Heves Megyei Hírlap, 2007. október (18. évfolyam, 229-254. szám)

2007-10-24 / 248. szám

Iß 2007. OKTÓBER 24., SZERDA • XVIII. ÉVFOLYAM, 248. SZÁM MOZAIK USA EDELSTEIN, A DOKTOR HOUSE CÍMŰ FILM EGYIK SZEREPLŐJE Diáknapok. A tanév során mindig van egy-két olyan nap, amit izgatottan várnak a tanulók, hiszen olyankor könnyeden, felhőtlenül szórakozhatnak. A Neumann János Gimnázium és Szakközépiskola diákjai különösen örülhettek, hiszen úgy tűnt, hogy idén nem lesz náluk diáknap. Végül mégis megtartották. A rendezvény egyik fő attrakciója volt, hogy a végzős osztályok kisfilmjeik után tánctudásukat is bemutatták az iskola alulájában. Délután vetélkedőkkel és a tanárok divatbemutatójával várták alsóbb évfolyamon tanuló társaikat. A belgákon a technika, rajtunk a bátorság segít NAPINDÍTÓ Idézet „Aki a boldogságot a megszer­zett javaktól reméli, az sosem lesz igazán elégedett, hiszen amint megszerzett valamit, újabb igénye támad, és a hi­ányérzet sosem múlik el.” (Dalai láma) Vidám percek MEGTALÁLTA A házaspár az ágyban lustál­kodik. A férj elkezd matatni a feleség körül. Finoman ci­rógatja az oldalát, megérinti a derekát, lenyúl a combjá­hoz... Az asszony kéjesen mondja:- Egy kicsit feljebb... Ott, ott... Most egy kicsit lejjebb... Erre a férj hirtelen abbahagy­ja a motoszkálást. A feleség csodálkozva megkérdezi:- Miért hagytad abba?- Mert már megtaláltam a táv­irányítót! Sztársztori Balogh edina. a Barátok közt Kingája kiválóan rajzol és gye­rekkora óta festőművésznek készül - olvasható egy inter­netes oldalon. Hatéves korától mindent megörökített, ami megtetszett neki. Rokoni szá­lak fűzik a neves szobrászhoz, Borbereki Zoltánhoz, akinek képei lenyűgözték és egyben ösztönözték is. Edina eddig csak néhány embernek mu­tatta meg a munkáit, mert úgy érzi, még nem tart ott, ahol szeretne. Egy hétig vendégeskedett a gyöngyösi tűzoltó-parancsnok­ságon az az öttagú belga delegá­ció, amely Antwerpen schoteni városrészéből már nem először látogatott a Mátraaljára. A talál­kozón a vendégek és a helyi tűz­oltók tapasztalatot cseréltek a személyek mentéséről és a tűz­oltási technikákról, s arról is szó esett, hogy a lánglovagok mun­káját milyen módon segíthetik a számítógépes programok. Verebélyi Antal tű. alezredes elmondta: a belgák és a magya­rok tűzoltási technikái hasonló­an hatékonyak, ám egy különb­ség van a kettő között.- A mi tűzoltóinknak sokkal többet kell kockáztatniuk az éle­tüket, mint a vendégeknek. A belgák jóval modernebb eszkö­zökkel rendelkeznek, mi pedig legtöbbször a magyar virtusnak, bátorságunknak köszönhetően mentünk meg embereket. A vendégek a szakmai progra­mok mellett megismerkedhet­tek a város, valamint a megye nevezetességeivel is. ■ Megyei roma siker a Police Borrend szüreti fesztiválján A Heves Megyei Roma Polgárjo­gi Mozgalom képviselőit is meg­hívták az Országos Rendőr-főka­pitányság keretében működő Police Borrend rendezte szüreti fesztiválra. Az eseményen a színpadi műsorok mellett kispá­lyás foci is szerepelt a program­ban. Ezen a gyöngyöspatai Öreg­fiúk, illetve a polgárjogi mozga­lom csapata vett részt. Végül a Heves Megyei Roma Polgárjogi Mozgalom Rácz Jenő vezette gárdája állhatott fel a do­bogó csúcsára. ■ királyfi! a papírmunkát bízd csak ránk! © igény szerint beszerezzük a szükséges dokumentumokat © most hitelbírálati díj nélkül © ingyenes előtörlesztéssel a hitel teljes futamideje alatt K&H Cégvonal 06 40 444 444 www.kh.hu-» gyors ügyek sávja -) hiteltanácsadás -» befektetéstervezés •* biztosítások l f \ ? Jeten hirdetés nem minősül ajánlatléternelc A termén, szolgáltatás részletes leéását. kontfcióit a vonatkozó szerződés, Általános szerződési teltételek, a K&H Bar* Uzletszab#yzata és Hirdetménye tartalmazza, mely megtetemttietö a banidiókokban és a www.kh hu internetes oldalon, A Bank a kondíciók megváltoztatásának rogát fenntarts. 'A fetüntetett érték svájci trank alapú, tóméban folyósít* es torteszted K&H szaöádMhasználású válatozőí hitel esetén, a 6 hónapos tuteimi időszakra érvényes. A szántás során a 2007 augusztus 7-én legyzed T-2 napi deviza B. svájci frank vétet 6s eladási árfolyam értékeket vettük alapul, a kamatát) 6.65*. A KiH szabadMiasználásu vállalkozói hűéi biztosítéka magánszemély tulajdonában lévő iigattan tedezet. A me^sőveteí biztosítékokról, a hitelkeret összegéről és a rendetkezésre bocsátásáról a K&H Bank Nyrt minden esőben dnáíóan, kizárólag a saját teltételei szerint dönt. Az akciós ajánlat 2007. szeptember 17-től visszavonásig érvényes, (20289623163SI ! —Jt-rii _ — Eger,Nagyváradi u. 14/C í Languxst TelJ6/411-9II) ! vyrfrfÆofa "" Ny sz. 10-0202-04 j Nyelvvizsgát! szeretnél? | 40 órás, intenzív, angol, német nyelvvizsga-előkészítők garanciával novembertől A (Magyar Vöröskereszt köszönetét fejezi fi mindazoknak^ afif adójú f 1%-ánaf felajánlásával tamogattáfa szervezetet és ezen keresztül | a rászorulókat. | F35HÎEB333 www.astronet.hu SKORPIÓ (X. 24—XI. 22.). A jól sike­rült ünnep után különösen szürkének tetszik ez a nap. Szánjon időt testápolásra, koz­metikusra, sportra. NYILAS (XI. 23-X11.21.). A Merkúr alsó együttállásban a Nappal. Ha mód van rá, most ne maradjon egyedül. A szüleivel való talál­kozás nyugalommal tölti el. bak (XII. 22-1.20). A siker elérésé­hez ma szaktudásán kívül sze­mélyes tapasztalataira is szük­sége lesz. Minden nehézség nélkül szerezhet sok pénzt. Fortuna Önnel van. vízöntő (1.21-11.20). Rendkívül si­keres munkájával sokak elisme­rését sikerül kivívnia, és ez büsz­keséggel tölti el. Egy befolyásos emberrel tárgyalhat halak (II. 21-111.20). A Hold a Ha­lak-jegybe lép, és Ön rendkí­vül határozott. Egy régóta hú­zódó személyes ügy végére is pontot tehet. Súrlódásmente­sen együtt tud működni társa­ival. kos (III. 21—IV. 20). Egy igen össze­tett munka elvégzéséhez nagy szükség van szervezőkészségé­re. Kerülje a túlságosan kocká­zatos manővereket. bika (IV.21-V.20). A mai napon csak akkor érheti el céljait, ha hajlandó együttműködni mások­kal, és nem akar mindenáron a középpontban lenni. Estére ked­vesével, kapcsolódjon ki! ikrek (V.21-VI. 21). Távolabbi ter­veiről kel ma döntenie, és meglehetősen bizonytalan. Ne hozzon elhamarkodott döntést, kérjen tanácsot a legközelebbi hozzátartozójától. ' rák (VI. 22-V11.22). Egyik rokona segítségre szorul, siessen hát kihúzni a csávából. Gyermeké­vel is foglalkozzon többet, de ne szidja folyton, ha azt szeretné, hogy őszinte legyen Önnel. oroszlán (VII.23-VIII.23). Megérin­tette az ünnep magasztossága. Nehezen lendül munkába. A társalgásban támaszkodjon dip­lomáciai érzékére, mert egyéb­ként megsérthet másokat. szűz (Vili. 24—IX. 23). Főnökével ki­sebb összeszólalkozásra szá­míthat. Nem lesz egyszerű megőrizni a nyugalmát. Ha si­kerül kezelnie a következő idő­szak feszültségeit, akkor köze­lebb kerül a céljához. MÉRLEG (IX.24-X.23). Leküzdhe­tetlen akadálynak véli az elkö­vetkező időszak feladatait. Az alsó együttállásban lévő Mer­kúr biztatást jelent, hogy me­netrendet készítsen, mely alapján egyenesbe jöhet. SZUPEREXPRESSZ GARÁZS kiadó Eger belvárosában, zárt udvar­ban. Érd.: 36/314-227,06-20/345-7463 —-------;-----------------------------------------------•200776* T ÁROLÁSRA, raktározásra kiválóan alkalmas nagy alapterületű raktárak kiadók. Tel.: 36/417-559, 30/205-7705-----------------------------------------------—------*206617* E REDETISÉGVIZSGÁLAT a Skoda szalonban, vidékieknek kedvezmény. Tel.: 36/537-258, 06-70/276-6715 —-----------------;-------------------------------------*206228* a 4 SONKÁS malac, kecske, széna 36/481-178----------------------------------------------------------*204126* E rkély minden lakáshoz - Játszótér - Fitness-terem -Jacuzzi - Szauna Modern életminőség a tradíciók városában. Egerben, Ráchóstyán, új építésű lakásokat kínálunk 35-110 nr-es családi otthonok zöld, harmonikus, biztonságos lakókörnyezetben. Hogy otthon érezze magát. Értékesítési itodtt /'SN /01 91 01 3300 Eger, Dobó tér 3. dl dl Helyszíni díjmentes hitelügyintézés www.premier-lakokert.hu AZ ÉV INGATLAN- BBS AURA FORGALMAZÓJA «*" ®AHARI ’Á hirdetés kizárólag iuszíródó, tájékoztató jdiegü, nem képezbü siánlűL, vagy szerződés tàrgvéH } i \

Next

/
Thumbnails
Contents