Heves Megyei Hírlap, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-08 / 210. szám
15 2007. SZEPTEMBER 8., SZOMBAT - HEVES MEGYEI HÍRLAP SPOR.T TÜKÖR A Békés ellen ma 18 órától már pontokért játszik a GYFKK Hétpontosok Abonyban megyei I. osztály A vendéglátókat győzelemre serkenti a Verpelét Borsodi vendég az Egri FC-nél, Gyarmatra utazik a Gyöngyösi AK KÉZILABDA Budapest Bank Férfi Liga Alapszakasz, B-csoport Az 1. forduló mérkőzése: GYÖNGYÖSI FKK - BÉKÉSI FKC Gyöngyös, Kálvária-part, szombat, 18.00. V.: Baranyi A., Szloska K. Tizenhat csapattal a mezőnyben már tegnap elkezdődött a 2007/2008-as bajnoki év. A Gyöngyösi FKK számára a Békés elleni mérkőzés jelenti a nyitányt, amely a felsőházi rájátszásba kerülés szempontjából ígérkezik izgalmasnak. A főiskolások idén a legjobb nyolcba kerülésért hajtanak, míg a tavaly hatodik Békés az előrelépésben bízik. A gyöngyösiek az elmúlt bajnokságban kétszer találkoztak a viharsarkiakkal, s mindkétszer vereséget szenvedtek.- Felkészültünk a rajtra, egészséges versenydrukk van mindannyiunkban. Már alig várjuk, hogy bajnoki mérkőzésen is pályára léphessünk - fogalmazott Rosta István, a gyöngyösiek vezető edzője. - Mindkét csapat erősödött a nyáron, ezzel együtt úgy gondolom, két közel azonos játékerőt képviselő gárda csap össze. Hazai pályán, várhatóan népes szurkolótáborunk előtt nagyon szeretnénk győzelemmel kezdeni a bajnokságot. Rosta István: - Felkészültünk a rajtra, már alig várjuk a mérkőzést. Tippünk a kezdőcsapatra: Kenyeres - Papics, Kiss L, Stéhli, Dimitrovszld, Patócskai, Kleis. Sérült: Kovács Á. A 16 együttes az alapszakaszban két nyolcas csoportban (B- csoport: Veszprém, Dunaferr, Békés, Győr, Gyöngyösi FKK, Komló, Tata, Balatoni KC) oda-vissza játszik. A legjobb négy-négy a felsőházi rájátszásba jut úgy, hogy a saját csoportjából viszi magával az egymás elleni eredményeket. A play-off ezen szakasza után az első a negyedikkel, a második a harmadikkal három győzelemig tartó elődöntőt vív, majd következik a döntő és a bronzcsata, szintén az egyik fél harmadik sikeréig. ■ Sike K. Nagy Péter (balra) még mindig értékes játékosa a füzesabonyi csapatnak A bajnoki táblázat jelenlegi állása szerint két olyan élmezőnyhöz tartozó csapat találkozik a megyei I. osztály negyedik fordulójában, melyek később szerényebb helyezéssel is bőven beérnék. Fesztbaum Béla labdarúgás - Nem ringatjuk magunkat illúziókban - célzott eddigi veretlenségükre Szabó András, a Füzesabony (4.) edzője. - Majd ha jobban megmutatkoznak a valós erőviszonyok, akkor is szeretnénk persze az első nyolc helyezés valamelyikén tanyázni, miközben saját pályánkon feltétlen győzelemre ösztönzőm a játékosaimat. Ismerjük az ellenfelünket, amely egységesnek látszik, ezért összességében jó mérkőzésre számítok.- Jobbak vagyunk gólszerzésben, mint tavaly - indokolja előkelő pozíciójukat Vinczepap Ferenc, a Verpelét (1-3.) játékosedzője. - Jó volna ilyen jól állni a későbbiek során is, ám a 6-8. helyezés is előrelépés lenne a korábbiakhoz. Szeretnénk nyerni Füzesabonyban, csak nehogy valaki közben túlzott önbizalommal lépjen pályára. A további hétpontos csapatok közül a Pétervására (1-3.) ismét | otthon jászik, vendége az | Egerszalók (8.) legutóbb javuló Ë játékot mutatott. A péterkeiek aligha tékozolnak újabb pontokat. A Heves (1-3.) helyrebillentette az irányában megnyüvánu- ló várakozást, és amennyiben marad a forma, Hatvanban (13.) sem éri meglepetés Balázs Tihamér edző csapatát. A hatvaniaknak el kell felejteni a szerdai kupafiaskót, miközben javulniuk kell támadásban. A Felsőtár- kánynak (5.) nem okozhat gondot az Atkár (12.), persze a sajtó senkinek sem nyer meccset. Hasonló az eset a Nagyréde (7.) és a Novaj (16.) találkozóján, noha itt még nagyobbnak látszik a különbség a hazaiak javára. Szoros mérkőzés várható Makiáron (10.), ahol az eddig 50 százalékos Visonta (9.) együttesével kell számolni Káló Mihály edző legénységének. A Kisköre (6.) most jobban áll, mint a Bélapátfalva (11.), mi mégis úgy gondoljuk, hogy bármilyen eredmény elképzelhető a Tisza-parti összecsapáson. Gyöngyöshalászon (14.) azt tartják, hogy nagyon eljött az ideje őszi első győzelmüknek, aminek vasárnap a Besenyőtelek (15.) próbál gátat szabni. A 4. forduló párosítása __________ S zombat, 16.30 Játékvezető FC Hatvan - Heves____________Kecskés G. Fü zesabony-Verpelét___________Hamos Cs. Makiár-Visonta_____________Czegládi A K isköre - Bélapátfalva________Szolnok m-ijv. F élsőtárkány - Atkár_____________Kányái. Pét ervására - Egerszalók__________László T. 1 8.00: Naffréde- Nova)_____Nógrad m-ijv. _________Vasárnap, 16.30:________ G yöngyöshalász - Besenyőtelek______Varga G. A góllövőlista élmezőnye________ _________Megyei I. osztály________ 5 gólos: Kémen Levente (Makiár)_________ 4 gólos: Győri Zoltán (FC Hatvan),_________ _______Naffi József (Félsőtárkány)________ 3 gólos: Oláh Norbert (Heves), Farkas Rudolf (Egerszalók) Megyei II. o„ Keleti csoport______ 6 gólos: Kinde Csaba (Domoszló)_________ 4 gólos: Na$ Richárd (Mátraderecske), Kolozsvá- ri Norbert (Detk), Molnár LÁszló (Tamalelesz) 3 gólos: Reviczki Imre (Domoszló), Fejes Zoltán (Párád), Katona Erik (Tárnáméra)_________ M egyei II. o., Nyugati csoport 10 gólos: Szabó Zsolt (Márkáz) 4 4 gólos: Egyed János, Simon Sándor. Szabó Gábor (mind Heréd), Fehér István (Hatvani Lokomotív), Oláh Zoltán (Lőrinci), Grabecz Gábor (Márkáz), Haller Gábor (fyöngyöspata)_____________ d öntés Komáromi Ede sem vesz részt a Bakuban rendezendő világbajnokságon birkózás A Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) elnöksége legutóbbi ülésén jóváhagyta a ba- kui világbajnokságra utazó versenyzők névsorát. A kötöttfogá- súak 96 kilogrammos súlycsoportjában Kiss Balázs (BVSC) képviseli a magyar színeket az olimpiai kvalifikációs vb-n. A 2005-ös világbajnokság ezüstérmese, az idei magyar bajnok Virág Lajos így itthonról követheti az eseményeket.- A magyar bajnokságon legyőztem Kiss Balázst, ezért méltán bíztam abban, hogy enyém lesz a vb-s részvétel joga - válaszolt érdeklődésünkre az Egri Vasas és a fővárosi Vasas SC kettős igazolású élsportolója. - A szakvezetők beiktattak még két válogató versenyt. Romániában kikaptam Balázstól, mert a feldobott korong - mint már any- nyiszor - neki kedvezett. Meglepetésemre, a Lengyel Nagydíj előtt közölte velem Struhács György szakágvezető, hogy ő már döntött Kiss Balázs mellett. Virág Lajos csalódottan most abban bízik, högy a jövő évi versenyeken végül mégis neki lesz lehetősége megszervezni a pekingi olimpián való részvétel jogát. A 60 kilogrammban kétszeres magyar bajnok egri Komáromi Edével szemben, a ferencvárosi Kliment Lászlót indítja Azerbajdzsánban a szakvezetés, noha a két birkózó versenyen még nem is mérte össze a képességeit. A fiatalabb Komáromi szintén a jövőben bízhat. ■ F.B. LABDARÚGÁS NB ül., Mátra-csoport A 4. forduló mérkőzései: EGRI FC (4.) - FELSŐZSOLCA (5.) Eger, stadion, vasárnap, 16.00. A két mérkőzés után vereüen egrieknek ezúttal borsodi riválisa akad. Legutóbb mindkét csapat dönteüent játszott, Feketéék Salgótarjánban, a Felsőzsolca Gyöngyösön szerzett pontot.- Feltétlenül győzni szeretnénk, számunkra a három pont megszerzése mindennél fontosabb - hangsúlyozta Nagy Endre, az egriek edzője. - A Feisőzsolcát láttam Gyöngyösön. Stabü csapat benyomását keltette, jó felépítésű futballistákkal. Elsősorban játékban szeretnénk föléjük nőni, s akkor elérhetjük céljainkat. Tippünk a kezdőcsapatra: Tóth B. - Debreceni, Hompoth, Csontos M., Kaszás - Simkó, Hegedűs D., Hegedűs R., Fekete V. - Nagy G., Kasza (Badalik). Hiányzók: Hamócz, Vígh. BALASSAGYARMAT (16.)- GYÖNGYÖSI AK-YTONG (13.) Balassagyarmat, szombat, 16.00. A hazaiak egy dönteüennel és két vereséggel a tabella utolsó helyén szerénykednek, míg a mátraaljaiak két mérkőzésen két ponttal gazdagodtak.- Nincs okom tartani a mérkőzéstől, ugyanis a zord időjárás ellenére is remek hangulatban és példásan készültek a fiúk egész héten - fogalmazott Majzik Zoltán, a gyöngyösiek edzője. - Van erő és lendület, úgymond „húzás” Majzik Zoltán bizakodó: - Van erő és lendület a csapatunkban. a csapatban és ha fegyelmezett védekezésünk összhangot talál a koncentrált támadójátékunkkal, kellemes hazaút elé nézünk. A várható kezdőcsapat: Gömöri - Tóth T., Molnár G., Szilágyi, Háklár - Takács, Tari, Gohér - Molnár B., Balogh B. - Rozman. A további párosítás _____________ S zombat, 16.00: SBFC - Tiszafüred, Vasárnap, 11.1)0: MTKII. - Túra, Újpest II. - RAFC, 16.00: Ózd - V.ház, Maglód - Dunakeszi, Jászapáti - Putnok ■ S. K. Szombat asztalitenisz: NB II., férfiak: Kömlő - Makó, 11.00. Nők: Tranzit-Tüzép SC Eger - Vecsés, Eger, Kistályai úti játékcsarnok, 11.00. kézilabda : Budapest Bank férfi Liga: Gyöngyösi Főiskolai KK - Békés, Gyöngyös, Kálvária-part, 18.00. sportlövészet: Megyei bajnokság és a Ko-De-Ko-kupa döntőseinek versenye, Eger, Legányi út, 9.00. TEKE: NB IL: Széchenyi SC Eger - Bátonyterenye, Hadnagy út, 10.00. labdarúgás: Megyei II. osztály, Keleti csoport, 16.30: Egerszólát - Szihalom, Poroszló - Párád, Tárnáméra - Noszvaj. Nyugati csoport, 16.30: Zagyvaszántó - VámosSPORTMŰSOR györk, Energia SC Gyöngyös- Csány, Szűcsi - Gyöngyöstarján. Megyei III. osztály, 14.00: Hevesvezekény - Mátraballa. 16.30: Hevesaranyos - Bükkszék, Demjén - Recsk, Adács - Pély, Kápolna- Szajla, Ivád - Tarnalelesz Roma SE. Vasárnap kerékpár: Mátra Maraton, a Groupama Mountain Bike Maraton Magyar Kupasorozat 4. fordulója, Mátraháza, 9.30. kézilabda: Megyei bajnokság, férfiak, 16.00: Gyöngyössoly- mos - Hatvani KSzSE, Szihalom - Pásztó. Nők: Gyöngyösi FKK II. - Jászárokszállás, 13.00. Egri VSI - Beszterce DSE Salgótarján, 16.00. SPORTLÖVÉSZET: Dobó István- emlékverseny a Raab Karc- her-kupáért, Eger, Legányi úti lőtér, 9.00. SZABADIDŐSPORT: IX. Előzd meg a kisvasutat versenysorozat, Félsőtárkány, 8.00. teke: NB IL: Egri Nyomda - Csór TTC, 10.00. labdarúgás: Megyei II. osztály, Keleti csoport, 16.30: Tarnalelesz - Istenmezeje, Balaton - Andornak-tálya, Egerbakta - Domoszló, Szilvásvárad - Mátraderecs-ke, Detk - Egercsehi. Nyugat, 16.30: Abasár - Ecséd, Heréd- Hatvani Lokomotív, Márkáz- Lőrinci, Gyöngyöspata - Karácsond, Rózsaszentmár- ton - Apc. Megyei III. o., 16.30: Mikófalva - Erdőtelek. A negyedik magyar-bosnyák következik labdarúgás Európa-bajnoki selejtező Székesfehérváron szombaton 16 órától (Tv: RTL Klub) negyedik alkalommal csap össze egymással a magyar és a bos- nyák válogatott. Legutóbb egy éve Eb-selejtezőn idegenben a magyarok nyertek 3-1-re. A C csoport mai mérkőzései Ma&arország - Bosznia-H. 16.00 Málta - Törökország 19.00 MoUova - Norvégia 20.00 A csoport állása 1. Görögország 7 61 12-5 18 2. Norvégia 7 4 1 2 17-6 13 3. Törökország 6 4 1 1 16-6 13 4. Bosznia-H. 7 4 1 2 14-14 13 5. Magyarország 7 25 7-14 6 6. Málta 7 1 1 5 5-15 4 7. Moldova 72 5 4-15 2 Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kit. Heves Megyei Irodája. Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója Főszerkesztő: LACZI ZOLTÁN Kiadóvezető: PERJÉSI ATTILA Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, KÜHNE GÁBOR MB. Szerkesztőség és kiadó címe: 3300 Eger, Barkóczy u. 7. sz. (Pf 23.) Telefon: 36/513-600, fax: 36/513-605. E-mail cím: hmhirlap@axels.hu Ügyfélszolgálati iroda: Eger, Széchenyi u. 32., Tel: 36/410427 Hirdetési vezető: KIRÁLY LAJOS Telefon: 36/513634, fax: 36/513630 Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410427. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodájának terjesztő hálózata végzi, az árusítás az ÉSZAKHÍR Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezető: FARKAS GÁBOR Telefon: 36/513-644, fax: 36/513646 Előfizetés a kiadónál. Telefon: 80/513-646 (ingyenesen hívható). Telefax: 36/513-646, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403507-35017327- 00000000 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetés dija egy hónapra .1700 Ft negyedévre 5100 Ft, fél évre 10200 Ft, egy évre 20400 Ft Hirdetésfelvétel, előfizetés a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 8. sz. Tel./fax: 37/311-697) és a hatvani irodában (3000 Hatvan, Kossuth tér 23. Tel/fax: 37/341-051). Készüli: AS-NY0MDA KFT. Szilády Üzem, Székhelye: Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Felelős vezető: Boros Gábor HU ISSN 0865-9109 I Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. résztvevők által személyesen, Irás- j ban, telefonon, SMS-ben, interneten, e- mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. | Az adatokat megadva hozzájárulnak ah- I hoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, ! amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer-Magyarország Kft., j Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., j Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság ! Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Nép- j újság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesít- I sük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek I az általunk kezelt személyes adataik kö- I réről, felhasználásuk módjáról és céljáról és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illet- ! ve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásávalkapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált.