló filmeket vetí­tünk. A fafaragó, gyapjúszövő, kozmetikus, varrónő, asztalos, villanyszerelő, virágkötő, felszol­gáló, ápolónő, autószerelő, ka­rosszérialakatos munkákat köz­vetlenül is bemutatjuk, ezeket ki is próbálhatják a dikákok. Gyárlátogatásról is gondos­kodnak a szervezők, a kísérő ta­nároknak, szülőknek pedig a program idején Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara pszichológusa tart fórumot. ■

Next

/
Thumbnails
Contents