Heves Megyei Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-19 / 167. szám
ELETMOD mmv mmmm Higany a testben: cseréltesse le minden amalgám fogtömését! A fogak tömésére sokféle anyagot használtak az évtizedek során, de talán mind közül a legkárosabb az amalgám volt. Az emberek millióinak a szájában helyeztek el töméseket ebből az ellenálló tömőanyagból, amely tulajdonképpen ezüstpor és hi■ A fogtöméseket tízévente ajánlott lecserélni. A legjobb a porcelán és a műanyag tömőanyag. gany eldörzsölésével előállított ötvözet. Joggal vetődik fel a kérdés: ha hosszú éveken keresztül a szánkban „hordjuk” a higanyt, vajon nem kerül-e a szervezetünkbe a mérgező anyag? A vizsgálatok igazolták a kutatók félelmét, s hosszú viták kezdődtek arról, hogy mennyi higany lenyelése engedhető meg naponta, hetente vagy akár évente. A vitának azonban csak addig volt értelme, amíg az amalgám helyettesítésére szolgáló fotopolimerizációs (fényre kötő) tömőanyag ellenálló képessége és tartóssága elmaradt az amalgám mögött. Napjainkra a korszerű tömőanyagok ötödik és hatodik generációi erősebbek az amal- gámnál, és kémiailag is kötnek a foghoz: Mivel a töméseket tízévente ajánlott kicserélni, a szakemberek azt javasolják, hogy váltsunk porcelánra vagy műanyagra, méghozzá minél előbb. ■ Dreissiger Szuvasodik a magyar HSÁBA REKLÁMOZZÁK Úton-Útfé- len a jótékony fogkrémeket, ma is népbetegség a fogszuvasodás hazánkban. Ez, a kezdetben banálisnak tűnő probléma id& vei a fogak elvesztéséhez, a rágóképesség csökkenéséhez vezet. Ráadásul gyakran okoz kibírhatatlan fájdalmakat. Amit kevesebben tudnak, a fogak romlása néhány esetben távoli szerveket (szív, vese) érintő súlyos, esetlég halálos kimenetelű megbetegedéseket okozhat. Az összetevőket minden palackon kötelező feltüntetni, ezért a vásárláskor nem okozhat gondot kiválasztani a legjobban megfelelő ásványvizet A rekorddöntögető hőségben könnyű betartani az előírást: naponta legalább három liter folyadékot igyunk. Főleg vizet. De mit is iszunk a vízzel? Dreissiger Ágnes Megugrott a szénsavas és szén- savmentes ásványvizek iránti kereslet. Divatos lett ezzel oltani a szomjat. A dietetikusok örvendetesnek tartják a folyamatot, mert azt remélik, hogy visszaszorul a cukros üdítők fogyasztása. Éppen azért, mert egyre több víz fogy, fontos tudni, mire kell figyelnünk a természetes frissítő vásárláskor. Az ásványvizek termelése szigorú előírások szerint történik. A források és kutak hatóságilag elismertek, a termékek minőségét folyamatosan ellenőrzik. A hazai szabályozás megegyezik az Európai Unió rendszerével: csak az a víz nevezhető természetes ásványvíznek, amely szennyeződéstől védett vízadó rétegből származik, kedvezően hat az egészségre, összetétele nagyjából állandó. A mikrobiológiai- lag is tiszta folyadék összetevőinek meg kell felelniük a rendeletben meghatározott határértékeknek. A frissítőt a víznyerő helyen kell palackozni, kezelésben nem részesülhet, és széndioxidon kívül semmilyen idegen anyagot nem tartalmazhat. A kész terméknek pedig hivatalos elismerésben kell részesülnie. a nyolcvanas évek elején fejenként 3-4 liter ásványvizet ittunk évente, de az évezred utolsó éveiben is csak húsz liter körül volt az évi fejadag. Mára ez a szám szerencsére megközelíti a hatvan litert. Ennek ellenére van hová fejlődnünk: egy osztrák polgár átlagban nyolcvan, egy német száz, egy francia százharminc, egy olasz pedig százötAz emberi életműködés szempontjából hasznos ásványvizek kedvező összetételű és mennyiségű ásványi anyagot, makro- és mikroelemet tartalmaznak. Ösz- szes ásványianyag-tartalmuk tág határok - 500 és 2000 mg/1 - között változik. Jellegük szerint kalcium-, magnézium-, nátrium-, hidrogén-karbonátos, kloridos, szulfátos vizek vannak, de jelentős a fluoridtartalmuk is. Az ásványvízről a palack címkéje ad felvilágosítást. Egyes típusok seven liter ásványvizet gurít le a torkán évente. Külföldön egyébként egyre többen hódolnak az úgynevezett gleccservizek fogyasztásának, bár ez nem éppen olcsó mulatság: literenkénti ára jelenleg 2-3 euró, azaz 500-750 forint. Ennek oka, hogy a sarki jégtakarók és gleccserek jegében található a legtisztább természetes víz a világon. gítik a szervezetbe jutó elemek felszívódását és beépülését. A folyadékban lévő ásványi sókat könnyen feldolgozzuk, és kiváló szomjoltó tulajdonságuk mellett energiamentesek is. Még tökéletesebb lenne a hatás, ha az életkornak megfelelő ásványvizet választanánk. A kalciumban gazdag vizek gyerekkorban fontosak: a kalcium a csontok és a fogak alkotóeleme, de az izomműködéshez és a véralvadáshoz is elengedhetetlen. A magnéziumtartalmú vizek azért fontosak, mert ez az ásvány a fehérje- és szénhidrát-anyagcserében játszik szerepet. Ennek hiányában ingerlékenyebbek, szétszórtak, rossz alvók leszünk. A kismamáknak, a szoptatós anyáknak és a nehéz fizikai munkát végzőknek is magasabb a magnéziumigényük. Ételeink általában fedezik a szervezet sóigényét, ezért a kiválasztott ásványvíz legyen alacsony nátriumtartalmú, kalcium- és magnéziumtartalma ellenben lehet magas, de ne tartalmazzon nitritet vagy nitrátot. Új divathóbort: igyon kristálytiszta gleccservizet! Mi mindent iszunk a vízzel? folyadékpötlás Ásványvízkalauz: mire figyeljünk felfrissüléskor Diéta alatt gondoljon többet a jegesmedvékre! Véradással a szervezetért egészség Tovább él, akit évente kétszer megcsapolnak Érdekes pszichológiai kísérletet végeztek a Minnesotai Egyetemen a fogyókúrázók vásárlási mániájának okát kereső tudósok. A kutatók két csoportra osztottak önkéntes résztvevőket: a hatperces vizsgálatban az egyik csoport tagjainak azt mondták, hogy szabadon gondolhatnak bármire, a többieknek pedig mindössze annyit kötöttek ki, hogy nem gondolhatnak a jegesmedvékre. A hat perc elteltével mindkét csoport tagjait elküldték vásárolni. S hogy milyen eredményre jutottak a kutatók? Azt a megállapítást tették, hogy azok, akiket irányítottak, háromszor any- nyit költöttek, mint a kísérletben részt vevő társaik, akiknek szabadon szárnyalhatott a képzelete. Az amerikai kutatók ezzel a jelenséggel magyarázzák a diéta alatti túlköltekezést. Az eredményekből azt a következtetést vonták le, hogy a diéta - a kísérletben az önkontroll megfelelője - alatt már eleve megvon az ember magától bizonyos dolgokat, így nehezen tud később nemet mondani a csábító költekezésnek. A pszichológusok szerint a fogyókúra alatti erőfeszítéseket később vásárlással jutalmazzák a diétázók. ■ Dreissiger Á. A véradás kifizetődő „üzlet”, még akkor is, ha nem hoz pénzt a házhoz. Magyarországon ugyanis - ellentétben például Németországgal - a véradásért nem jár fizetség. Ezzel nemcsak az önzetlenséget, hanem a biztonságot is erősítik, mert az önkéntesség garancia a véradók tisztességére is. Nem mindegy ugyanis, hogy a költséges vérvétel után felhasználható-e a vér. A jótékony véradónak mégis származik haszna önfeláldozásából. A legújabb amerikai kutatások ugyanis azt bizonyítják, hogy tovább él az, aki évente kétszer véradásra megy. A tudósokból és orvosokból álló kutatócsoport szerint a vér kisebb lecsapolása megszabadítja a szervezetet a benne felhalmozódott vastól. Ettől csökken a szívroham kialakulásának kockázata. A lerakodott vas ugyanis károsítja az erek falait. Természetesen nem csak ez az oka, hogy a férfiakat veszélyezteti inkább a szívinfarktus, de tény, hogy a nők havi rendszerességgel jelentkező menstruációja olyan vérveszteség, amely szerepet játszik a szívinfarktus elleni védelemben is. Egyébként pont ez az oka annak, hogy míg a nők évente csupán háromszor, a férfiak évente ötször adhatnak vért. A felmérések szerint ezzel a lehetőséggel mégis inkább a nők élnek. ■ D. Á. Ki alkalmas rá? elvileg minden egészséges, 18. életévét betöltött, 65 évesnél fiatalabb ember adhat vért. Az 50 kilónál kisebb testsúlyúaktól azonban nem vesznek vért, mert a minimum adandó 4,5 deciliterhez nincs elég tartalékuk. Nem adhatnak vért kismamák sem. A FERTŐZŐ BETEGSÉGEK (AIDS, hepatitis C), is különös figyelmet igényelnek: ezért azok sem adhatnak vért, akik nem fertőzöttek, de veszélyeztetettek. Két véradás között pedig legalább 8 hétnek kell eltelnie. ■ A fogyókúrázó vásárlással jutalmazza magát. Élet & Stílus rovatunk heti oldalainak témái KEDD AUTÓ & MOTOR SZERDA UTAZÁS ►CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD&NEVELÉS Megjelent a Kiskegyed legfrissebb száma megtudhatja, miért hányatott Catherine Deneuve élete. Tanácsok, hogy mire figyeljen a forróságban. Emellett sztárok, fogyókúrás receptek és ajándék szájfény az e heti kishegyedben. Paradicsom: bizonytalan a rákellenes hatás NEM ZÁRJA KI az USA Élel- miszerügyi JJivatala, hogy a paradicsomnak van rákellenes hatása, ám a bizonyítékok nem meggyőzőek. A hivatal 150 vizsgálat után jutott arra a következtetésre, hogy a zöldségben található likopinnak nincs igazolt rákellenes hatása. Az EU komolyan veszi a bioterrorizmus veszélyét tanácsadó testület létrehozását fontolgatja az Európai Unió az esetleges biológiai terrortámadások megelőzésére. Franco Frattini bel- és igazságügyi biztos szerint a bioterrorizmus veszélye csekély, ám ha bekövetkezik, a következmények súlyosak lehetnek. Zsíradó vita Nagy-Britanniában háromezer halálesetet lehetne megelőzni évente a zsíradóval Nagy-Britanniá- ban. Az új adónem támogatói szerint a túl zsíros, cukros és sós élelmiszerekre kivetett adó 17,5 százalékos áremelkedéssel járna, de 1,7 százalékkal csökkenne a szívrohamok száma. Féltjük az állásunkat, betegen is dolgozunk csökkent az év elején a betegállományban töltött napok száma: az első negyedévben 15 százalékkal volt kevesebb a betegszabadság, illetve 10 százalékkal a táppénzes napok száma az előző évihez képest. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége szerint ennek oka az állásféltés. @ további érdekességek: www.reggel.hu +