Heves Megyei Hírlap, 2007. október (18. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-22 / 247. szám
2007. OKTÓBER 22., HÉTFŐ 7 FÓKUSZ emigránsok Az 1956-os forradalom utáni megtorlástól félve vagy kalandvágyból, több mint kétszázezer magyar hagyta el az országot. A világ szolidáris volt velük, tárt karokkal fogadta őket, ám „kalandvágyból” itthon maradó rokonaik is elég izgalmas éveknek néztek elébe. MENEKÜLŐK HAZÁTLAN FORRADALMA 400 km (37 ezer fő) (17 ezerfő) (7 ezerfő) (40 ezer fő) (5 ezer fő) (27 ezer fő) (20 ezer fő) (15 ezer fő) FORRÁS: El ROI’R&S CYC)TÉS ECROPRFSSGIUFiKA Majdnem olyan rövid ideig tartott, mint maga a forradalom, mégis máig tartó hatása van a magyar társadalomban. 1956 novemberétől naponta ezrek hagyták el az országot, s mindössze a töredékük tért vissza. Dián Tamás - Éber Sándor Az 1956-os forradalom megnyitotta a határokat, de a menekültáradat a szovjet Intervenciótól, november 4-étől kezdődött. Az osztrák kormány már október 28-án meghirdette a menedékjogot minden magyar érintettnek. Az osztrák határt átlépő katonákat lefegyverezték, a menekülteket pedig táborban helyezték el. November 4-én már hatezren lépték át a határt, köztük volt ezer magyar katona is. A legtöbben november 23-án érkeztek Magyarországról, több mint 8500-an. Ösz- szesen mintegy 180 ezer magyar menekült Ausztriába, így az osztrákok az ENSZ-hez fordultak segítségért. A magyarok gondozását a bel: ügyminisztérium irányította, és több nemzetközi szervezet - így a Caritas, a Nemzetközi Vörös- kereszt - segítette. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága külön irodát nyitott Bécsben. Az Ausztriában működő Magyar Menekültügyi Segítőszolgálat jogi tanácsadással, munkaközvetítéssel, kisebb segélyekkel, iratok hiteles fordításával segítette az emigránsokat. 1957 elejére az emigrálás szinte lehetetlenné vált, Ausztria január 15-én lezárta határait, a magyar kormány pedig elrendelte az osztrák-magyar határ elaknásítását. ■ Kanada, Svájc, 1957 júniusában Ausztria, Svédor- már csak ötven em- szág- fogadta be a bernek sikerült át- legtöbb magyart, szökni. Ausztriából végül mintegy 162 ezren mentek át másik országba. Megállapított kvóták szerint utazhattak. Egyes adatok szerint Németországba 40 ezren, Nagy-Bri- tanniába 17 ezren, Franciaországba 16 ezren, Svájcba és Svédországba 15 ezren, Hollandiába 7 ezren, Belgiumba és Olaszországba mintegy 5-5 ezren, az Egyesült Államokba 37 ezren, Kanadába 27 ezren, Ausztráliába 12 Valahol az osztrák határ közelében. Tízezrek keltek vándorútra, vágtak neki az Ismeretlennek a forradalom leverése után. ezren mehettek. Lakossága számarányához képest Kanada, Svájc, Ausztria és Svédország fogadta be 1956-57-ben a legtöbb magyar menekültet. Ausztriában végül a menekültek mintegy huszada, tizenegy- ezer ember maradt. Az 1955-ös államszerződés után függetlenné vált és a Marshall-segélynek köszönhetően látványosan fejlődő osztrák állam ekkor szívesen fogadta be a magyarokat. Az osztrák állam az egész világ megbecsülését érte el a magyar forradalom felkelőinek, sebesültjeinek segélyezésével, karitatív támogatásával, főleg pedig a menedékjog biztosításával, a magyar menekültügy megszervezésével. Az emigránsok többsége fiatal volt, húsz év körüliek, s több férfi hagyta el az országot, mint nő. Zömében Nyugat-Magyaror- szágról és Budapestről mentek át Ausztriába. Azokat a családokat, ahonnan csak egy személy vándorolt ki, a rendőrség általában szóban marasztalta el. Más esetekben azonban előfordult, hogy az Ingatlant és a vagyontárgyakat az állam elkobozta. 1957-ben olyan törvényt hoztak, amelynek alapján az ingatlanjukból kijelentett emigránsokat az elhalálozottakhoz hasonlóan levették az állampolgárok listájáról, hátrahagyott vagyonukat a hatályos örökösödési törvényeknek megfelelően lehetett örökölni. Az emigránsokat igyekeztek befeketíteni, a hivatalos propaganda disszidenseknek, árulóknak bélyegezte őket, jobb esetben csak megtévesztett embernek nevezték őket. A disszidensek ugyanis „elárulták a szocializmus ügyét, az éberséget kijátszva elszöktek és átálltak a kapitalizmus oldalára”. A Kádár-rendszer azonban megpróbálta visszacsalogatni őket. Emigránsok és célországaik 1956-ban Az első vasfüggöny bontása után A rákosi-rendszerben nemcsak „a kapitalizmus előretolt bástyája”, Ausztria felé volt tilos az utazás, hanem a szocialista testvéri országokba is. A korlátozások miatt Magyar- országra 1955-ig évente mindössze negyvenezer külföldi érkezett, de kevesebb, mint 25 ezer magyar léphette át a határt. A legszigorúbb határzár az osztrák és a jugoszláv szakaszon volt. A térség településeit igyekeztek elnépteleníteni, állandó házkutatásokat tartottak. Csak külön engedéllyel lehetett közlekedni, a helyiek is csak korlátozva mozoghattak. AZ ENYHÜLÉS JELEKÉNT 1956 májusa és szeptembere között a déli és a nyugati határon felszedték a műszaki zárat. Egyesek már ekkor átmenekültek. 1956 májusában 127, júniusában 203, júliusban 201, augusztusban 375, szeptemberben már 408 főnek sikerült kijutni Ausztriába. Több rendeletet hoztak 1956- ban és 1957-ben, amelyek büntetlenséget ígértek mindazoknak, akik december 1. előtt disszidáltak - később ezt az időpontot 1957. január 31-re módosították -, de 1957. március 31-ig visszatértek. Sokan nem bírtak a honvágyukkal és Kádár is ösztönözte azokat, akiknek 1956-ban nem volt hangsúlyos szerepük. Sok kérelmet azonban indokok nélkül visszautasítottak. A hazatérteket nemegyszer zaklatták a hatóságok, a Belügyminisztérium figyelemmel kísérte őket. Végül egyes adatok szerint mintegy 8 ezren, más adatok szerint 11 ezren tértek vissza az emigrációból. Sokan csak az amnesztiatörvények és a konszolidáció után jöttek vissza. Olyan ellenzéki politikusok hazatérése is felmerült, mint Sulyok Dezső vagy a kisgazda Nagy Ferenc, aki 1946-47 között miniszterelnök volt és kint maradt Svájcban. Nagy propagandasikernek számított az olyan színészek hazajövetele, mint Páger Antal vagy Jávor Pál. Pedig Páger visszaenge- dését sokan bírálták nyilasmúltja miatt. Belgiumban úgy érezte Marton György, hogy mindig kívülálló marad. Amióta hazatért, azt éli át, megint van értelme az életének és van helye a világban MARTON GYÖRGY 1956. október 23-án a várpalotai kultúr- otthonban értesült a forradalomról. A 26 éves technikus feleségét és egyéves kisfiát hátrahagyva másnap felutazott a fővárosba. „Meg akartam nézni, mi van a szüleimmel, és arra is kíváncsi voltam, mi zaf lik Budapest utcáin - emlékezett lapunknak. - Erre hamar megkaptam a választ, mivel a vonatunkat már be sem engedték a Déli pályaudvarra. " a fiatalembert hamar magukkal sodorták az események. Előbb a Széna téren csapott fel járőrnek, majd bekerült Dudás József csoportjába, amely elfoglalta a Szabad Nép székházát és nyomdáját. November 2-án már a Nemzetőrség megalakításában vett részt. A szovjet bevonulást követően társaival még védte egy' darabig az akkori Nemzeti Színház mögötti területet, ám amikor nyilvánvalóvá vált a túlerő, elhagyta a fővárost és Pécsre utazott a húgához. itt kapta a telefont az édesapjától, hogy „látogatói” voltak. A fiatalember értette a figyelmeztetést: januárban átszökött Jugoszláviába. „Egy táborban helyeztek el minket - emlékezett vissza. - Eszem ágában sem volt továbbmenni, de amikor meghallottuk, mi történt Nagy Imrével, mindenki meg rettent, hogy minket is visszaadnak a szerbek. Elhatároztam, hogy a legelső adódó alkalmat kihasználva továbbállok. ” erre nem kellett sokat várni: belgák kerestek bányászokat Marton Györgynek nem volt képesítése, mégis aláírta a szerződést. A férfi ezt követően a Cockril acélgyárban helyezkedett el először mint villany- szerelő, később a vállalat segítségével üzemtervező mérnökké képezte magát. „az első néhány hónapban semmit sem tudtam a családomról - mondta. - Féltem, ha hírt adnék magamról, abból bajuk származna. Hónapokkal később értesültem róla, hogy a feleségem elvált tőlem - így tudta megvédeni a fiúnkat és magát a rendszer zaklatásaitól. ” a férfi beletörődött, hogy új életet kell kezdenie. A HELYI EMIGRÁNSOK között meg ismeikedett egy lánnyal, akivel 1959-ben összeházasodtak. Három fiuk született. Györgyöt a munkahelyén elismerték, ám beilleszkednie sohasem sikerült. „A BELGÁK SZIMPATIKUS, ám zárkózott emberek - magyarázta. - Nem éreztették, hogy idegenek vagyunk, de a hétköznapi életben megtapasztalhattuk a kívülállás érzését. A fizetésem mindig egy kicsit kevesebb volt, mint az azonos képesítésű és tudású belgáké. Saját otthon teremtésére sem gondolhattunk, hisz nem volt, aki segítsen. ” A FÉRFI először 1976-ban látogatott haza. Ekkor láthatta újra immár húszéves fiát, aki csak fényképekről ismerte az apját. „Hogy milyen volt a találkozás? Nem láthattam, ahogy felnő, nem lehettem részese az életének. Addig csak hírből ismertük egymást, s akkor hirtelen ott álltunk szemtől szemben. Az az érzés elmondhatatlan. ” marton györgy második felesége 1992-ben meghalt. Az akkor már nyugdíjas férfi úgy érezte, nincs maradása Belgiiunban. Amióta újra itthon van, aktívan részt nesz 56 emlékének ápolásában, alapító tagja lett a Nemzetőrségnek. „Egészen más itt az élet - állítja. - Nem a nyelv vagy a rokonok miatt: itt egyszerűen azt érzem, hogy> van helyem a világban. ”
