Heves Megyei Hírlap, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-04 / 206. szám
2007. SZEPTEMBER 4„ KEDD - HEVES MEGYEI HÍRLAP HORIZONT HIRDETÉS Agyonverte ismerősét a brutális rabló sziHALMi bűnügy Nyereségvágyból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés a vád Helyszíni szemle. Az áldozat életét a brutális támadások után az orvosok sem tudták volna megmenteni Kitartó, embertelen bántalmazásnak tartja a főügyészség azon ügy vádlottjának tettét, amelyben már kész a vádindítvány. Szalay Zoltán A Szihalmon történt élet elleni bűntényről lapunkban is beszámoltunk. Kérésünkre a Heves Megyei Főügyészség tájékoztatott a bűnügy állásáról. A vádindítvány szerint a 44 éves F. István ritkán dolgozott, inkább játékgépezett. Ismerte a faluban élő D. P. L.-t, akiről úgy § vélte, tehetős ember. Tavaly ok- s tóber 31-én, miközben azon ta- ^ nakodott, miként szerezhetne I pénzt, eszébe jutott a Tárkányi úton lakó férfi. Elhatározta, hogy kirabolja. Fekete, csuklyás pulóvert öltött, kezeire kesztyűt húzott. Szállásadója kerékszerelő vasát is magával vitte. Este nyolc tájban ért D. P. L. házához. Átmászott a kerítésen, bement a tornácra, s az ajtó mögött várta a házigazdát. Az a csengetésre az utcai kapu felé indult, erre F. rögtön a pajszerrel hátulról megütötte. Áldozata továbbszaladt. A vádlott a sötét udvaron érte őt utol. Ököllel és vasszerszámmal többször is a sértett fejére sújtott. Az újabb bántalmazástól félve D. P. L. úgy döntött, pénzt ad neki. A szobában egy szekrényből elővett 40 ezer forintot, s odaadta F.-nek. Az elszánt rabló nem elégedett meg ennyivel, ezután elvette az áldozat ujján lévő hatvanezres pecsétgyűrűt és a 160 ezer forintot érő aranyláncát. D. P. L. közben felismerte támadóját, s ezt közölte is vele. F. ezért elhatározta, hogy megöli őt. Leütötte a szerelővassal. Úgy gondolta, már nem él. Már távozni készült, amikor észlelte, hogy D. P. L. próbál felállni. Erre F. - a vádindítvány szerint - vasrúddal többször tarkón vágta a sértettet. A vádhatóság szerint kitartó és embertelen bántalmazás történt. A sértettet huszonöt eszközös csapás érte a fején, további hat a karján. F. a tette után a szerelővasat és a kesztyűket a Rima-patakba hajította. A ruháját otthon elégette. A főügyészség a bizonyítékok alapján F. Istvánt nyereségvágyból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolja. Az ügyben a Heves Megyei Bíróság büntetőtanácsa hivatott elsőfokon ítéletet hozni. A vádlott sajátos védekezési taktikája F. István elsőre teljes körű beismerő vallomást tett. Meg is mutatta a nyomozóknak, hogy hová dobta az elkövetés eszközét, a szerelővasat. Azt meg is találták a Rima-patakban. Később arról beszélt, azért verte agyon a sértettet, hogy kivédje a homoszexuális támadását. Ám bebizonyosodott, hogy az áldozat nem volt meleg. Ezután a vádlott azt közölte, hogy a pénzt és az ékszereket a sértett adta neki a verés miatt. Újabb vallomása így szólt: a családi pecsétgyűrűt D. P. L. önként adta át neki, hogy tegye másnap zálogba. A vádhatóság szerint egyik változat sem fedi a valóságot. NEMZETKÖZI cég érettségizett munkatársakat keres. Kereset 100-150 eFt. Szerda: 13-17 h között Eger, Pacsirta 2/a. II. em.---------------------------------------------------------------------------------*197732* S ZAKKÉPZETT szobafestőt egri munkahelyre felveszek. 30/494-3210---------------------------------------------------------------------------------*202703* Kisköre területére kézbesítőt I keresünk a Heves Megyei I Hírlap terjesztésére. Érdeklődni a 36/441-999-es telefonszámon GYÖNGYÖSIEK és Gyöngyös környékiek figyelem! Külföldi munkalehetőség: Csehországi összeszerelő üzembe keresünk betanított munkásokat. A szállás ingyenes. Kereseti lehetőség: nettó 565 euro/hó - nyelvtudás nélkül. Egyéb célországok: Anglia, Írország, Skócia - nyelvtudással. T.: 30/66-22-895 és 30/948- 5838. Eng.sz: 29165-5/2006-433---------------------------------------------------------------------------------•202719' KARO SSZÉRIA-LAKATOST felveszek egrit. Érd.: 70/522-7529----------------------------------------------------------------------------------•202746' ANGOL, német, francia, spanyol egyetemi végzettségű egri tanárt keres euroisk@hotmail.com 36/412-200, 20/323- 6617 Csiky 21.---------------------------------------------------------------------------------•202898' TISZANÁNAI pékségbe felveszünk szállítókat B, C jogosítvánnyal, pékeket, pékségbe segédmunkásokat. T.: 36/366-026, 36/366-042---------------------------------------------------------------------------------*202964* JÁ SZFÉNYSZARUI telephelyre keresünk vagyonőri igazolvánnyal rendelkező biztonsági őröket 12 órás munkarendben. I: 20/9641-911---------------------------------------------------------------------------------*203002* BUDAPESTI cégközpont keres reprezentatív, mutatós hölgyeket szem. asszisztens, menedzser-hostess munkakörökbe, magas jövedelemmel: titkarsag@feherholding.com (egész alakos fényképes önéletrajz)---------------------------------------------------------------------------------*203012* MARKETING managereket (288.000 Ft+jutalék), előadókat, programszervezőket (125.000 Ft+jutalék) keresünk! Információ: www.roninclub.hu/palyazat.htm 70/7050- 023---------------------------------------------------------------------------------*203048* SZÁMÍTÓGÉPEK iránt érdeklődő eladót keresünk egri üzletünkbe. Jelenkezés: „203070 Munkatárs” jeligére Eger, Pf. 23. ill. kbboss@gmail.com e-mail.----------------------------------------------------------------------------------*203070* TÖBB száz európai uniós állás. 30/557-0033---------------------------------------------------------------------------------*203075* PULT OST keresek Egerszalókra. 30/907-4051---------------------------------------------------------------------------------*203102* HOLLAND pénzintézet értékesítési munkatársakat keres ingyenes átképzéssel. Kezdési támogatás 600.000 Ft. 30/585-2913--------------------------,-----------------------------------------------------*203125* LÉGY a csapatunk tagja, ha érdekel az ingatlanközvetítés. Egriek jelentkezését várjuk. 30/627-7685 —-----------------— --------------------------------------------------*203133* ______SZOLGÁLTATÁS______ 5 0-1100 cm3-ig mindenfajta motorkerékpár jav., teljes felújítását, villamosság, festés stb. vállalom garanciával. 70/620-5553----------------------------------------------------------------------:----------*188591* V ILLANYSZERELÉST vállalok! Új hálózat szerelése, átalakítás, javítás. Riasztórendszerek telepítése felügyeleti rákötési lehetőséggel. Tel.: 20/979-1520---------------------------------------------------------------------------------*192121* SZ OBAFESTÉS, mázolás, tapétázás, burkolás, laminált parkettázás, hőszigetelés, színezést vállalok kedvezménnyel. 20/266-5337---------------------------------------------------------------------------------*195586* FRISSÍTŐ-KONDICIONÁLÓ, alakformáló testmasszázs. Intim masszázs kizárva! 20/592- 9703---------------------------------------------------------------------------------*195990* PALATETŐ bontás nélküli felújítása. Színes, mintás, bitumenes szigetelőanyaggal. Ács-bádogos munka, lapostető-szig. 30/9850-611----------------------------------------------------------------------------------*201205* SZ0 BAFESTÉST- MÁZÓ LÁST-TAPÉTÁZAST- KÜ LSŐ színezést-szigetelést vállalok. Anyagbeszerzéssel, reális áron. 06-20/244-2119--------------------------------------------------------;------------------------*201701* M ŰANYAG ajtók-ablakok raktárról azonnal, bejárati ajtó már 48 eFt-tól. Eger, Szvorényi u. 85. 36/788-515---------------------------------------------------------------------------------*201876* H AGYATÉKOT, tollat, régi bútorokat vásárolok, és lomtalanítást, udvar, kert takarítást vállalok és parkosítunk. 30/859-0128---------------^-----------------------------------------------------------------*202361* a REDŐNYT, reluxát, harmonikaajtót 20-50%- os árengedménnyel készítek. 36/410-275--------------;-----------------------;----------------------------------------*202492* RI ASZTÓBERENDEZÉS, videó-megfigyelő rendszer, beléptető és kaputelefon szerelése referenciákkal! Tel: 20/954-8206---------------------------------------------------------------------------------*202635* SZERETNE Ön cégének folyamatos építőipari munkákat, korrekt fizetéssel, korrekt feltételekkel biztosítani, akkor hívja vállalkozási igazgatóságunkat. 06-1/302-3776-------------------------------------------------------------------------------*203012* VÁR OM régi és új vendégeimet frissítő masz- százsra, életerő-javításra! Marika régi: 20/585-9035, új telefon: 70/709-4608--------------------;----------------------------------------------------------*203078* ÁC SMUNKÁK, kőművesmunkák, bontást, javítást vállalok. Tel.: 06-20/596-3943---------------------------------------------------------------------------------*203082* MASSZÍROZÁS frissítő, talp-, teljes testmasz- százs, lábápolás, gombás köröm ápolása Egerben. 06-20/564-6217 időpont-egyeztetés---------------------------------------------------------------------------------*203096* PALATETŐ bontás nélküli felújítása. Színes, mintás, bitumenes szigetelőanyaggal. Ács-bádogos munka, lapostető-szig. 30/9850-611---------------------------------------------------------------------------------*203119* _________OKTATÁS_________ L OVÁRI nyelvoktatás Gyöngyösön és Hatvanban szeptember 25-től januári vizsgával. Részletfizetés van. 30-273-9479, 30-504-1222--------;--------;--------------------------------------------------------------*201287* AU TÓ-MOTOR int. elmélet szept. 5.15 óra, részletfiz. - diákkedv. Eger, Széchenyi 58. Marosy 322-540, 30/362-9898. OKÉV 10-0181-04----------------:----------------------------------------------------------------*202865* AN GOL, német újrakezdő ECL, BME vizsga- előkész. 490-600 Ft euroisk@hotmail.com 36/412-200, 20/323-6617 de. is Csiky 21.---------------------------------------------------------------------------------*202898* KERESKEDŐ váll. tanfolyam indul Egerben. Oktatás: szombat du. Ára: 59 eFt. T.: 70/2133- 950 Dr. Pisák------;--------------------------------------------------------------------------*203129* GY ÓGYMASSZŐR OKJ-s képzés indul szeptember 21-én Egerben. Tananyaggal, részletfizetéssel 190.000 Ft. Kapos Kft. 30/323-2920 www.alfakapos.hu (Nyilv.sz: 14-0076-05) OKJ-S hétvégi szakképzések indulnak Egerben és Gyöngyösön. Dajka, gyermekfelügyelő, csecsemő- és kisgyermekgondozó, szociális gondozó-ápoló, rehabilitációs terapeuta, pedagógia-gyógypedagógiai asszisztens. Krúdy E. Iroda Tel.: 06-1/355-3198, 30/940-5389 euroszolg@freemail.hu---------------------------------------------------------------------------------*202934* SZE PTEMBERI intenzív haladó és vizsga-előkészítő angol tanfolyamok decemberi nyelwizs- gával! Jelentkezés: 2007. 09.10-ig. Tel.: 36/413-104 www.lite-nyelviskola.hu Nytsz: 05-0232-04----------------------------------------------------------------------------------*203074* _________PÉNZPIAC________ GYO RS és kényelmes megoldások: lakáshitel, személyi kölcsön, szabadon felhaszn. jelzálog- hitel, BÁR listásoknak is! 20/592-9703--------;------------------------------------------------------------------------*195990* S ZEMÉLYI és ingatlanfedezetes hitelek ügyintézése, bonyolítása. Gépkocsilízing ill. kis- és középvállalkozói hitelek. 70/369-5373---------------------------------------------------------------------------------*202784* K EDVEZŐ feltételű jelzáloghitelek! Értékbecslési és közjegyzői díj nélkül, akár régi hitelek kiváltására is! Gyors, pontos, korrekt ügyintézés! 70/405-8301----------------------------------------------------,----------------------;—*203103* J ELZÁLOGHITEL, személyi kölcsön passzív BÁR- osoknak is! Hiteliroda Egerben. Tel.: 30/279- 9948----------------------------------------------------------------------------------*203137* __________UTAZÁS__________ HA JDÚSZOBOSZLÓI akciós üdülés félpanzióval 17.500 Ft/fö/hét! 30/3540-901----------;---------------------------------------------------------------------*202333* AKCIÓ S székelyföldi kirándulás szept. 20-23- ig. 30/985-5344, 36/318-646-------------------------------------------------------—-----------------------*202989* __________BÚTOR__________ F RANCIAÁGY gyógymatracokkal és ágyráccsal, éjjeliszekrényekkel, tölgy ölőgarnitúra, sarokülő ea. Tel.: 36/474-593, 20/464-8388---------------------------------------------------------------------------------*203131* APRÓ-CSEPRŐ CSERÉPKÁLYHA olcsón eladó. 30/300-5089.-----------------------------------------------------------------------------—*202666* RUHÁZ AT AGRIATuri Fellner-udvar (Líceum mögött) gyermek, felnőtt kilós és vállfás ruházat őszi kínálatával várjuk vevőinket. H-P: 9-17---------------------------------------------------------------------------------*203115* VÁLLALKOZÁS EGER belvárosában Csiky S. u. elején 2 db 35- 45 m!-es üzlethelyiségek kiadók. T.: 20/321- 8739-------i----------------*-------------------------------------------------------*203050* KO CSMA üzemeltetése átadó. 30/482-2533-,-------------------------------------------------------------------------------*203110* MEZŐGAZDASÁG VEGYSZERMENTESEN termelt paradicsom és édes salátahagyma kapható. Eger, Sas út 36. 36/320-483---------------------------------------------------------------------------------*200613* B KONTÉNERES autókkal szőlőszállítást vállalok. Érd.: 06-30/9350-569---------------------------------------------------------------------------------*203064* S MUSKOTÁLY, Szürkebarát, Oportó szőlő akár mustnak is eladó. 90 Ft-tól kilója. Érd.: 06-70/5075-012---------------------------------------------------------------------:-----------*203076* E LADÓ az egri borvidéken több ha-ról jó minőségű Pinot noir, Blauburger, Merlot, Cabernet. Érd.: 30/460-7405--------------------------------------------------------------------------------*203080* a CHARD0NNAY, Szürkebarát, Kékfrankos és egyéb borszőlők ea. Márkáz, Fő út 83. 37/363-154 este----------------------------------------------------------------------------—*203109* MOoaL-TANcsnipio a osy> JELENTKEZZ M i a « *m a ■ m Korlátozó feliéi«! nincs. Jelentkezés; 3-29 éves korig. Jelentkezés Egerben: szeptember I. (szombat) 13:00 éra szeptember 8. (szombati 13:00 óra Ura ma Revüs/íuház ígér, Széchenyi üt 14. tanfolyam időtartama: 3 hónap, heti 1 alkalom (vasárnap) ” ” ‘ kezdete: Izgalmas programokra invitálunk benneteket'. • Alakjavítás • mozgás a kifutón » modern tánc « modellfotózás » személyre szóló divattanácsadás • smink- bárápolási tanácsadás » énektanulási lehetőség A REJTELMES SZIGET JULES VERNE regénye alapján, írta: CS. HORVÁTH TIBOR rajzolta: FAZEKAS ATTILA 54. A HAJÓTÖRÖTT, AMIKOR SZILÁRD TALAJT 161 ÉREZ A LÁBA ALATT, .OLYAN MOZDULATOT^ TESZ, MINTHA EL AKARNA FUTNI. CYRUS SMITH EGYETLEN HATÁROZOTT MOZDULATTAL MEGÁLLÍTJA. m A TEKINTETÉBŐL MÉG NEM HALT KI TELJESEN AZ ÉRTELEM. TALÁN ÚJRA EMBERT LEHET FARAGNI BELŐLE AZ IDEGEN ELEINTE OLYAN. MINT A VICSORGÓ FENEVAD. NEHEZEN TŰRI A ZÁRT FALAK KÖZÖTTI ÉLETET. AZ EMBERI TÁRSA- ^ SÁGOT. A TELEPESEKNEK (§/ éA JÓ NÉHÁNYSZOR MEGGYŰLIK VELE A BAJUK. DE LASSAN MEGSZELÍDÜL. ÉS AZT IS ELTŰRI. HOGY PANCROFT MEGNYÍRJA A SZAKÁLLAT. FOSZLOTT RONGYAI 162 HELYETT TISZTESSÉGES RUHÁT ADJON RA. AZ ASZTALHOZ IS MAGUK KÖZÉ ÜLTETIK, ÉS IGYEKEZNEK OLYASMIRŐL BESZÉLNI, AMIRŐL GONDOLJÁK. HOGY ÉRDEKLI. ELSŐSORBAN HAJÓZÁSSAL KAPCSOLATOS DOLGOKRÓL, HISZEN BIZONYÁRA TENGERÉSZ VOLT. ÍGY AKARJÁK FELRÁZNI TOMPULTSÁGÁBÓL. NEHÉZ ÉJSZAKA VOLT AZ VISSZAFELÉ JÖVET. VAKSÖTÉTBEN NAVIGÁLNI. SENKINEK SEM KÍVÁNOM! CSAK A JELZÖTÜZNEK KÖSZÖNHETJÜK, HOGY VÉGÜL HAZATALÁLTUNK.