Heves Megyei Hírlap, 2007. október (18. évfolyam, 229-254. szám)

2007-10-17 / 243. szám

3 2007. OKTÓBER 17., SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP­HÍREK Eger FOGADÓÓRA Dr. Nagy Imre, Heves megye l-es számú, egri vá­lasztókörzetének egyéni képvise­lője október 18-án, csütörtökön délután két órától a Bródy Sán­dor út 8. szám alatti irodájában várja választóit. Besenyőtelek avatás október 15-én délután rendezték az általá­nos iskolában a kis elsősök avatá­sát. Sor került egyéni próbatételre és a két osztály közötti versengés­re is. Az ünnepélyes eskü szövegét az iskola névadójának szobra előtt mondták a kicsik, majd az ötödi­kes testvérosztálytól emléklapot és ajándékot vehettek át. Eger DSIDA-EST Angyalok citerá- ján címmel tart irodalmi estet ma az egri Dsida Jenő Baráti Kör. A Széchenyi utca 5. szám alatti Ke­resztény Ifjúsági Klubban délután 5 órakor kezdődő eseményen Lisztóczky László, a kör elnöke mond bevezetőt, majd Ungvári P. Tamás előadóművész ad ízelítőt a költő műveiből. Gyöngyös MUNKAÜGY Pályavá­lasztási kiállításnak ad otthont 18-án kilenc órától a Mátra Mű­velődési Központ. Az Észak-ma­gyarországi Regionális Munka­ügyi Központ Gyöngyösi Kiren­deltsége a következő programok­kal várja az érdeklődőket: felsőfo­kú oktatási intézmények tájékoz­tatója, iskolarendszeren kívüli képzési lehetőségek, munkaerő­piaci igények ismertetése, pálya- választási böngészde. Kerecsend buktasütés a Biz­tos Kezdet Klub munkatársai ma délelőtt az otthonaikban keresik fel a kismamákat, hogy családlá­togatás keretében tájékozódjanak, milyé'n egyéni segítséget nyújthat­nak a rászorulóknak. Csütörtökön délután kettőtől hatig Szucsik Sándor szakács segítségével ke- mencés buktasütésen vehetnek részt az érdeklődő anyukák. Novaj SZÜRET A Hegyközség szervezésében október 22-én, hétfőn szüreti vigadalmat rendez­nek. Fellépnek az egerszalóki, egerszóláti, andornaktályai és a helybeli asszonykórusok, a parádsasvári, az abasári hagyo­mányőrzők, a felsőtárkányi fúvós- zenekar, az egri Szederinda tánc- együttes. A program 13 órakor szüreti felvonulással kezdődik, majd az együttesek a salakos pá­lyán adnak műsort. Az esti bál­ban Zelei Attila és zenekara gon­doskodik a talpalávalóról. A prog­ram tűzijátékkal zárul. Andornaktályán épp a péksüteményeket készítik. Immár drágább hozzávalókból, hiszen a liszt mellett minden mezőgazdasági termék drágult. Ismét drágább lett a liszt sütőipar A pékek is kénytelenek lesznek áraikat emelni Több lépcsőben emelke­dett a liszt ára ebben az esztendőben. Legutóbb a hónap elején drágult a sütőipari alapanyag, ezút­tal tíz százalékkal. Tóth Balázs A búza árának emelkedése nem állt meg a nyáron, ezért október elejétől a különböző lisztfajták tíz százalékkal kerülnek többe. Az Egri Malom Zrt. folyamato­san szerzi be az alapanyagot, hi­szen nem rendelkezik akkora tá­rolókapacitással, hogy hónapo­kig kitartó készletet halmozzon fel. Erre csak a nagyobb őrlőköz­pontok képesek. Mint Veliczky József, a társaság vezérigazgató­ja elmondta, a raktározás és a búza kezelése is sok pénzbe ke­rül, ezért az aktuális piaci áron kell beszerezni a terményt. A megfelelő minőségű kenyérga­bona jelenleg tonnánként 60 ezer forintba kerül.- A búza drágulása miatt nyolc forinttal emeltük a ke­nyérliszt árát, a pékekhez így ki­lónként 85-88 forintos nettó áron kerül. Korábban is volt már hasonló az ára, de később vis­szaesett. Azonban olyan olcsó, mint volt ezelőtt néhány hónap­pal, már nem lesz. Hogy továb­bi áremelés várható-e, azt a pi­ac dönti el. Általában az új búza learatásáig emelkedni szokott a gabona ellenértéke. Mostaná­ban Európa-szerte egyre na­gyobb a kereslet a sütőipari alapanyagra, élesedik a verseny - fogalmazott a cégvezető.- Nem ért minket váratlanul a lisztáremelés, hiszen a malom előre értesített ben­nünket. Nyár köze­pe óta már 28 fo­rinttal ment följebb egy kiló tisztára, ez 47 százalékos drá­gulást jelent - tudtuk meg Kur­di Andrástól, az andornaktályai Kurdi Pékség tulajdonosától. - Mivel egy kiló kenyérhez het­venöt deka tisztre van szükség, csak emiatt huszonegy forinttal kellett volna emelnünk az árát, de eddig csupán tizenöt forintot hárítottunk át a vásárlókra. Ezenkívül drágult a benzin, a gázolaj, a gáz és a villanyáram is, és valószínűleg további lisztár­emelésre is számítanunk kell. Nem tudom, mikor tudunk mi is árat emelni. Hozzátette: a legfőbb problé­ma, hogy a kenyér - árképzés te­kintetében - nem viselkedik úgy, mint más termé­kek, nyomott a piac. Országszerte ezer­kétszáz sütőipari cég működik, az elmúlt években háromszáz ment csődbe, s még többen fognak tönkremenni. Ez­zel eltűnik a pékségek változa­tossága is: Nyu- gat-Európához képest itthon ■ A kenyér árának mintegy 20-30 százalékát teszi ki a liszt értéke. Már most is sokba kerül a pékáru az üzletekben ma már két­száz forint alatt nem találni fe­hér kenyeret, jellemzően két­százhúsz és kétszázhetven fo­rintba kerül kilója. A kiflit, zsömlét 19-22 forintért kínál­ják a polcokon. A finomliszt­ért általában bruttó 105-140 forint közötti összeget kérnek kilónként, míg a réteslisztet 130-160 forintért árulják. szerény a választék. A kicsiknek nincsenek saját üzleteik, beszál­lítói egy-egy üzletláncnak, így a vevők és a pékek közt nincs köz­vetlen kapcsolat. Molnár Sándor, a nagyrédei Molnár Pékség tulajdonosa el­mondta: egyelőre nem tudták érvényesíteni áraikban a drágu­ló alapanyag beszerzési költsé­gét. Esetükben két ízben emelt a malom, legutóbb tíz forintot, így közel felével fizetnek többet a lisztért, mint hónapokkal ezelőtt. Mivel egy üzletlánc be­szállítói, egyre nehézebben tel­jesíthető feltételeket támaszta­nak velük szemben. Kiszolgálta­tottabb helyzetben vannak, mint azok, akik rendelkeznek saját üzlettel, bár ők sem tudják annyiért adni a portékájukat, mint szeretnék. Mint mondta, az első áremelést még át tudta hárítani, a következőt viszont már nem. A környéken lakó ve­vőik nyáron először tudomásul vették a drágulást, de pár hét múlva mégis szóvá tették. így, bár kellene, kérdéses, hogy tud- e most újból árat emelni. Molnár Sándor szerint ha így marad minden, az a pékségek bezárásához fog vezetni. A kiflit, a zsömlét és a kenyeret önköltsé­gi áron, de inkább veszteséggel tudja csak továbbadni az üzlet­láncnak. ÁLLÁSPONT SZUROMI RITA Kipostázott szegénység még csak pár napja kapcsol­ta be a gázkonvektort a két­tagú család, máris rettegve figyelik a gázóra pörgését. Osztanak, szoroznak, vajon mennyibe is kerül nekik az idei télen a 20 fokra felfűtött lakás, mire lesz majd elég a számla kifizetése után kettő­jük szerény fizetése. nincsenek egyedül. Az idei tél sok család számára víz­választónak bizonyul. Az új gázár-támogatási rendszer - amely most debütál majd egy teljes szezonon át - el­döntheti: kik azok, akik a számla rendezése után ké­pesek megmaradni egy át­lagos család fogyasztási szintjén, s kik azok, akik kiadásaik visszafogásával már-már ízlelgethetik a szű­kösség, a szegénység mi­benlétét. korábban egyszerű volt kije­lenteni: szegény az, aki idős, nagy családban él, munka­nélküli vagy hajléktalan. Manapság ez a kategória is megdőlni látszik. A folyama­tosan emelkedő rezsi, az élet drágulása bizony olyan csa­ládokat is nehéz helyzetbe hozhat, ahol két kereső is van. Nehezedik a városla­kók, a gázzal fűtők, a bérből és fizetésből élők helyzhfe éppúgy, mint a nyugdíjaso­ké. Bár ez a réteg egyelőre még nem jelenik meg az in­gyenes étel- vagy ruhaosztá­sokon, nem áll sorban segé­lyért, de már régen nem költ kultúrára, tartós háztartási cikkre, vagy épp saját egész­ségmegőrzésére, életminősé­gének javítására. szegények ők is. Nem klasszikus értelemben, nem látványosan, hanem rejtőz­ködőn, a látszatot még meg­őrizve. De ez a tél számukra is meghatározó lesz. Tét: a számlák rendezése vagy a megszokott életminőség. Döntésük hatása tartós lesz. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Jótékony csapatépítés az óvodában önzetlenség Két és fél milliós játszóteret „varázsoltak” a siroki gyerekeknek A napokban szorgoskodó felnőt­tekkel telt meg a siroki Kölyök­vár Óvoda udvara. Az intéz­ményben csak néhány nappal korábban értesültek arról, hogy az egyik hazai mobilszolgáltató cég ide szervezi idei utolsó csa­patépítő tréningjét, melynek keretében az óvoda játszóterét újítják fel. Megérkezésük előtt az önkor­mányzat előkészítette a terepet, így a több mint száz munkatárs nagy lendülettel kezdhetett hoz­zá az új játékok felállításához és az udvar rendbetételéhez. A pannonos csapat egyébként idén megyénk több településén is felbukkant, hogy néhány óra alatt Új játszóparkot varázsoljon A siroki óvoda játszóterének felújításában több mint százan vettek részt a többnyire hátrányos helyzetű gyermekeket nevelő iskolákban, óvodákban. A siroki óvoda a település egyetlen ilyen intézménye, ahol 40 kisgyermeket nevelnek. Mi­vel jelentős a hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetű kicsik aránya, ennek megfelelő­en készítették el helyi nevelési programjukat. Sajátossága - a játék mellett - a mozgás kiemelt szerepe, valamint a potenciális tanulási zavarok megelőzését szolgáló fejlesztő módszerek al­kalmazása. Ezekben is segít a megújult udvar, ahol a gyereke­ket immár EU-konform játszótér várja. A kicsik műsorral köszön­ték meg a segítséget. ■

Next

/
Thumbnails
Contents