Heves Megyei Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-19 / 167. szám
HIRDETÉS HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2007. JÚLIUS 19., CSÜTÖRTÖK Telefonos hirdetésfelvétel Egerben: 36/410-427, Gyöngyösön: 37/311-697, Hatvanban: 37/341-051 M Köszönetét mondunk mindazoknak, akik SZILÁGYI ANDRÁS temetésén részt vettek és virágaikkal fajdalmunkat enyhítették. A gyászoló család Köszönetét mondunk mindazoknak, akik SZEDLÁKNÉ BORAANNA temetésén megjelentek. Férje és gyászoló családja „Volt emberek. Ha nincsenek is, vannak még. Csodák. Nem téve semmit, nem akarva semmit, hatnak tovább 2007- július 19-én, halálának 10. évfordulóján ünnepelné 53. születésnapját ZAYISTVÁNNÉ született Birincsik Rita. Emlékéül: szerető családja Köszönetét mondunk mindazoknak, akik BARNA KÁROLY temetésén részt vettek, fajdalmunkban osztoztak. A gyászoló család Ezúton értesítjük a rokonokat, barátokat, ismerősöket, hogy ÉL GYŐZŐ az Agria Bútorgyár volt dolgozója 71 éves korában elhunyt. Temetése 2007. július 19-én 16 órakor az egerszalóki temetőben lesz. A gy ászoló család Fájó szívvel, mély megrendüléssel tudatjuk, hogy hosszan tartó, súlyos, türelemmel viselt betegségben elhunyt 2007. 07. 16-án a volt Egri Csillagok könyvelője, CZIBERE JÓZSEFNÉ szül.: Szívós Mária. Temetése: 2007. 07.24-én 15.30- kor a lajosvárosi köztemetőben. A gyászoló család. „Búcsú nélkül mentem én el tőletek, Nem búcsúzom, ma is élek köztelek. Szíveteket ne eméssze fájdalom, vigasz legyen, hogy örökké álmodom. ” (Váci Mihály) Fájó- szíwel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BÁDER FERENC (a Mátravidéki Fémművek volt dolgozója) életének 72. évében elhunyt. Temetése Kápolnán 2007. július 20-án, 19 órakor lesz a kápolnai temetőben. A gyászoló család _______INGATLAN_______ E GERBEN a Pázsit u. 2 szobás cs. ház 45 m2 terasszal ea. Garázs és kert nincs. I.ár: 13 MFt. 30/406-0572-------------------------------------------------------------------------*193570* FELNÉMETEN 870 m2-es telken felújított, 120 m2-es családi ház melléképületekkel, parkosított udvarral eladó. T.: 30/567-9280-------------------------------------------------------------------------*198518* RENDKÍVÜL jó adottságokkal Városfal u. saját túl. bejáratott üzlethelyiség árukészlettel, két bejárat, ip.áram 7,8 MFt ea. v. lakáscsere ér- tékegyeztetéssel. 20/922-4303-------------------------------------------------------------------------*199019* EGER, Hatvani-hóstyai 120 m!, újszerű, ápolt kertes cs. ház forgalmas, de jó helyen ea. 20/312-6905------------------------------------------------------------------------• 199100* E GER belvárosában régi építésű, részben felújított, 67 m!-es kertes lakás eladó. I.ár: 11 MFt Tel.: 36/325-866, 30/9556-343-------------------------------------------------------------------------*199462* EGER, Rákóczi úton 2. em-i, 2 szoba+erkélyes, hőfokszabályzós lakás sürgősen eladó. Alku ár: 8,2 MFt. Uránia, 06-20/553-5858-------------------------------------------------------------------------*199614* 8 BÜKÖN öt összkomfortos apartmant tartalmazó, 3 szintes, 240 m!-es, kábeltévés nyaralóház, alagsorban társalgó és háztartási helyiségek, betegség miatt eladó. További info: www.gportal.hu/apartmanhaz . Helyszínen érdeklődni augusztus 31-ig. 06-94/358-749-------------------------------------------------------------------------• 199664* NÉMET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó ingatlanokat keresünk! 06-1-210-4904-------------------------------------------------------------------------*199683* TISZANÁNÁN felújított 2 szobás parasztház Ti- sza-tóhoz közel eladó. I.ár: 3 MFt. Érd.: 30/417-6432, 36/342-647----------------------:--------------------------------------------------*199774* F ÜZESABONY központjában 3 szobás, összkomfortos cs.ház eladó. I.ár: 10,5 MFt. Érd.: 30/417-6432, 36/342-647-------------------------------------------------------------------------*199774* E GERBEN a Mátyás K. u. 47. sz. alatt 54 m!, 2 szobás, gázfűtéses lakás eladó. 20/393-1014-------------------------------------------------------------------------*199839* EGER, Gólya utcában 1+1 szobás fsz. lakás, Füzesabonyban családi ház felújítva, garázs- zsal, melléképülettel eladó. 30/314-4254-------------------------------------------------------------------------*199919* ANDORNAKTÁLYA legszebb részén 120 m2,-t. teres cs. ház garázzsal, udvarral, 780 m2 telekkel ea. 22,5 MFt, 30/998-1698-------------------------------------------------------------------------*199936* MÁTRABALLÁN 5 szobás családi ház, 1500 m2 parkosított, összközműves ingatlannal eladó. I.ár: 19 millió Ft. Érdeklődni: 06-20/215-4512-------------------------------------------------------------------------*199940* SZOLNOK vonzáskörzetében állattartásra és raktározásra alkalmas épületekkel májtífbk eladók. Érd.: 20/9566-712.-----------------------------------------------------------———699943* 1980-BAN épült, 2006-ban felújított 105 m2 cs. ház két garázzsal, 1800 m2 telken eladó Besenyőtelken. I.ár: 12,5 MFL 20/332-1292-------------------------------------------------------------------------*199946* KÁL főutcáján polgári ház 5680 m2 telken, ipari árammal, vállalkozásra is alkalmasan eladó. Érd.: 36/359-261--------------:----------------------------------------------------------*200010* E GERBEN 2 szobás, gázos, parkettás lakás eladó, külön bejáratú szobák, kedvező rezsi, buszmegálló előtte. 36/326-913-------------------------------------------------------------------------*200015* EGER, Kertész u. 82. irodának, üzletnek cs. ház, szuterén, garázs ea. 2 müút mellett, parkoló, tároló, udvar. Megtek.: 13. h-tól-------------------------------------------------------------------------*200046* EGER, Kallómalom u. ea. 38 m2,1,5 sz., II. em. müa. nyílászárós, olcsó rezsis, szigetelt lakás 6,9 MFt alku nélkül, 30/965-5454-------------------------------------------------------------------------*200052* EGER, Bercsényi u. 1,5 szoba+étkezős, gázos, 39 m2, mfszt-i lakás 7,3 MFt ea. 30/9-6554- 54-------------------------------------------------------------------------*200052* EGER belv. határán, Szent Miklós városrész, féláron ea. 430 m2 összközműves ép. telek. 8 MFt, 30/9-6554-54-------------------------------------------------------------------------*200052* EGER, Tihamér városrészben ea. ttér-beép., pincés ingatlan kis telekkel, közművekkel 5,5 mFt, 30/9-6554-54----------------------------------------------------------- *200052* I NGATLANKÖZVETÍTÉS, értékbecslés, hitelügyintézés. Komfort 2005 Bt. Eger, Rákóczi u. 39/b, 36/788-449-------------------------------------------------------------------------*200052* NÉHÁNY éve épült belv.közeli cs.ház eladó! Napp.+3 háló, igényes konyha, nagy garázs, pince, gondozott kert. 27 MFt. 30/333-4746---------------------------:--------------------------------------------*200093* H ADNAGY úti ltp.-en 59 m2-es, 2+fél szobás, 1. em. erkélyes lakás saját tárolóval, fölújítva eladó! 11,9 MFt. 30/333-4746-------------------------------------------------------------------------*200093* EGER, Vízimolnár u. 4 emeletes épületben 2 szobás, felújított lakás sürg, ea. 8 MFt, 20/574-5885-------------------------------------------------------—-----------*200117* E GER lajosvárosi zsákutcában 2 szobás, müa. nyílászárós, felújított, erkélyes, gázos lakás ea. 8.5 MFt, 20/574-5885-------------------------------------------------------------------------*200117* EGER, Rákóczi u. elején a páratlan oldalon 2 szoba+gardróbos, műa. ablakos lakás saját tárolóval ea. 8,5 MFt. 20/336-5522---------------------------------------------------------------------------------*200122* EGER Lajosvárosban 6+étkezős, jó áll. cs.ház karbantartott 440 m2-es zártkerttel, garázzsal ea. 32 MFt 20/494-7991 —:---------------------------------*200122* E GER, Rác-hóstyán jó állapotú, 3 háló+nappa- li lakóház parkosított udvarral, garázzsal alkuképes áron 32 MFt ea. 20/371-1515---------------------------------------------------------------------------------*200122* EGERBEN sétálóbelvárosi 2 szobás, 2. em.-i, csendes lakás alkalmi áron ea. 11,7 MFt. 20/942-3032---------------------------------------------------------------------------------*200122* EGER, Nagy-Eged utcában szabadon álló, kitűnő minőségben ép. cs.ház 2 garázzsal, parkosított udvarral ea. 44,7 MFt. 20/371-1515-------------;---------------------*200122* E GER, Napsugár ltp-en 2 szobás, felújított, müa. ablakos szép lakás beépíthető előtérrel ea. 12,5 MFt. 20/494-7991---------------------------------------------------------------------------------*200122* EGER felsővárosi 1,5 szobás, 2. em., műa. nyílászárós lakás ea. 6,9 MFt. 20/336-5522-------------------------------------------------------------------------*200122* EGERBEN 3 éve épült házban 4. em., panorámás, 1,5 szobás, erkélyes lakás ea. 9,7 MFt, 30/458-4812 www.marsch.hu-------------------------------------------------------------------------*200123* EGERBEN most épülő t.házban 1+2 fél szobás és 1+3 szobás lakások ea. 240 eFt/m2, 270 eFt/m2, 30/219-6668-------------------------------------------------------------------------*200123* EGERBEN zöldövezetben négylakásos, kétszintes ikerház emeleti lakása ea. Garázs van. 17.5 MFt, 30/458-4812------------------------------------------.--------------------------“*200123* T ERPESEN felújított, összkomf. cs. ház sürg. ea. vagy lakásra cserélhető. 8,7 MFt, 30/458- 4812 www.marsch.hu------------------------------------------------------------------------*200123* C SERÉPFALUN 2 szintes panorámás cs. ház garázzsal ea. Gyógyfürdők a közelben. 12,6 MFt, 30/458-4812 www.marsch.hu-------------------------------------------------------------- *200123* A2 EGERHEZ közeli Szomolyán felújított, fator- nácos, 1 szoba+nappalis ház ea. 5,9 MFt, 30/458-4812 www.marsch.hu------------------------------------------------------------------------♦200123* Z SÓRY-FÜRDÖN 3 szintes, hat apartmanos vendégház ea. Szauna, minibár, riasztó. 30 MFt, 30/458-4812 www.marsch.hu-------------------------------------------------------------------------*200123* EGERSZALÓKI szép telken befejezetlen 3 szobás, panorámás, 8 éves ház ea. 16,2 MFt, 30/458-4812-------------------------------------------------------------------------*200123* EGER, Cifra-hóstyán 2 éve t.térrel bővített, 2 f.szobás, panorámás ház ea. 18,5 MFt, 30/458-4812 www.marsch.hu-------------------------------------------------------------------------*200123* EGER belváros és Északi Itp. határán örökpa- norámás 3 szobás lakás ea. 13 MFt, 30/458- 4812 www.marsch.hu-------------------------------------------------------------------------*200123* SÜRGŐSEN eladó 50%-ban felépített, kiváló minőségű lakóingatlan a Hajdúhegyen. 30/299-4487-------------------------------------------------------------------------*200126* 2003-AS építésű, ősfák által klimatizált szép családi ház 753 m2-es telken, Síkfőkúton ea. 30/299-4487----------:-------------------------------------------------------------*200126* B ELVÁROSI 67 m2-es, 2 szobás, 3 lakásos t.házban lévő fsz.-es lakás nagyon kedvező áron ea. 10,9 MFt. 30/567-3345-------------------------------------------------------------------------*200126* 2007-ES építésű, fsz.-i, erkélyes, 1+fél szobás, nagyon szép lakás ea. 30/567-3345--------------------------------------------------------------■---------*200126* E GER, Faiskola u. 4. em., 3 szobás, 73 m2, felúj., gázkonv., parkettás lakás tárolóval, tulajtól ea. 36/414-308, 70/619-8912-------------------------------------------------------------------------*200127* EGER városkozponti Markhot ü. 3. em., 3 szobás, 65 m2, gázkonv., parkettás lakás tárolóval, tulajtól ea. 36/414-308, 70/619-8912-------------------------------------------------------------------------*200127* EGERBEN, Bástya u. 165 m2 cs. ház üzlethelyiséggel, garázsrésszel ea. Cserelehetőség ráfizetéssel is érdekel. 20/345-2653-------------------------------------------------------------------------*200129* _________JÁRMŰ_________ S ZEMÉLYGÉPKOCSIT ill. mikrobuszt, terepjárót vásárolok '97-2007. évj.-ig azonnali készpénz- fizetéssel, állapottól függetlenül! Hitellel terhelt gépjármű is! 30/565-4638-------------------------------------------------------------------------*198715* OPEL Astra G 2000 cm3-es, turbó diesel, 9 évesen eladó. Ár: 1.390.000 Ft. T. 06-70-219- 6778-------------------------------------------------------------------------* 199948* F IATTempra 1,6 1991-es, vonóhoroggal, riasztóval, szervokormánnyal ea. 290 eFt, 20/585- 5103-------------------------------------------------------------------------• 199984* FIAT Punto 55 S 1997-es, 5 ajtós, 107 ekm-rel, 599 eFt-ért ea. 30/9-350-648-------—--------------------------.---------------------------------*200128* V EGYES SPA méregtelenítő lábfürdő, Titán mágneses ékszer karkötők, Kosmodisk, vérnyomásmérők akciós áron! Eger Csiky S. 15. 36/410-238-------------------------------------------------------------------------*196735* TŰZIFA, szén akció tekézve, hasogatva, cser, bükk 1200 Ft/q, 20/957-8141-----------------------------------------------------------------:—-*198387* T ŰZIFA akciós áron eladó, hasított cser és tölgy 1400 Ft/q, garantált mennyiség, ingyenes házhoz szállítással. 30/551-9794-------------------------------------------------------------------------*199005* TŰZIFA akciós áron eladó, hasított cser 1500 Ft/q, hasított akác 1700 Ft/q. Ingyenes szállítás. 30/662-0872. Elérh.: 30/596-9273------------------------------------------------------------------------*199938* C SÓNAK 2 személyes, gyári falu), önsúly 40 kg, 1 pár evezővel ea. 270x130-as. Szállítás megoldható. 50 eFt. T.: 20/33-10-497------------------------------------------------------------------------*199951* A KCIÓS tűzifa kapható tekézett cser, tölgy 1200 Ft/q, hasított bükk, akác 1300 Ft/q, valamint szén is kapható 06-20/546-3354-------------------------------------------------------------------------*200016* 81350 férőhelyes tojótyúk-ketrec eladó egyben és külön is. 30/851-3644-------------------------------------------------------------------------*200088* ELADÓ 30 hl-es kór erjesztő tartály és 14 hl Vaslin prés. 20/926-5696-------------------------------------------------------------------------*200119* KERESEK megvételre 2 db bontott 75x210 cm műa. teleajtót, 1 db kétszárnyú 140x210 műa. üvegajtót 20/926-5696-------------------------------------------------------------------------*200119* ÁLLAT »SÜLDŐK, választási malacok és vágni való nyulak eladók. T.: 06-30/398-0556-------------------- *199734* N ÉMETJUHÁSZ kölykök 7 hetesek oltva, féreg- telenítve, törzskönyves szülőktől reális áron ea. 30/595-7945-------------------------------------------------------------------------*199932* » MALACOK Pélyen ea. 30/346-1884-------------------------------------------------------------------------*199971* 8 BERNI pásztor kiskutyák ea. 30/626-9178--------------------------------------------------------1---------------*199974* 8 H ÍZÓK ea. 30/642-1520-------------------------------------------------------------------------*200055* 8 28-30 kg-os malacok ea. 37/329-077-------------------------------------------------------------------------*200076* TÁRSKERESÉS 168/58, 30 éves, csinos, ápolt egri nő partnert keres napközbeni szabadidő eltöltésére. I: 70/298-2092-------------------------------------------------------------------------*196641* KÉT 30 éves kimondottan igényes nő szabadidő eltöltésére partnert keres. 70/255-2679, 20/934-9333-------------------------------------------------------------------------*198908* EGERBEN kimondottan igényes, diszkrét, nőiesen formás, pici hölgy partnerét keresi. 30/633-0769, 30/375-0841-------------------------------------------------------------------------• 198954* 8 30 ÉVES szőke, szép, egri, telt, vonzó hölgy partnert keres. I: 30/959-8772-------------------------------------------------------------------------*199869* 18 ÉVES csinos egri lány szabadidőpartnert keres. 20/265-8966------------------------------------------------------------—*199925* 28 ÉVES, csinos, fiatal hölgy szabadidő eltöltéséhez partnert keres. 70/203-91-70-------------------------------------------------------------------------*199963* 8 43/174/80 egri független, diplomás, káros szenvedélyektől mentes férfi keres csinos, nem dohányzó hölgyet komoly kapcsolatra. Csak sms: 30/228-6877 agna63@freemait.hu----------------------------------------------------------------------—*200067* HA EGZISZTENCIÁJA már van, de igaz társa még nincs, forduljon hozzánk bizalommal. Cronos 20/996-1958----------------------------------------------------------—-------*200099* Á LLÁST KERES B-C jogsival, árufuvarozói és autószerelői vizsgával munkát keresek. 20/468-3160------------------------------------------------------------------------.*200047* E GYEDÜLÁLLÓ beteg ember mindennapi dolgai megoldásában segítenék! Megbízható, kedves ötvenes nő, ottlakás szükséges. Bér egyezés szerint. 20/230-7845-------------------------------------------------------------------------*200048* ALBÉRLETET KÍNÁL RÁKÓCZI út páros oldalán 2 szobás, főbérlő nélküli, 55 m2,1. em-i lakás kiadó 30 eFt+re- zsi+1 hó kaució. Érd.: 06-30/517-6951, 36/787-488----------------------------------------_ .... *200101* EGER, Kárpát u. t.téri lakás hosszú távra kiadó. 45 eFt/hó+rezsi. Kéthavi kaució. 30/935- 0648-------------------------------------------------------------------------*200128* ÁLLÁST KÍNÁL SZOBAFESTŐ szakmunkásokat felveszek egri telephelyre. Tel.: 30/953-1319-------------------------------------------------------------------------*190426* 8 SIROKI Bt. keres önállóan dolgozó és programozó szakembert vagy fiatal mérnököt CNC- esztergára. (Hunor vagy Fanuc vezérlés) T: 30/575-4776------------------------------------,-----------------------------------*199527* O TP Garancia Biztosító Zrt. füzesabonyi fiókjához 1 fő férfi munkatársat keresünk. Elvárások: középfokú végzettség, önálló munkavégzés, jó kommunikációs készség, céltudatosság. Pénzügyi területen szerzett tapasztalat és gépjármű előny. Kínálunk: alkalmazotti jogviszonyt, karrierlehetőséget, biztos egzisztenciát, versenyképes jövedelmet. Érdeklődni: 30/987-2593, 36/542-289-------------------------------------------------------------------------*199583* FRANCHISE rendszerű ingatlaniroda nyitáséhoz vezetőket, munkatársakat keresünk átképzéssel, finanszírozással! 06-1-210-4673.-------------------------------------------------------------------------*199681* ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS üzletbe bolti eladót felveszek. 20/393-1014-------------------------------------------------------------------------*199839* ÖNÁLLÓAN dolgozni tudó szobafestőket azonnali kezdéssel felveszek. Bér: megegyezés szerint Érd.: 20/434-5997, 20/334-2449-------------------------------------------------------------------------*199915* SZAKKÉPZETT szakácsot azonnal felveszek! 06-30/627-8339-------------------------------------------------------------------------* 199934* BOROZÓBA 2 lány, 1 fiú munkatársat felveszünk. Feltétel: érettségi. 06-30/326-7804------------------ *199934* P EDAGÓGUS végzettséggel 2 fő munkatársat keresek értékesítési területre, korhatár nincs. Időpont-egyeztetés: 20/9141-835-------------------------------------------------------------------------*199961* AUTÓBUSZ-VEZETŐT felveszünk gyöngyösi lakhellyel. Érd.: 37-313-083, hét közben 8-16 óráig-------------------------------------------------------------------------*199973* HEVESIOB.HU ÁLLÁSAJÁNLATOK Háziorvos (30516) Feltételek: büntetlen előélet, előnyt jelent ^ermekorvosi szakvizsga vagy belgyógyászat szakorvosi képesítés Munkavégzés helye: Halmajugra Kereskedelmi manager (29179) Feladatok: piacfejlesztés, vállalati külső kommunikációs rendszer bővítése, vevői kapcsolattartás, új partnerekkel történő bemutatkozó Elvárások: felsőfokú szakirányú végzettség, magas szintű tárgyalóképes angol nyelvtudás, jogosítvány, magabiztos egyéniség Munkavégzés helye: Füzesabony Informatikai vezető (30740) Elvárások: szakirányú (vili./inform, mérnöki) eg/etemi/főiskolai végzettség, 3 éves szakmai tapasztalat, jó szervező Munkavégzés helye: Eger További információ és megyei állásajánlatok a www.hevesjob.hu oldalon található, ÁLLÁSKERESÉS aloldalon, GYORSKERESŐ használatával ( 196636-227692) ÍROK S MOTOROSTALÁLKOZÓ! A Hírlappal egy darab egész hétre szóló belépőt nyertek: i Um Babus Antal Póta Vilmosné Szalók Ádám Faragó Boglárka Kiss István Fejes János Holló József Kozma Gábor Balacsek Istvánná Bíróné Papp Andrea Szántó Csaba Soós Zoltán Oravecz István Molnár Miklós Balázs Károly Kalina Erzsébet Borsós Erzsébet Bozsik Árpádné Pozsik József Jakab Lajos —1 Gyöngyöstarján, JózsefÁ. u. Egerbakta, Bátori u. Eger, Ma kiári u. ■') Nagyfüged, Ady E. u. Sírok, Petőfi u. Eger, Mindszenti G.ti. Recsk, Vörösmarty u. Verpelét, Kossuth u. Szentdomonkos, Szabadság u Szihalom, Szemerei u. Tarnaszentmária, Egri u. Ostoros, Egri u. S?ajla, Táncsics u. Egerbocs, Szabadság u. Tarnalelesz, Kossuth u. Mikófalva, Kossuth u. Eger, Felvégi u. Besenyőtelek, Rákóczi u. Bükkszék, Gárdonyi u. Makiár, Gárdonyi u. Gratulálunk a nyerteseknek! A belépők a Heves Megyei Hírlap terjesztésén (Eger, Barkóczy u. 7.) vehetők át 2007. július 20-án 8 és 15 óra között, illetve július 23-án 8 és 16 óra-között.