Heves Megyei Hírlap, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)

2007-08-11 / 187. szám

2007. AUGUSZTUS 11., SZOMBAT - HEVES MEGYEI HÍRLAP HÍREK Bélapátfalva támogatás a Béi­kő Kht. a hagyományokhoz híven az idén is támogatja a kistérség­ben zajló turisztikai és kulturális programok szervezését. A Bükki Művészeti Napokra hatszázezer, a motoros találkozóra négyszáz- ezer, a Bélkő Kupa tájfutó ver­senyre háromszázezer, a Bél­apátfalvi Zenés Nyári Estékre kétszázezer, a szilvásvárad! tu­risztikai eseményekre - a fogat­hajtó versenytől a szarvasgom­ba-vadászatig - összesen egy­millió forintot adtak. Bükkszenterzsébet falunap a községben ma délelőtt 11 óra­kor ökumenikus istentisztelettel kezdődik a falunapi rendezvé­nyek sora, amelyet koszorúzás­sal folytatnak a hősök emlékére. A programokon részt vesznek a testvértelepülésről, Székely- szenterzsébetről érkezett dele­gáció tagjai is. Az ebédet követő­en az általános iskola udvarán kulturális szórakoztató műsorok­kal várják a közönséget késő es­tig. A művelődési házban erre az alkalomra helytörténeti kiállítást szerveztek a régi korok tárgyi emlékeiből. Bükkszék salvus napok a községben ma és holnap rende­zik meg a Salvus Napok elneve­zésű programsorozatot. A strand területén ma 11 órától a gyerme­keket várják bohócműsorral, arc­festéssel, mesejátékkal, majd déltől játékos családi vetélkedőt szerveznek a nagy medencében. Délután négytől Fábián Éva szó­rakoztatja a közönséget, öt órá­tól pedig a faluházban nyílik meg a Salvus víz eredetéről készült állandó kiállítás. Vasárnap déltől divatbemutató, tánc, focimeccs követik egymást, fél öttől pedig Varga Miklós ad koncertet. Kompott ÖRÖKSÉG A település önkormányzata közel nyolcszáz­ezer forintot nyert az európai uni­ós Leader program keretében, a Tárná menti akciócsoport tagja­ként. A támogatást a tervek sze­rint a Fleischmann-őrökség köz­kinccsé tételére fordítják. Tárnáméra sportolnak a la­kossági kívánságnak eleget téve szervezték meg a könyvtárban a felnőtt aerobik tanfolyamot. A fo­lyamatos meleg ellenére a je­lentkezők két hónapja rendsze­resen tornásznak hetente há­rom alkalommal, s igen szép eredményeket érnek el. Edzőjük Hatvanból jár le, Bólla Nikolett maga is versenyző. MEGYEI KORKÉP Anyatej kell a kisbabáknak világhét Tápszerezés helyett szoptatást javasolnak a védőnők A Szoptatás Világhetét ünnepeljük: ekkor a védő­nők az anyatejes táplálás fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet. Szilvás Krisztina Augusztus 1. a Szoptatás Világ­napja, augusztus első hete a Szoptatás Világhete 1992 óta. Magyarország 1993-ban csatla­kozott a kezdeményezéshez. Egerben idén 12. alkalommal szerveznek programokat, de a megye több pontján is lesznek rendezvények. Fő céljuk, hogy felhívják a figyelmet a kisbabák egészséges táplálásának fontos­ságára, népszerűsítsék a szopta­tást, mint a csecsemő legideáli­sabb, testi és egyben lelki táplá­lásának módját. A szakemberek örömmel tapasztalják, hogy új­ból „divatba jött” a szoptatás, és ma már ismét egyre több édes­anya választja kisbabája táplálá­sának ezt a természetes módját a tápszerezés helyett. Sőt, vannak olyan kisgyerekek, akik két­vagy akár hároméves korukig is kapnak anyatejet. Bár, mint a szakértők elárulják: még mindig sokan vannak, akik a saját érde­keiket előtérbe helyezve a szá­mukra esetleg kényelmesebb, tápszeres cumiztatás mellett döntenek.- Az egri rendezvényen általá­ban mintegy kétszáz család vesz részt, ami körülbelül négyszáz látogatót jelent. A programokat az Eszterházy Károly Főiskola „B” épületének földszinti terme­iben tartjuk, a szabadságolások miatt nem most, hanem augusz­tus 31-én - tájékoztat Polonkai Györgyi, az egyik szervező vé­dőnő. - Az anyatejes táplálás fontosságán kívül többek között az oltásokkal, a családtámogatá­si rendszerrel, babamasszázs- zsal, családtervezéssel is foglal­kozunk. A hozzám fordulók ré­széről a leggyakoribb felmerülő kérdés az, hogy kapjanak-e a kis­babák pótlást az anyatejen kívül. Azt javasoljuk, hogy erre minél később kerüljön sor, lehetőleg az első hat hónapban még ne. Heves megyében három kis­térségi, az ÁNTSZ illetékességi területéhez tartozó védőnői szolgálat tart megemlékezést e jeles alkalomból, az Eger és vonzáskörzetén kívül Füzes­Népszerűsítik a szoptatást. A védőnők felhívják a figyelmet a kisbabák egészséges táplálásának fontosságára, Képünk illusztráció. ram volt a Közösségi Házban, amelyre a környező települések­ről is érkeztek érdeklődők. Szihalmon pedig július 31-én tartottak anyatejes világnapi megemlékezést - mondja Blikhardné Madarász Mária, kistérségi vezető védőnő. - Au­abonyban és Hevesen, valamint Gyöngyösön és Hatvanban lesz rendezvény.- Füzesabonyban a Kis Bocs Baba-mama Egyesület szervezé­sében július 28-án Anyatejes Vi­lágnap és Kistérségi Családi Nap címmel egész napos prog­2006. évben 1 éves életkorukat betöltött gyermekek anyatejes táplálásának adatai a területi védőnők éves jelentései alapjan Azok a csecsemők, akiket 4 hónapos korig kizárólag anyatejjel tápláltak Azok a csecsemők, akiket 6 hónapos korig kizárólag anyatejjel tápláltak Azok a csecsemők, akik 12 hónapos kor után is kaptak anyatejet száma % aránya száma % aránya száma % aránya Eger 278 58% 175 36,50% 160 33,50% Eger környéke 270 54% 139 28% 140 28% Összesen 548 56% 314 32% 300 31% FORRÁS: HÍRLAP-GYŰJTÉS A WHO a természetes táplálkozás mellett AZ EGÉSZSÉGÜGYI VILÁGSZER­VEZET, a WHO 1981-ben elfo­gadta az úgynevezett Anyatejet Helyettesítő Készítmények Marketingjének Nemzetkön Kódexét Ezt hivatalos javas­latként megkapták a kormá­nyok is azzal a céllal, hogy il­lesszék be a saját törvényeik­be. A kódex azzal szeretné tá­mogatni a szoptatást, hogy korlátozza a mesterséges táp­lálás termékeit eladni kívánó erőteljes marketinget. Azokra a készítményekre vonatkozik, amelyek ebben a korai életkor­ban az anyatej helyettesítésére szolgálnak. Ide tartoznak pél­dául a különböző tápszerek, illetve egyéb készítmények, bé­biételek, teák, gyümölcslevek. gusztus 30-án ugyancsak Fü­zesabonyban tart a védőnői szol­gálat találkozót, a kistérséghez tartozó többi településen is ta­nácsadás keretében beszélget­nek a szoptatás fontosságáról. Ezen jeles alkalom megünneplé­se 2007-ben kiemelt feladat va­lamennyi védőnői körzetben. Szülésznőket, kórházi védőnő­ket hívunk meg vendégként. Vi­taindítóként tartok egy történe­ti visszaemlékezést, később az anyukák is megosztják egymás­sal tapasztalataikat. Az édes­anyák 98 százaléka képes lenne , szoptatni csecsemőjét, ám jóval kevesebben teszik ezt meg. Azoknak a kisbabáknak az ará­nya pedig, akiket hat hónapig csak kizárólag anyatejjel táplál­tak, a mi kistérségünkben csu­pán harminc 30 százalék. Nagyjából hasonló az arány Heves környékén is, ahol ugyan­csak későbbre halasztják a ren­dezvényeket.- Nálunk szeptember elején lesznek programok, de minden településen tartanak helyi talál­kozókat is. Pontosan az a cél, hogy ne egyetlen központi ese­mény legyen, hanem mindenhol felhívjuk a figyelmet az anyate­jes táplálás vitathatatlan előnye­ire - mondja Borda Márta, kis­térségi vezető védőnő. Ugyanígy Gyöngyös és Hat­van kistérségében is szeptember elején várják majd az érdeklődő szülőket. 3 ÁLLÁSPONT SZUROMI RITA Az ipari turizmus vége nem vagyok nagy országjá­ró. Elegem lett a turisták pénzét leső kereskedőkből, abból, hogy az utolsó falat lenyelése után a pincér azt nézi, mikor megyek már el. A pihenésre szánt összeget inkább külföldön költőm el. Ott is a forintjaimra vadász­nak, csak épp kulturáltabb módon. A hazánkkal szem­ben elkövetett „bűneimet” tetézi, hogy Balaton-ellenes vagyok. Nem szeretem a zsúfolt partokat, a „fehér vi­torlás, kék víztök” imázst. Kissé túlzónak tartom a Hortobágy betyárromanti­káját, a Budai Vár cigányze­nés hangulatát. Szóval, ne­kem elég nehéz a kedvemre tenni. Ám most sikerült. felfedeztem a Tisza-tavat! Nem a tórendszerre csodál­koztam rá, ismerem azt már néhány évtizede. Inkább a fejlesztések mértéke és minő­sége hatott meglepetésként Az ökocentrum, vagy az árté­ri sétaút bármelyik európai túraútvonalon megállná a he­lyét. Semmi szégyenkezniva­lójuk nincs a tiszai emberek­nek, vállalkozóknak, politi­kusoknak egy osztrák alpesi, vagy éppen egy krétai „kollé­gával” szemben. BÁR AZ ELŐBBI HELYEKET NE­HÉZ összehasonlítani egy­mással, egy dologban azon­ban megegyeznek: a maguk eredeti szépségében tárják fel a környék hangulatát az odaérkezők előtt. A termé­szet megszelídítése után az ember csak csodálója, de nem (el)használója lesz en­nek a világnak. ha pedig a kiránduló azt ér­zi: nemcsak a pénzére áhí­toznak lépten-nyomon, ha­nem hagyják élvezni az adott vidék szépségét, hyu- . galmát, akkor az a hely von­zó lesz számára. Csak hagy­ni kell felfedezni, s nem mindenáron eladni a tájat. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Több, mint nyolcmilliárd a Heves megyei főutakra Példamutató a regionális összefogás bormustra Négy borvidék huszonkét termelője az egri Dobó téren Az alsóbbrendű, 4 és 5 szám­jeggyel jelölt utak fejlesztése után a 2 számjegyű főutak egyes szakaszainak rekonstrukciójá­ról is döntött a kormány - hang­zott el pénteken Sós Tamás, az MSZP megyei elnöke és Merczel József elnökhelyettes közös egri sajtótájékoztatóján. A beruházásokra európai uni­ós forrásokból jut pénz. Az al­sóbbrendű utak esetében - mi­ként azt már hírül adtuk - a me­gyében mintegy hetven kilomé­ter újul meg hárommilliárd fo­rintért, egyebek mellett a Bükk- ben, Eger és Lillafüred között, il­letve a Tisza-tónál. Ennek anya­gi hátteréül az Észak-magyaror­szági Regionális Operatív Prog­ram szolgál. A főutak fejleszté­sére a Közlekedési Operatív Program biztosít fedezetet. Ez szűkebb hazánkban 2007 és 2009 között két szakaszt érint, 23 kilométer hosszan megerő­sítik a 31-es főút burkolatát Tenk és Dormánd térségében, míg a 21-es főúton előzősávokat építenek Lőrincinél két kilomé­teren. Az előbbi munkálatra 5,2, az utóbbira hárommilliárd forin­tot fordítanak. A Füzesabony és Eger között régóta tervezett bekötőút kap­csán Sós Tamás megemlítette: a közbeszerzési értesítőben már megpályáztatták a szakasz en­gedélyeztetési-kivitelezési tervé­nek elkészítését ■ Folytatás az 1. oldalról- A Bormustra egyik legnagyobb jelentősége ugyanakkor abban rejlik, hogy példát mutat a borá­szok összefogása terén - tette hozzá Simkó Zoltán. A megnyitón részt vett Sirman Ferenc, a Földművelésügyi és Vi­dékfejlesztési Minisztérium ál­lamtitkára is. Szavai szerint a magyar emberek számára min­dig is nagy jelentőséggel bírt a bor: személyes, érzelmekkel teli tevékenység köti a gazdákat a szőlőműveléshez, illetve a borá- | szathoz. - Ma már elmondhat- | juk: egyre több fiatal ismeri meg « a bort, egyre többen lesznek hí- - vei a kulturált borfogyasztásnak. Már a Bormustra nyitónapján rengetegen kilátogattak a Dobó térre Ezért is fontos, hogy a borászok is ragaszkodjanak a jó minőség­hez - mutatott rá. Az ágazat je­lentőségéről szólva kijelentette: az Új Magyarország vidékfejlesz­tési programjában is hangsúlyo­san szerepel a szőlészet-borá­szat, hiszen az elkövetkező évek­ben uniós forrásokból súlyos milliárdok jutnak egyebek mel­lett a technológiai fejlesztésekre, a korszerűsítésre. Ma és holnap 16 órakor nyit a 22 termelő mint­egy 150 féle borát felvonultató Bormustra. Este a Shadow Shade és a Kerekes Band lép a színpad­ra. Vasárnap a Vidróczki Együt­tes, a Miskolci Ütőegyüttes és Szekeres Adrienn műsorát él­vezhetik a térre kilátogatok. ■

Next

/
Thumbnails
Contents