Heves Megyei Hírlap, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-23 / 196. szám
A csodák világa a megújuló fizika vándorgyűlés Fiatal előadókat is hívtak a tudományos tanácskozásra A fizikusok egri vándorgyűlésére százhúsz résztvevő regisztráltatta magát a Líceum díszterme előtti pultnál Megérkezett a közel kétszáz új laptop az egri főiskolára A közelmúltban megérkezett az intézménybe az a mintegy kétszáz darab laptop, amit a természettudományi kar elsőéves hallgatói vehetnek át használatra. Az egri Eszterházy Károly Főiskola általános rektorhelyettese, dr. Kis-Tóth Lajos kérdésünkre elmondta: az országban egyedülálló kezdeményezést Eger már a tavaszi felvételi jelentkezések lezárultával hirdette meg, így véletlenül sem tekinthető „olcsó reklámfogásnak” az eljárásuk. A rektorhelyettes szerint az intézmény utóbbi években végrehajtott fejlesztései az információra és informatikára alapozó társadalom elvárásainak megfelelően alakultak. Már csak egy fontos dolog hiányzott: a hallgatók kezében lévő munkaeszköz, amellyel ki tudják használni a korszerű technológiát. Az egri főiskola jelenleg csak az egyik kar hallgatói számára tudja biztosítani a korszerű készülékeket, de terveik között szerepel, hogy a jövőben minden elsőéves megkaphassa ezt a tanuláshoz ma már szinte nélkülözhetetlen kelléket. ■ Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Egerben, az Eszterházy Károly Főiskolán (EKF) rendezi meg a három napon át tartó vándor- gyűlését. A tegnapi megnyitón Patkós András atomfizikus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a szervezőbizottság elnöke elmondta, hogy háromévenként kerül sor ezekre a találkozókra. Ilyenkor tematikus korlátozás nélkül előadásokat hallgatnak meg a tudományág leg- . érdekesebb magyar vonatkozású kutatásairól. Példaként említette az ELTE professzora, Csabai István munkáját az égbolt térképezéséről. Patkós professzor arra is kitért, hogy a vándorgyűlésüknek | az is célja, hogy a 110 éves társu- 1 latukhoz fiatalokat vonzzanak. § A rendezvényre olyan előadókat 2 is meghívtak, akik öt éven belül 1 szerezték meg tudományos fokozatukat, illetve jelenleg még egyetemi hallgatók, felkínálva számukra a bemutatkozás lehetőségét. A fizika tudományában kevéssé járatosak számára önmagukban is „kínainak” tűnhetnek az előadáscímek. Mint például: „Kvazárok gyors fényességváltozásai a rádiótartományban”, vagy „Maghasadás egzotikus állapotokon keresztül”. Ujfaludi László, az Eszterházy Károly Főiskola Fizika Tanszékének vezetője felvetésünkre mosolyogva megjegyezte, hogy gyakran a kollégák is ámulattal hallgatják egymást, mert olyannyira szerteágazó és szakosodott a tudományáguk. Az egri konferenciára százhúsz résztvevő érkezett. A társaság fele fiatal kutató, akik először lépnek előadásukkal nagy nyilvánosság elé. Felkért előadóként szól a hallgatósághoz Bor Zsolt akadémikus a Szegedi Tudomány- egyetemről és Kertész János akadémikus a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemről. Vida József, az EKF tanára a fizika vonzó oktatásáról tart előadást. ■ Előadásokat hallgatnak meg a tudományág legérdekesebb magyar vonatkozású kutatásairól. A rendezvény részeként a város közönségét is várják ma 18.30-tól a Líceum épületébe, ahol „Tudomány és áltudomány párviadala a környezetvédelemben” címmel hallhatnak beszélgetést. Dr. Hauser Zoltán, a főiskola rektora köszöntőjében elmondta, megtisztelő, hogy a társaság Egerben tartja vándorgyűlését. Arra is kitért, hogy a főiskolán jelenleg nem képeznek fizikusokat, mert úgy vélik, olyanokra aligha lehet szükség, akik a középiskolákból 70-80 ponttal jelentkeznének. ■ N. Z. perfekt az Ön TUDÁSÁNAK szolgálatában Ősszel induló OKJ-s képzéseink:- Mérlegképes könyvelő- Adótanácsadó- Társadalombiztosítási ügyintéző- Társadalombiztosítási szakelőadó- Pénzügyi-számviteli ügyintéző- Pénzügyi-számviteli szakellenőr- Közbeszerzési referens -ABC eladó- Kereskedő-vállalkozó- Vendéglátó vállalkozó- Kereskedelmi menedzser- Személyügyi ügyintéző Kedvezmények: • Részletfizetés • Szakképzési alap terhére elszámolható. KEDVEZMÉNYEK! Egyedi kedvezmények £ képzési közpeniCrkPari! Perfekt In. Heves Kéazéni 3300 ígt;r, Gfénay u. 3 Jci./ff:*. 33 2-242 * eçenÿpíufűkt.su * wvw pertefeUw perfekt Tanulj tovább iskolánkban! Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakközépiskola és Szakiskola az alábbi képzéseket kínálja a 2007/2008-as tanévre • Nyomdaipari technikus emelt szint • Könnyűipari mérnökasszisztens emelt szint* • Nyomdaipari gépmester középszint • Kiadvány- és képszerkesztő középszint • Érettségire való felkészítés levelező tagozaton *A bizonyítványt a Budapesti Műszaki Főiskola Rejtő SándorKönnyűipari Mérnöki Kar adja ki. OM azonosító: 101496 OKÉV felnőttképzési nyilvántartási szám: 10016204 Felnőttképzési hatósági nyilvántartó szám: 04-0020-02 Akkreditációs lajstromszám: AL-0799 I Jelentkezési határidő: 2007. augusztus 30. Cilii: 3300 Eger, Mátyás király út 165. Tel.: 36/516-068; 30/9452-585 E-mail: igazgato@informatikai-eger.sulinet.hu Továbbtanulási lehetőségek a Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnáziumban Érettségi bizonyítvánnyal rendelkezők részére a 2007/2008. tanévtől ingyenes, OKJ-s szakképzés indul Számítástechnikai szoftverüzemeltető (OKJ 52464103) Gyermek- és ifjúságvédelmi asszisztens (OKJ 54 1499 02) Ügyintéző-titkár (52 3404 04) A képzésben résztvevők diákigazolványt kapnak és családi pótlékban részesülnek (amennyiben erre jogosultak) A képzési idő egy év. Jelentkezési határidő: 2007. szeptember 1. Érdeklődni: Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium | 3300 Eger, Csiky Sándor utca 1. Telefon: (36) 511-240 g Ingyenes továbbtanulási lehetőség érettségi után! Nappali tagozatos érettségi utáni szakképzés: Felsőfokú szakképesítések • Gazdasági informatikus I. • Informatikus (programozó, rendszerinformatikus) Középfokú képesítések • Marketing- reklámügyintéző • Idegenforgalmi ügyintéző Jelentkezési határidő: 2007. augusztus 31. : Kollégiumi elhelyezés, étkezés, diákigazolvány biztosított! i Neumann János Középiskola és Kollégium Eger, Rákóczi út 48. Tel.: 36/412-063, 36/536-070 A Kossuth Zsuzsa Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium ■Jelentkezési határidő: 2007. augusztus 31 További felvilágosítás és jelentkezési lap az iskola titkárságán kérhető: 36/515-020 (23-as, 24-es mellék) vagy 36/515-022 vagy 06-20/437-80-15 TOVÁBBTANULÁSI LEHETŐSÉG ÉRETTSÉGIZETT FIATALOK RÉSZÉRE AZ ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLÁN !!! ÁLLAMILAG FINANSZÍROZOTT (ingyenes) kétmodulos szakképzés. Az első modul, iskolarendszerű, nappali tagozatos képzés, melyben a felvett tanulók H pedagógiai asszisztens középfokú szakképesítést szerezhetnek. A második modul, konzultációval támogatott egyéni felkészülés, melynek végén felsőfokú OKJ vizsgalehetőséget biztosít az intézmény az arra jelentkezők számára : II gyógypedagógiai asszisztens emelt szintű szakképesítést szerezhetnek. Egy év alatt két szakmát szerezhet. További lehetőségek H idegenvezető szakképzés, melynek sikeres elvégzése után emelt szintű végzettséget szerezhetnek. A képzésre jelentkezés határideje: 2007. augusztus 29. További információ: Mohámé Vámosi Jolán Tel.: (36) 520-423 Fax.: (36) 523-436 e-mail cím: vamjol@ektf.hu a 2007/2008-as tanévben az alábbi képzéseket indítja: Nappali tagozaton • Érettségire épülő: 3 éves ápoló • 10 osztályra épülő: 2 éves szociális gondozó, ápoló Iskolarendszerű, munka melletti felnőttképzés keretében • 3 éves ápoló * 2 éves ápoló •1,5 éves ápoló • 1,5 éves szociális gondozó, ápoló (HD Vendéglátó Idegenforgalmi és < Kereskedelmi Középiskola és Szakiskola egri tagozata 2007. szeptemberben Érettségire felkészítő képzést indít esti tagozaton (előzetes tanulmányaik beszámítása alapján) A képzés időtartama 2 év Szakács, pincér szakma 3 éves (érettségizett vág)'9-10. osztályt végzett tanulók részére) nappali vagy esti tagozaton. Eger. Csiky S. u. 32. Tel.: 36/424-708 Jelentkezés folyamatosan A Ml OK Kft. Egri Kirendeltsége- Gyógymasszőr • Frissítő masszőr »Talpmasszőr Thaimasszőr • Kéz- és lábápoló, műkörömépítő • Cserépkályha- és kandallóépítő tanfolyamokat indít szeptemberben. Részletfizetési lehetőség! 9 éves képzési tapasztalat! Telefon: 36/518-574 vagy 30/205-6580 Eger. Knézich K u 2 www.mioktat.hu AL-0021 Felnőttképzési nyilvántartási szám: 01-0318-04