Heves Megyei Hírlap, 2007. október (18. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-17 / 243. szám
2007. OKTÓBER 17., SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP 5 Rendszeresen találkoznak idősek és ifjak egymással Nem kell rendkívüli eseménynek történnie ahhoz, hogy nemzedékek találkozzanak, hiszen idősek és fiatalok együtt élnek a hétköznapokban. A Hevesi Nyugdíjasok Egyesülete mégis keresi az alkalmat erre. Az idősek évek óta rendszeresen találkoznak a Hevesi József Általános Iskola kisdiákjaival a gyermeknapokon, ősszel pedig a legkisebbekkel, a napközisekkel. Hol palacsintát sütnek, máskor uzsonnával, játékkal, mesével kedveskednek nekik.- Ezek az együttlétek nagy élményt jelentenek nekünk, hiszen a saját családjanikon túl mások gyerekeinek is szerezhetünk örömet - fogalmazott Gottschalk Róbertné egyesületi elnök -, s megtaníthatjuk azokat a játékokat, melyek a mi gyermekkorunkat színesítették. Remek érzés „visszafiatalodni” a közös játék közben. A legutóbbi találkozón az Irénke néni és Juci néni által készített uzsonna hangulatát Olgi néni csodálatos meséi gazdagították, majd a kis vendégek énekeltek, szavaltak, bemutatva az óvodából hozott tudásukat. ■ Partnermegyék küldöttsége a Tisza-tónál A közelmúltban Kiskörére látogattak Heves megye partnermegyéinek - a svédországi Varm- landnak, az erdélyi Kovászná- nak, a franciaországi Loire- Atiantique-nak és az osztrák Fel- ső-Ausztriának - a delegációi. A programban szerepelt egy Tisza- tavi látogatás is. A Tisza-parti város polgármesterének, Szén Józsefnek a nevében Kovács Márton, az Idegen- forgalmi és Településfejlesztési Bizottság elnöke köszöntötte a vendégeket, tájékoztatást adott az idegenforgalom helyzetéről, majd a delegáció tagjainak átnyújtott egy Kisköréről, a Tiszaiéról, a kerékpárúiról és a megyéről szóló prospektusokat tartalmazó csomagot. Ezután Takács Attila, a Köti-Kövízig helyettes szakaszmérnöke tartott egy előadást a tározó működéséről, melyet szakmai kirándulás követett az üzemi hídon. ■ HEVES, KISKORÉ ES KO Egy műszak alatt két kamiont tudnak megtölteni a válogatott és csomagolt hevesi gyümölccsel a közelmúltban átadott gépsor segítségével Sok kajszit vár Európa agrárium Óránként hat tonna gyümölcsöt képes válogatni a gépsor Háromszázmillió forintos beruházással készült el az Agroroyal Kft. telephelyén az a zöldség-gyümölcs válogató üzemcsarnok, amelyet a napokban avattak fel. Szuromi Rita A hevesi Agroroyal a térség legnagyobb mezőgazdasági termelő, feldolgozó és értékesítő komplexuma. A hevesi homokhátságon évente mintegy 1500 hektáron 30 ezer tonna gyümölcsöt termelnek, ezért vált szükségessé a hűtő-tároló és feldolgozó kapacitás további bővítése. A Szalma-tanyai központ most az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Programban elnyert pályázat segítségével új gépsorral és üzemcsarnokkal gyarapodott.- Nem csak a saját termésünkre, de a környező kisebb vállalkozókra is gondoltunk - fogalmazott Kiss József ügyvezető igazgató -, amikor belevágtunk ebbe a beruházásba. Az új épületben egy alma öb- 4 lítő-válogató gépsort, egy cseresznye-meggy-szilva válogató gépsort, hűtőkamrát és szociáüs helyiségeket alakítottunk ki. Ez meghaladja a mi szükségleteinket, mégis azt reméljük, hogy a környékbeü kisebb vállalkozásokat is segíthetjük, hiszen a piacok pillanatnyi zavarai nagy bajba sodorhatják azokat a termelő-, két, akik nincsenek raktározásra, hűtésre felkészülve. Az Agroroyal másfél évtizedes története végül is egy szerencsétlen piaci helyzetnek köszönhető. A hatvani konzervgyár csődbe jutása ösztönözte arra a dél-hevesi termelőket, hogy a gyümölcstermesztés felé nyissanak. A talaj- és éghajlati adottságok isezta'szándékot erősítették. A kormány kamatmentes kölcsönökkel segítette a termő- területek újraélesztését, így 1995-től évente 20-30 hektárt tudtak új gyümölcsfákkal beültetni. Két év múlva * * a vissza nem térítendő támogatá- í sok segítségé- I vei 50-70 ■ Egy műszak alatt két kamion tölthető meg gyümölccsel. hektáros telepítésekbe tudtak kezdeni. Mivel a térség csapadékban szegény, ezért már ekkor megkezdték az öntözőrendszer kiépítését. Jelenleg mintegy 650 hektáron tudják rétegvizekből kompenzálni a kevés csapadékot. Most egy olyan csarnok és két gépsor beüzemelésén vannak túl, amely jelentősen lecsökkenti az áru feldolgozási idejét. Óránként hat tonna gyümölcsöt képes leválogatni, vagyis egy műszak alatt - két kamion tölthető meg hevesi almával. Kiss József nem titkolta, hogy a piaci mozgásokat élénken kell ügyelni, hiszen azok évről évre változnak. Tavaly például az osztrákoknak és a németeknek már nem kellett az 5-6 kilós kiszerelésű gyümölcs, a cseresznye-értékesítésben pedig komoly konUniós szabvány, helyi vállalkozó A most átadott épület kivitelezését helyi vállalkozó, Besenyei Csaba végezte. A térség legnagyobb agrárvállalkozásánál 60 helybeli állandó munkást foglalkoztatnak, idényben pedig akár 200-300 ember is kaphat munkát. Az alkalmi munkás azonban kevés, információink szerint az idei nyári-őszi betakarításkor is elkelt volna még a dolgos kéz. kurenciát jelentett a Törökországból és Spanyolországból érkező áru. Stabil és pontos űzető maradt a cseh, a szlovák és az orosz piac, ám a minőségi követelmények egyre keményebbek. Az európai agrárpiaci mozgásokat ügyelve úgy tűnik, a hevesi cseresznye és a kajszibarack jó piacra találhat az unióban, de ehhez megfelelő minőségre és csomagolásra lesz szükség. Hevesen most már a tárolástól a válogatásig, a csomagolásig megoldott a gyümölcs piacra juttatása, habár egy feldolgozóüzemnek óriási hasznát látnák a termelők. Ficsor Ádám, a mezőgazdasági tárca szakállamtitkára megemlítette: a világ élelmiszer-fogyasztása 30 százalékkal nőtt. Előbb az ázsiai, majd az afrikai piacok nyitására kell készülni, s nem lényegtelen, hogy ezekre a növekvő igényekre hogyan tud reagálni a a honi agrárium. Bár az uniós trend a termelés mérséklése, Magyarországnak ezzel szemben fejleszteni kell a termelést, hogy versenyképes maradjon. Godó Lajos országgyűlési képviselő a TÉSZ-ek (termelő, értékesítő szövetkezések) fontosságára helyezte a hangsúlyt, hiszen a vállalkozások üyen kemény piaci viszonyok között csak egymást segítve maradhatnak életképesek. Katonadalokkal ünnepelnek a faluban tárnáméra Tavaly emlékezetes műsort adott a településen az abasári Aba Sámuel Kórus. A katonadalokat éneklő együttes fellépése nagy élményként maradt meg a helyiek emlékezetében, ezért az idén ismét visszahívták az abasáriakat. A méraiak október 23-án este hallhatják, láthatják újra az abasáriakat, akik ismét katonadalokkal szórakoztatják a helyieket és a környékbelieket. Hadat üzennek a szeméthegyeknek heves Október 20-án 8 és 14 óra között immár második alkalommal üzennek hadat az utak mentén sorakozó szeméthalmoknak. A Magyar Közút Kht. felhívására szerveződő társadalmi akciót támogatja az Összefogás Hevesért Egyesület is, amelynek tagjai a városban szervezik a szemétgyűjtő akciót. Az önkénteseket a lakóhelyhez legközelebb eső településjelző táblánál várják, zsákokat, kesztyűket a szervezők biztosítanak. Látogatóba jöttek a lengyel partnerek komló Tíztagú delegáció érkezett a napokban a lengyelországi partnertelepülésről, Rychtalból a dél-hevesi községbe. A lengyelek megismerkedtek az ország nevezetességeivel, jártak a Parlamentben, Aggteleken, Szilvásváradon, megtekintették a Tisza-tavi tanösvényt, majd búcsúesten köszöntek el vendéglátóiktól. Nyáron a lengyelországiak fogadtak kömlői gyerekeket. Körzeti oldalaink heti menetrendje HÉTFŐ EGER PÉTERVÁSÁRA ►SZERDA HEVES, KISKÖRE CSÜTÖRTÖK FÜZESABONY PÉNTEK GYÖNGYÖS SZOMBAT HATVAN. LŐRINCI Az oldalt írta: Szuromi Rita Ftotó: Ötvös Imre Tel.: 36/513-622 e-mail: rita.szuromito axelspringer.hu KÖmlŐf ÖltÖZŐ. A dél-hevesi településen évek óta sikerrel megy a Bozsik- program, hiszen a gyermekek körében a futball népszerű sportág. Az utánpótlás-nevelésre is tekintettel újították fel a régi sportöltözőt, ahol szertárat, irodát és tisztálkodóhelyiségeket is kialakítottak. Hevesben is összefogtak a könyvtárban rendezvények Minden korosztályt megszólítottak a bibliotéka dolgozói A „Nagy Olvashow” elnevezésű országos programsorozathoz kapcsolódva Hevesen is nagyüzemben zajlottak a könyvtári rendezvények. A bibliotékába színes programokkal vártak minden korosztályt. A nyitónapon Csáki Zsigmond polgármester szólt a kultúra, az olvasás fontosságáról, valamint arról, hogy nülyen nagy szerepük van a könyvtáraknak. A megnyitót követően a „Csillagos esték” című ezoterikus előadáson vehettek részt az érdeklődők, melyen megismerkedhettek az Univerzális Energia-közvetítőkkel. Másnap délelőtt középiskolásoknak rendeztek előadást a NAVA (könyvtári ülmarchívum) A könyvtár valamennyi rendezvényét nagy olvasói érdeklődés kísérte szolgáltatásairól, délután pedig találkozhattak a környék olvasói Szuromi Ritával, aki legújabb, az „Átányi kőkoporsó - Kőkopor- show vagy sírturizmus” című könyvét mutatta be az érdeklődőknek. A könyv sikerét mutatja az az élénk beszélgetés, ami az előadását követte. A gyermek- részlegben a „Kölyökolvashow” programon mesemondással egybekötött aszfalt-rajzverseny volt, ahol Együd László nagyszerű mesemondásával elvarázsolta a gyerekeket. A „Tiniolvashow” délutánján a kedvenc könyveiket mutathatták be a gyerekek. Zárásként a nagyi korú olvasóknak szerveztek a könyvtárban nosztalgia-délutánt ■ l I i