Heves Megyei Hírlap, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-03 / 205. szám

B U LV ÁR&MŰSOR HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2007. SZEPTEMBER 3., HÉTFŐ Foglyul ejtő sorozatok váltás A teleregény példázatától a konfliktusos szappanoperáig Létay Dóra és Gazdag Tibor a Jóban, Rosszban főszereplői. Alaposan megmozgatják az érzelmeket. HÍRSÁV Tízezreket vonzott a szegedi szabadtéri évad sikeres évadot zárt a Szege­di Szabadtéri Játékok: több mint 70 ezren váltottak je­gyet az idén. A bevétel 300 millió forint körül alakul. Jövőre a Szentivánéji álom musical ősbemutatóját, Puccini Turandotját és az István, a királyt láthatjuk. Megdőlt a magyar csókrekord HÉTEZER PÁR CSÓKOLÓZOTT a boszniai Tuzla főterén szombaton, hogy megdönt- sék a júniusban Magyaror­szágon felállított Guinness- rekordot. Tuzlában 6980 pár ajkai forrtak egybe tíz má­sodpercre. A Kossuth téren 6613 pár csókolózott. Szobrot kapnak a pletykások EGY MÉTER MAGAS bronzfül ékesíti hamarosan az ukraj­nai Bergyansz vízparti sétá­nyát. A szobrot, amelyet év végén avatnak fel, a pletykának és a pletykák terjesztőinek dedikálják a hatóságok. Már korábban is szokatlan emlékműveket állítottak például a cigaret­tacsikkről vagy a becsületes vízszerelőről. @ további hírek: www.heggel.hu Számos új honi és külföl­di sorozattal indították a tévécsatornák az őszt. A műfaj magyar változa­tait is jól ismerhetjük. Ér­dekes lehet, miként vál­toztak az idő múlásával az alkotók szempontjai. Rados Virág A sorozatfüggőséget magyar módra először a Szomszédok nyomán tapasztalhatta meg a honi nézősereg. A ma már kult- teleregényként emlegetett mun­ka műhelytitkai nagyban külön­böznek a jelenlegi sorozatokétól. Horváth Ádám rendező és forga­tókönyvíró a hajdani szereplő- gárdára a legbüszkébb. „Tizen­három év alatt kilencszázkilenc- verinyolc hivatásos színésszel dolgoztam” - mondja. A Szomszédok nyíltan tálalta az aktualitásokat. „Ha új soroza­tomban, az Életképekben a sze­replők a közélet eseményeiről is beszélnének, engem rögtön ki­kiáltanának valamelyik politikai csoport tagjának. Ami pedig nem vagyok” - jelenti ki Horváth. A Szomszédok családi dráma­regény volt. „Példamutatásra tö­rekedtünk - hangsúlyozza a ren­dező. - Azt akartuk bemutatni, hogyan lehet emberi módon egy­más mellett élni.” A kereskedelmi csatornák ho­ni térhódításával megszületett a napi magyar szappanopera. Gárdája nem feltétlenül áll hi­vatásos színészekből. A hősök gyakori vád a sorozat ellen, hogy az a kevésbé kulturált emberek szórakozása. „Valójá­ban ott, ahol van rá lehetőség, az emberek moziba, színházba, múzeumba is eljárnak. Ilyen hely a főváros - mondja Kiss Péter. - Egyéb program híján vidéken jóval többen nézik között akadnak színészváloga­tón (casting) kiszemelt gimna­zisták is - fő, hogy szerethetők legyenek. A példamutatás köz­ponti helyét a konfliktus foglal­a szappanoperákat és más sorozatokat ” A műfajt ugyan­akkor számosán lenézik. En­nek ellenére árulkodó történet, hogy amikor a producer egy baráti társaságban a sztori egyik aktuális mozzanatát emlegette, kiderült: a jelenlévők mind képben vannak. ta el. Az „alaphely” a Jóban, Rosszban esetében a külföldi so­rozatok jól bevált kórháza lett. „Egy ilyen intézményben min­dennaposak az emberi drámák, amelyek alaposan megmozgat­ják az érzelmeket” - mondja Kiss Péter producer. A forgatókönyvön sem egyet­len szerző dolgozik, egy egész csapat töri rajta a fejét. A történet végeláthatatlanul hömpölyög, a ritmusra azonban ügyelnek. Öt vetítési napba általában há­rom „fikciós” fér bele. Vigyáz­nak rá tehát, hogy a problémák a mindennapokéhoz hasonló rit­musban oldódjanak meg. Kortárs magyar irodalmárfónim: Megint Nyugat az írók Boltjában Új kortárs irodalmi folyóirat je­lent meg Megint Nyugat címmel. A kiadvány kereskedelmi for­galomba nem került, de ne le­pődjünk meg, ha az írók Boltjá­ban könyvet vagy CD-t vásáro­lunk, és a blokk mellé az újságot is becsomagolják. Ugyanez tör­ténik, ha a Művészetek Palotájá­ban, a Trafóban vagy esetleg a Millenárison vásárolunk jegyet. ■ Az irodalmat közelebb akarják hozni a minden­napi élethez. A terv az, hogy az ingyenes új­ságot kávézókban és éttermek­ben is meg lehessen találni. De aki biztosra akar menni, az elő is fizethet a folyóiratra. A harminc­ezer példányban kiadott lap hat­vanhat oldalon vállalja a szóra­koztatást. A kiadók célja az, hogy az irodalmat a mindennapi élet részévé tegyék. Az első szám szerzőlistája ön­magáért beszél. Olvashatunk Grecsó Krisztiántól, Csapiár Vil­mostól, Tóth Krisztinától, Bíró Józseftől, Kukorelly Endrétől. De az eddig nem ismerteknek is lehetőséget kívánnak adni a publikálásra. A szerkesztők folyamatosan várják a szerzők jelentkezését. A folyóirat sikeres fogadtatása esetén évi tíz számra számíthat­nak az olvasók. ■ H. R. Ezt a műfajt még azok is nézik, akik rendre lenézik fttw-hp* ftJámásávAL ■«amuHiiwH *0 w 'W fi 5.30 WS Teleshop 6.00 Reggeli 8.35 Reflektor 10.05 Top Shop 11.15 Receptklub (ián.) 11.30 Te vagy az életem (argentin sorozat) © 12.00 Híradó TV 2 6.00 Magellán © 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.40 Betűbár Telefonos játék 10.30 Teleshop 11.50 Legenda © (angol-amerikai kalandfilm) 5.10 Válaszd a mozgást! 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 Frasier, a dumagép © 10.00 Kalandos nyár © 10.55 Parlamenti napló 11.45 A sokszínű vallás 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 Schiff András sorozata 9.50 Picassók kalandjai 10.10 Rondo 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 6.00 TV Shop 7.00 Lety, a csúnya lány (mexikói sorozat) © 8.00 AllyMcBeal © (amerikai sorozat) 9.00 Halálbiztos diagnózis © 10.00 Gyilkos sorok © 11.05 Nash Bridges © 7.05 Sors-váltó (isn.) 7.40 Tanulmányút 8.35 Tweeniék (104/58.) 8.55 Magyar népmesék 9.05 Skippy kalandjai 9.30 Itt járt Mátyás király... 10.30 Kikötő (isn.) 11.30 Kívánságkosár 6.00 Regélő kövek 6.35 Grönland, a zöld föld 7.35 Fotósuli 8.05 Diana halála © 9.05 KI hitte volna? 10.00 Bora Bora 10.20 Álomszigetek 11.20 Guruló büfé 12.15 Kutyaper© (brazil vígjáték, 2000) 94 ' 14.10 06-91-334-455 15.45 Disney-rajzfilm © 16.10 Receptklub 16.30 VIP - Több, mint testőr © (amerikai akciófilm-sorozat) 17.30 Lost - Eltűntek © 13.40 Eszbontó 14.30 Melrose Place © 15.30 Baywatch Hawaii © (amerikai akciófilm-sorozat) 16.30 Rexfelügyelő© (osztrák-német krimisorozat) 17.30 Monk - Flúgos nyomozó (am. krimi vígjáték-sorozat) 12.30 Roma magazin 13.05 Domovina 13.40 Bolygónk, a Föld 14.35 Múlt-kor© 15.10 Drága doktor úr © (olasz vígjátéksor. - 52/1.) 16.00 Válaszd a mozgást! 16.15 Sophie © 12.15 Záróra 13.00 A bomlás virágai (7.) 13.45 Amerika a II. világháborúban (4) 14.10 Néprajzi értékeink 14.20 Egy csaknem tökéletes apa 16.00 Borostyán (10/10.) 16.25 Válaszd a tudást! 12.10 LéaParker© (francia krimisorozat) 13.10 Magnum © (amerikai akciófilm-sorozat) 14.15 Halálbiztos diagnózis © (amerikai krimisorozat) 15.15 Gyilkos sorok © 16.20 Baywatch © 14.00 Halld, Izrael! (ián.) 14.25 Az Adria mélye 15.00 Mediterrán ízek 15.30 Heuréka! Megtaláltam! 15.55 Világunk - válogatás 16.40 Itt járt Mátyás király... © 17.45 Duna tér 18.00 Hírháttér 12.20 Rosemary útra kel 13.30 Vadvilág (13.) 14.05 Virágállatok 14.30 Regélő kövek (1.) 15.00 Telefortuna 16.05 Fotósuli (5.) 16.35 Rangiroa © 16.55 Tengerek határán (9.) 18.30 Híradó Esti kiadás 19.00 Szeress most! © (magyar sorozat) 20.00 Fókusz © 20.30 Barátok közt © (magyar sorozat) 21.15 Nagy franc a kis francia! (amerikai vígjáték, 2002) 23.10 Novokain © (am. krimivígj., 2001) 87 ' 18.30 Tények <D Hírműsor 19.00 Aktív© 19.40 Jóban Rosszban (magyar sorozat) 20.20 Favorit © 21.00 NCIS © (amerikai krimisorozat) Öld meg Arit! (2/2.) Fsz.: Mark Hármon, Michael Weatherly, Pauley Perrette 16.45 Körzeti hírek 17.05 Tv-taxi 17.20 Thomas, a gőzmozdony (angol rajzfilmsorozat) 17.35 Quinn doktornő © 18.25 Bűvölet© 19.28 Föld Tv 19.30 Híradó este 20.00 Sporthírek. Időjárás 20.15 Tv ügyvédje© A megoldások show-ja 17.30 Membrán 1?.50 Doktor Nagyfőnök © 18.35 Esti mese 18.50 Fekete vipera © (angol vígjátéksor. - 24/1.) 19.30 Híradó este 20.00 Sporthírek. Időjárás 20.10 Három nő, egy nyári este (krimisorozat) 8/1.) © 21.05 Klikkerek © 21.20 Kultúrház © 17.25 Pacific Blue © (amerikai sorozat) 18.30 Otthonunk (ausztrál sorozat) Fsz.: Rebecca Cartwright 19.00 Tuti fuvar (szórakoztató vetélkedő) 20.00 Jó barátok © (amerikai vígjátéksorozat) 20.35 Nevess csak! © 21.05 CSI - A helyszínelők ® 19.00 Mese 19.20 Derrick© (német krimisorozat) 60 ' 20.20 Mai módi © (magyar dokumentumfilm) 21.10 Maiéter (dok.-film-sorozat - 3/1-2.) 23.05 Hírek. Sport, időjárás-jelentés 23.20 Felelet az életnek© 23.50 Univerzum © 17.50 Hetedhétország tudománya (3-4.) © (ism. sorozat) 19.00 Zamatos Európa (ism. sorozat) 20.10 Víz alatti hidegháború (ism. sorozat) © A K-19-es végnapjai 21.10 Vilmos császár cirkálója (1.) © (dokumentumfilm) 1.00 Reflektor© 1.20 Bundesliga 2.25 Az internet csodái fi (angol ismeretterjesztő sor.) Nj 2.45 AutóMánia Autósmagazin (ism.) 3.05 Fókusz © 22.00 Gyilkos számok © 23.00 Különleges ügyosztály © (amerikai krimisorozat) 24.00 Kurázsi 0.30 Tények este 1.00 Titkos társaság 2. © (amerikai horror, 2001) 78 ' 21.15 Kék fény© 22.10 Hétfő este 22.45 Kultúrház © 23.20 Készpénz 23.50 Hírek. Időjárás 23.55 Sporthírek 0.20 Titkosszolgálat - MI-5 © 21.40 Védelmi jog© (olasz krimisorozat- 26/1.) 22.45 Záróra 23.35 Nap-nyugta 2.05 Titokzatos Násztya (orosz-am. sor. -127/1.) 2.50 Kékfény © 22.05 Szívek szállodája © (amerikai sorozat) 23.05 A holtsáv© (amerikai-kanadai sorozat) 0.05 Kés/alatt © (an. scar) 1.05 CSI - A helyszínelők ( ismétlés) © 0.40 Rost Andrea és a Liszt Ferenc kamarazenekar 1.05 Híróra (ián.) 1.35 Hírháttér (isn.) 2.05 Mese 2.15 írottkő Natúrpark 2000 3.10 Élő népzene (ián.) 22.10 Történelmi fordulópontok (1.)© Menekülés Saigonból 23.05 N. Marven detektívjei © 24.00 Az elme biológiája Súlyos stressz ® 0.55 A Broadway (3.) © 23.10 Novokain amerikai krimivígjáték 11.50 Legenda angol-amerikai kalandfilm 13.40 Bolygónk, a Föld angol ismeretterjesztő sor. 14.20 Egy csaknem... olasz minisorozat 20.00 Jó barátok amerikai vígjátéksorozat 19.20 Derrick német krimisorozat 16.35 Rangiroa dokumentumfilm 13.30 Ismétlések. 1430 Napról napra. 15.05 Péntek 8. 16.05 Célpont. 16.30 Paletta. 17.00 Híradó. Sport 17.30 Vonalban. 18.30 Valaki. 19.00 Híradó. Sport. 19.30 Panasz­könyv. 20.05 Rájátszás. 21.00 Haíradó 21. 2135 Lapzárta. 22.05 Pálya. 2230 Valaki. 2330 Panaszkönyv. MAGYAR ATY 11.05 Közvetlen ajánlat 12.05 Laci bácsi kony­hája. 12.40 Közvetlen ajánlat 13.50 Többet ésszel! 1635Tempó. 17.05 Lad bácsi konyhá­ja. 1735 Generációk. 18.00 Fórum. 1855 Hír­adó. 1935 Egyenes beszéd. 20.00 Újságíró- klub. 21.00 A kocka fordul (német tévéfilm). 2230 Vonalkód. 23.10 Többet ésszel ! HALOZAT FILMMÚZEUM DISCOVERY 14.00 Játékháló. 15.00 Lovastoma. Nyílt Eb. 1530Trendline. 16.00 Játékháló. 17.00 Ele­mi ösztön. 17.30 Te vagy az életem (arg. sor.) 18.30 Csacska angyal (arg sor.). 1930 Feke­te gyöngy. 20.30 Hírháló. 21.00 Tisztogatók (am. akciófilm). 23.00 Fekete bosszú (am. ak­ciófilm). 1.00 Hírháló. 1.30Színházi magazin. 14.00 Dokumúzeum. 15.30 Bors. 16.30 Má­sodik országos bárzongorista-verseny, 2004. 18.05 Másfél millió lépés Magyarországon. 19.00 Privát rocktörténet 20.00 Meghökken­tő mesék. 2030 Ki akarja megölni Jessie-t? (csehszlovákvígj.). 21.50 Hitchcock- Azang- liai évek. 2230 Hollywoodi párok. 8.30 Erős emberek. 10.30 Atlétikai vb.Női maraton. 14.00 Labdarúgás.Milan-Sevilla. 16.30 Sidokankarate-tábor. 16.45 Holland labdarúgás. 17.45 Olasz labdarúgás. 20.00 Portugál labdarúgás. 20.30 Francia labda­rúgás. 21.30 Férfi kosárlabda-Eb. 23.15 Spanyol labdarúgás. 0.15 Mai helyzet 6.00 Rajzfilmek. 16.55 Két Pocket a Pocket Szállóban. 17.10 Koala Brothers. 1725 El­mo világa. 17.40 Tupu. 18.05 Találjuk ki együtt apu és én! 18.10 Miss Mallard nyo­moz. 1835 Miss BG. 18.50 Bicsi bocs ka­landjai. 18.55 Charley és Mimmo. 19.05 Jane és a sárkány. 19.30 A rút kiskacsa és én. 14.00 A túlélés törvényei. 15.00 Hogyan készült?. 16.00 Egyszeregy ilyet vezetni!. 17.00 Ötödik sebesség. 18.00 Amcsi mo­torok. 19.00 Állítólag... 20.00 Hogyan készült?. 21.00 Vészhelyzet. 22.00 Dr. G. 23.00 Motorkerékpár-építő vb. 24,00 Hogyan csinálják? ■g

Next

/
Thumbnails
Contents