Heves Megyei Hírlap, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-13 / 214. szám

6 HÍRSÁV Bizottság koordinálja az euró bevezetését AZ EURÓ BEVEZETÉSÉNEK technikai előkészítésére nemzeti eurókoordinációs bizottság alakul, amelynek elnöke a pénzügyminiszter, társelnöke a jegybank elnö­ke lesz - jelentette be teg­nap Veres János pénzügymi­niszter. Hozzátette: 2009-re teljesíthetőek a maastrichti kritériumok. Új hálózat fogja össze a kisboltokat kereskedelmi üzlethálózatot hoz létre az Interfruct Kft. A társaság célja, hogy a füg­getlen kisboltok támogatásá­val a hazai élelmiszer-kiske­reskedelemben ütőképes hálózatot építsen ki. Az idén nyolcvan, 2008 végéig továb­bi ötszáz független üzlet csaüakozásával számolnak. Drágább lesz a fénymásolás EGY HÓNAPON BELÜL az ÖSZ- szes papírtermék öt száza­lékkal kerül többe, mint jelenleg. Első körben a fény- másolópapír árában érzéke­lik majd a fogyasztók a drá­gulást. A gyártók a nyers- anyagárak, így a cellulóz, valamint az energiaköltsé­gek emelkedésével magya­rázzák a növekedést. A BUX-index 2007. szeptember 12-én NYERTESEK UfcSóátFS OTP 9 339 + 1,97 18104 Pannonplast7 940 + 1,79 99 Econet 202 + 1,00 42 Mól 25595 +0,41 6 755 Rába 2475 +0,12 67 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Részvény Uíotóátfft) mmm »«Ft MTelekom 960-1,54 1016 Egis 22 150-1,34 49 Hűmet 122-0,81 13 Fotex 950-0,31 80 Richter 37150 co tH o 1 3 37 A BUX-index az elmúlt napokban 28200 27800 27445 25 400, _______________________ p ont/09.03 09.04 09.05 09.06 09.07 09.10 FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2007. szeptember 12-én. €/Ft $/Ft €/$ i Ï T 254,17 183,40 1,39-2,30 Ft-2,50 Ft +lcent GAZDASÁG 2007. SZEPTEMBER 13., CSÜTÖRTÖK Változik az adójóváírás tervek Ha minden jól megy, az átlagos fizetésűek járnak jobban A legalacsonyabb jövedelműek terhei jövőre nem változnak, mert ők már most is teljes egészében kihasználhatják az adójóváírás előnyeit A jövő évtől várhatóan összevonják a jelenlegi alap-, illetve a kiegészítő adójóváírást. A módosí­tással az átlagos jövedel­műek jobban járhatnak, az alacsony keresetűek helyzete nem változik. Tóth Marcella Jövőre változnak az'adójóváírás szabályai, de a pontos részletek még nem nyilvánosak. A terve­zett változtatás szerint a jelen­leg meglévő alap- és kiegészítő adójóváírást összevonják. Veres János pénzügyminiszter az MTV Nap-kelte című műsorában teg­nap annyit közölt, hogy a jövőre változó adójóváírási szabályok révén a havi 170 ezer forint kö­rüli bruttó jövedelemmel rendel­kezőknek havi ötezer forinttal több marad a zsebükben. A személyijövedelemadó-rend- szeren belül változó adójóváírás a havi 170 ezer forint bruttó jövede­lemnél némileg kevesebbet kere­sőket, illetve a havi 220 ezer forin­tot el nem érő keresetűeket is ked­vezően érinti - hangsúlyozta Ve­res János. A pénzügyminiszter hozzátette: az adójóváírás meg­változása az említett esetekben évente mintegy ötvenezer forint nettó keresetnövekedést jelent. A változások miatt összességé­ben mintegy harmincmilliárd fo­rinttal több marad az adózóknál. A jelenlegi szabályok bizonyos jövedelmi sávokban nagyon igazságtalanok - állapítja meg a pénzügyi tárca korábbi közlemé­nye. Ha valakinek a jövedelme jelenleg havi bruttó 150 ezer és 175 ezer forint között van, és ötezer forint fizetésemelést kap, ^bból - az adórendszer miatt - csak 1450 forintot tehet zsebre. Az ennél alacsonyabb vagy ma­gasabb fizetésűeknek lényege­sen több marad ugyanekkora bérnövekményből. Ezt az igaz­ságtalanságot szünteti meg a ja­vasolt módszer. A változással azok járnak jól, akiknek a bére az áüagkereset körül alakul - erősítette meg ér­deklődésünkre Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Orszá­gos Egyesületének elnöke. Han­ti Erzsébet, a Magyar Szakszer­vezetek Országos Szövetségének szakértője ellenben felhívta a fi­gyelmet arra, hogy a legalacso­nyabb keresetűek terhei nem változnak, ők ugyanis már most is teljes egészében kihasználják az adójóváírást. Egymilliárddal több összesen 14,4 milliárd forintot ajánlott fel 1 millió 595 ezer magánszemély szja-ja kétszer egy százalékából a tavalyi 13,1 milliárd után - mondta el Pol­gár Péter, az APEH elnökhe­lyettese tegnap. A 27400 civil szervezet 8,4 milliárd forinthoz jut, míg 2006-ban 7,7 milliár- dot kaptak. Az egyházaknak most 4,1 milliárd forintot, 2006-ban 3,8 milliárdot aján­lottak fel. Utóbbiak közül a leg­nagyobb összeget, 2,5 milliárd forintot a katolikus egyház kaphatja meg. Egekbe szökő gabonaárak, csődbe menő állattenyésztők Jelentős mértékben, 45,2 száza­lékkal nőtt a gabonafélék terme­lői átlagára júliusban az előző év azonos időszakához képest - de­rül ki a Központi Statisztikai Hi­vatal (KSH) kimutatásaiból. A változás jól érzékelteti a hazai piacon is bekövetkezett árrobba­nást, amely a nemzetközi keres­let növekedésére vezethető visz- sza. A világpiaci áruhiányt első­sorban a szárazság és a gabona alapú bioipar árufelszívó hatása váltja ki. Szakértők a gabonaága­zatban hasonlóan magas ár­szinttel számolnak az év hátra­lévő részében is. A növényi termékek júliusban összességében 20,8 százalékkal drágultak tavalyhoz képest, míg az élő állatok és állati termékek árszínvonala 0,3 százalékkal csökkentek. így az agrártermé­kek termelői ára végeredmény­ben 10,4 százalékkal emelked­tek. Az első hét hónapban mért drágulás összességében hasonló nagyságrendű, 11,4 százalékos volt, és ezt szintén a növényi ter- mékek árnövekedése váltotta ki. ■ A felvásárlási árban nem tudják elismertetni a takarmány árát. A KSH statisztikái is jelzik, hogy a gabonadrágulás miatt az állattenyésztők nehéz hely­zetbe kerültek, mivel a felvá­sárlási árakban egyelőre nem tudják elismertetni a takar­mányárak emelkedését. A leg­rosszabb pozícióban a sertés­tartók vannak, mivel az átvéte­li árak 10,7 százalékkal csök­kentek. A viszonylagos áruhi­ány nyomán ugyanakkor a vá­góbaromfi 10,4, a tej 9,2, a tojás 8,8 százalékkal drágult. Miközben a gabona alapú ter­mékeknél (liszt, kenyér) a fo­gyasztói árak erőteljes növeke­désnek indulnak, szakértők sze­rint az állattenyésztők a későb­biekben sem tudják áthárítani többletköltségeiket. Ezért - főleg a sertés-, a baromfi- és a tej szek­torban - az ágazati vállalkozá­soknál újabb csődhullám kez­dődhet meg. Ez alátámaszthatja Gráf József agrárminiszter ko­rábbi kijelentését, miszerint idén várhatóan nem éri el a húsz százalékot a hústermékek ár­emelkedése, éppen ezért egyelő­re elállt az általános forgalmi adó csökkentési tervétől. ■ Z. H. A havi 170 ezres bruttó jövedelműek egy évben 60 ezerrel többet kapnak jövőre az alapadójóváírás havi 9000 és a kiegészítő adó­jóváírás havi 2340 forintos összegének összevonásával havi 11340forint adójóváírást lehet majd igénybe venni - magyarázta korábban Pichler Ferenc, a pénzügyi tárca szóvi­vője. Változnak az adójóvá­írási jövedelemhatárok is: az új adójóváírás 1 millió 250 ezer forintos éves jövedelemnél kezdene csökkenni, és 2 millió 762 ezer forintos éves jövede­lemnél szűnne meg. A kifutta­tás mértéke tizennyolcról ki­lenc százalékra csökkenne, vagyis 1 millió 250 ezer forint éves jövedelem felett a jövede­lemhatár feletti összeg kilenc százalékával kellene mérsékel­ni az adójóváírást. jelenleg a havi 9000 ezer fo­rint alapadójóváírást 1 millió 500 ezer forint, a havi 2340 forint kiegészítő adójóváírást pedig 1 millió forint éves jöve­delemig lehet teljes mértékben igénybe venni. Az adójóváírás összegét az alapadójóváírás­nál a jövedelemhatárt megha­ladó összeg tizennyolc, kiegé­szítő jóváírás esetében a jöve­delemhatárt meghaladó ősz- szeg öt százalékával kell csök­kenteni. Az alapadójóváírás 2 millió 100 ezer, a kiegészítő pedig 1 millió 561 ezer 600 fo­rintéves jövedelemnél fut ki. Újabb fapados Ferihegyen repülés Október végétől hét városba repül a Ryanair A betiltás határán a veszélyes kínai árucikkek Szerdán megérkezett a budapes­ti repülőtérre a Ryanair első gépe, még utasok nélkül. A legnagyobb fapados légitársaság október vé­gétől hét városba repül majd. A célállomások között három angol (Bristol, East Midlands/Notting- ham, Liverpool), két német (Bré­ma, Frankfurt-Hahn), egy skót (Glasgow-Prestwick) és egy ír (Dublin) város szerepel. Michaël Cawley, a cég vezérigazgató-he­lyettesének várakozása szerint rövid idő alatt gyökeresen átala­kíthatják majd a ferihegyi disz­kón tpiacot. Az első évben 420 ezer utasra számítanak Ferihe­gyen, s hogy a gépek minél job­ban megteljenek, a társaság száz­ezer ingyenjegyet oszt szét. ■ NN Michael Cawley (jobbra) az első évben 420 ezer utast vár Ferihegyen Betilthatja az Európai Unió a kínai cikkek behozatalát, ha nem észlel kedvező változást az ázsiai ország élelmiszer-biztonságában - kö­zölte a kínai hatóságokkal Markosz Kiprianu, az EU egész­ségügyi biztosa Pe- kingben. Az EU-ban ■ Ha káros az kétszer annyi a biz- egészségre, tonsági probléma a rögtön betiltják, kínai élelmiszerek­kel, mint az Amerikából érkezők­kel. Augusztus közepéig Kínával kapcsolatban 45 uniós szabály- sértést regisztráltak. Nem sokkal jobb a helyzet az Egyesült Államokból érkező ter­mékeknél sem: a tengerentúli or­szág élelmiszer-ipari árucikkeit 25 esetben érte élelmiszer-bizton­sági bírálat. Kiprianu elismerte, a kínai árukkal szembeni kifogá­sok megszaporodása összefügg a kínai export megugrásával is. Kö­zölte, a behozatali tilalom egy-egy árucikkre az utolsó lehetőség, amelyet csak akkor vetnek be, ha ponto­san meghatározha­tó, hogy káros az egészségre. „Karácsonykor már csak biz­tonságos kínai játékokat vehetnek a kezükbe a gyerekek” - ígérte meg tegnap a kínai minőségbizto­sítási hivatal vezetője. Előző nap az Egyesült Államok és Kína ille­tékesei megállapodtak: betiltják az ólomtartalmú festékek haszná­latát a játékokban. ■ N. M.

Next

/
Thumbnails
Contents