Heves Megyei Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-26 / 173. szám

10 H1RSAV Fordulat állhat be E. Zsanett ügyében egy új, ügyészségi indítvány­hoz csatolt hivatalos orvos szakértői vélemény szerint minden jel arra mutat, hogy E. Zsanettet, ahogy állította, 2007. május 4-én, hajnalban megerőszakolták. Ez a lány állítását igazolja az „erőszak­tevő rendőrökkel” szemben. Magára hagyta utasát az autós magára hagyta autójából ki­repülő utasát egy férfi, mi­után lehajtott a? útról és fel­borult a gépkocsija Zámoly határában. Az anyósülésen ülő nő kirepült a gépkocsiból és súlyos sérüléseket szen­vedett. A férfi és az autóban vele utazó gyermek fogta magát és hazament. Ásóval támadt a gázszerelőkre ásóval támadt a szerelőkre egy 70 éves férfi, amikor ki akarták kötni a gázt kis- várdai lakásából. Az egyik szerelő erre előkapta enge­déllyel tartott gázpisztolyát, s az egész tárat a házigazdá­ra lőtte. A támadó nem sé­rült meg, de megijedt, mire a szerelők elmenekültek, egyi­kük könnyebben megsérült. @ további hírek: www.reogel.hu Kriszta Erdélybe készül turné A sikeres egri koncert után most Nagyvárad következik KRIMI&BU L V AR&MUSOR HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2007. JULIUS 26., CSÜTÖRTÖK Kováts Kriszta számos nagy musical és rockope­ra női főszerepét tudhatja már maga mögött. Jelen­legi munkáiról, terveiről, tervezett fellépéseiről beszélgettünk. Weszelovits Dániel- Keveset lehetett hallani ön­ről az utóbbi időben. Mivel foglalkozik mostanában?- Most volt egy nagy koncer­tem az Egri Várszínházban, au­gusztusban pedig Erdélyben, Nagyváradon játszom Sarolt sze­repét az István, a királyban, Novák Ferenc rendezésében. Szintén jövő hónapban Sepsi- szentgyörgyön lesz egy nagy estem, Szörényi műveiből.- Hogyan sikerült az egri kon­cert?- Remekül! A hattagú zene­karommal léptünk színpadra, Gallai Péter volt a vendégem, aki a legtöbb dalomat írta. A leg­utóbbi, Kovátsműhely című al­bumomról adtunk elő számokat, valamint régebbi slágereket is énekeltünk. Gallai Péterrel töb­bek közt az ő nagy slágereit is felelevenítettük, például a Szállj fel magasra! című dalt, ugye mindenki ismeri. Nagyon jól sikerült az est, hála istennek. Kováts Krisztát Nagyváradon Sarolt szerepében láthatja a közönség- Mit hallhatunk majd a kö­vetkező évadban?- Folytatjuk a Kovátsműhely produkcióit Ez egy klubszerű, ze­nés rendezvény, ahol nagyra érté­kelt vendégeimmel beszélgetek, az ő dalaikat éneklem. Továbbra is játsszuk az Alice csodaország­- Hogyne! Jövő márciusban lesz egy különleges előadásunk a Művészetek Palotájában, egy acapellaest Arany János balla­dáiból. A költő nagy műveit, ze­nei kíséret nélkül, több szólam­ban fogjuk elénekelni a Fool Moon énekegyüttessel, a zenét Szirtes Edina írja. Mindent csak élő hangokkal, hangszerek nél­kül adunk majd elő, két beatboxos fiatal szájdobbal is közreműködik. Két régebbi Szörényi-balladát is feldolgo­zunk az alkalomra. Kiss Tibor, a Quimby együttes tagja is fellép majd vendégként. Névjegy bánt, és minél több helyre igyek­szünk elvinni a Tényleg szeretsz? című előadást, amelyet én ren­deztem, és hárman játsszuk Szir­tes Edinával és Lázár Balázzsal.- Készülnek 2008-ra is, meg­vannak már a tervek? kováts Kriszta színésznő, énekesnő, rendező, 1957-ben született 1979-ben végzett a színművé­szeti főiskolán. A Rockszínház alapító tagja. Több vidéki társulatban játszott, legutóbb Debrecenben 2000 ÓTA szabadúszó fontosabb szerepei: Evita- 1980-88, Mária Magdolna (Jézus Krisztus szupersztár)- 1986,1997, Fantine (Nyomo­rultak) - 1987-88, Gizella (István, a király) - 1988-95, Morton Mama (Chicago) - 2007 2001 óta Kovátsműhely nevű zenés klubját vezeti Egy kis Terefere a félreértésekről: testüket árulják a hazai modellek? „Kinyomoztuk, mi az igazság a magyar topmodell lányok du­bai kicsapongásairól - mondta el lapunknak Stefanek Aranka, a Terefere magazin főszerkesztő­je. - Az arab milliárdosokkal hír­be hozott modellek és playmatek mindannyian válaszoltak maga­zinunk kérdéseire.” A szórakoztató lap legfrissebb száma több más kínos ügynek is a végére járt, a külföldi és hazai sztárok között válogatva. „Górcső alá vettük Tóth Gabit és Tóth Verát, a Megasztár fel­fedezettjeit. A két testvér sokban különbözik egymástól, de vajon mi az oka, hogy szeretjük az egyiküket, és húzódozunk a má­siktól? A Terefere segít megfejte­ni a titkot! A magazin rejtvény- revűjével pedig szórakozhat és értékes ajándékokat is nyerhet” - teszi hozzá a főszerkesztő. ■ TELEVIZaO*MÜSOR RTX KLUB *0 H 'H fi 5.30 WSTeleshop 6.00 Reggeli 10.05 Top Shop 11.15 Receptklub (ián.) 11.30 Te vagy az életein © (argentin sorozat) Fsz.: Natalia Oreiro 12.00 Híradó TV2 6.00 Alexandra-pódium © 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.30 Betűbár 10.10 Teleshop 11.30 Nászéjszaka kísértetekkel © (amerikai vígjáték, 1986) 5.10 Válaszd a mozgást! 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 Bors © 9.50 Párok és házaspárok © 10.15 Kalandos nyár © 11.05 Gőg© 5.50 Nap kelte 9.00 Kerekek és lépések 9.45 Az Árpád-kor templomai 10.10 Srpski ekran 10.35 Unser Bildschirm 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 12.00 Híradó délben 6.10 TV Shop 7.15 Superman 7.40 Lety, a csúnya lány © 8.35 Lois és Clark© (amerikai sorozat) 9.35 Halálbiztos diagnózis © 10.35 Gyilkos sorok (isn.) © 11.35 Nash Bridges © 7.00 Hírek 7.05 A GEO bemutatja 7.40 Szünidei matiné 8.45 Holly csapata 9.10 Szörfsuli 9.40 A Guldenburgok öröksége 10.25 Doc Martin 11.30 Kívánságkosár 6.00 Mesél a sivatag 6.35 Az embergyerek 7.35 Legény - lakás 8.05 Autók - A formatervezés 9.15 Térképészek © 10.15 Ötcsillagos utazások 10.50 Az Ismeretlen Baltikum 11.25 Úgy szeretlek, majd... Ë 'W fi 12.10 XXI. század © 12.45 A tenger fogságában © (amerikai kalandfilm, 1992) 14.25 06-91-334-455 15.40 Disney-rajzfilm © 16.10 Receptklub 16.30 VIP - Több, mint testőr © 17.30 Medicopter 117 © 13.10 Észbontó 14.00 Melrose Place © (amerikai sorozat) 15.00 Csillagkapu © (amerikai sci-fi sorozat) 16.00 Parti nyomozók © (am. akcióvígjáték-sorozat) 17.00 Baywatch Hawaii © 12.20 12.50 13.25 14.15 15.15 15.25 16.15 16.30 Slovenski utrinki Együtt Főtér - Nyíregyháza Önök kérték! Kodály 125 Cinecitta © Válaszd a mozgást! Híradók 12.15 Záróra 13.05 Másfélmillió lépés 13.50 Ball, az istenek szigete 14.10 Apátságok és kolostorok 14.35 A Monarchia hajóroncsai 15.05 Az Örök Szövetség 6.) 15.35 Taljánok 16.10 Válaszd a tudást! 12.35 Léa Parker© 13.35 Magnum © (amerikai akciófilm-sorozat) 14.35 Halálbiztos diagnózis © 15.35 Gyilkos sorok © (amerikai krimisorozat) 16.35 Baywatch © 17.35 Pacific Blue © 14.00 Nyolcvan nap alatt... 15.30 Filmetűdök zenére 15.35 Az Adria mélye 16.10 Eurométer 17.00 A Guldenburgok öröksége 17.45 Duna tér 18.00 Híróra 18.35 Hírháttér 12.25 Haute couture 13.25 Sokoldalú soklábúak (5.)© 14.25 Mesél a sivatag (4.) A felföldi sivatag őslakói 15.00 Telefortuna 16.05 Legény - lakás -Ki a jobb? (19.) H 18.30 Híradó 19.00 Szeress most! (magyar sorozat) 20.00 Fókusz © 20.35 Barátok közt© (magyar sorozat) 21.15 Rendőr-akadémia 4.- Zseniális amatőrök az utcán © (amerikai vígjáték, 1986) Fsz.: Steve Guttenberg, 18.00 Tangó Szerencsejátékshow 18.30 Tények© Hírműsor 19.00 Aktív© Magazin 19.40 Favorit © 20.15 GSG9-Az elit kommandó© (német akciófilm-sorozat) Szemet szemért 16.55 Tv-taxl 17.10 Álljunk meg egy szóra! 17.25 Kisváros© 18.05 Frasier, a dumagép © (am. vígjátéksor. - 120/36.) 18.35 Quinn doktornő © 19.28 Föld Tv 19.30 Híradó este 19.55 Balatoni nyár 20.00 Sporthírek. Időjárás 20.15 Múltidéző Vitrayval 17.40 17.55 18.00 18.25 18.50 19.00 19.30 20.00 20.10 20.40 Az én hazám (26/21.) Az időjárás titkai Klikkerek© Membrán Esti mese Halló, halló! (48.) Híradó este Sporthírek. Időjárás Kultúrház © A híd© (angol film, 1992)98" 18.35 A Simpson család © (amerikai rajzfilmsorozat) 19.05 Rejtélyes igazságok © 20.05 Emberi történetek © A sebzett harcos ÇL): Új harcosok nyomában 21.05 CSI- Miami helyszínelők® (amerikai krimisorozat) 22.05 Nyomtalanul © (amerikai krimisorozat) 19.00 Mese 19.20 Doc Martin © (angol sorozat-22/12.) 20.20 Maigret © (francia krimisorozat) 90 " 21.50 Hírek. Sport 22.10 Éljen Algéria!© (algériai-fr. film, 2004)111" 24.00 Pszichokozmoszok 0.15 Filmnyelvi sorozat © (magyar dokumentumfilm) 16.35 Iránya Földközi-tenger! (ism. sorozat) 17.45 Élet-halál kérdése© (dók. sorozat) Időskorban 18.45 Görög népek, görög ízek (3-4.) (ismeretterj. sor.) 19.50 Vadvllág (3-4.) 21.00 A nagy északi vadon w *■9 "9 'W 23.05 Ments meg! © (amerikai sorozat) 0.05 Reflektor© 0.25 Infománia © 0.55 Megérint a halál© (amerikai thriller, 1995) 93 " Fsz.: Nicolas Cage 21.15 Kojak © 23.15 Különleges ügyosztály © (amerikai krimisorozat) 0.15 Tények este 0.45 Menekülés Los Angelesből © (am. akciófilm, 1996) 21.15 Titkosszolgálat - MI-5 © (angol thrillersor. - 46/31.) 22.15 Csütörtök este 22.50 Kultúrház (ián.) 23.20 Hírek. Időjárás 23.35 A tánc legendája (tánctörténeti sorozat) 22.20 Mai módi © (magyar dokumentumfilm) 23.15 Jack és Bobby© (amerikai sorozat - 22/18.) 23.55 Napló 24.00 Záróra 0.55 Nap-nyugta 23.00 Szex és New York © (amerikai sorozat) 23.40 Kés/alatt © 0.45 Start (iarCtlös) 1.15 Szexbeszéd © (amerikai erotikus sorozat) 1.45 CSI - Miami helyszínelők 3.40 Töredékek 0.45 Magyar elsők 1.05 Híróra (ián.) 1.35 Hírháttér (ián.) 2.00 Mese 2.10 Tetthely© (német krimisorozat) 89 " 22.00 Baleseti helyszínelők (2.) © (dók. sorozat) 23.00 A csúcsokon túl 24.00 Hajók, tengerek, csaták (4.) © (angol dók. sorozat) 12.45 A tenger- amerikai kalandfilm 23.15 Különleges... amerikai krimisorozat 15.25 Cinecitta olasz sorozat 19.00 Halló, halló! angol sorozat äk 21.05 CSI - Miami... amerikai krlmisorozat 14.00 Nyolcvan nap... nemzetközi kopr. sorozat 16.35 Irány a Földközi...! Ismeretterjesztő sorozat MAGYAR ÄTV HÁLÓZAT 12.15 Esti gyors, ismétlések. 15.05 Vetítő. 16.05 Soroló. 1630 GyógyHír. 17.00 Híradó. 17.30 Csintalan. 1830 Esti gyors. 19.00 Hír­adó. 1930 Esti gyors. 2030 Lapzárta. 21.00 Híradó 21. 21.30 Talking Movies (mozi­magazin). 22.05 Garázs. 22.40 BBC-híradó. 23.05 Lapzárta. 23.30 Esti gyors. 11.05 Közvetlen ajánlat. 12.05 Laci bácsi konyhája. 12.40 Közvetlen ajánlat 13.50Töb­bet ésszel! 16.35 Modem horgász. 17.05 La­ci bácsi konyhája. 1730 Bioenergia. 18.00 Fórum. 18.55 Híradó. 19.25 Egyenesbeszéd. 20.05 Rejtélyek. 21.00 Svejk, a derék katona. 22.40 Világszám. 23.10 Többet ésszel! 16.00 Játékháló. 17.00 Biztonsági zóna. 1730 Te vagy az életem (argentin sorozat). 1830 Csacska angyal (argentin sorozat). 1930 Fe­kete gyöngy (argentin sorozat). 2030 Hírháló. 20.55 Ízelítő - Kukkantson be hozzánk 5 perc­re! 21.00 Véres játéké, (am. akciófilm, 1998). 23.00 Veszélyes élvezetek (am. thriller). 11.10 Az Angyal. 12.00 Privát filmek. 14.00 Dokumúzeum. 15.00 Divaíamúlt. 1530 Hol- ■ lywoodi riválisok. 1625 A Nékosz-legenda. 1735 Lila ákác (magyar vígj., 1934). 18.50 Chaplin-sorozat 19.30 Kalauz. 20.00 Alice Csodaországban. 21.35 Privát rocktörténet. 22.35 Arkagyij Rajkin műsora. 8.45 Kerékpársport 9.15 Sakkmagazin. 10.15 Rali-ob 2007.11.45 Arany pillanatok. 12.00 Női vízilabda. 14.00 Autokrossz. 14.30 Tv-s vá­sárlás. 15.00 Asztalitenisz. 16.00 Németlabda- rúgás. 18.45 Strandröplabda. 19.15 Mai hely­zet. 1930Zuhanyhíradó. 2130 Suzuki-és Re nault-márkakupa. 22.00 Golfmagazin DISCOVERY 600 Rajzfilmek. 1600 Bibi Blocksberg. 1630 Arthur. 16.55 Bicsi bocs kalandjai. 17.10 Ru­pert maci. 1720 Flipper és barátai. 17.50Ta- láljuk ki együtt! 17.55 Vándor varangyok. 18.20 Miss BG. 18.35 Pettson és Rndusz. 18.55 Mini News. 19.00 Bing és Bong. 19.05 Simsala Grimm. 19.35 Homeland. 12.00 A legnagyobb megépítése. 13.00 Roncsfutamok. 14.00 Mutatványmániá­sok. 15.00 Hogyan készült?. 16.00 Egyszer egy ilyet! 17.00 Autókereskedők. 18.00 Me torok. 19.00 Állítólag.... 20.00 Hogyan ké­szült?. 21.00 Halálzóna. 22.00 A jövő fegy­verei. 23.00 Száguldó masinák.

Next

/
Thumbnails
Contents