Heves Megyei Hírlap, 2007. október (18. évfolyam, 229-254. szám)

2007-10-19 / 245. szám

4 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2007. OKTÓBER 19., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP Átlagosan csak négy napot szánnaktgerre a turisták Folytatás az 1. oldalról Pontosabban a belföldiek 3,7, míg a külföldiek 5,2 napot. Az iroda által tavaly végzett hasonló kuta­tás eredményeihez képest az át­lagos egri tartózkodás időtarta­ma egy nappal csökkent a hazai turisták esetében, de a külföldiek­nél is, igaz, csekélyebb, 0,4 na­pos mértékben. A szakemberek véleménye szerint fontos töreked­ni a folyamat megfordítására pél­dául vonzó, a kistérséget is ma­gukban foglaló csomagok össze­állításával. Jóval többen érkeztek Egerbe egyénileg, mint csoporto­san, a legkedveltebb közlekedési eszközök listáját pedig magasan az autó vezeti, így érdemes lenne növelni a parkolóhelyek számát. A megkérdezettek 62 százaléka a városban szállt meg, a külföldiek elsősorban hotelt választottak, a magyarok inkább panziót. Há­romnegyedük előre foglalt szál­lást. Itt megfigyelhető az internetes foglalás előretörése, de a világháló lényeges szerepet tölt be az előzetes tájékozódásban is úgy a városról, mint - külföldiek esetében - az országról. A múlt évben az internet még az úti­könyv mögé, a második helyre szorult. A vendégek 78 százaléka visz- szatérő, már korábban is voltak Egerben. A leglátogatottabb he­lyek: a vár, a Dobó tér, a termál­fürdő, a Bazilika. Ami a negatí­vumokat illeti, sokan sérelmez­ték, hogy kevés a szórakozóhely, azok is hamar bezárnak. ■ Klórgázfelhő a karambol nyomán katasztrófa-gyakorlat Kitűnően helytálltak a mentésben résztvevő szervezetek A Nógrád és Heves megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságok veszélyhelyzeti felderítő csoportjának a tagjai siettek a helyszínre gázvédő ruhájukban Klórgázpalackok hasad­tak fel tegnap Egerben, egy vasúti átjáróbeli üt­közéskor. A szakszerű mentéssel sikerült elke­rülni a nagyobb bajt. Szalay Zoltán A rendező pályaudvar vasúti átj á- rójában figyelmetlenül közleke­dett egy veszélyes anyagot sza­bálytalanul szállító teherautó. Összeütközött egy BZX típusú vasúti mellékkocsival, amelyen utasok ültek. Az előbbin a klór­gázpalackok felhasadtak, a gáz­olajos hordók leszóródtak róla. A | vagon kisiklott. A teherjármű mö- | gött a hirtelen fékezés miatt sze- | mélyautók ütköztek egymásnak, I és kigyulladtak. Sokan megsérül­tek, többen életüket vesztették. A klórgáz egyre jobban szétterjedt, s már a közeli épületekben lakó­kat is veszélyeztette. A vasúti diszpécser telefonja nyomán a tűzoltóság ügyeletese négyes fokozatú riasztást rendelt el. Egerből, Mezőkövesdről, Gyöngyösről keltek azonnal útra a szerkocsik, s a megyeszékhely­ről a műszaki mentő. A miskolci regionális műszaki mentőbázis­ról is elindult egy daru, s egy vegyimentesítő konténer. Éktelen szirénázással, villogó kék lámpákkal gördültek a kárte­rületre a tűzoltóautók, a mentők, a rendőrség járművei. A szolgála­ti parancsnok távolságfelmérését követően bekapcsolódtak a men­tésbe a Heves és Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság veszélyhelyzeti felderítő csoport­jainak a tagjai is. Meg kellett ál­lapítaniuk, hogy milyen állapot­ban vannak a sebesültek, s mi a veszélyes anyag. Az egységek - tűzoltók, men­tők, orvosok, műszaki mentők, rendőrök, polgárőrök, vasutasok - szorgosan tették a dolgukat, kel­lő összhangban. Űrhajósokhoz hasonlító gázvé­dőruhás szakemberek vizsgálták meg az embereket, akik közül a legsúlyosabb sérülteket igyekez­tek biztonságba helyezni. Csak az életben lévők elszállítása után foglalkoztak szomorú kötelesség­ként az elhunytakkal. Időközben üléseztek a helyi és a megyei védelmi bizottságok is. A veszélyelhárítási tervekben le­írtakhoz híven kijelölték, hova vi­hető el a klórgáz miatt veszélyez­tetett 1420 egri polgár az Agria Volán 12 csuklós autóbuszán és hat helyi járatú kocsiján. A zömü­ket a Kemény Ferenc Körcsar­nokban, kisebb részüket a József Attila Kollégiumban helyezték el. A kárhelyen megjelent végül a MÁV baleset-elhárítási járműve, amely rövid idő alatt sínre emel­te a kisiklott vagont. Ami a tegnapon történt, az szerencsére csupán katasztrófa­felszámolási együttműködési gyakorlat volt. A szakmai szerve­zetek mintegy százhúsz dolgo­zójának munkáját Nagy Sándor pv. ezredes, megyei katasztrófa- védelmi igazgató, a gyakorlat ve­zetője értékelte, a megyei védel­mi bizottság tagjával, Merczel József megyei közgyűlési alel- nökkel közösen:- A gyakorlat minden résztve­vője kiemelkedően teljesített Fel­adataikat nagy összhangban, kel­lő szakértelemmel látták el. Nyu­godtak lehetünk, hiszen felké­szült szakemberek gondoskod­nak a biztonságunkról. Helikopterek Miskolcról és Debrecenből légi mentés esetén Miskolc­ról és Debrecenből kérhetők helikopterek. E járművek vo­nulási ideje 10, illetve 15 perc. A szárazföldieké annyi perc, ahány kilométerre van­nak a helyszíntől. „Cégünkhöz mindenkit építeni hívunk" Az IT Services Hungary Kft. megtalálta számítását Debrecenben, ezért hosszú távra tervez a régióban A budapesti székhelyű IT Services Hungary Kft. úgy döntött, hogy a fő­város után a vállalat má­sik informatikai szolgál­tató telephelyét Debre­cenben alakítja ki. Miért éppen Debrecenben? Mi­lyen tevékenységet vé­geznek itt, és ehhez mi­lyen kvalitású kollégák­ra van szükségük - kér­deztük Ilosvai Pétertől, az ITSH Kft. ügyvezető igazgatójától.- A T-Systems Enterprise Services GmbH milyen céllal alapította meg tavaly 100 százalékos tulajdonré­szű magyar leányvállalatát, az IT Services Hungary (ITSH) Kft.-t? ilosvai péter: - E lépéssel kí­vántuk egyetlen cégbe szervez­ni az informatikai üzemelteté­si (ITO) és a rendszerintegráci­ós (Sí) szolgáltatási tevékeny­ségeket. Az így létrejött leány- vállalat a "gyár" funkciót való­sítja meg, cégünk biztosítja a T-Systems részére az infor­matikai szolgáltatások nagy részét.- Milyen szolgáltatások sze­repelnek az ITSH kínálatá­ban? Mi mindenre terjed ki a cég termékskálája? i.p.: - Mindkét telephelyről nyújtjuk a klasszikus informa­tikai üzemeltetési (ITO) szol­gáltatásokat: informatikai helpdesk szolgáltatások, távo­li desktop szolgáltatások, rend­szerüzemeltetés, rendszerfel­ügyelet, alkalmazás-támoga­tás, infrastruktúra- üzemelte­tés, illetve végfelhasználó-tá­mogatás, tipikusan out­sourcing szerződések kereté­ben. E mellett anyavállalatunk számára rendszerintegrációs tevékenységeket nyújtunk. A szolgáltatások végfelhasználói többségében a T-Systems nem­zetközi ügyfelei és magyaror­szági outsourcing ügyfelek.- A budapesti székhelyű ITSH miért döntött úgy, hogy a vállalat másik informatikai szolgáltató telephelyét Debre­cenben alakítja ki? i.p.: - A vidéki infrastruktúra fejlettségének és a kiváló mun­kaerő-piaci helyzetnek köszön­hetően kedvező lehetőséget lát­tunk Debrecenben második te­lephelyünk létrehozásához. Úgy gondoljuk, hogy itt megfe­lelő kvalitású munkaerőhöz tu­dunk jutni. Egyetemi kapcsola­tok kiépítésével, és a jövőbeni szoros együttműködéssel sze­retnénk az utánpótlást biztosí­tani, ezzel hosszú távú elköte­lezettséget vállalva a város mel­lett. Szeretnénk ezzel komo­lyan hozzájárulni a régió fejlő­déséhez, miközben társasá­gunk számára is kedvező felté­telekkel tudjuk szolgáltatásain­kat bővíteni. Számításunk úgy tűnik be­vált, hiszen sok tehetséges fia­tal választja cégünket, perspek­tívát és karrier lehetőséget lát­va az ITSH által nyújtott mun­kalehetőségekben.- Milyen tevékenységekkel foglalkoznak a kollégáik Budapesten és milyenekkel Debrecenben? i.p.: - Budapest, mint régebbi és nagyobb telephely már többfé­le szolgáltatást képes nyújtani. A közvetlen ügyfélkapcsolatot igényelő helpdesk, a szakmai­lag nagyobb jártasságot meg­követelő alkalmazástámogatás majd 200-200 fővel dolgozik azon, hogy a német és magyar ügyfelek informatikával kap­csolatos problémái megoldód­janak. Mindezek mellett szer­ver- és SAP támogatással, rendszerfelügyeleti feladatok ellátásával is foglalkozunk. Annak ellenére, hogy debre­ceni szolgáltató központunk még csak féléves múltra tekint vissza, tevékenységünk már 3 különböző területre terjed ki: A Budapesten is megtalálható távoli számítógépkezelés cso­portot erősítjük vidékről is, ahol a kollégák nemzetközi há­lózaton keresztül támogatják végfelhasználóinkat, új számí­tógépeket helyeznek üzembe. Megtalálható a kisügyfelekre szakosodott alkalmazástámo­gatás (szervertől a szoftverke­zelésig minden beletartozhat), ill. kialakult egy, a levelezés­sel (exchange, lotus notes) kap­csolatos csoport is, akik a szingapúri és mexikói csoport mellett biztosítanak 7/24-es tá­mogatást.- A debreceni induláskor el­hangzott, hogy a kezdeti húsz fős létszámot még idén száz főre tervezik növelni, egy év múlva pedig akár több száz főnek is munkát adnának a térségben. Ma is úgy látják, hogy ezek a célok tarthatók? i.p.: - Úgy gondolom, mivel a tervezett 100 főt sikerült szep­temberre elérni, a jövőben is optimisták maradhatunk, sőt képzési programjaink kiemel­kedő eredményeket hoztak, ami egy stabil alapot teremt­het ennek a növekedésnek.- A munkahelyteremtés so­rán milyen kvalitású munka­erőt keresnek, mely szakmák képviselőinek jelenthet az Önök cége karrierlehetőséget? i.p.: - Alapvetően magas szintű nyelvtudással rendelkező je­lentkezőket keresünk, az in­formatikai tudás megszerzésé­hez mi nyújtunk támogatást leendő kollégáink számára. Természetesen örömmel vesz- szük, ha már képzett, több nyelvet beszélő informatikai szakembereket találunk. Cé­günk által szervezett IT Services Academy program (Try IT, Train IT, Do IT) bizto­sítja kollégáink magas színvo­nalú képzését, valamint lehe­tőséget teremt az informatikai szaktudás professzionális el­sajátítására is.- Mit tudnak kínálni azok­nak a fiataloknak, akik a T- Systems vállalati kultúrájá­nak a részeseivé szeretné­nek válni? i.p.: - Cégünk háttere, szakmai kompetenciája és stratégiája garanciát nyújt arra, hogy nem csupán egy állást, hanem komoly karrierlehetőséget nyújtsunk a pályakezdő fiata­loknak, s csábító kihívásokat a gyakorlott szakembereknek. Véleményem szerint cégünk a piacon egyedi az általunk nyújtott szolgáltatási portfolió tekintetében, hiszen nálunk megtalálható valamennyi in­formatikai üzemeltetési és fej­lesztési szolgáltatási elem. Ez különleges lehetőséget kínál a munkaerő piaci oldalon is, hi­szen a kollégák karrierterve­zése során lehetőségünk adó­dik mind szakmai, mind veze­tői előrelépést ajánlani. Min­den új munkatársat építeni hí­vunk cégünkhöz, mert az új és régi helyszínen egyaránt fo­lyamatosan növekszünk.- Az ITSH ösztöndíjas koope­ratív képzést indít iskolák­ban. Erről a kezdeményezé­sükről mit érdemes tudni? i.p.: - Az IT Services Academy kooperatív programja kereté­ben az ITSH az érintett oktatá­si intézményekkel szerződést köt. Ennek keretében ezek az intézmények tanulmányi szer­ződéssel ösztönzik a résztvevő fiatalokat, akiket a diploma megszerzése után cégünknél azonnali munkaszerződés vár. A kooperatív programban résztvevők utolsó éves tanul­mányaik mellett felkészülnek a cégnél történő produktív munkavégzésre is. A progra­mot egyébként az egyetem ta­nárai és a cég trénerei közösen tartják. A jelentkezés határide­je október 20. További informá­ció: www.it-services.hu . n

Next

/
Thumbnails
Contents