Heves Megyei Hírlap, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-17 / 192. szám
4 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2007. AUGUSZTUS 17., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP Korlátozzák a forgalmat a sportnapok idejére Egerben Fáklyás menet és kenyérszentelés augusztus 20. Átányban a falu alapításaik 600. évfordulójára is emlékeznek Augusztus 17-től 20-ig, mától hétfő estig a megyeszékhelyen a Felsőváros és környéke ad otthont a hazai és nemzetközi érdeklődéssel kísért Egri Sportnapok 2007 elnevezésű rendezvénysorozatnak. ■ A Malom utca, a Ráckapu tér és a Malomárok utca között esténként 6 órától fél 11-ig a gépjárműforgalmat is korlátozzák majd. A gazdag és közönségvonzó program számos helyszínen zajlik egy időben - kaptuk a tájékoztatást a szervezőktől -, így a Felsővárosi Sportpályán, a sportpálya előtti parkolóban, továbbá a Wigner Jenő Műszaki és Informatikai Szakközépiskola udvarán és az előtte lévő parkoló területén. Mindezeken túl az Agria Táncsport Egyesület udvarán, az extrém sport parkban, az EGAL klubban és a klub melletti közparkban is folyamatosan rendezik a versenyeket és a különböző programokat. A szabadtéri színpadot a Wigner előtti parkolóban állítják majd fel. Emiatt a koncertek idejére a Malom utca, a Ráckapu tér és a Malomárok utca között esténként 6 órától fél 11-ig a gépjárműforgalmat korlátozzák. Mint megtudtuk, a sportnapok részeként augusztus 19-én, vasárnap este 6 és 7 óra között kerékpáros körversenyt is tartanak a Malom utca - Ráckapu tér - Rákóczi utca - Olasz uttæ>- Malomárok utca - Malom utca útvonalon. Ezen a szakaszon a rendőrség biztosításával útlezárás lesz 17.30 és 19.30 között. A szervezők kérik az autósokat, motorosokat, hogy a jelzett időben gépjárműveikkel kerüljék a fenti útvonalat, vagy ha a környéken parkolnak, úgy a gépjárművel való közlekedést. ■ Igen változatos, gazdag program várja augusztus 20. alkalmából a lakosokat Heves megye településein. Összeállításunkban a háromnapos ünnep eseményeiből kapnak ízelítőt. Munkatársainktól EGERBEN szombaton 10 órától díszőrség lesz a várban. A Bazilikában orgonakoncert hallható - csakúgy, mint a hosszú hétvége minden napján - 11.30-tól. A Kormorán együttes 19 órától játszik Dobó téren. Vasárnap 16 és 18 óra között a város civilszervezetei mutatkoznak be ugyanott. A Lokálpatrióta Egylet szervezésében 18 órakor indul a fáklyás menet a Dobó-szobortól a várba a Szent István-napi királyköszöntőre, majd 20 órától a Smile Showtime Band koncertezik a Dobó téren. Hétfőn az ünnepi szentmisét dr. Ternyák Csaba érsek mutatja be 17.30-tól a várbeli székesegyház falai között. A Felsőtárkányi Fúvószenekar 18.30- tól ad térzenét a városháza előtt A 19 órakor kezdődő díszünnepségen Habis László polgármester köszönti az egybegyűlteket, majd dr. Szaló Péter, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára mond beszédet. Ezt követően adják át a díjakat, kitüntetéseket. Az Old Boys együttes 20- tól 23 óráig játszik, amit 22 órától zenés tűzijáték színesít. Bélapátfalván a hét végén tóparti vigasságokra hívják a helybelieket, majd a tűzijátékot 19-én 20.30- tól láthatják. A Szent István-napi ünnepséget a régi pol- gármestéri hivatal udvarán lévő szabadtéri színpadon rendezik meg 20-án 16 órától. Ferencz Péter polgármester beszéde és az új kenyér megáldása után a Napsugár nyugdíjasklub asszonyAz augusztus 20-i ünnepségsorozat vissza-visszatérő pillanata lesz a különböző helyszíneken a kenyérszentelés kórusa ad műsort, ezt követően a Terno Suno együttes és a Bulgáriából érkezett Kremikovtzi Sofia néptáncegyüttes lép a pódiumra. gyöngyösön ünnepi szentmisével kezdődik hétfőn 9 órakor a Szent István-napi városi ünnepség a Nagytemplomban. A templom előtti téren 10 órától kenyérszentelés lesz, ahol Sós Tamás országgyűlési képviselő, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke mond beszédet. Az új kenyeret Juhász Ferenc kanonok-plébános áldja meg. A napot 21.30 órakorzenés tűzijáték zárja. Az ünnepre az erdélyi testvértelepülésről, Kézdivásárhelyről is érkeznek vendégek. abasáron szombaton az V. Kistérségi drogprevenciós napot tartják a sportpályán. A reggel 8 órakor kezdődő programsorozat sztárvendége Pataki Zita és Németh Kristóf lesz. Fellép az Aba Sámuel Történelmi Daloskor, Baby Gaby, Roy és Ádám, valamint Mága Zoltán. Délután két órakor adják át a község díszpolgári címeit. Este koncertek szórakoztatják a közönséget, tíz órakor pedig tűzijáték kínál látványosságot. hatvanban augusztus 20-án a Népkertben Mary Zsuzsi 18 óra 30-kor kezdődő koncertje után lovagi torna szórakoztatja a közönséget, majd megszentelik az új kenyeret. A Naplegenda című látványos táncelőadás - a Magyar Állami Népi Együttes közreműködésével - 20 óra 30 perctől ígér tartalmas kikapcsolódást. A program tűzijátékkal ér véget. Füzesabonyban hétfőn délelőtt 11 órakor ünnepi szentmise és kenyérszentelés lesz a római katolikus templomban, majd a Cantando Kamarakórus ad műsort. Délután 4-kor az ifjúsági parkban felállított sátorban hagyományőrző lakodalom kezdődik. A szervező a Füzesabonyi Ifjúsági Egyesület, a Nyugdíjas Polgári Egyesület, a Füzesabony Sportjáért Alapítvány és a Lokál- patrióta Egyesület, közreműködik a Szihalmon működő Tobán Hagyományőrző Csoport. A szihalmiak fellépését igazi lakodalmi estebéd - húsleves, töltött káposzta, rétes, kalács - és forgatag követi. Este 6-tól a házasság- kötő előtti dísztéren a Füzesabonyi Nyugdíjasklub énekkara, majd a Grasshoppers TSE Nikkelbolha akrobatikus rock and roll formációs csapata szerepel. A Füzesabonyi Színjátszó Csoport Móricz Zsigmond Sárga rózsa című darabját adja elő. Este 8 órától hajnal 2-ig utcabált tartanak a gyöngyösi Fókusz duó zenekarral, közben 9-kor tűzijátékban lehet gyönyörködni. hevesen vasárnap az Eötvös József Középiskola udvarán kistérségi főzőversenyre várják a csapatokat, baráti társaságokat. Hétfőn délelőtt a Radicskúriában mutatják be az Arc- képcsarnok című kötetet, majd olasz zászlóforgatók lépnek fel a központi parkban. Délután 3 órakor a polgármesteri hivatalban kitüntetéseket adnak át, ezután megkoszorúzzák Szent István szobrát, majd bemutatják a Hevesről készült kisfilmet a Művelődési Központban. kiskörén augusztus 19-én 20 órától a szabad vizű strand és kemping területén Szuperbuli lesz Lajcsival, Bódi Gusztival és Szandival. Hétfőn 9 órakor a római katolikus templomban szentmisén emlékeznek meg az államalapításról. átányban augusztus 20-án 16 órakor tartják a település alapításának 600. évfordulójára rendezett ünnepséget. A polgármesteri hivatallal szemben nagyméretű szoborkompozíciót lepleznek le. Köszöntőt mond Gönczi Mihály polgármester, az alkotást pedig Mészáros Ildikó nagytiszteletű asszony áldja meg. Az ünnepségek idejére várhatóan egy órára a forgalom elől lezárják Átány főútját. PÉTERVÁSÁRÁN augusztus 20- án este hattól a katolikus templomban rendezik meg a Szent István-napi ünnepséget. A szentmisét Kiss Gábor esperes celebrálja, majd megáldja az új kenyeret. Ezt követően Pál László polgármester mond ünnepi beszédet. A kenyérszegés után a recski Mátrai Visszhangok vegyes kar ad ünnepi hangversenyt. A fél tízkor kezdődő tűzijátékban a templom előtti téren gyönyörködhetnek a résztvevők. TARNALELESZEN aUgUSZtUS 19- én délután öt órakor a művelődési házban tartanak ünnepséget Szent István tiszteletére. Az ünnepi köszöntőt követően az egri Gárdonyi Géza Színház művészei adnak műsort A programra várják a fedémesi, a szentdomonkosi és a bükkszenterzsébeti lakosokat is. Harcsafogás az újra megnyílt káli tóban Dinamikus fejlődés a hevesi boltokban jásziNveszt Népszerű a törzsvásárlói kártya, melyre még lehet jelentkezni Kál és Kápolna környékén legendákat mesélnek arról, milyen hatalmas harcsák laknak a vidék legrégebbi bányatavában, amelyet Ganz, vagy Cement néven ismernek a helybeliek. Két fiatalember hitt a meséknek, s a tavasszal kft-t. alapított a lepusztult, de ígéretes terület hasznosítására. A Víkend sporthor- gásztó májusban nyitott, azóta vonzó, rendezett körülményeket biztosítva a vendégeknek. Az érdeklődők ritkán távoznak csalódva, hiszen a két és fél hektárnyi vízfelület alatt ponty, busa, csuka, kárász, keszeg, domolykó hízik, a halat vagy a horgászatot kedvelők örömére. Nos, e héten az is kiderült, valós alapja van az óriás harcsákról szóló legendáknak. Pék Gábor és Krasznai Ákos egy 25 kg-os, 155 cm hosz- szú, 73 cm kerületű gyönyörűséget emelt ki. De a hírek 3 db 10 kg-os és 2 db 6 kg-os harcsáról is szólnak. Ha valaki szívesen próbálkozna, a tulajdonosoknál jelentkezhet. Farkas Tibor elérhető a 20- 9650-295-ös, Kerezsi Ákos pedig a 20-9785-564-es telefon számon. A tó nyitva reggel 6-tól este nyolcig, előzetes bejelentkezés alapján este nyolctól reggel hatig is. ▲ Ott, ahol ezt a 25 kilós harcsát fogták, lehet még nagyobb is A Jászinveszt Zrt. kereskedelmi igazgatója, Dávid Józsefné, nem kis elégedettséggel számolhat be arról, hogy az elmúlt fél évet zárva sikerült meg- tartani üzleteikben az ár bevétel növekedésének dinamizmusát. A százkilenc százalékos teljesítmény összességében, egyaránt érvényes a Jászságban és a Heves megyében található egységekre. Megpihenni azonban nincs idő, mert újabb és újabb konkurencia jelentkezik, amellyel föl kell venni a versenyt. Eddig is, ezután is nyertesek a vevők. Hiszen ma már a hevesvezekényi, a kiskörei, a pélyi, a tenki, az erdőtelki és a hevesi boltok mindegyikében a legkorszerűbb - klímás - körülmények közt intézhetik a napi bevásárlást. A kiszolgálás minőségét pedig jól jellemzi, hogy az eladók szinte személyre szabottan ismerik az igényeket, így aztán olyan választékot tudnak Coop kínálni, amely minőségben és árban is a legmegfelelőbb a vásárlóknak. így, iskolakezdés idején például, az üzletvezetők oda- figyelnek arra, hogy a feledékenyebb nebulók pótlólag beszerezhessenek egy-egy füzetet, ceruzát, radírt a boltokban. De van olyan helyszín is, ahol iskoDávid Józsefné, a Jászinveszt Zrt. hálózatának kereskedelmi igazgatója Tömött polcok várják mindig a vásárlókat a Heves megyei üzletekben latáska-vásárt tartanak, mert arra van szükség. Apróságok? Lehet, de sok ilyen apróságból tevődik össze, hogy a környékbeli lakosság szívesen keresi föl a Jászinveszt Zrt üzleteit. A bevétel növekedésén túl mutatja ezt az is, hogy milyen nagy sikere lett a nemrégiben meghirdetett törzsvásárlói kártyáknak. Többen néhány hónap alatt elérték azt az összeget, amely után kupon jár, amellyel pedig lehetőség nyílik a megtakarításokra. Figyelem, a regisztráció folytatódik! Most, a háromnapos ünnep előtt is bőven lesz mód a pontok gyűjtögetésére. A pultok, polcok teli vannak friss áruval, baromfihússal, felvágottakkal, süteményekkel, gyümölccsel, üdítővel, sörrel, tehát mindennel, amire a húszadikai hétvégén szükség lehet. A vasárnap szokásosan nyitva tartó boltokba természetesen 19-én is be lehet térni. És nincs változás abban sem, hogy az üzletekben kéthetente megújuló akciós választékkal várják a kedves vevőket. ▲