Heves Megyei Hírlap, 2007. október (18. évfolyam, 229-254. szám)

2007-10-11 / 238. szám

2 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2007. OKTÓBER 11., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP Superior-borok: királykategória a Merengővei és Grosiccsal Sokan adták vissza új autójukat bedőlő hitelek Rosszabbra számítottak a pénzintézetek, de így sem túl jó a helyzet Folytatás az 1. oldalról Ehhez viszont több kóstolás, több beszélgetés kell, csak így lehet konkrétabban körülírni a superi­or borok legfőbb ismérveit - mu­tatott rá dr. Lőrincz György. Ezzel szemben a mostani csak a második ülés volt, az elsőt még a nyáron ejtették meg. (A sza­bályzat csak 2004-től teszi lehe­tővé superiorok készítését a már említett paraméterek mellett.) Az ottani döntés eredményeként lett a legelső bor a „királykategó­riában” a Lőrincz által irányított St. Andrea Pincészet e héten pi­acra kerülő 2005-ös Merengő Egri Bikavér Superior-je. Ebből összesen 6700 palack készült (Csutoráséból 1300); igazi egri bor: 50 százalékban kékfrankos­ból áll, mellette merlot és cabernet-ek kerültek bele.- Látványosan többet kell nyúj­taniuk a superioroknak az eddi­gi egri vörösboroktól: tartalma­sabbaknak, nagyobb testűeknek kell lenniük, ugyanakkor harmó­niát, kerekséget és hosszan tartó ízt is elvár tőlük a mai borízlés - tette hozzá Lőrincz, aki szerint superior készítéséhez inkább csak akarat kell, nem is annyira technológiai háttér. A következő egy-két évben 10-15 bútoktól vár ilyen borokat. Igaz, a termelők ma még műidig nehezebben vál­lalják fel a Bikavér-készítést, de a superiorok remélt sikere talán többeknek is kedvet adhat. ■ Megalakult az óvodafenntartó mikrotársulás A napokban megtartotta alakuló ülését a Kerecsend-Demjén- Egerszalók-Egerszólát Óvoda­fenntartó Mikrotársulás Társulá­si Tanácsa. Az eseményen elnök­ké Sári Lászlót, Kerecsené pol­gármesterét választották meg. Az elnökhelyettes Tőgyi Gábor, Egerszalók polgármestere lett. A tanácstagok ezt követően jó­váhagyták az összevont óvoda pedagógiai dokumentumait, s úgy döntöttek, hogy a képviselő- testületeknek elfogadásra java­solják az augusztus-december közötti időszakra vonatkozó költ­ségvetési tervezetet is. ■ Minden évben nő azok szá­ma, akik nem tudják fizetni autójuk törlesztőrészleteit vagy lízingdíját Idén már huszonötezren jártak így. Tóth Balázs- Nőtt az ügyfelek által nem fi­zetett kölcsönök száma, ugyan­akkor még mindig nem érik el az előzetesen kalkulált adatokat- vázolja a jelenlegi helyzetet Csontos Sándor, a Magyar Köz- gazdasági Társaság Heves me­gyei elnöke. Az Észak-Amerikában tapasz­talható jelzálogpiaci krízis Ma­gyarországra egyelőre nem gyű­rűzött be, a folyamat inkább csak óvatosságra inti a hazai bankokat. A veszély nem múlt el, hiszen a lakosság hitelfelvéte­li kedve nem csillapodik. Csontos Sándor, aki az egyik magyarországi bank egri fiókját vezeti, elmondja, leginkább a gépkocsi- és áruhitelek dőlnek be. - Az ingatlankölcsönök ese­tében a hosszú lejárati idő, az élethelyzet változásai okozhat­nak problémát. Húsz-huszonöt év alatt betegség vagy válás is bekövetkezhet, gyakoribb azon­ban a munkahely elvesztése. A devizában eladósodott ügyfelek ki varinak téve a jegybankok ka­matpolitikájának, a valutaárfo­lyam ingadozásának. A közös valuta bevezetésével az euró- hitelek tulajdonosainak problé­mája megoldódik majd. A szakember hozzátette: a gépkocsihitelek esétebén nagy a verseny, telített a piac, van, aki kezdő befizetés és casco nélkül odaadja az autót. Ezáltal olyanok is vesznek fel kölcsönt, akik egyébként nem tennék. Ilyenkor bármüyen apró változás veszély­be sodorhatja a törlesztést. Pél­daként hozza fel az autóreklám­cégek csődjét. A Pénzügyi Szervezetek Álla­mi Felügyelete (PSZÁF) által kö­zölt adatok szerint míg tavaly negyvenezer autóhitel bukott el, addig idén az első fél évben hu­szonötezer embernek kellett le­mondania kocsijáról. István is az egyik autóreklá­mos céggel járta meg. Azt ígérték neki, a matricáért cserébe fizetik a kocsi törlesztőrészletét. Önerő­ből, illetve üyen segítség nélkül nem vágott volna bele a vásárlás­A problémás hitelek számát gyarapítják azok az árukölcsönök, amiket rosszhiszeműen vesznek föl. Sokszor behajthatatlan a tartozás. Képünk illusztráció. ba. Miután azonban a cég már nem fizetett, így kénytelen volt visszaadni a pár hónapos autót. A lakossági kölcsönök közül legkevésbé az áruhitelek törlesz­tése biztos, ehhez a csalók is nagyban hozzájárulnak. Csontos Sándor úgy véli, a megelőzésre kell fektetni na­gyobb hangsúlyt, azaz a bankok­nak és az ügyfeleknek is körül- fékintőbben kell fölmérniük á kockázatokat, így vizsgálni kell a jövedelmi helyzetet és a bizto­sítékokat is. Nem szabad figyel­men kívül hagyni a Központi Hi­telinformációs Rendszer fekete­listáját, de elkelne egy pozitív adóslista is. Az ügyfelek érdeke, hogy ha nehéz helyzetbe kerül­nek, kérjenek adósságrendezést vagy átütemezést, és ne várják meg, míg a bank jelentkezik. Heves megye a gyengébb jövedel­mi viszonyok miatt a hitelnyújtás terén a kockázatosabb vi- dëtfefc közé tarto­zik. Ugyanakkor az itt élők nem is kaphatnak akkora kölcsönö­ket, mint a budapestiek és a nyugat-dunántúliak. Hevesben is nőtt a bedőlt hitelek aránya, ■ A gépkocsi-hite­lek esetében nagy a verseny és telített a piac. ifi i7 Kampányba kezdett a pénzügyi felügyelet A pénzügyi felügyelet a na­pokban kampányba kezdett, hogy az autót vásárlók megis­merjék a különböző kockáza­tokat. A főhatóság azt ajánl­ja, hogy a vásárlók lehetőleg úgy írják alá a kölcsönökről, az autólízingről szóló szerző­déseket, hogy ki tudják fizetni devizaárfolyam-változás ese­tén az esetleges többletössze­get, s vegyenek figyelembe egy nagyobb jövedelemkiesést a családi kasszából. Törvény- módosítást nem indítványoz­nak, de a mostaninál még erőteljesebben figyelnek a lí­zingcégek működésére. az egy ügyletre jutó átlagérték, s a darabszám is. A PSZÁF szerint míg országo­san a banki kintlévőségeken be­lül a hitelek 93 százaléka prob­lémamentes, addig a többi rossznak vagy kü­lön figyelendőnek minősül. Míg azon­ban a kihelyezett lakossági hitelek bruttó összegéből két százalékot tartanak rossz­nak vagy kétesnek, addig a vál­lalkozói kölcsönállomány több mint két és fél százaléka tarto­zik ebbe a kategóriába. A külső követelésbehajtó cégek hetven- milliárd forintnyi állományt vet­tek át, míg pénzügyi intézmé­nyek saját kezelésükben tartott ilyen jellegű portfoliója ennek kétszeresét teheti ki. Az elmúlt egy évben megdup­lázódott a végelszámolás, a fel­számolás alá került vállalkozá­sok száma, ennek felét az építő­iparban és kereskedelemben ér­dekeltek teszik ki. Az idei rossz év miatt mezőgazdasági cégek is fizetésképtelenné válhatnak. A megszűnő gazdasági társasá­gok száma egyelőre nagyobb, mint az alakulóké, de banki szempontból nem feltétlenül szerencsés a könnyített vállalko­zás-alapítás sem.- A vagyonosodási vizsgála­tok, az ellenőrzések szigorodá­sa miatt egyre több hiányosság­ra, szabálytalanságra derül fény. Gyakoriak a körbetartozások, a cégek hatvan százalékának van lejárt határidejű tartozása, ezek negyede pedig 60 napon túli. A magyarvállalkozások'a követelé­sek 2,7 százalékát írják le vesz­teségként, míg ez az arány Nyu- gat-Európában 1,7 százalék kö­rül van - tájékoztat a szakem­ber. - Gondot okoz a kereslet visszaesése, amely főleg a kis- és középvállalkozásokat érinti. Hevesben például jó példa az új- autó-értékesítések forgalmának tíz-húsz százalékos csökkenése. Az erős forintárfolyam miatt az exporttevékenységet folytatók is rosszabbul jártak. Csontos Sándor úgy látja, jövő­re, amennyiben a vásárlási kedv nem hagy alább, a kedvezőtlen tendencia folytatódni fog. Na­gyobb mértékű romlás a piaci körülmények lényeges megvál­tozása - például emelkedő inflá­ció vagy jelentős árfolyamválto­zás - esetén következhet be. Megkérdeztük olvasóinkat Ön szerint kockázatos-e ma hitelt felvenni? Október végén kezdik a téli vízszint beállítását pál József, Eger- Egyértelműen igen a vála­szom. Manapság nagyon sok­fajta kölcsönt kínálnak a ban­kok. Alaposan át kell gondol­ni, hogy mire milyen kölcsönt vegyen fel valaki. Lehet deviza és forint alapú is a hitel. Nem­csak a kamatra kell figyelni, hanem a hirdetésekben kis be­tűkkel írt THM-re is, ami jelen­tős terhet jelent zsíros anikó, EgercsehL- Nem érdemes hitelt felvenni, de néha keli Anélkül nem le­het boldogulni. A lakáshitelre éppúgy szükség van, amikor a fiatalok elköltöznek a szülői házból, mint az áruvásárlási kölcsönre. Én is vettem fel hi­telt, hogy megvásárolhassam a televíziót. Nagy a kamat, és hosszú az idő, mire kifizetem a részleteket. faragó Zoltán, Gyöngyös: Nem a hitelek és a kamatok a veszélyesek, hanem az a keres­kedelmi magatartás, amely el­hiteti az emberekkel, hogy hi­telből mindent meg lehet vásá­rolni. Sokan nem gondolkod­nak felelősen, mikor a ban­kokhoz fordulnak segítségért. Egyáltalán nem mérik fel pon­tosan, hogy mennyi terhet, adósságot bírnak majd el. molnár ibolya, Gyöngyös: Veszélyes hitelt felvenni. Min­denki bizonytalanságban él, még az is, akinek van munká­ja, mert nem biztos, hogy éve­kig meg is tudja tartani. Lehe­tetlen évtizedekre tervezni, ami egy nagyobb kölcsönnél elen­gedhetetlen. Sok fiatalnak, hogy el tudja kezdeni az életét, nincs más választása, minta hitel, de óvatosnak kell lenni A napokban Kiskörén, a Közép- Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Kiskörei Szakaszmérnökségén rendezték meg a Tisza-tó téli vízszintjével kapcsolatos megbeszélést. A tárgyalás során megegyez­tek abban, hogy a Tisza-tó víz­szintjének csökkentését várha­tóan október utolsó hetében kezdik meg, méghozzá a hidro- meteorológiai helyzet figyelem- bevételével. A műveletet való­színűleg az idei esztendőben, november második felében fe­jezik majd be. Ennek üteme eleinte naponta 5-10 centimé­ter, majd kétnaponta 15 centi­méter, a vízjárás és a halván­dorlás figyelembevételével. A Tisza-tó téli vízszintje 1,2 méte­res csökkentés után a Kisköre- felső vízmércén mért 610 cen­timéter lesz. A vízszintcsökkentés pontos menetrendje október közepén készül el. A tavaszi vízszint- emelés várható időpontja már­cius közepe, illetve vége. A ter­vezett csökkentés, majd emelés végrehajtását egy esetleges ár­hullám levonulása befolyásol­hatja és módosíthatja. A mai na­pon egyébként, reggel 8 órától, a Tisza jobb parti árvízvédelmi töltésén az átmenő forgalmat ki­záró, de a kerékpárút forgalmát és a horgászhelyek megközelí­tését nem akadályozó sorompó­kat lezárják. ■ \

Next

/
Thumbnails
Contents