Heves Megyei Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-18 / 166. szám

2007. JÚLIUS 18., SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP HEVES, KISKÖRE ÉS KÖRZETE Zágonból jöttek vendégeskedni a Tisza-parti testvértelepülésre Július elején Kisköre zágoni test­vértelepülésének delegációja vendégeskedett a városban. Az erdélyiek előbb Szén József pol­gármestertől kaptak tájékozta­tást az eltelt időszak fejlesztése­iről, történéseiről, majd másnap Gyöngyös és a Mátrai borvidék meglátogatása következett. A zágoniak a hét végén részt vettek a XXI. Tisza-tó Triatlon Fesztivál és a Duna Kupa Nem­zetközi Versenyen, ahol a nagy szél dacára derekasan végigiz­gulták és -drukkolták a versenyt. A délutáni és az esti díjátadásba is bekapcsolódtak, Kiss József zágoni polgármester több díjat is átadott. A Mr. Triatlon Kiskö­re címet a polgármester hitvese adta át Alföldi Zoltánnak, az RTL Klub híradósának. Vasárnap az Országos Nótás- találkozóra ment az erdélyi kül­döttség, ahol a délelőtt fellépő csoportok után délután ismert nótaénekesek vették át a stafé­tabotot. A vendégek nagy érdek­lődéssel nézték végig a műsort, és elismerően szóltak róla. Az esti búcsúvacsorán nem csupán köszönetüket fejezték ki a szívé­lyes vendéglátásért, hanem meghívást is tolmácsoltak: a köreieket augusztusban várják Erdélybe. ■ HEGEDŰSNÉ IRÉNKE NÉNI, Tamaméra:- A legfontosabb, ami kellene a településünknek, az a kerékpár­út. Rettenetesen nagy ugyanis az átmenő forgalom a Gyöngyöst Hevessel összekötő főúton, az autósok csakúgy száguldanak, nagyon sok a baleset. Ezen a fő­úton halt már meg gyerek, idő­sebb férfi. A kerékpárosok sem érezhetik magukat biztonság­ban, hiszen minden autós gyor­san halad, mert főúton megy, közben pedig a falu belterületén hajt. Az ellátásunk igazán jó, ná­lunk szinte minden kapható. Jól működik a nyugdíjasklub is, nemsokára megyünk a szentkú­ti búcsúba. ■ § ! í * I * 11 A könyvtár alapfeladata továbbra Is a kölcsönzés lesz, de a közművelődési programok szervezéséhez segítséget kapnak Négyen az új intézetben átszervezés Szakmailag, technikailag is tudják egymást segíteni A hevesi önkormányzat tavasszal döntött az okta­tási és kulturális intézmé­nyek átszervezéséről. Az új egység neve Heves Vá­rosi Művelődési Intézet. Szuromi Rita Az új létesítmény a volt Gyer­mekház funkcióját, a városi könyvtár két intézményét, a mű­velődési házat és a Sakkmúzeu­mot foglalja magában. Az igaz­gatója Erdészné Türcsányi Ka­talin, a helyettese Törökné Kaán Andrea eddigi könyvtárvezető. - Az alapfeladat az átszervezéssel nem változott, az új intézmény to­vábbra is a város gyermek-, ifjú­sági és felnőtt köz- művelődését, prog­ramszervezését és a könyvtárhoz kötődő feladatait látja el - mondta Erdészné Türcsányi Katalin. - Ám az intézmények összevonása révén jóval nagyobb szellemi kapacitás­sal, technikai háttérrel rendelke­zünk. Az épületeinket jobban ki tudjuk használni, a programok összehangoltabbak lesznek. A munkákba bekapcsolódnak a ci­vilszervezetek, baráti társaságok, a város szellemi életéért tenni akaró közösségek is. Vagyis egy átlátha­tóbb, sokszínűbb vá­rosi közművelődés alapját jelenti ez az új struktúra. Az igazgatónő kö­zölte azt is, hogy a könyvtár - a felnőtt- és a gyermekrészleg - elsődleges feladata továbbra is a könyvtári feladatok ellátása lesz, de az ed­dig is vállalt közművelődési fel­adatokban mostantól profi csapat segíti a könyvtárosokat. A Gyer­mekház épülete már nem tarto­zik a Művelődési Intézethez, de a teendőit - táboroztatás, nyári napközi - továbbviszi az új egy­ség. A Sakkmúzeum és a műve­lődési ház funkciói változatlanok maradnak, de új színekkel gazda­godnak. A Művelődési Intézetben két munkaközösség alakul, a könyv­tárosi és a közművelődési. Ezek egymást segítve, közös ötletekkel és közösen megvalósított progra­mokkal szeretnék a város kultu­rális életét gazdagítani. ■ Az átszervezés része volt, hogy a kiállítóhely visszakerült a Heves Megyei Múzeumi Szer­vezethez. Tojást dobáltak a gáton át a bogarasok versenyek Nem volt hiány vidám percekben a hétvégi VW-találkozón Az időjárás is kegyeibe fogadta a hétvégi VW-Bogár-találkozó résztvevőit, hiszen ragyogó nap­fényben telt a kisautók kedvelői­nek éves kiskörei randija. Az eseményen ezúttal is vá­lasztottak legeket. A legöregebb VW-Bogár egy 1959-es jármű volt, tulajdonosa, Simonyi László Debrecenből érkezett, a legtávo­labbról, Sopronból Koncz Szabi­na jött, a közönség szerint a leg­jobb állapotú autó a váci Isi Gábo­ré lett. A felvonulás és a szakmai terefere között játékos vetélke­dőkre várták a bogarasokat. Iga­zán vidám pillanatokat élhettek át az életmentő versenyen, ami­kor az „autóban rekedt balese­test” úgy kellett kimenteni, hogy a lába ne érje a földet. Óriási csa­ta zajlott a gát két oldalán is. A jó hangulat érdekében nyolcvan to­jást vetettek be azért, hogy a ke­délyeket fokozzák. A tojás a gát egyik oldaláról érkezett, s azt a másik .oldalon kellett elkapni. A résztvevőket utána a Tisza-tó hűs habjai várták. A bogarasok meg­mérkőzhettek még vízi csúszdá­zásban, a nyertesnek 18 másod­perc alatt sikerült vízbe érni, de volt strandfoci és totó-kitöltés is. Az utóbbiban a Bogarakkal kap­csolatos szakmai jártasságot kel­lett bizonyítani, s mindkét első helyezett egy-egy hölgy lett. Az idei találkozóra 84 autóval nevez­tek, melyből 68-an a szombati nagy felvonulásra is elmentek. ■ HÍRSÁV Lepényt sütöttek a nyugdíjasok a Mátrában taránk Első alkalommal vet­tek részt a helyi Nefelejcs Nyugdíjasklub asszonyai a parádi Palócnapok túrósle- pény-sütő versenyén. A Szar­vas Ferencné vezette csoport eredeti, ősi recept alapján készített túrós lepénye a szakmai zsűri előtt nagy si­kert aratott. A közönség is díjazta a finom lepényt, per­cek alatt elkapkodták azt a Freskó étterem teraszáról. Az önálló település hetven évére emlékeznek TENK Július 28-án, szomba­ton tartják a községben a fa­lunapot. A programok dél­után 3 órakor kezdődnek Barna Bettina kiállításának megnyitójával, majd az óvo­dások és az általános iskolá­sok adnak műsort. A két program között könyvárve­rés lesz. Hegyesi Hudik Mar­git énekművész műsora után Török Margit polgár- mester köszönti a résztvevő­ket, aki külön is megemléke­zik az önállóvá válás 70. év­fordulójáról. Este Fiesta-kon- certtel ér véget a program. Dinnye-napok és kézművesek hétvégéje heves Július 28-29-én ren­dezik meg a Dinnye-feszti­vált. Hét fogás a hagyomány- őrzésben elnevezéssel kézművesudvar nyílik a Radics-kúriában. A központi parkban kulturális műsor, 1 .helytörténeti kiállítás lesz, s megválasztják a legnagyobb mézédes dinnye termelőjét, a legfinomabb dinnyés étek készítőjét, a fesztivál herce­gét és hercegnőjét, valamint kiválasztják a Dinnye-feszti­vál emblémáját. Körzeti oldalaink heti menetrendje HÉTFŐ EGER HEDD PÉTERVÁSÁRA ►SZERDA HEVES, KISKÖRE CSÜTÖRTÖK FÜZESABONY PÉNTEK GYÖNGYÖS SZOMBAT HATVAN. LŐRINCI Az oldalt írta: Szuromi Rita Fotó: Ötvös Imre Tel.: 36/513-622 e-mail: rita.szuromi@ axelspringer.hu Bíró Lajos Egyesület az irodalmi ismeretekért Rockkoncertek és vizespóló-verseny fesztivál Angol és francia érdeklődők is jöttek szórakozni a Hanyi-partra Új civilszervezet jött létre Heve­sen, a Bíró Lajos Egyesület. A névadót a város jeles szülötte­ként tartják számon, írásai Kor­da Sándor filmrendező több al­kotását is motiválták. Az egyesület alapítóinak nem titkolt szándéka, hogy őrizzék és népszerűsítsék Bíró Lajos irodalmi munkásságát. A név­adó 1880-ban Bécsben született, de gyermekkorát Hevesen töl­tötte, műveiben többször is fel­tűnik a hevesi táj. Ady kortársa­ként a nyugatosok nemzedéké­hez tartozott. Jövőre emlékeznek az író ha­lálának 60. évfordulójára, ezért a hevesi irodalombarátok, peda­gógusok, közművelődési szak­emberek úgy döntöttek, azzal tiszteleghetnek leginkább Bíró Lajos emléke előtt, ha e jeles év­fordulón felolvasóestekkel, film­vetítésekkel, irodalmi klubok­kal népszerűsítik az írót, drama­turgot. A hevesiek szeretnék azt is elérni, hogy a város iskolái­ban tanuljanak a fiatalok a szá­zadelő irodalmáról, s érettségi tételt is szeretnének munkássá­gának szentelni. Az alkotó 14 regénnyel, 14 no- velláskötettel és számos szín­művel írta be nevét a magyar irodalomba. A jövő évi ünnep­ségekhez keresik azokat a ma még élő hevesieket, akik a Bíró családdal annak idején kapcso­latot tartottak. ■ Másodszor rendezett rockfesz­tivált a Hanyi-parti Egyesület Hevesvezekényen. A rendez­vényre jöttek fiatalok az ország minden tájáról, de francia, né­met, holland és angol érdeklő­dők is szórakoztak a környékbe­liekkel. A rendezvényen az első nap nyolc fellépő zenekarnak csápol- hatott a közönség, közülük is na­gyon sokan várták a legendás P. Mobilt. Az együttes emberemlé­kezet óta nem játszott ezen a kör­nyéken, így az idősebb korosz­tály is pótolni tudta a fiatalkori f koncertek hangulatát. E Előzenekaruk, a Hollywood 1 Rose, majd a Kiss Forever csodá- I latos kosztümjét, zenéjét,,show- Látványos koncertek szórakoztatták két napon át a fiatalokat műsorát láthatták az érdeklődők. A második nap hét zenekarja kö­zül kiemelkedett a Bikini, de az AB-CD, a Road, a Team Rock Band, az Extázis, a Szekció és a Sexcalibur is emlékezetes telje­sítményt nyújtott. A koncertek szünetében meg­jelentek az erdőtelki íjászok, mazsorett-táncosok, megválasz­tották a legszebb motoros höl­gyet, aki a hevesi Besenyei Zita lett. De volt vizespóló-verseny is, esténként erotikus show szóra­koztatta a rockereket. A progra­mok tűzijátékkal értek véget. A fiataloknak Tóth Éva üzeni, hoz­záláttak a jövő évi fesztivál szer­vezésének, ne felejtsék Heves- vezekény nevét. ■

Next

/
Thumbnails
Contents