Heves Megyei Hírlap, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-09 / 185. szám
5 2007. AUGUSZTUS 9., CSÜTÖRTÖK - HEVES MEGYEI HÍRLAP FÜZESABONY ÉS KÖRZETE Traktorokkal mérhetik össze ügyességüket a sarudi indulók Nem cigizik, de füstölög ültetvények A régi árnak a töredékét kapják mostanság a gazdák Az első traktoros ügyességi versenyt rendezik meg augusztus 11-én, szombaton Sarudon. A hagyományteremtő szándékkal megszervezett eseményre érkezők reggel 9 órától járhatják be és próbálhatják ki a traktoros ügyességi pályát a Puszta hídvégnél. A verseny 10 órakor kezdődik, saját géppel, nyolcvan és kilencven lóerős kategóriában. Háromtagú csapatok nevezhettek a megmérettetésre. Amint azt Sebestyén Attilától, a település polgármesterétől megtudtuk, a versenyszámok között például gumidobás, gumi- görgetés, traktor-szlalom és pótkocsi-tolatás is szerepel. Kiegészítő program lesz gyermekeknek a Rába traktorozás, a latinamerikai táncbemutató, a csapatok kötélhúzó vetélkedője, felnőtteknek a vizespólós szépségverseny. Akik megéheznek, azokat gulyáslevessel, valamint birka- és marhapörkölttel kínálják, s büfé is működik a helyszínen. Az eredményeket délután 3 órakor hirdetik ki. A nap háziasszonya a televízióból ismert Molnár Anikó lesz, a fővédnök pedig dr. Nagy Imre szocialista ország- gyűlési képviselő. ■ LIPTÁKNÉ TAKÁCS TÜNDE, Dormánd- A Dormándi Tehetséges Gyermekekért Alapítvány kiemelten a tehetséges diákok támogatását jelölte meg a fő célként. Ebben a szellemben igyekszünk tevékenykedni. Minden évben pályázatot írunk ki a nappali tagozatos helyi diákok számára: erre az általános iskola elsőseitől kezdve a középiskolásokon át a főiskolásokig, egyetemistákig egyaránt jelentkezhetnek. A támogatás elnyerésének feltétele a kitűnőhöz közeli eredmény. De a szakmai, tanulmányi, sportvagy kulturális versenyeken elért sikerekkel is lehet pályázni. A jövőben szeretnénk egy ösztöndíjas támogatási rendszert is kialakítani. ■ Szorgos kezek Kápolna határában. Folyamatosan kell szedni az érett dohányleveleket, nagyon sokszor bejárva az egész ültetvényt. Aki Kápolna térségében autózik, az út mentén pár méter magas, dús levelű, rózsaszín virágú növényeket láthat több száz hektáron. Dohányültetvényt. Sziráki Márta A kutatások jelenlegi állása szerint a dohánynövény leveleinek szakszerű feldolgozásával létrehozott termék, amely szívható, rágható avagy tubákolható, Kolumbusz Kristóf jóvoltából került Európába. A XVII. század közepére a dohány meghódította kontinensünket, s ebben az időben hazánkban is megjelentek az első ültetvények. Ma leggyakrabban szivarból vagy cigarettából eregetik a füstöt azok, akik rászoktak erre a szenvedélyre. Kápolnán az 1800-as években vetették el az első magokat, és máig sokaknak nyújt megélhetést a dohánytermesztés. /Nagy József immáron negyven esztendeje foglalkozik a dohány termesztésével, így őt kértük meg, segítsen eligazodni, hogyan is lesz a növényből élvezeti cikk.- A dolog pikantériája, hogy aki termeszti, az nem szívja - mondta elöljáróban a szakember. - A növény magjait márciusban kell elvetni, s hatvan nap alatt fejlődik ki a palánta, amelyet májusban már illik kiültetni a termőhelyre. A homokos talajt kedveli a dohány, szereti a napfényt és a vizet, utóbbiból az idén meglehetősen kevés jutott. Gyakran kell kapálni, de a kártevők miatt a permetezés is elengedhetetlen. Természetesen olyan szerekkel folyik a növényvédelem, amelyek nem károsítják az ültetvényt. Az úgynevezett törést júliusban kezdik el, és egészen az első fagy beálltáig folyamatosan kell az érett leveleket aratni. Mindig a növény aljától felfelé haladva kell törni az érettnek mondható leveleket, így nagyon sokszor szükséges bejárni az ültetvényt A munka nem gépesíthető, mert aki a betakarítást végzi, annak látnia, ismernie kell a növényt. Az érett levelek bekerülnek a szárítóüzembe, ahol a feldolgozás első fázisa történik. A kápolnai termelőhelyen egyszerre nyolcvan mázsányi összefűzött zöld levél szárad, 32-75 Celsius-fok közötti hőmérsékleten, 140 óráig. Utána gondos kezek válogatják tovább, itt a levél színe a meghatározó. Érdekesség, hogy a nikotin a növény gyökerében képződik, onnan jut a levelekbe, de megtalálhatjuk benne az illóolajokat, gyantákat, és még a szénhidrátokat is. A világos színű, szárított levél képviseli a jó minőséget, ezekből készül a finomabb dohányáru, míg a sötétebb színűek olcsóbb termékekben jelennek meg. Innen folytatja útját a dohánylevél az úgynevezett fermentálóba. Ez a folyamat teszi élvezhetővé a leveleket, hiszen e nélkül a szárított dohány nem ég jól, füstje, íze kaparós, csípős. A fermentálás alatt eltávolítják a levél kocsányos részeit, a nagyobb levélereket. Itt 60-70 fokos gőz stabilizálja a fent említett alkotórészek kellemes összhangját A fermentálást követően nagy teljesítményű présekkel kartondobozokba csomagolják és különböző dohánygyártmányokban használják fel a leveleket. ■ A kápolnai üzemben egyszerre nyolcvan mázsányi összefűzött zöld levél szárad. Az aszály tönkretette a növényeket, kérdéses, hogy lesz-e kárenyhítés- NÁLUNK, KÁPOLNÁN cigarettához való dohányt termesztünk, de egyre kisebb lelkesedéssel, hiszen az Európai Unió előírásai szerint másfél tonna meny- nyiség termelhető hektáronként, mert csak akkor jár a támogatás - hangsúlyozta Nagy József. - Ám az idén jó, ha öt mázsát betakarítunk egy-egy hektárról, mert az aszály tönkretette a növényeket A kilencvenes évek előtt mázsánként hatvanezer forintot is megkaptunk, most meg tizennyolcezret fizetnek érte. Pedig az üzletek polcain nem ezt mutatják a dohányárukért fizetendő összegek. Mi, akik ezzel a nehéz, komoly, hozzáértést kívánó növénnyel foglalkozunk, annak ellenére, hogy nem dohányzunk, gyakran füstölgünk. Most éppen azon, hogy sikerül- e aszálykárenyhítést kapnunk - tette hozzá a kápolnai gazda. HÍRSÁV Együttes ülésen iskoláról, konyhákról kápolna Közös testületi ülést tartott a minap a községben a szomszédos Aldebrő, Tófalu és a házigazda Kápolna önkormányzata. A képviselők két pályázó közül Juhászné Szabó Évát választották meg a jövőben együtt működtetett, s Általános Iskola Aldebrő- Kápolna-Tófalu elnevezést kapott intézmény igazgatójának. A községek bizottságot hoztak létre az önkormányzati konyhák közös üzemeltetésére. Koncertek, nóta a tiszai szabad strandon poroszló Augusztus 11-én, szombaton rendezik meg az I. Poroszlói Szabad Strand Party-t a településen. 11 órától strandfoci lesz a homokpályán, majd délután 1 órától jó ebédhez szól a nóta Berki Ernő és zenekara, s a Lüa Akác Népdalkor közreműködésével. Délután 3-kor Nótár Mary lép fel, ezután a Pentru tánccsoport, majd a Trial extrém kerékpáros csapat bemutatója látható. Este fél 7-től az Orpheus, 8-tól Charlie koncertezik, 9-kor élőzenés diszkó kezdődik. Újra találkoznak a „Lörincek" Ű1LŐRINCFALVA Több mint egy évtizede, 1996 óta hagyomány, hogy találkoznak egymással a valamilyen formában „Lőrinc” nevet viselő települések küldöttségei. Idén a Pest megyében fekvő Szentlőrinckáta ad otthont a programnak. Augusztus 11- én, szombaton Újlőrinc- falva delegációja is elutazik a rendezvényre. Körzeti oldalaink heti menetrendje HÉTFŐ EGER KEDD PÉTERVÁSÁRA SZERDA HEVES. KISKÖRE ► CSÜTÖRTÖK FÜZESABONY PÉNTEK GYÖNGYÖS SZOMBAT HATVAN. LŐRINCI Az oldalt irta: Rénes Marcell Fotó: Gál Gábor Tel.: 36/513-614 e-mail: marœU.renes(a axelspringer.hu Három község közös tábora természetvédők Növényeket is gyűjthettek a gyerekek Térségi Leader-támogatások források A Tárná mente és a Tisza-tó is jól szerepelt „Gyerekek és természetvédelem a Tárná mentén” címmel szerveztek tábort az aldebrői, a tófalui és a kápolnai óvodások, illetve általános iskolás diákok számára. A táborlakók ellátogattak egy pékségbe, majd az erdőtelki arborétummal ismerkedtek, ahol növényeket gyűjthettek. Ezeket később rendszerezték, préselték. Felkeresték egyebek mellett a tófalui mézüzemet is. Jártak Detken, a visontai bánya külfejtésénél, vízminőséget vizsgáltak a Tarnóca-pataknál. Megnézték a feldebrői altemplomot, a verpeléti kovácsműhelyt, s gyurgyalagokat figyeltek meg. A kisebbek megfordultak a Mátrában, a Pipis-hegyen is. ■ A diákok a tófalui mézüzemmel Is megismerkedhettek a táborban A nemrégiben, július végén ösz- szegzett adatok szerint negyvenhét megyénkben település vett részt az Éurópai Unió Leader akciócsoportjainak munkájában. Szűkebb hazánkból 184 pályázat kapott mintegy 272 millió forint támogatást. Négy csoport jött létre, ezek közül kettő - a Tárná menti Akciócsoport és a Tisza-ta- vi Programrégió - is kapcsolódik a füzesabonyi térséghez. A Tama Menti Kistérség Területfejlesztési Társulás által koordinált együttes tagja Tarna- szentmária, Verpelét, Feldebrő, Aldebrő, Tófalu, Kápolna, Kompolt, Kál és Nagyút. A csoport tizenöt pályázata 54 millió forint anyagi segítséget nyert el.- A győztesekkel a szerződéseket javarészt már megkötötték - mondta érdeklődésünkre Farkas László Márton aldebrői polgármester. Sikerrel szerepelt - egyebek mellett - a verpeléti Varsányi Pincészet Kft. „Tradíció és Jövő Borháza” nevű projektje, a Tama menti kistérségi honlap elkészítése és működtetése és a Debrői Hárslevelű Szüreti Napok. A Tisza-tavi Területfejlesztési Önkormányzati Társulás Tisza- tavi Programrégiójának részese megyénkből Kisköre, Pély, Tarnaszentmiklós, Kömlő, Tisza- nána, továbbá Sarud és Újlőrincfalva, illetőleg hat szomszédos Jász-Nagykun-Szolnok megyei település. A támogatott Heves megyei pályázatok száma harminchat, az ide jutó összeg pedig több mint 59 millió forint.- Ezekben az esetekben a szerződéskötés az ősszel várható - tudtuk meg Kerekes Évától, a programrégió Leader-referen- sétől. Támogatásra talált Újlő- rincfalván például az idegenforgalmi információs pont kialakítása, Sarudon a magánszálláshelyek, a falusi turizmus, a szolgáltatások fejlesztése, a komfort- fokozat emelése. ■ ■ Sikerrel szerepelt a „Tradíció és Jövő Borháza’ nevű projekt is.