Heves Megyei Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-30 / 176. szám

2007. JÚLIUS 30., HÉTFŐ - HEVES MEGYEI HÍRLAP SPORTTÜKÖR 11 Lukács Judit egy esztendőre Németországba szerződött Huszonkettedszer a ringen visszaszámlálás Négy nap múlva rendezik a 22. Magyar Nagydíjat Tizenkét pontos előnnyel bajnok az Egri FC U13-as csapata kézilabda Lukács Judit távozik a gyöngyösi Főiskolai KK csapatá­tól. A jövőben a német második vonalban szereplő VfL Waiblingen gárdáját erősíti. - Egy évben állapodtam meg a ve- íetőkkel, augusztus 9-én indulok íz új csapatomhoz - közölte a 25 íves áüövő. - Korábban egy dán ;lső osztályú gárdánál voltam iróbajátékon, ahol azt mondták, izikálisan túl nagy a lemaradá- ;om, így ők nem tudnak alkal- nazni. Aztán Németország felé 'ettem az irányt, ahol előbb egy ílső ligás klub tesztelt. Az ottani 'ezetőknek elnyertem a tetszését, íz, hogy végül mégsem állapod- am meg velük, az én döntésem élt. A II. osztályú VfL Waiblin- ;en azonban teljesen megfelel az gényeimnek. Amatőr játékos- :ént alkalmaznak, a kézilabda nellett egy rehabilitációs klini- :án kaptam recepciós állást. A iajnokság szeptember közepén adui, addigra vélhetően sikerül jljesen beilleszkednem. Likács Judit a kézilabdázás mel- tt dolgozik is majd egy klinikán Lukács kisebb megszakítá- rkkal hat évig volt a Gyöngyö- ; Főiskolai KK játékosa. Az el- lúlt egy évben játékos-edző- ént tevékenykedett, s legutóbb dobogóra vezette az NB Il-es látraaljai együttest. ■ Sike K. adászíjászok ünek Ostoros érségében íszat Csütörtökig fogadnak el őnevezéseket a II. Unicornis- ipa 3D-s vadászíjász verseny- . Ostoros térségében szomba- n 8.30-tól az Unicornis Egri ísz SE hat korosztályban várja jelentkezőket. A megméreté- n húsz darab háromdimenziós Ira kell lőni, egy körben célon- ínt két lövés engedélyezett, kü- nböző távokról. Bővebb infor­áció az unicornisse.fw.hu hon- pon található. ■ Amikor 1986-ban Ma­gyarország elsőként ren­dezhetett Forma-1-es fu­tamot az akkori szocialis­ta országok közül, keve­sen reménykedtek, hogy 21 év múltán még nálunk vendégeskedik a „szágul­dó cirkusz” mezőnye. Surányi Géza Lewis Hamilton a pilóták világbajnoki pontversenyének éllovasaként érkezik a mogyoródi futamra forma-1 Augusztus első hétvé­géjén rendezik a Hungaroringen a 22. Magyar Nagydíjat. Az el­múlt évek során sajnos nem min­dig rágták le a nézők a körmüket izgalmukban a verseny közben, elsősorban a kacskaringós pálya által kínált kevés előzési lehető­ség miatt. Tavaly azonban a lezú­duló eső, majd a felszáradó asz­falt alaposan megkeverte a kár­tyákat, és túlzás nélkül állítható, hogy a verseny az utóbbi tíz év egyik legizgalmasabbjaként vo­nul be a történelembe. A végén a meglepetés sem maradt el, hi­szen a Honda-csapat pilótája, Jenson Button megszerezte élete első győzelmét, míg a bajnokság éllovasai, Fernando Alonso és Michael Schumacher kiestek. Az utóbbi idén már nem vesz részt a magyar verseny küzdelmeiben, mivel az elmúlt-év végén szögre akasztotta a bukósisakot, míg az előbbinek hirtelen három ko- | moly vetélytársa is akadt. A legnagyobb veszélyt talán saját csapattársa, Lewis Hamilton jelenti számára, aki an­nak ellenére, hogy az idén mutat­kozott be a Forma-1-ben, 70 ösz- szegyűjtött pontjával vezeti a vi­lágbajnokságot, két egységgel Alonso előtt. A McLaren-csapat versenyzőit a Schumachert idén nélkülöző Ferrari-csapat párosa, egy picrr a Forma-1 sorozat történelmébe is belepillanthat­nak a Magyar Nagydíjra kiláto­gató nézők, ugyanis az idén ná­lunk vendégeskedik a Történel­mi Forma-1 Bajnokság mező­nye. A széria 1994-ben azzal a céllal jött létre, hogy az egykori sikeres Forma-1-es autók ne csak a múzeumokban porosod­janak, hanem tulajdonosaik és a nagyközönség újra a verseny­ben láthassa megmérkőzni •Felipe Massa és Kimi Räikkönen követik a pontversenyben, 59, il­letve 52 ponttal. Az idei tíz futam során a felsorolt négyesen kívül másnak még nem sikerült nyer­ni (Alonso és Räikkönen 3-3, Massa és Hamilton 2-2 verse­nyen tudott diadalmaskodni), és őket A dolog egyetlen szépség hibája, hogy a versenygépeket nem egykori Forma-1-es sztá­rok vezetik. Az 1966 és ’85 kö­zött épült autók igényesen fel­újítva, eredeti festésükben pom­páznak, csupán néhány bizton­ságtechnikaifelszerelés miatt ha nem szól közbe az időjárás, a győztes személye is alighanem közülük kerül ki a Hungaroringen. A dobogós he­lyekbe talán beleszólhatnak majd a BMW és Renault püótái is. Az előbbi csapat egyik verseny­zője, a lengyel Robert Kubica ép­(pL magasított bukócső a veze­tő feje fölött) térnek el eredeti formájuktól. A régi autók pén­teken és szombaton félfél órás edzésen köröznek majd a pá­lyán (az utóbbi dönti el a rajt­sorrendet), míg vasárnap tizen­öt körös versenyben mérkőznek meg egymással A hét végét to vább színesíti a Forma-1 neve­lő szériájának szánt GP2 baj­nokság, valamint a Porsche Szuperkupa küzdelmei. pen egy évvel ezelőtt Magyaror­szágon futotta élete első Forma-1-es versenyét. A hét vége az idei szezonban kialakított új menetrend szerint zajlik. Csütörtökön az esemény­re jeggyel rendelkező nézők dél­után négy és hét óra között meg­látogathatják a boxutcát. Ekkor autók ugyan még nem fognak kö­rözni a pályán, de a szurkolók testközelből megtekinthetik a vil­lámgyors kerékcserét és tanko­lást gyakorló szerelőket, és kis szerencsével egy-egy versenyző1 tői is kaphatnak autogramot. A következő napon kétszer másfél órás tesztre kerül sor. Szomba­ton délelőtt egyórás szabadedzés alatt tökéletesíthetik a verseny­zők autóik beállítását a délután kettőkor kezdődő, kieséses rend­szerű időmérő edzésre. A 70 kö­rös verseny vasárnap ugyaneb­ben az időpontban kezdődik. Jön a Történelmi Forma-1 Bajnokság mezőnye, a pilóták nem a régiek labdarúgás Az országos serdü­lő bajnokság II. osztályának vég­eredményei. Északkelet, U15 1. Debreceni VSCII. 24 18 2 4 86-26 56 2. Mezőkövesd 24 17 2 5 80-23 53 3. Salgótarján 24 17 1 6 69-27 52 4. Dióskor II. 24 16 4 4 95-32 52 5. Bocs 24 15­9 98-46 45 6. Egri FC 24 13 5 6 89-42 44 7. Nyíregyháza II. 24 13 1 10 100-36 40 8. Jászberény 24 13 1 10 83-55 40 9. Diós&ör II. 24 10 1 13 59-61 31 10. B.lórántháza 24 6 1 17 47-127 19 11. Debreceni USE II. 24 4 1 19 31-123 13 12. Tuzsér 24 4­20 38-112 12 13. Jászapáti 24­1 23 19-184 1 U13 1. Eßi FC 24 23 1­155-17 70 2. Jászberény 24 19 1 4 138-19 58 3. Jászapáti 24 18 2 4 123-22 56 4. Nyíregyháza II. 24 17­7 110-35 51 5. Salgótarján 24 15 1 8 155-47 46 6. Debreceni VSC II. 24 13 2 9 109-43 41 7. Mezőkövesd 24 13­11 96-42 39 8. Dióskor II. 24 12­12 89-53 36 9. Debreceni USE II. 24 8 1 15 67-92 25 10. Dióskor III. 24 4 1 19 24-160 13 11. Tuzsér 24 4­20 27-221 12 12. Bocs 24 3 1 20 27-186 10 13. B.lórántháza 24 2 gj 22 27-210 6 Közép, A-csoport U15 1. MIKII. 30 29­1 225-4 87 2. Vác II. 30 26 3 1 139-15 81 3. REAC-SI 30 25 1 4 132-38 76 4. Pomáz 30 19 1 10 91-49 58 5. Gárdony-Felcsút II. 30 15 3 12 67-61 48 6. Gyöngyös 30 13 6 11 56-64 45 7. Újpest TE II. 30 14 2 14 67-72 44 8. Vasas II. 30 12 5 13 48-66 41 9. Fehérvár II. 30 12 4 14 49-66 40 10. Goldball '94 FC II .30 11 2 17 48-85 35 11. Csepel HC-HFC 30 10 5 15 45-72 35 12. Dunaújváros II. 30 9 5 16 52-71 32 13. Ferencváros II. 30 7 3 20 55-98 24 14. III. Kerület II. 30 6 3 21 33-138 21 15. Százhalombatta 30 5 1 24 43-139 16 16. Tatabánya It 30 4 2 24 27-139 14 U13 1. REAC-SI 30 25 4 1 151-25 79 2. Ferencváros II. 30 23 5 2 137-25 74 3. Vasas II. 30 22­8 142-36 66 4, Fehérvár II. 30 20 1 9 119-56 61 5. Pomáz 30 18 7 5 124-40 61 6. Csepel HC-HFS 30 17 6 7 109-50 57 7. Gyönfflös 30 14 3 13 61-61 45 8. Goldball'94 FC II. 30 13 5 12 85-53 44 9. Százhalombatta 30 13 3 14 59-80 42 10.111. Kerület II. 30 12 3 15 82-78 39 11. MTK ll.-MAC 30 11 6 13 80-61 39 12. Tatabánya II. 30 10 4 16 63-70 34 13. Újpesti TE II. 30 6 5 19 36-69 23 14. Gárdony-Felcsút II .30 4 3 23 33-169 15 15. Vác II. 30 3­27 18-224 9 16. Dunaújvároa II. 30 1 1 28 19-221 4 egediis Agnes ISEC-csúccsal yert Nyíregyen Nagy Zsanett 25 országos csúcsnál tart bemutatkozó A hatvani lány másfél év alatt került az európai élmezőnybe Pezinokban növelte pontjai számát Leffler zás Ezerkétszáz résztvevővel ín Nyíregyházán rendezték a tolikus iskolák tanulóinak vi- ;bajnokságát (FISEC). íz egri iskolák úszói közül leg- jdményesebbek a Gárdonyi :za Ciszterci Gimnázium diák­voltak. Hegedűs Ágnes ínyérmet nyert 200 pillangón FISEC-csúcs), ezüstöt 50 és 0 pillangón, és tagja volt a 3. lyezett magyar váltónak. A ntén gárdonyis Péceli Tamás nelyen végzett 50 m-es pillan- úszásban, harmadik lett 50 arson, és a vegyesváltóban. A jobb tíz közé került még a gár- nyis Veréb Alexandra, és a ncta Maria leánygimnázium íulója, Matiz Lili is. ■ B. Cs. íjászat Nagy Zsanett, a Hatvani Táltos íjász Egylet versenyzője fi­atal kora ellenére rendkívül si­keres sportolónak mondhatja magát. Borbély László tanítvá­nya legutóbb a magyar pályaíjász ifjúsági válogatott tagjaként a portugáliai Európa-bajnokságról tért haza ezüstéremmel, amely másfél éves pályafutása legki­emelkedőbb eredménye.- Elmondhatatlanul boldog voltam. Mindig nagy öröm, ha jól szerepelek, de kontinenstor­nán a dobogón állni egyenesen felemelő - fogalmazott a jelen­leg 25 országos csúcsot tartó, mindössze tizenöt éves hatvani lány, aki tavaly a mexikói világ- bajnokságon a 13. helyen vég­Nagy Zsanett a dobogó második fokán nagyon boldog volt zett. - Nagyon sokat dolgoztam a sikerért, napi háromórás edzé­sekkel készültem, s ez alól a hét­végék sem voltak kivételek. Az ifjú tehetség nemrégiben csatlakozhatott az Új Európa Alapítvány pártfogoltjai közé, amely további eredményes sze­replésekre jogosíthatja fel.- Szeretnék minél több verse­nyen elindulni és minden eset­ben a lehető legjobban szerepel­ni - folytatta Nagy Zsanett. - Szeptemberben Hatvan ad ott­hont a pályaíjász országos baj­nokság küzdelmeinek, ahol már a felnőttek között lesz lehetősé­gem bizonyítani. A cél akkor sem lesz más, mint a győzelem. ■ Sike K. autósport Kitűnő pályán, mindkét nap folyamatosan ja­vulva sikerült a reális célként ki­tűzött 6. helyet elérni Leffler Csabának, a tizenegy „El”-es autót felvonultató pezinoki ver­senyen. A szlovák, cseh, osztrák, FIA és Historic bajnokság mel­lett FIA Eb-futamnak is a hely­színéül szolgáló rendezvényről így vélekedett az egri püóta.- Eddigi sportpályafutásom legkiemelkedőbb mezőnyében, gyönyörű környezetben a depó­ban szomszédja voltam a spa­nyol Vilarino Motorsport tagjai­nak és az olasz Giobbinak. Re­mek érzés, hogy sikerült növel­ni pontjaim számát - fejezte ki örömét „Leffi”. ■ B. Cs.

Next

/
Thumbnails
Contents