Heves Megyei Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-16 / 164. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2007. JÚLIUS 16., HÉTFŐ Életveszélyt is jelenthetnek közútjainkon a fák, bokrok Teljes biztonságot a turistáknak nyári idény A megye rendőrsége kellően felkészült az idegenforgalomra Teherautó-sofőrök, autóbusz-ve­zetők a napokban jelezték szer­kesztőségünkben, hogy me­gyénk egyes közúti szakaszain nemcsak a kátyúk, hanem - fő­ként a nagy viharok után - az utat szegélyező cserjék, vala­mint fák is alaposan megnehezí­tik a közlekedést. Megtudtuk, hogy Egerszólát, Verpelét, Dem- jén térségében az amúgy is igen keskeny úttest mellett a terebé­lyesre nőtt bokrok helyenként szinte életveszélyes akadályt je­lentenek az arra járók számára. A Magyar Közút Kht. Heves Megyei Területi Igazgatóságá­nak vezetője, Szerencsi Gábor panaszosaink felvetésére la­punknak elmondta, hogy az ezekre a munkálatokra szánt pénzügyi források sajnos nem állnak arányban az igényekkel. Jelenleg egyébként két brigád kátyúzik Heves megye útjain előzetes ütemterv szerint, ám rö­vid időn belül újabb csapat is munkába áll. Ezek a brigádok az útellenőr jelentései alapján el­végzik a szükséges bozótirtást. Ha azonban az igazgatóság­hoz konkrét bejelentés érkezik a legkritikusabb szakaszokról, a szakemberek természetesen igyekeznek egy-két héten belül elhárítani a veszélyforrást. ■ Egri versmondó nyert országos szavalóversenyt Első helyezést ért el egy országos versmondó versenyen felnőtt ka­tegóriában az egri Hegyiné Pető Edit, aki megyénkből egyedül in­dult a megmérettetésen. A Vaj­da-napok keretében megtartott Vajda János Országos Szavaló­versenyt a Fejér megyei Válón rendezték meg a napokban. Fel­nőtt kategóriában 15-en indultak az ország minden részéből.- 2004 óta járok szavalóver­senyekre - mondja Edit. - Erről a legutóbbiról- az interneten ol­vastam. Természetesen Vajda Já- nos-versekkel lehetett indulni. Edit a legjobbnak járó oklevé­len kívül értékes ajándékokkal térhetett haza, így híres festők műveit tartalmazó könyvet, ze­nei CD-t és a Világenciklopédia CD-változatát is megkapta. ■ A rendőrség nyáron külö­nösen nagy figyelmet szentel a megyébe érkező turistákra. Azért, hogy biztonságban tölthessék nálunk a napjaikat. Szalay Zoltán A jelenet több évvel ezelőtti, s va­lószínűleg nem is egyedi. Eger­ben, a Szépasszony-völgyben ide­gesen járkál fel-alá egy német há­zaspár. Rendőrt keresnek.- Csak egy pillanatra ugrot­tunk el az illemhelyre - magya­rázzák magyar-német vegyes szavakkal és kézzel-lábbal -, s mire a fa alá tett holmijainkhoz visszatértünk, már sehol sem ta­láltuk a pénztárcánkat. Ráadá­sul nem sokkal később kiderült, hogy a parkolóban az autónkat is feltörték. Meg tudnák mondani, hol találunk valakit, aki foglal­kozna a panaszunkkal? Amint az egri polgár megérti, miről is van szó, készséggel segít. Elirányítja a külhoni vendégeket a kapitányságra. Arról persze már kevesebbet tudni, mi lett a sorsuk a pórul járt idegeneknek. Az utóbbi években a rendőr­ség egyre nagyobb figyelmet for­dít a turisztikai idényben arra, hogy a turisták lehetőleg mindenütt bizton­ságban érezhessék magukat.- A Heves Megyei Rendőr-főkapitány­ság (HRFK) elsődleges célja - említi Kakuk György r. alezre­des, a HRFK sajtó- és kommuni­kációs osztályának vezetője -, hogy az idegenforgalmi szem­pontból leginkább fontos terüle­teken minden lehetséges lépést megtegyünk a közbiztonság megszüárdítása, a bűncselekmé­nyek visszaszorítása, az esetle­ges bűntények elkövetőinek mi­előbbi felderítése érdekében. Ezt az is indokolja, hogy me­gyénk az egyik leglátogatottabb hely az országban. A 2006-os esztendőben a kereskedelmi vendéglátóhelyeknek a Közpon­ti Statisztikai Hivatal által rögzí­tett adatai szerint pontosan 300 ezer 570 turista tett látogatást nálunk, közöttük 41 ezer 43 kül­földi állampolgár. Utóbbiak so­rában főleg németek érkeztek hozzánk, de megfordultak oszt­Amikor futotta rá pénz, idegen nyelveket is beszélő diákok Tourist Police felirattal a pólójukon segítettek nyaranként a rend őreinek. Képünk illusztráció. „Igyekszünk gyorsan reagál­ni, s megkülön­böztetetten oda­figyelni a turis­ta sértettekre.” rákok, lengyelek, szlovákok, franciák, japánok és csehek is. Eger meghatározó szerepet tölt be az idegenforgalomban, hi­szen a különböző nyári rendez­vényekre, a kora őszi szüretre renge­tegen eljönnek a megyeszékhelyre és környékére. Ki­emelkedik az Egri Vár a Dobó István Vármúzeummal, amely tavaly is az ország egyik leglátogatottabb ilyen intézmé­nye volt. Ugyanakkor egyre von­zóbb a megyében a Mátra és a Bükk számos vidéke, valamint a Tisza-tó is. Mindebből követke­zik, hogy igen nagy teher hárul a rendőrségre a turisták sze­mély- és vagyonbiztonságának megteremtésében. Az ezzel kap­csolatban idén kidolgozott intéz­kedési terv szerint az idegenfor­galmi idényre megkövetelt foko­zott figyelmet egészen augusz­tus 31-éig látják el a bűnüldözők és -megelőzők. Kiemelt hang­súlyt helyeznek Eger és Gyön­gyös városaira és környékükre, a Tisza-tó térségére, vala­mint a Mátra és a Bükk hegy­ség övezeteire, köztük Párádra, Szilvásváradra, Mátrafüredre. Hogy melyek a legfontosabb teendők, amelyeket el kell vé­gezni a kül- és belföldi vendé­gek biztonságáért? Erről megint csak Kakuk György tájékoztat:- Meghatározó e téren mindenek­előtt a fokozott tájékozta­tó tevékenység a média és különféle szóróanya­gok segítségével. Emel­lett strandfelügyelete­Zökkenőmentes a panaszfelvétel A TURISZTIKAI idény rendőrsé­gi intézkedési terve szerint fontos, hogy folyamatos és zökkenőmentes legyen a pa­naszfelvétel a külföldiek sérel­mére elkövetett jogsértések, il­letve tájékoztatásuk esetére. Az Egri Rendőrkapitányságon például 24 órás lehetőséget biztosítanak erre idegen nyelveken jól beszélő tolmácsok segítségével is. Bevon ják ebbe a munkába a nyelvvizsgával rendelkező rend­őröket is. két szerveztünk, s célirányosan növeltük a közterületeken a rendőri jelenlétet. Igyekszünk gyorsan és szakszerűen reagál­ni a különböző eseményekre, s megkülönböztetetten odafigyel­ni a turista sértettekre. A külföl­diekkel való megfelelő kommu­nikáció érdekében olyan pa­naszfelvevő helyeket is létre­hoztunk, ahol biztosított az idegen nyelv értése. Ahol az lehetséges, bevonjuk a nyári munkánkba a rendészeti szakközépiskolák tanuló­it is. A turisztikai idény­ben szükség szerint szervezünk össze­hangolt bűnügyi, ifjú­ság-és közrend- védelmi, közle­kedésbiztonsá­gi és idegen- rendészeti célú fokozott ellenőrzé­seket. Mind­ebben ter­mészetesen számos más szerve­zet is közre­működik. A Füzesabo­nyi és a Hevesi Rendőrkapitány­ságok a Tisza-tó térségében hajta­nak végre akciókat a bűnözők kiszűrése végett. Ebben együtt­működnek a Tiszafüredi Rendőr- kapitánysággal, az abádszalóki rendőrőrssel és a Tiszai Víziren­dészeti Rendőrkapitányság kis­körei rendőrőrsével. A turisták által is tömegesen látogatott ren­dezvények idején bűnügyi por­tyaszolgálatokkal igyekeznek elejét venni a jogsértéseknek. Alapvető szakmai igény az in­tézkedési terv szerint, hogy töre­kedni kell a turisták sérelmére el­követett bűncselekmények - lo­pások, jármű önkényes elvétele, zsebtolvajlás, ritkábban rablások - elkövetőinek minél gyorsabb felderítésére. Ugyanígy arra, hogy a vendégektől ellopott, majd lefoglalt értékeket a lehető legrö­videbb időn belül igyekezzenek visszaadni a sértetteknek. A köz- biztonságot erősítő megoldás az is, hogy a kapitányságokon szál­lodai kapcsolattartó rendszer ki­alakításáról gondoskodtak.- Ez azt jelenti - magyarázza az osztályvezető -, hogy kijelöl­nek a bűnügyi állományból egy összekötőt, s az ő feladata, hogy a hotelekbe érkező turistacso­portok tagjait tanácsokkal lássa el, hogyan óvják meg javaikat. Nekik és nekünk, vendéglátók­nak is az a jó, ha baj nélkül, kel­lemes emlékekkel térnek haza. Tizenhét terméket, akciósán kovács tüzép Több építőanyag, most beszerzési áron Népszerű a panelprogram pályázat Felújítják a lakásokat a megyeszékhelyen is Születésnapi akciókkal várja tisztelt vásárlóit az idén tizenhét éves Kovács Tüzép Kft. Az ünne­pi alkalomból a hevesi, a tiszanánai és a poroszlói telep­helyeken tizenhét különböző ter­mékhez most beszerzési áron juthat hozzá. A kiváló minőségű termékei­ről ismert Kovács Tüzép Kft. évek óta meghatározó szerepet tölt be a Tisza-tó és vonzáskörze­te építőanyag-ellátásában. Üzle­teikben az alapvető építőanyagok mellett nyílászárók, OSB-lapok, betonip-lapok, betonvasak, fenyő fűrészáruk, komplett hőszigetelő rendszerek és egyéb építési se­gédanyagok széles tárháza várja régi és új vásárlóikat. a A hevesi üzletben minden megtalálható, ami az építkezéshez szükséges POROSZLO, ALKOTMÁNY UT 92. TEL.: 36/353-165 HEVES, EGRI ÚT 30. TEL.: 36/346-875 TISZANANA, BEM ÚT 30. TEL.: 36/366-011 www.kovacstuzep.hu Mint a szaktárca lapunkhoz el­juttatott sajtóközleményéből ki­derül: Lamperth Mónika önkor­mányzati és területfejlesztési mi­niszter a napokban döntött a 2006-ban benyújtott panelprog­ram pályázatok negyedik cso­magjáról. Eszerint 379 pályázat több mint 3,4 milliárd forint vissza nem térítendő állami támoga­tásban részesül, amely közel 15 ezer lakás felújítását teszi lehe­tővé az országban. Heves me­gyében ezzel a döntéssel újabb 456 lakás felújítása valósulhat meg 66 millió forint támogatás­sal. Ez Egerben 423 lakást érint, 53 millió forint állami szerep­váltással. A panelprogram a meghirde­tése óta egyébként igen nagy népszerűségnek örvend. A be­nyújtott pályázatok száma évről évre növekszik. A program kere­tében eddig összesen már 185 ezer lakás korszerűsítéséről szü­letett támogató döntés. A novem­ber óta elbírált négy pályázati csomag 13,5 milliárd forintos tá­mogatását is beleértve, már mintegy 33,5 milliárd forint álla­mi támogatást vehetnek igénybe a pályázók. Ez a lehetőség az iparosított technológiával épült, legalább 4 lakást tartalmazó épület energia- takarékos felújításához (többek között gépészeti rendszerek, be­rendezések), valamint a lakóépü­letek közvetlen környezetében lé­vő utak, parkolók, játszóterek, parkok korszerűsítéséhez nyújt vissza nem térítendő támogatást. Az állami támogatás a teljes beke­rülési költség egyharmad részét finanszírozza, a fennmaradó részt az önkormányzat és a lakóközös­ségek egyenlő arányban adják a pályázatok megvalósításához. A közlemény hangsúlyozza: a tárca elkötelezett a panelprog­ram folytatása mellett, s tovább korszerűsítik a pályázati rend­szert. Megoldási alternatívákat keresnek arra, hogy állami for­rásból, kedvezményes hitel- konstrukció révén vagy uniós tá­mogatással lehet eredményeseb­ben folytatni a programot. ■

Next

/
Thumbnails
Contents