Heves Megyei Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-21 / 169. szám
2007. JÚLIUS 21., SZOMBAT - HEVES MEGYEI HÍRLAP 3 MEGYEI KÖRKÉP Eger PARÁDÉ Ma 17 órától láthatják az érdeklődők az Egri Majorette IX. Jubileumi Parádéját a Dobó téren. Az eseményt, melynek különlegessége, hogy a formáció idén ünnepli fennállásának tizenötödik évfordulóját, Habis László polgármester nyitja meg. Felsotárkány búcsú Ma 14.30kor kezdődik a tóparti szabadtéri színpadon a búcsú programja. Az óvodások műsora után szerb és horvát néptáncosok, majd a helyi fúvószenekar és a mazsorettek lépnek színpadra. Ezt követően honfoglalás kori lovasbemutatót, majd amerikai autós felvonulást láthatnak. Este Simonyi Ferenc énekes szórakoztatja a közönséget, végül utcabálban mulathatnak. A szentmise vasárnap 10.30kor kezdődik a templomban. Gyöngyös szünet Zárva tart a Vachott Sándor Városi Könyvtár július 23. és augusztus 27. között. Ez idő alatt az 1. sz. fiókkönyvtár (Platán u. 2/2.) szolgáltatásait vehetik igénybe az olvasók. Heves megye cukorbetegek Immár 13. alkalommal szervez Egerben Diabéteszes tábort a Heves Megyei Diabétesz Szövetség. Az idén július 31-től augusztus 6- ig Horányban pihenhetnek a cukorbeteg gyerekek és fiatalok. A szervezők a 2 és 35 év közöttiek ' jelentkezését várják a 30/347- 9942-es telefonszámon. A tábor célja, hogy a résztvevőket megtanítsák a diabéteszes életformára. Egyúttal támogatókat is keresnek, akiktől bármilyen segítséget szívesen fogadnak. Kápolna kézművesek a héten „Négyágú síp” címmel kézműves tábort szervezett a Kápolna Községért Közalapítvány a LEADER+ európai uniós pályázat segítségével Feldebrő, Aldebrő, Tófalu és Kápolna diákjai, illetve óvodásai számára. A program szombaton zárul, délután fél 5-kor Mesterek és tanítványok címmel a kápolnai dohánybeváltó előtti téren kiállítás nyílik a legügyesebbek munkáiból, este 6-tól pedig táncház lesz a Gajdos együttessel. Váraszó FALUNAP A község sportpályáján ma délelőtt 10 órakor Pél István polgármester köszönti a falunap résztvevőit. Délig hagyományőrzők szórakoztatják a közönséget, ebéd után pedig újabb bemutatók követik egymást. Este hét órától Szandi ad koncertet, majd pályabál zárja a napot. Fiú legyen vagy leány? nemiek és igenek Az orvosok szerint nem a szülőknek kell dönteni Újszülött. Ma még beláthatatlan, hogy milyen következményekkel járna, ha tömegesen elterjedne ez a beavatkozás. Képünk illusztráció. Folytatás az 1. oldalról- Úgy gondolom, ha valaki azért vállalna harmadik gyermeket is, mert meghatározhatja a nemét, segítsünk neki. Nem lenne ingyenes az eljárás, de hogy senkit se fosz- szunk meg a lehetőségtől, szeretném, ha szociális alapon hozzájárulna az állam a költségekhez - teszi hozzá Török Zsolt. Két éve folyt egy sms-kampány erről: akkor a válaszolók nyolvan százaléka támogatta az ötletet. Viktóriának két ikerfia után egy kislánya született, de, mint állítja, meg sem fordult a fejükKérdés az is, hogy ki juthatna hozzá ehhez a lehetőséghez. két. Hasonló véleményen van a pszichológus is.- Nem kell beavatkozni a természet rendjébe, nem láthatók előre a következmények. Ha sokan például inkább fiúgyermeket részesítenek előnyben, előbb- utóbb felbomlik a társadalomban a férfi-női arány - mondja dr. Hídvégi Márta pszichológus. - Ráadásul csak egy kiváltságos réteg jutna hozzá a lehetőséghez, a sokgyerekesek támogatás nélkül nem tudnák megfizetni. Lélektanilag is fennáll a veszélye az eljárásnak, ha „megrendelésre” szüleÚjszülöttek nemek szerinti megoszlása Heves megyében: 2000 2001 2002 2003 2004 2005 Élveszületések: 3041 3140 3018 2865 2933 3027 ebből fiú: 1537 1575 1533 1478 1554 1575 lány: 1504 1565 1485 1387 1379 1452 FORRÁS: KSH tik a kicsi, mert a szülő esetleg csalódik, ha nem úgy alakul a dolog, ahogy tervezték. Ráadásul nincs meg az a várakozással teli, kicsit titokzatos, sejtelmes része a gyermekvállalásnak. Az általunk megkérdezett szakemberek nem tartják jó ötletnek a javaslatot.- Elhamarkodott és meggondolatlan ötletnek tartom - állítja dr. Pap Zoltán adjunktus, a gyöngyösi Bugát Pál Kórház KhL szülész-nőgyógyász szakorvosa, aki maga is két lány édesapja. - Magánemberként úgy gondolom, nem normális dolog, hogy valakinek csak akkor kell a baba, ha az az áhított nemű lesz. Szakmaüag pedig úgy vélem, nem növekedne ezáltal a születések száma. Egyedül a nemhez kötött öröklődő genetikai betegségeknél érthető, hogy nem vállalják a szülők a terhességet. A gyöngyösi doktor véleményét osztja egri kollégája is.- Egyetlen esetben tudom elképzelni a javaslat megvalósítását: lombik körülmények között - mondja dr. Varga Zsolt szülésznőgyógyász. - A technika ma már megvan mindenre, de nem vagyunk Istenek, nem is kellene azt játszanunk. Magánemberként az a véleményem, hogy akinek csak azért kell a harmadik gyermek, mert bizonyos nemű lesz, nem is érdemli meg. ben, hogy csak akkor vállalják a harmadikat, ha az első két tőtől eltérő nemű lesz.- Ez az egész ötlet ostobaság - véli. - Egy idő után felborítja a társadalmi rendet Nem véletlenül alakul úgy a fiú-lány arány, ahogyan. A háborús időszakok után például több fiúgyermek született. Nekünk nem szabad ebbe beleavatkoznunk. Egyébként sem a neme miatt vállal valaki gyermeAz egyház szerint az élet Isten ajándéka az egyház is érzi annak a problémáját, ha például két lány után egy házaspár fiút szeretne - mondja deli lajos egri plébános, erkölcsteológiai tanár. - De felmerül a kérdés, hogy minek tekinti az ember az életet: ajándéknak vagy tulajdonnak? Ha ajándéknak, akkor elfogadja feltételek nélkül, ha tulajdonnak, akkor ő akarja megszabni, hogy milyen legyen. Az élet Isten ajándéka, az ember elfogadhatja, el is kell, hogy fogadja. Nem kellene beavatkozni a természet rendjébe. Egyetek rendeset végre valami történt, igaz, egyelőre az óceán túlpartján. Az egyre nagyobb problémát jelentő gyerekkori elhízás miatt amerikai élelmiszergyártók és gyorsétteremláncok megállapodtak abban, hogy az Egyesült Államokban korlátozzák a kifejezetten gyerekeknek szóló reklámokat. Akár meg is szüntetik a 12 éven aluliaknak az egészségtelen ételek reklámozását. Az üdítőitalgyártók is csatlakoztak a megegyezéshez. A cégek részt vesznek az egészség- ügyi hivatalok munkájában is. mifelénk is jól jönne ez. Elég, ha az ember csak a saját gyerekeire gondol. Akik lassan el sem tudják képzelni, hogy a világon a hamburgeren, a sült krumplin és a chipsen kívül más ehető dolgok is léteznek. Küzdhet a szülő a főzéssel, ötletelhet naphosszat, a legnagyobb sikert mégis akkor aratja, ha fogja a nyavalygó, fintorgó kölykét, és elviszi végre a gyorsétterembe, ahol ráadásul műanyag játék akármicsodát is adnak. Mindezt persze annyi pénzért, amennyiből már egész rendesen meg lehetne ebédelni egy normális helyen. Otthon pedig, hát, marad a virsli meg a palacsinta. Más nem kell. Sokszor még a kóstolás erejéig sem, annak ellenére, hogy alapesetben ugye nehéz véleményt alkotni - íz- lik-e vagy sem - olyasmiről, amit nem is ismerünk, s eközben annyi, de annyi finomság adatott meg nekünk a Földön. Órákig tudnék mesélni arról a hatfogásos francia ebédről a La Manche- csatorna partján, görög, horvát, török, orosz ízekről... Á, ne is menjünk messze, legyen Magyarország. Egy falusi főzőverseny például. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Az új szabályokkal pénzt spórolt az önkormányzat „A legjobbat hozzuk ki mindenkiből” egyenlőség A roma önkormányzat kitüntette az amerikai nagykövetet Folytatás az 1. oldalról A polgármester elmondta: a város 2005-2006-os járda- és egyéb mélyépítési közbeszerzési pályázatánál irreálisan magas ajánlatokkal találkozott a közbeszerzési bizottság. Helyi kivitelezők jogosan tettek panaszt a kiírások tartalmára. Konkrét kifogás merül fel az Eger Egcrszalók közötti új völgyfeltáró út kapcsán, ahol olyan kapacitású - 120tonna/óra - aszfaltkeverő telep szerepelt a műszaki feltételek között, amelynek egyetlen egri cég sem felelt meg. Az előírás műszakilag nem volt indokolt, így - a polgármester szerint - korlátozta a versenyt. Tavaly a helyi közutak felújítási munkálatainál keretmegállapodást kötött az akkori város- vezetés, az iratok alapján nem beazonosítható mennyiségű és értékű munkákra írták alá a szerződéseket. Az új szabályok szerint most részfeladatokra bontották az elvégzendő munkákat, s ez meglepő eredményt hozott. Két példa: egy aknafedlap megemelése 24.625 forint helyett idén már csak 12.160, az aszfaltszőnyeg négyzetmétere 3304 forint helyett 1355 forintba kerül a város polgárainak. A rekonstrukció tizenkét utcát érint, 55 millió forint értékben. Ebből nyolc államilag részben támogatott, négyre a megtakarítás révén jut pénz. ■ A gyöngyösi roma kisebbségi ön- kormányzat Pro Egalitate - Az egyenlőségért díjjal tüntette ki April H. Foley-t, az USA magyar- országi nagykövetét. Lakatos Zsolt, a kisebbségi önkormányzat képviselője a tegnapi átadási ünnepségen a nagykövetség és a roma önkormányzat többéves kiváló együttműködését, a sok kapott segítséget méltatta.- Ahogyan a legerősebb hidak is kötelekből állnak, úgy a legerősebb társadalmak is azok, amelyek összefogják tagjaikat, amelyekben mindenki boldogul, és a közösség is előre tart - fogalmazott a díj átvétele után April H. Foley nagykövet. Úgy vélte: az amerikai ilyen társadaAz Egyesült államok nagykövete büszke az együttműködésre lom, s a magyar is „hasonló nemzet”.- Büszkék vagyunk rá, hogy együttműködhetünk, és mindenkiből a legjobbat tudjuk előhozni - fűzte hozzá a nagykövet. Szintén Pro Egalitate díjat kapott Col Lawrence J. Kinde, az amerikai Védelmi és Együttműködési Hivatal vezetője, Ürmös Andor, a Szociális tárca Roma Integrációs Főosztályának vezetője, Hornungné Rauch Edit, ugyanezen minisztérium államtitkára, Csáki Zsigmond, Heves, valamint Hiesz György, Gyöngyös polgármestere, Végh Attila, Gyöngyös alpolgármestere, több roma művész, és gyöngyösi, Heves megyei vállalkozások vezetői.